31/10/2025
Posztolgatok, nézegetem mit kedvelnek az emberek, látom, hogy a párkapcsolat kapós nagyon. Meg azt is látom, hogy a csillámpóni nyál is jó kenőanyag.
(Senkit nem szeretnék megbántani. Tudom, hogy ahol a fókusz, ott az energia, tisztában vagyok vele. Azzal is tisztában vagyok, hogy mindenkinek megvan a saját útja, és mindenki azt az utat járja, és engedjük meg mindenkinek, hogy tényleg bejárja azt az utat. De az én tapasztalatom, a személyes tapasztalatom az, hogy hiába csurgatjuk a csillámpóni nyálat, meg kenünk be vele mindent, attól még alatta elkezdenek rohadni a dolgok, ha nem szelektálunk, vagy nem dolgozunk velük. Szóval én azt gondolom, - ez az én gondolatom, ez az én utam - én így látom, én így tapasztalom, így tapasztalom a klienseknél is. De mindenki járja a saját útját, ami neki jó, és szimpatikus, és jól érzi magát benne. Persze azt is tudjuk, hogy az önismeretben nem mindig érezzük magunkat jól. Ez csak egy kiegészítés, csak azért, hogy senki ne bántódjon meg. Én nem bántani akarok senkit, hanem csak beszélni a saját tapasztalataimról. Akit ez érdekel. Hát ha nem, akkor légyszíves, görgess tovább!)
Gondoltam megosztom erről a gondolataimat, tapasztalásaimat.
Oké, írok akkor egy bejegyzést arról, hogy az emberek nagy része a párkapcsolati problémákra keres megoldást. Tehát "mindenki" azzal van elfoglalva, hogy nem jó a párkapcsolata, és hogy meg kell szerelni, meg kell javítani, miközben nem a párkapcsolatot kell megjavítani, hanem önmagát kell megismerni. Tehát az önismerettel senki nem akar foglalkozni a szembenézős tükörtartós “hűbazdmegénezvagyok”-kal. Hanem mindenki csak azzal akar, hogy de ezt meg kell javítani, mert ha nem, akkor kuka. Tehát gyakorlatilag ugyanott tartunk, mint a fogyasztói társadalomban, hogy megveszünk valamit, működik két-három évig addig, amíg az alkatrészek nem kopnak el, és akkor utána lecseréljük ugyanaz ez van a párkapcsolatba is. Találkozunk valakivel, meg van a kémia, ami tudjuk, hogy abból fakad, hogy a saját programjainkat tükrözi vissza, és az első körben tökéletesnek tűnik, hiszen biztonságos tér, ezt már ismerem, olyan mint én, meg ugyanazon a rezgésem van, stb…. mondjuk ezt nem így fogjuk föl, amikor találkozunk valakivel. És akkor, amikor már annyira erős a tükör, hogy már nem tudunk belenézni, akkor kukázzuk a párkapcsolatot. Javítani kevesen akarják, és többnyire az is tüneti,
Jó tanácsok:
Csináld ami a kezdetekben volt!
Főzz neki finomakat!
Vedd fel a szajhás rucit éjszakára, a 3 gyereket altasd el időben, rendezd a szemére lógó szemhélyadat, (vagy támaszd ki gyufaszállal, és legyél a legjobb szerető!
A férfiaknak dettó!
Hatszáz ügyfél után akiknek minimum 3 idióta kérdésük van(azért tudom mert pl én se olvasok el semmit ami ki van írva, inkább megkérdezem, fontos a kapcsolódás🙄🤣) menj haza, hasogass fel 6m3 fát, hallgasd meg az asszonyt, játszó a gyerekekkel, mosogass el, és úgy kanosan tedd magádévá a szajhának öltözött feleséged❗
Persze csak sarkítok.
De, én akkor is úgy gondolom, hogy a párkapcsolat megjavítása az önismerettel kezdődik. Ezt nagyrészt elfelejtik az emberek.(tisztel a kivételnek🙏)
Ami a mélyben eltemetve van, az irányítja az életünket, úgy, hogy nem is tudunk róla, és elmével racionalizáljuk.
(erről majd még írok később)
Mert az önismeret, az önmagunkkal való munka bizony fájdalmas. Nem lehet csak úgy dolgozni magunkon, mint kívülálló. Abba bele kell merülni mélyen. Lehet járni terápiákba 4-5-6-10 évig, ha nem nézek szembe önmagammal. Mindaddig, amíg nem nézek szembe önmagammal, addig nem lesznek jó párkapcsolataim legfeljebb olyanok, ahol alá - fölé rendelt viszony van. Nem egymást segítve, támogatva élünk, szeretetben, békességben, meg nem együtt haladunk az úton, hanem én kijelölöm az irányt, vagy ő kijelöli nekem az irányt. És nekem kötelességem arra menni. Nem, ez nem így van. Tehát én azt mondom, hogy térjünk már észhez, és gondolkodjunk már el azon, hogy ha nem működik valami, és javítani kell, és kettő dologból (jelen esetben emberből) áll, akkor nem csak a másik a hibás, hanem én is. Ez egy nagyon-nagyon nehéz felismerés. Én ezt elhiszem, meg elfogadom. Ezen én is végigmentem, megláttam, meg tudom. De hogy jó lenne, meg fontos lenne, hogy tényleg az emberek ismerjék meg önmagukat, és ez alapján válasszanak párt. Hogyha tudom, hogy ki vagyok, és mi jó, meg mi nem jó nekem, hol tudom meghúzni a határaimat, mi az, ami még elfogadható. Mert alapvetően nem változunk, vagy csak nagyon picikéket lehet változtatni, de nem akkorát, hogy teljesen más ember legyek, mert akkor az már nem én vagyok. Ha szembe megyek önmagammal, akkor előbb-utóbb belebetegszem, mert nem én vagyok, hanem valaki mást eljátszok. Szerepet játszani folyamatosan az életben az egy nagyon fárasztó feladat.
Szóval az én javaslatom, meg hát ezért is hoztam létre a Sorsváltó Programot, ami igazából nem arról szól, hogy egy teljesen másik embert fogunk formálni belőled, hanem arról szól, hogy visszatérsz önmagadhoz, és ebből az önmagadból tudsz párt keresni, döntéseket hozni, életet élni, stb…... Nem átformálni akarunk, hanem visszatenni a saját életedbe. Ami marhára nem mindegy.
Az én feladatom az önazonosság megtalálása. Azon az úton kísérlek végig, hogy önmagad tudj lenni. És én hiszem és tudom is, hogy ha te önmagaddá válsz, akkor az az ember talál meg, aki téged szeret, és téged fogad el. Tudom, hogy ezt nehéz elhinni, mert gyermekkorunkban mindannyiunkat vagy a legtöbbünket arra tanítottak, hogy felej meg másoknak, tegyél úgy, hogy mindenkinek jó legyen. Mindent megtanítottak nekünk, hogy ne lehessünk önmagunk. Felnőttként viszont bele kell állni a saját életedbe, mert szerepet játszani borzasztóan fárasztó. Egy életen keresztül nyilván az alkalmazkodás az szükséges, mert hát vannak rajtunk kívül mások is, de legyünk önazonosak, húzzunk határokat, tudjuk, hogy kik vagyunk mi, és ebből születnek a nagy dolgok. Az én célom ez.
👉 Mert ha visszatalálsz önmagadhoz, nemcsak a kapcsolataid változnak meg, hanem az egész életed elkezd a helyére rendeződni. És onnantól már nem a megfelelés, hanem a belső béke vezeti a lépteidet.
