19/10/2025
Gyógyító erők a napokban…
…és nem csak e napokban, de mostanában alapvetően, hiszen egy nagyon nagy gyógyulási folyamatban vagyunk, amelyben ősrégi elakadások tudnak feloldódni, ősi sérülések tudnak kigyógyulni!
Nagyon sokan készen állunk már arra, hogy másképp lássuk a helyzeteket, a történéseket, az életünket és vele önmagunkat. Ehhez nem kell tanultnak, bölcsebbnek lenni. Elég lehet a hajlandóság is!
Ezekben a napokban az ősbizalom sérülései, az áldozatiság és az érzelmi fájdalmak együttesen gyógyulhatnak.
A Merkúr-Mars együttállás adja a készséget ahhoz, hogy ne csak a felszínen zajlót lássuk, hanem készen álljunk arra, hogy nézzük a mögötte érzékelhetőt, a mögöttes indokot, működést is. Adja az erőt ahhoz, hogy az első felindulást legyőzve félre tudjuk tenni fájdalmunkat, dühönket, haragunkat és indulatainkat és rá tudjunk nézni arra, hogy honnan ered, MIHEZ HASONLÍT, mi a gyökérélménye annak, amit éppen most érzünk, ebben a hirtelen helyzetben! Ezt követően pedig már ne vagdalkozzunk, ne ártón, bántón fejezzük ki magunkat, ne csapkodjunk és odavágjunk – hanem arról beszéljünk, hogy MIT ÉRZÜNK, milyen érzelmek jöttek fel bennünk! Tehát ugyanezt az energiát, amit kifelé irányítottunk volna, használhatjuk arra, hogy általa meglátva mélyebb sérüléseinket, amelyek mindig régről erednek, őszintén és nyíltan elmondjuk a másiknak, hogy mi az a fájdalom, érzelem, amit bennünk kiváltott és hova vezet el! Hiszen ennek mindig a múlt az eredője… (Természetesen csak azzal beszéljük ezt meg, akivel kellő bizalom, fogadóképesség van, mert ahol nincs, onnan simán elsétálunk és oda nyitunk, ahol fogadnak is. Időnként persze lehet olyan helyzet is, ahol először nekünk kell nyitnunk, hogy a másik is tisztán lásson és megenyhüljön, így változik át ő is, így válik fogadóképessé.)
Nagyon mély megértések segítik most a mély tisztulást, felszabadulást. Meglehet, hogy amint elkezdünk beszélni arról, hogy VALÓJÁBAN mi van a mélységeinkben – a másik azonnal átalakul, hiszen ő mást hitt, mást gondolt, mást vetített ki a saját szűrőrendszere alapján és ez a vetítés az őszinte, érzelmeket mutató beszélgetésekkel megszűnik! A kapcsolódás pedig kisimul, egészen új irányt vesz és egymást gyógyító folyamatba tér át.
Legyünk megértőek, együttérzőek, önmagunkkal és másokkal is! Soha nem tudhatjuk, hogy az, amit látunk, valójában miből, honnan ered! Talán sokszor még a társaink sem tudják… De ha megérezzük, finoman kérdezhetünk és kísérhetjük, vezethetjük a másikat oda, ahol a gyógyulás megtörténhet.
Zentai Anna
AsztroHerbárium - Zentai Anna
Kép: Pinterest
Egyéni szolgáltatások nincsenek. Kérdezni e-mailben lehet.
Eredeti cikk a Blogon: https://zentaianna.hu/gyogyito-erok-a-napokban/