18/03/2023
A Mentál Pont Pszichológiai Központ szakemberei ígéretünkhöz híven bemutatkoznak a következő napok folyamán.
Elsőként Szluka Orsolya, szülő-csecsemő/kisgyermek konzulens, pszichológus kolléganőmet ajánlom nagy bizalommal és szeretettel, összefoglaló írásában megtalálhatják, milyen esetekben és milyen elérhetőségeken fordulhatnak hozzá.
Szluka Orsolya vagyok, szülő-csecsemő/kisgyermek konzulens, pszichológus. Munkám során teljes mértékben azonosulok azzal a tudományosan megalapozott nézettel, mely szerint a perinatális időszaknak és a koragyermekkornak kitüntetett szerepe van a fejlődés során. Célom a hozzám forduló családok támogatása a várandósság időszakától kezdve egészen a gyermek 3 (5) éves koráig, ezzel elősegítve a szülői kompetencia megélését, a harmonikus szülő-gyermek kapcsolat alakulását, a gyermek egészséges társas-, érzelmi- és kognitív fejlődését és a biztonságos családi légkör megteremtését.
Szeretettel látom:
• Az édesanyákat, akik még pocakjukban hordozzák gyermeküket, és szeretnének rátekinteni arra, hogyan is vannak ezzel az új helyzettel, miként élik meg a várandósságukat, kapcsolódásukat a bennük élő magzattal és önmagukkal, illetve szeretnék megérteni, hogy milyen lelki változásokkal járnak az egyes trimeszterek, milyen átalakulások zajlanak bennük. Támogatást nyújthatok a szüléssel kapcsolatos érzések megfogalmazásában és a belső erőforrások megtalálásában, szülés után az élmények átdolgozásában.
• Az édesanyákat, akik úgy érzik, elvesztek az anyaság útvesztőiben, nem ilyennek képzelték ezt az időszakot, akiknek nehéz az anyává válás és az anyaság megélése, vagy csak elvesznek az információk és elvárások tömkelegében, és szeretnék megtalálni a saját hangjukat, illetve megerősítésre van szükségük.
• A családokat, akik úgy érzik, gyermekük születésével fejre állt az egész életük, és egy kis támogatás jól esne számukra ezen az úton, hogy újra megtaláljanak egy harmonikus és kiegyensúlyozott működésmódot.
• A családokat, akiknek 0-5 éves gyermeke van, és a gyermeknevelés során bármiféle kihívással találják magukat szemben. Lehetséges témák a teljesség igénye nélkül: sokat sír a gyermek, melynek kezelése nehézséget jelent, feszültséget okoz, nehezen alszik el, sokszor ébred éjszaka, nehézségek akadnak a táplálásában, szelektíven eszik, elutasítja az ételt, válogatós, nem megfelelően gyarapodik, furcsa rutinok alakulnak ki az étkezés körül, együttműködés nehézsége, dacos viselkedés, mindennapos harcok, testvérféltékenység, szobatisztaság kérdése, intézménybe szoktatás, stb....
• A családokat, akik neurodiverz gyermekkel élnek, legyen az ASD, SPD vagy bármilyen más viselkedéses kihívás. Támogatást nyújtok, meghallgatom a nehézségeket, a nehéz érzéseket, a kapcsolódó gondolatokat, feltérképezzük a család, a szülők erősségeit, együtt megértjük a gyermek viselkedését.
A találkozások során közösen próbáljuk megérteni, milyen tényezők állhatnak a kihívások, nehézségek hátterében, rátekintünk a család erősségeire. Támogatást nyújtok, hogy minden család megtalálja a számára megfelelő megoldásokat, és a saját erőforrásait.
Elérhetőségeim:
• Telefon: 06304593739
• e-mail: szluka.orsi.munka@gmail.com
• Facebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100090361476824