19/12/2025
A felnőtt ember legnagyobb tévedése az, hogy azt hiszi, a problémái kívül keletkeznek. A párkapcsolatban. A gyerek viselkedésében. A munkahelyi nyomásban. A világ igazságtalanságában. Miközben ezek legtöbbször csak felszínre hozzák azt, ami már régen bennünk dolgozik, csak eddig nem volt elég zajos ahhoz, hogy ne lehessen tovább elhallgattatni.
Felnőttként hajlamosak vagyunk összekeverni az érettséget az alkalmazkodással. Azt gondoljuk, attól vagyunk „rendben”, hogy bírjuk. Hogy elviseljük. Hogy nem csinálunk jelenetet. A lenyelés nem feldolgozás, a csend nem béke, és az alkalmazkodás nagyon gyakran nem más, mint lassú önfeladás. A test és a lélek pedig előbb-utóbb jelzi, ha túl sok mindent vállaltunk magunkra abból, ami valójában nem a mi dolgunk lenne.
A legtöbb felnőtt nem azért fáradt, mert túl sok a feladata, hanem mert túl sok érzelmi felelősséget cipel tudattalanul. Mások hangulatáért. Mások elvárásaiért. Régi családi szerepekért. Olyan lojalitásokért, amelyek egykor segítettek túlélni, de ma már akadályoznak élni. Amit gyerekként megtanultunk ahhoz, hogy kapcsolódhassunk, azt felnőttként gyakran automatikusan visszük tovább, akkor is, ha már fáj.
Itt kapcsolódik össze az idegrendszeri téma az önismerettel. Mert amikor egy felnőtt „túlreagál”, amikor robban, bezár, megsértődik vagy elmenekül, az ritkán a jelen helyzetről szól. Sokkal inkább arról, hogy egy régi belső állapot aktiválódott. Egy olyan részünk szólalt meg, amelyik valaha nem kapott választ, védelmet vagy megértést. A felnőtté válás egyik legfontosabb lépése az, amikor felismerjük: nem várhatjuk el másoktól, hogy begyógyítsák azt, amit nekünk kellene végre komolyan venni magunkban.
Ez nem önhibáztatás. Épp ellenkezőleg. Felszabadítás. Mert amíg kívül keressük a megoldást, addig kiszolgáltatottak maradunk. Amikor viszont elkezdjük látni a saját működésünket, akkor megjelenik a választás lehetősége. Nem azonnal, nem tökéletesen, de egyre gyakrabban. Az érett felnőtt nem az, aki mindig nyugodt, hanem az, aki felelősséget vállal a saját reakcióiért.
A valódi belső munka nem látványos. Nem motivációs mondatokból áll. Inkább abból, hogy elkezdjük megfigyelni magunkat ítélet nélkül. Mikor feszülünk be. Mikor várunk túl sokat. Mikor mondunk igent félelemből. Mikor haragszunk, miközben valójában félünk vagy szomorúak vagyunk. Mi ebben segítünk, hogy ne menekülj el ezek a felismerések elől.
Karácsony közeledtével ez különösen aktuális. A családi találkozások, a régi szerepek, a kimondatlan mondatok mind aktiválódnak. Ilyenkor könnyű visszacsúszni abba, akik egykor voltunk. A jó gyerekbe. A láthatatlanba. A mindent elbíróba. De a felnőtté válás egyik legnagyobb ajándéka az, amikor már nem muszáj. Amikor észrevesszük, hogy van választásunk másként jelen lenni, másként reagálni, másként határokat tartani.
Az önismeret nem önmagunk javítgatása, hanem önmagunk visszavétele. Annak felismerése, hogy jogunk van a saját érzéseinkhez, tempónkhoz, szükségleteinkhez. És hogy nem kell mindent továbbvinnünk abból, amit kaptunk. Ami nem szolgál, azt le lehet tenni. Nem haraggal, nem tagadással, hanem tudatossággal.
A gyógyulás itt sem kívül történik. Mi csak a térképet adjuk. Az út befelé vezet. És nem kell sietni rajta. Elég elindulni.
Januárra a naptárunk megnyitva...
🤍
Szerző: Léterő
Kép forrása: Internet