Gyógytorna-Győr

Gyógytorna-Győr ADT-porckorongsérv kezelés műtét nélkül
McKenzie terápia
Sportsérülések kezelése
FDM Typaldos terápia
Műtétek utáni rehabilitáció
Neurológiai kórképek

Sok éves vezető gyógytornászi tapasztalataimból szeretnék megosztani olyan dolgokat, amik segítséget nyújthatnak különböző betegségben szenvedőknek. Mozgásszervi és neurológiai szakterület témáiból válogatok, de szívesen várok kérdéseket is üzenetben vagy a megadott email címen

10/05/2022

📌Tudtad, hogy ha megműtik a porckorong sérvedet, akkor min 6 hétig csak korlátozottan mozoghatsz, és csak utána kezdhetsz el normális életet élni? És az sem biztos, hogy megszűnik minden problémád?
Ezzel szemben a konzervatív út választásával szintén 6 hét alatt már akár teljesen rendbe is jöhetsz, úgy hogy a javulás folyamán a mozgásodat csak a saját állapotod korlátozza.📌
Számomra gyógytornászként úgy tűnik, mintha a gerincsérv és az ahhoz hasonlító, de egyéb okból kialakult panaszok az elmúlt két évben szinte ugyanúgy terjednének, mint a minket keserítő vírus.
Hogy ennek mik az okai, abba most nem mennék bele, viszont látom az emiatt szenvedő sok-sok ember kínlódását, kétségeit.
Ez a fajta fájdalom, amit a sérv okoz, mindenki számára kellemetlen és a mielőbbi megoldást keresi mindenki.
A porckorongsérvet, ma már tudják operálni és ezért sokan abban reménykednek, ha hamar eljutnak orvoshoz, akkor őt is majd megoperálják és akkor egy csapásra megszűnnek a kínzó panaszai. Minden olyan lesz, mint annak előtte.

Ezt a tévhitet szeretném kicsit árnyalni, hogy miért nem biztos, hogy a műtét a legjobb és leggyorsabb megoldás.
Ha valakinek volt már porckorong sérve, vagy akár csak “ideg” becsípődése, az ismeri ezt a fájdalmat. Kínzó őrjítő is tud lenni. A gerinc sok esetben kényszertartásba kerül. Hirtelen úgy néz ki, mintha valóban elgörbültünk volna. És bárhogy szeretnénk, nem tudjuk magunkat kiegyenesíteni. Ez a görbület néha oldal irányú, de van aki a lőre felé görbül és nem tud kiegyenesedni, bárhogy is próbálkozik. Ha véletlenül meg kikerül ebből a helyzetből, akkor akár a kínok kínját kell kiállja.

A helyzet azontúl, hogy rettenetesen fájdalmas, nagyon ijesztő is. Hiszen egyik pillanatról a másikra átalakul a test. Szinte eltorzul. Ki ne ijedne meg ilyenkor. Ráadásul, ami fölött eddig azt gondoltuk, hogy van uralmunk, ez hirtelen megváltozik. Próbálunk ilyen olyan pozíciót felvenni, hogy csökkentsük a fájdalmat és ne úgy nézzünk ki, mint aki nyomorék, de képtelenek vagyunk. De úgy tűnik megszűnik az uralmunk a testünk fölött. A fájdalom és valami láthatatlan erő gúzsba köt minket.

Nem hagy nekünk szabadságot. Egy pillanatra sem. Nappal néha még uraljuk a helyzetet, mert beveszünk valami gyógyszert és próbáljuk a fájdalmat leküzdeni. De hamar kiderül, hogy ez csak ideig-óráig sikerül és hogy az éjszaka akár még kegyetlenebb. Szinte nincs olyan helyzet, amiben el tudnánk, akár csak egy-két percre lazulni. Maximum fájdalomcsillapítóval, de sokaknál ez sem mindig megoldás.

Nem csoda, hogy ebből az állapotból szeretnénk minél előbb kikerülni. Végre nyugodtan aludni, pihenni. Csak egy két percre kiegyenesedni, vagy egyedül felvenni a cipőt és bekötni. Mert a legtöbbször ezek is komoly akadályokba ütköznek.

És akkor jön a sok jó tanács kívül.
-Erre a műtét az egyetlen megoldás.
-Ha nem műtteted meg akár le is bénulhatsz
-Ezt tornával nem lehet megoldani
Az elmédbe egyre inkább beférkőzik a gondolat, hogy itt valami drasztikus lehet csak a megoldás.
Eljutsz az orvoshoz, aki sok esetben valóban felkínálja a műtét lehetőségét. (Arról most nem filozofálnék, hogy utána átdobja a labdát a betegnek, hogy döntsön ő szeretné-e ezt vagy nem.)
És sokan besokallva már a fájdalomtól, a fáradtságtól, a kilátástalanságtól, elfogadják a műtétet. Elfogadják, mert az orvosok úgy állítják be a műtétet, mint a csodaszert, ami varázspálcaként megold mindent. Vagy lehet mégsem, csak mi csak azt halljuk?
Fél órás rutin műtét, megszűnik a fájdalom és utána hamar haza lehet menni. Körülbelül ennyi szerintem, ami a nagy többség agyáig eljut. Mert ezt szeretné hallani!

Csendben jegyzem meg, hogy valószínűleg az orvos egyéb részletet is megoszt velük, de azt ők nem hallják. Mert az agy így működik. Torzít. Mindig úgy halljuk az információt, hogy az, a mi addig ismert információinkat, vágyainkat erősítse meg.
Tudományosan ezt kognitív torzításnak nevezik.

Mivel már eleve azért mentünk az orvoshoz, mert reméltük, hogy ő csinál valamit, hogy a panaszunk elmúljon. Ezért tőle is csak azokat a mondatokat halljuk meg, amik a mi elvárásainkat igazolják.
És nem halljuk, vagy nem akarjuk meghallani az egyéb, kicsit sem elhanyagolható részleteket. Azokat a részleteket, amik aztán az esetleges műtét után kellemetlenségeket okozhatnak és ugyanúgy megkeseríthetik a napjainkat.

Nézzünk meg párat.
1.A műtéttel ugyan lehet csökken a fájdalom, ami miatt megoperáltak, de helyette ott lesz a műtéti seb érzékenysége, esetleg fájdalma
2. Hat hétig nagyon szigorú szabályokat kell betartani. Ez azt eredményezi, hogy az esetek nagy százalékában ez idő alatt táppénzen kell lenni
3. A műtét sikeressége kevés, mert ha utána nem csináljuk végig a megfelelő rehabilitációt, hiányosságok lehetnek a mozgásunkban
4. A műtét következtében hegesedések alakulhatnak ki, amik a későbbiekben kísértetiesen hasonló panaszokat tudnak okozni, mint ami miatt megműttettük magunkat. Mert a heg nyomhatja a kilépő ideggyököt. Van, hogy ezt csak újabb műtéttel lehet orvosolni
5. A gerinc műtét, legyen bármennyire is rutin, gerinc műtét. Sajnos előfordul, hogy valami megsérül közben. Ilyenkor előállhat az a helyzet, hogy műtét után akár másképpen, de rosszabb állapotba kerülünk és még a fájdalmunk is megmarad.
6. A műtéttel megbontják a gerinc körüli rendszereket, így annak megváltozhat a statikája. Ennek folyományaként a későbbiekben akár a műtét alatti vagy feletti terület válhat érintetté. Ezért van az, hogy akinek egyszer műtötték a sérvét, sok esetben évek múlva újra műtétre kényszerül.

Valószínűleg az orvos ezekre is tesz utalást, de ezt mi nem halljuk, mert nem akarjuk hallani. Mert megoldást szeretnénk mielőbbit.
Annyiban a jelen helyzet a segítségünkre van, hogy nagyon ritka, hogy valakit azonnal megoperálnak. Ha ez történik, akkor ott valóban szükség volt a műtétre.( ilyen indikáció van: súlyos bénulás, inkontinencia, tolerálhatatlan fájdalom) De ez nem annyira gyakori.
Ha viszont nálunk ezek nem álltak fenn, csak felvetődött a műtét lehetősége, akkor még van időnk. Van időnk alaposan körbe járni a helyzetet. Valamint van időnk, akár a műtétig igénybe venni konzervatív megoldásokat.

A gyógytornának egyes terápiái kb. 4-6 hét alatt hoznak már látható, érezhető változást.
Éljünk vele! Próbáljuk meg. Hisz nincs veszteni valónk. A legrosszabb, ami történhet, hogy rendbe jövünk mire a műtétre sorra kerülünk. És akkor lemondjuk.
És, ha jól vagyunk, akkor nem szükséges a műtét!

És mit nyerünk még, ha a konzervatív utat választjuk.
-Nem lesz műtéti heg.
-Nincsenek tiltott dolgok, a mozgásunkat csak a fájdalmunk alakulása fogja korlátozni
-Megismerjük a gerincünk mozgásait, izmait, elkezdünk tudni uralkodni felette.
-Egy olyan mozgás minta birtokosaivá válunk, ami a későbbiekben is bármikor segítségünkre lehet
-Nem bomlik meg gerincünk statikája ezzel védve azt az újra sérüléstől.

Ha Te is azok közé tartozol, aki hezitál, hogy műtét vagy ne, az fontolja meg a fent leírtakat!
Ha bizonytalan vagy, kérj segítséget!
Általában 1-2 hét alatt már kiderül, hogy tud-e a torna segíteni. Ha nem így lenne, akkor még mindig elmehetsz műtétre. De ez igen ritka.

Az esetek nagy százalékában megindul a javulás. Persze a munkát azt bele kell tenni, de az így lenne a műtét után is.
Ha érdekel, hogy ez hogy működik, hogy a Te helyzetedben ez hogyan tudna megvalósulni, írj rám bátran! Tudunk egyeztetni a helyzetedről és segítek, hogy tisztábban láthass az állapotoddal kapcsolatban.

02/05/2022

☝️📌Te is úgy tudtad, hogy a gyógytorna csak azoknak kell, akik nagyon betegek, vagy műtét után vannak? Pedig jobb, ha tudod, lehet Rajtad is tudna segíteni! És akár elmúlhatna a napi szinten idegesítő enyhe derék panaszod!☝️📌

Rengetegen jönnek hozzám gyógytornára. Mindenki különböző panaszokkal érkezik. De egy valami szinte minden esetben közös. A panaszaik a gerincünkhöz köthető.

Van akit az orvos küld, van, akinek a szomszédasszony ajánlotta, hogy jöjjön el. Van, aki magától jön, mert olvasott vagy hallott róla, hogy ez használ. De egy valami hasonló, mindenkinek valami panasza, problémája van. Fájdalom, feszülés, ami a mindennapokat megkeseríti. És ezek a fájdalmak sokaknál igen hasonlóak.

Reggeli gerinc merevség, amikor reggel felkel, akkor alig bír kikelni az ágyból. Nehéz a felegyenesedés és az egy helyben állás is.
Aztán folytatódik azzal, amikor bemegy a fürdőszobába, mosakodna de rájön, hogy nem tud behajolni a mosdótálhoz, mert olyan, mintha ketté akarna szakadni a dereka és közben meg nem akarná őt megtartani. Ilyenkor jönnek a különböző technikák. Felteszi a lábát egy sámlira, megtámaszkodik a mosdó szélén.
Egy biztos, kezdi magát úgy érezni, mint egy 80 éves, vagy inkább, mint egy mozgássérült. Ez sokaknak igen frusztráló.

Aztán napközben mintha kicsit bejáródna, egyre jobb lenne. Folytatódik a nap, úgy tűnik egész jó, de jön az a pillanat, amikor egy hosszabb egy helyben ülés után fel kell újra állni, akkor az megint nehézkes. Mikor felegyenesedik úgy érzi, mintha valami meg lenne merevedve a derekában. Alig tud újra kiegyenesedni, egyenesen állni.
Az autóból való kiszállás pedig egyre nagyobb kihívás.
És úgy tűnik, hogy ezek mindenkinél hasonlóan vannak jelen.
Ugyanez van az éjszakával is.
Sokan elmesélik, hogy teljesen elmerevedik a gerincük, emiatt megébrednek. Érzik, hogy kellemetlen fáj. Át akarnak fordulni egyik oldalukról a másikra de akkor egy még erőteljesebb fájdalom nyilall bele.

És mintha mindenki kísértetiesen ugyan azt mondaná el. A tünetek kísértetiesen hasonlóak, de mégis a háttérben valahogy mindig egy kicsit más húzódik meg.

Nagyon sokaknál nagy elváltozás nem található. Mert ha elmennek orvoshoz kiderül, hogy olyan nagy baj nincs, de mégis, mégis a tünetek jelen vannak.
Ma már mindenki számára egyértelmű, hogy mozogni fontos, hogy mozogni kell.
A mozgás jó, a mozgás öröm. A mozgás megoldja a mozgásszervi panaszokat.
Ilyen ehhez hasonló kijelentéseket hallhatunk nap, mint nap.
De akkor miért válasszuk mégis inkább a gyógytornát és miért ne menjünk inkább pilatesre, TRX-re és ki tudja mi mindenre?
Talán azért mert a gyógytornában más a megközelítés.
A gyógytorna pontosan azokra az apró, pici finom mozgásokra koncentrál, amik fájnak, ami problémát okozza.
Rengeteg alkalommal, egy nálam végzett torna után elmondják a betegek, hogy: ”hihetetlen olyan izmot éreztem, amiről nem is tudtam, hogy ott izom van”.
A másik gyakori visszajelzés: ”sose gondoltam volna, hogy egy pozícióban, anélkül, hogy nagyobb mozgást végeznék, elfáradok és meg is tudok izzadni”
Ilyen és ehhez hasonló mondatok hangzanak el a páciensek szájából. És szinte szórul szóra.

Ez talán nem lehet véletlen.
Mert mi is történik itt?

A gyógytorna folyamán a pácienseknek azokat az izmait, ízületeit hozzuk mozgásba, keltjük életre, amik feszesek, rövidebbek. Azokat dolgoztatjuk, nyújtjuk erősítjük, amikkel gond van. És ez rögtön érezhető. Hiszen, ha egy ízület, ami be van szűkülve és elkezdjük mozgatni, azt érezzük. Ha egy izom feszes és nyújtani kezdjük, akkor azt sem fogjuk tudni nem észre venni. De ugyan ez van a gyenge izommal. Elsőre szinte meg se moccan. Lehet egy egészen egyszerű feladatot sem képes kivitelezni. De a többedik próbálkozásra már működik és képes végrehajtani a kért feladatot.

Ez történik a gyógytorna folyamán.
Teljesen személyre szabottan azokat az izmokat, szalagokat, ízületeket mozgatjuk, amikre az illetőnek éppen szüksége van. Mert hiába gyakoroltatunk egy derék vagy egy váll mozgást, vagy egy láb emelést, ami könnyedén megy és nem okoz panaszt. Attól nem leszünk jobban.
Elmehetünk pilatesre, TRX-re, vagy akár nordic-ozni, de ha a gerincben pont azt a szegmenst, ami fájdalmas, ahol a probléma gyökere van, amivel egy speciális feladatot kellene csinálni nem mozgatjuk, akkor az nem lesz jobb.

Ezzel szemben, ha elmegyünk gyógytornára jobban leszünk. Ott ugyanis olyan gyakorlatokat csinálunk, amik teljesen ránk szabottak és talán külső szemlélő számára semminek tűnhetnek, de utána mégis azt érezzük:
“Azta, nem is tudtam, hogy itt van izom”
“Jé olyan érzés, mintha levettek volna a hátamról egy nagy zsákot”
“Ah nem is gondoltam, hogy egy ilyen egyszerű mozdulattal így meg tud könnyebbülni a gerincem”
“Olyan, mintha magasabb lennék”
“Jé most sokkal mélyebbre tudok hajolni és közben nem is feszül.”

Folyamatosan ugyan ezeket a mondatokat hallom.
Abban az esetben, ha Te is érzed, hogy gond van a hátaddal, derekaddal. Fáj, húz, feszít, nyugodtan menj el mozogjál. Végezz valami általad kedvelt mozgásformát. Próbáld ki, csináld!
De ha azt érzed, hogy ettől nem jobb, sőt akár romlik is utána, mert igazából pont azt az izmot terhelted túl, amivel a probléma van, akkor keress egy gyógytornászt, keress egy szakembert.
Ő segít megállapítani, hogy mi lehet a baj, hogy mi lehet az oka annak, hogy mindig ugyan ott érzed a panaszt.
Aki meglátja, hogy vajon a mozgás, amit Te végeztél, miért nem segített. Aki tud ajánlani a gyógytorna utánra már, olyat ami nem okoz panaszt.

Egész biztos, hogy megállapítható, hogy hol van az az elakadás, az a gyengülés, hol van az a rövidülés, aminek a megoldásával megérezheted Te is ezt az “Ah, de jó” érzést.

Amikor leveszik a válladról a terhet, amikor könnyebbé válik a hajlás. Vagy akár csak lazábban felemeled a karodat és eléred azt a polcot, amit előző héten nem.

Mert erről szól a gyógytorna. Azokat a hétköznapi feladatainkat szeretnénk nem 80%, hanem 100%-ban elvégezni, amit eddig nem tudtunk.
Nem okvetlenül sportolókat akarunk visszahozni a sérülés után, nem kell mindenképpen egy sérülés ahhoz, hogy abból felépüljünk. Csak lehet a hétköznapjainkban vannak olyan elakadások, amiket szeretnénk megoldani.

Mert jó lenne, ha be tudnánk nyúlni a porszívóval egészen az ágy alá, anélkül, hogy meg kellene kérjük a párunkat, vagy a gyermekünket, hogy segítsen.
Mennyivel egyszerűbb lenne, ha nem kellene fájó karral elő vegyük a sámlit, azért, hogy levegyünk valamit a polcról, amit ha nem fájna a vállunk, simán elérnénk a földről is. Vagy nem okozna fájdalmat, amikor hátra nyúlunk a biztonsági övért a kocsiban, hogy bekössük magunkat.
A gyógytorna tehát nem csak a sérülések utáni rehabilitációnak a helye, hanem egy olyan lehetőség, ahol akár apró, pici elakadásainkat tudjuk egy szakember segítségével rendbe tenni. ami által elérjük, hogy a hétköznapjainkban fájdalommentesen élhessünk. hogy ne legyenek olyan mozdulatok, amik megakasztanak, amik fájnak.

Mert hányszor előfordult veled is, hogy bújtál bele a kabátba és belenyilalt a válladba, hátadba a fájdalom és felnyögtél a fájdalomtól.

Lehet eszedbe sem jutott, hogy ezzel elmehetnél valahova. Mert ha elmész az orvoshoz, ha a egyáltalán bejutsz, akkor is körbe fog röhögni, mert igazából jók a mozgásaid, csak mindig fáj. Hiszen lehajolsz a földig. Hogy nehéz visszajönni? Ennyi évesen örülj, hogy így tudsz hajolni.
De Neked mégis rossz, Neked fáj.

Erre való a gyógytorna!
Keress egy szakembert, aki végig vizsgál, aki komolyan veszi a panaszaidat, aki nem bagatellizálja azokat. Aki megnézi, hogy mi lehet a fájdalom hátterében. Mi gyenge, mi feszes, mi rövid, mi okozza a panaszt.
Mert, lehet most még nem zavar annyira, de amikor napi szinten jelen van, akkor kezd idegesítővé válni.
Arról nem beszélve, hogy az agyban egy rossz érzés alakul ki, hogy vajon mi ez? Lehet nagyobb a baj, csak nem vesznek komolyan.
És sajnos ezek az aggodalmak, mivel hatnak a lelkünkre is, feszültté tehetnek minket. Ez pedig izom feszességet okoz, ami még tovább ronthatja a helyzetünket.

Úgy hogy, ha bármilyen apró tüneted van, fáj a derekad, néha nagyon merev, vagy olyan mintha nem tartana meg, feszül, rosszul esik ez vagy az a mozgás, de amúgy nincsen nagy bajod, ne várd meg míg rosszabb lesz!
Jelentkezz be gyógytornára!
Ne amikor már nagyon rossz, hanem a kezdeti tünetek megjelenésekor.
Így sokkal kevesebb, rövidebb idő alatt tud megoldódni. Lehet már 1-2 kezelés után azt mondod: Azta! Ha ezt hamarabb tudom, hogy ezen lehet segíteni, már sokkal régebben eljöttem volna.

Úgy hogy ha szeretnéd hogy a mindennapjaid gond és fájdalommentesek legyenek, akkor ha panaszod van időben keress fel egy gyógytornászt!
Akár jelentkezz be Hozzám! Megnézzük, mi okozza a panaszodat és mivel lehet azt orvosolni.

24/04/2022

📌Gondoltál már arra, hogy több féle terápiát veszel igénybe, annak reményében, hogy így talán gyorsabban fogsz javulni?
Az eszedbe sem jutott, hogy így akár semmissé teheted, az általad használt terápiák hatásait azzal, hogy kioltják egymást?📌

Rengeteg ember gondolkodik úgy, ha valamilyen problémája van, hogy kipróbálom ezt is, kipróbálom azt is. Hátha valamelyik használ. Végül is abból baj nem lehet. Az egyik csak hatni fog.
Elmegyek gyógytornászhoz magán úton. Közben kiírják az államit is. Arra is elkezdek járni, hiszen akkor gyorsabban erősödnek az izmaim. Mert hát a sportolók is attól fejlődnek, hogy sokat edzenek. Közben kapok időpontot a kiírt fizikóterápiára is. Megyek oda is, hisz csak nem árt, ha kiírta az orvos. De biztos, ami biztos elmegyek “csontkovácshoz” is, mert az többeknek is sokat segített.
Az elgondolás önmagában logikusnak tűnhet, hiszen ezek közül valójában bármelyik segíthetne. Csak azt felejtjük el ilyenkor, hogy a szervezetünk nem egy tárgy, amit kényünkre kedvünkre javítgathatunk. A szervezet egy élő, reagáló egység, aminek megvannak a maga sajátosságai és reakciói. Ahhoz, hogy egy betegségből gyógyulást érjünk el, nagyon ismernünk kell, hogy mi, hogyan működik.

Hogy mire is gondolok, ahhoz nézzünk egy konkrét példát, hogy azon keresztül mindez egy kicsit érthetőbb legyen.

Járt nálam karácsony előtt egy férfi beteg, József. A történet szempontjából érdekes lehet, hogy egy testnevelőről van szó. Súlyos állapotú gerinc sérvvel érkezett. Alig tudott bejönni a rendelőbe. Teljesen meg volt görbülve, úgy rendesen, ahogy egy akut sérves szokott. Oldal irányba, ami az a talán már hallott antalgiás tartás, “S” alakban. Meg előre is meg volt hajolva, ki sem tudott egyenesedni. Alig bírt lépni, mert lábba sugárzó fájdalma és feszülése is volt.

A lumbális 4-es csigolyánál volt egy kiszakadt sérve, igen nagy fájdalmakkal. Ez látszott ugye a tartásán is. Hiszen ez a kényszer tartás, ami kialakul, valójában egy védő mechanizmus, hogy a sérv minél kevésbé kerüljön nyomás alá.
Elmesélte a történetét, a panaszait és, hogy egy pillanat műve volt, hogy ebbe az állapotba került.

Azt csak csendben jegyzem meg, hogy a története és a pillanat is megérne pár szót, de ezekről majd máskor.
Szóval megvizsgáltam, megnéztük, mikor mi fáj és hogyan. Ez alapján kapott egy otthon, napi szinten végezhető tornát. Ezenkívül hosszan elmagyaráztam, hogy mi a terápia lényege, miként és hogyan hat. Remélve, hogy ez segít megérteni, hogy mit szabad és mit nem ajánlott csinálni és miért. Gondoltam egy testnevelőnek, akinek van anatómiai háttértudása ez érthető lesz.

El is kezdte csinálni és mellette heti egyszer nálam is tornázott. Igen gyorsan javultak a panaszi. Kiegyenesedett, megszűnt az erős fájdalma. Már az is szóba került, hogy hogy tud majd visszatérni sportolni, mert aktívan tollaslabdázott. Egyértelműen látszott, hogy igen jó úton haladunk ahhoz, hogy mielőbb teljesen rendbe jöjjön.

De közbe jöttek az ünnepek, mint mondtam ez karácsony előtt volt, így hozzám nem tudott jönni, mert hosszabb ideig szabadságon voltam. De ez nem lehetett volna gond, hiszen megvolt a tornája, amit csinálnia kellett. Nálam sem csinált mást, csak annyi volt, hogy felügyeltem, néha finomítottam a mozdulatokon.

Elteltek az ünnepek és a megbeszélt időben újra jött ő is. Megrémülve láttam, hogy újra meg van görbülve és mint elmondta a fájdalmai is visszatértek. Elmondása szerint ugyanúgy csinálta a gyakorlatokat, mint addig, aztán egyszer csak elkezdett romlani.
Mint terapeuta megrémültem, hogy vajon mit ronthattam el? Mi volt nem megfelelő? De aztán arra gondoltam, hogy milyen szépen javult, nem lehet, hogy valami más van a háttérben?

Elkezdtem kikérdezni, hogyan ment a torna, miket érzett, mikor és mennyit csinált belőle? Megkérdeztem, nem csinált-e valami olyat, amit addig nem, ami esetleg kiválthatta a romlást.
Ekkor elmesélte, hogy nem, minden úgy ment, mint addig, csak közben kiírták neki a TB-s csoportos gyógytornát. Arra gondolt, ha már ez jár, akkor elkezd oda is eljárni, hátha így még gyorsabban fog javulni.

Sajnos nem ez történt, hanem az, hogy azt kezdte érezni, hogy egyre csak romlik. Természetesen rettenetesen megijedt, ami pszichésen is még tovább rontotta az állapotát. Hiszen megrémült, hogy lehet mégsem fog tudni meggyógyulni és meg kell operálni. Pedig ez volt az, amit nagyon szeretett volna elkerülni.
Ekkor megbeszéltük, hogy milyen gyakorlatokat csináltak ott és hogyan. Hamar kiderült, hogy ez egy általános, inkább prevenció irányába ható csoportos torna volt. Nincs ezekkel gond. Valaha én is tartottam ilyeneket. Egy probléma van csak vele, hogy nem személyre szabott.

Mert mi is történt?
József legfőbb panasza a fájdalom és a görbültsége volt. Ezt a felületes hátizmainak a feszessége okozta, amik a védő mechanizmusát létrehozták. Ami tornát én adtam, annak a lényege az volt, hogy ezeket az izmokat ellazítsuk. Mert ezeknek a feszessége nem engedte, hogy a sérv ne legyen nyomás alatt. Ezzel párhuzamosan pedig erősítettük azokat a mély izmokat, amik segíteni fogják őt a későbbiekben abban, hogy a gerince stabil lehessen és megtarthassa azt az állapotot, ahogy a sérve nem terhelődik.
József elment a csoportos tornára. Ennél a tornánál a hangsúly az erősítésen volt. Így Józsefnek azokat az izmait is elkezdték erősíteni, amit mi lazítani, nyújtani próbáltunk.

Mi lett az eredmény? Visszafeszültek az izmok és újra előjöttek a tünetek. Ettől József megijedt, ami további feszességet okozott, hiszen a félelem köztudottan izomfeszüléshez vezet. És az állapota elkezdett romlani.

Amikor számomra kiderült, hogy mi történt, átbeszéltük a dolgot. Elmagyaráztam, hogy hogyan rontott a saját helyzetén azzal, hogy közben jót akart. Elmondtam azt is, hogy nem a másik torna a rossz, hanem az, hogy egymásnak ellentmondó dolgokat próbált párhuzamosan csinálni. Ilyenkor sajnos előállhat ez a helyzet, hogy nemcsak, hogy nem hat, de még akár romlik is a helyzet.
József megért***e ezt. Visszaállt a megbeszélt tornára. Otthon egyedül végezte tovább. Az állapota szépen javult. Kb. fél évvel később találkoztam vele az utcán, épp futni volt. Mint elmondta az edzésbe is hamar vissza tudott állni.

Hogy mi ebből a tanulság. Lehet egy terápia a világ leghatásosabb terápiája, ha közben olyat is csinálunk, ami ezzel szemben működik, akkor nem fog hatni.
Tudom, hogy a kétségbeesés, a fájdalom, meg a félelem arra késztet minket, hogy mindent, vagy ahogy mostanában mondani szokták, “mindent is” kipróbáljunk. De meg kell értsük, hogy ez nem működik. A szervezet egy bonyolult rendszer, aminek a működését igen sok minden befolyásolja. Ráadásul ezek a folyamatok nem egyik napról a másikra mennek végbe. Ahhoz, hogy valami hasson, hogy a szervezet reagálni tudjon rá, időre van szükség.

Ha ezt az időt nem adjuk meg a szervezetünknek és hozzá még egyéb újabb ingerekkel bombázzuk, legyen az egy másik torna, vagy fizikoterápia vagy bármi, akkor mi is úgy járhatunk, mint József. Ahelyett, hogy segítettünk volna a gyógyulásunkat, rontottunk a helyzetünkön.

Ahhoz, hogy ne járjunk így keressünk olyan szakembert, aki átlátja ezeket a helyzeteket. Aki kikérdez, olyan alapossággal, hogy kiderüljenek ezek a helyzetek. Ha az egyik helyen a domborítás a torna lényege, akkor ne járjunk közben olyanra is, ahol meg a homorítást helyezik előnybe. Döntsük el, hogy kiben bízunk! Adjunk neki és a szervezetünknek is időt, hogy bizonyítani tudja, hogy jó az általa választott terápia. És, ha 3-4 hét után sem hat, akkor váltsunk bátran!

De semmi esetre se párhuzamosan csináljunk dolgokat, mert az a legtöbb esetben nem szokott működni.
Ha ezt betartjuk, akkor jó eséllyel javulni fog az állapotunk. Elmúlnak a fájdalmaink. Szabadabb könnyebb lesz a mozgásunk, újra élvezhetjük a hétköznapokat és nem fogja a betegség megkeseríteni a napjainkat.

11/04/2022

Te is úgy gondolod, hogy azért mert van 1-2 sérved, mindent tudsz a porckorongsérvről?

Pedig hidd el, rengeteg téves információ, tévhit kering, amiket ha elhiszel, nagy mértékben rontja a gyógyulási folyamatot.

10+1 Tévhit

Akinek már fájt a dereka, tudja milyen kellemetlen. Ez érezte Miklós is.

Egyik nap kertészkedett és délutánra már érezte, hogy fájdogál a dereka. De mivel máskor is érzett már ilyet nem foglalkozott vele nagyon. Estére rosszabb lett, de gondolta, majd reggelre kialussza és minden visszaáll a régi rendbe.

Nem pont így történt. Reggelre annyira beállt a dereka, hogy alig bírt kikelni az ágyból. A felegyenesedés pedig nem is ment. Iszonyatos fájdalmat érzett, mikor meg kellett volna állnia egyenesben. A felöltözés is problémát jelentett. Felhívta a háziorvost, aki javasolt egy fájdalomcsillapítót, de semmi mást nem javasolt és nem is csinált. Hiszen személyesen nem is találkoztak. Amikor a gyógyszert sikerült beszerezni, bevette. Némileg enyhít***e a panaszait, de átütő változást nem hozott.

Jobb híján elment dolgozni. Ott napközben a kínok kínját állta ki. Annyi haszna származott belőle, hogy jöttek a kollégák és minden féle tanáccsal látták el. Kiderült már szinte mindenkinek volt hasonló.

Ez egy idegbecsípődés , mondták. Szedd a gyógyszert és menj el a Janihoz a csontkovácshoz. Ő majd helyre teszi a csigolyádat és kicsípődik az ideg, minden helyre áll.

Ha pedig nem lenne rögtön jobb, akkor majd a Lujzihoz is menj el, mert ő ki tudja maszírozni a sérvedet.



De vigyázz ne mozogj sokat, ne hajolj, feküdj, amennyit csak tudsz.

Este mivel a munka kikészít***e, Miklós valóban már csak feküdt. Az éjszaka borzalmasan telt. Szinte nem volt pozíció, amiben fájdalom nélkül tudott volna feküdni.

Másnap újra jelentkezett a háziorvosnál. Most már sikerült személyesen is találkozni. Ő adott egy injekciót és közölte, hogy nem csoda hogy ide jutott, hiszen szörnyű a tartása. De már nincs mit tenni. A fájdalmat most csillapítja, de ezzel most már együtt kell éljen, és ez bármikor újra előfordulhat.

Ha továbbra sem javul, akkor idegsebész, onnan MR és az majd megmutatja, hogy mi a helyzet.

Mindezt végig zongorázta Miklós, kb 5-6 hétig eltartott, mire mindenhova eljutott.

Közben néha még elment a csontkovácshoz, mert az annyi mindenkin segített, de valahogy nem lett jobb. Sőt néha utána még szinte rosszabb lett.

Aztán meglett az MR, és lássanak csodát semmi grandiózus változás nem volt látható, egy ici-pici sérvet leszámítva, de a fájdalmak mégis óriásiak voltak.

Az orvos konzervatív terápiát javasolt és újra elmondta, hogy ezzel most már együtt kell élni.

Miklós le volt forrázva. Mondták mostantól kímélje magát, nehogy egy rossz mozdulattal az a kicsi sérv bajt csináljon, esetleg kiszakadjon, mert akkor meg kell operálni. Azt pedig ő nem akarta, mert addigra már különböző fórumokon tájékozódott és azt megtudta, hogy a műtét sem mindig 100%-os. A tehetetlenségtől, a fájdalomtól nagyon stresszes állapotba került. Ez annyira feszessé t***e az izmait, hogy az állapota még tovább romlott.

Dolgozni sem tudott járni és teljesen kilátástalannak kezdte látni a helyzetét.

Szerencséjére végül egy ismerős unszolására, aki hasonló kálvárián ment végig, eljutott egy gerincben specialista gyógytornászhoz, aki szisztematikus célzott mozgásterápiával rendbehozta.

Kb ez az út az, amit a betegek nagy többsége végig jár. Azzal a különbséggel, hogy nem mindenki jut el az útja végén a megfelelő mozgásterapeutához.

Ennek oka sokszor az, hogy az út közben hallott téves információk, tévhitek beülnek az agyukba és gátolják a betegeket a tovább lépésben.

De nézzük meg hol is vannak itt a tévhitek. Mik azok, amik Miklóst is félre vitték, ami miatt csak hetekkel a kialakult fájdalom után jutott el megfelelő kezelésre.

10+1 Leggyakoribb tévhit

1. A gerinc problémák oka kizárólag fizikai okokra vezethető vissza.

Ez is tévedés, hiszen ma már tudjuk, hogy ahogy a rák és egyéb belgyógyászati betegségek hátterében is ott vannak a lelki tényezők, úgy ez igaz a gerincre

Mert valóban nem mindegy, hogy hogyan tartjuk magunkat, hogyan ülünk, dolgozunk, de hogy csak ez lenne a gerinc problémánk hátterében, az helytelen feltételezés.

Sajnos el kell fogadnunk, hogy a lelki állapotunk is nagy hatással van rá. Ennek oka összetett. A legfőbb, hogy a bennünk lévő félelmek, feszültségek izom feszüléssel járnak, amit pont a gerinc izmainkon érzünk leginkább. Ilyenkor az izom feszülés kompressziót okoz a csigolyáknál. Ez rontja a keringést, nyomhatja a kilépő ideget. Ez fájdalmat, hosszú távon pedig degenerációt okozhat.

Nyilván a folyamat bonyolultabb, de a lényeg ez, hogy a stressz, a félelem hosszú távon ugyanúgy árt a gerincünk állapotának, mit mondjuk a rossz tartás.

2. Becsípődik az ideg, majd a csontkovács helyre rakja a csigolyát és akkor rendbejön.

Az ideg nem tud becsípődni, csak a kisízületet körül lévő tok. Ami ilyenkor ráadásul be is gyullad és így ez irritálhatja az ideget, ami lesugárzó panaszokat okozhat. Valamint a feszülés miatt egyes tartó izmok védő mechanizmusként kényszertartásba húzzák a testet, hogy kisebb legyen a feszülés.

3. De nem az ideg csípődik be!

A csontkovács nem tudja a csigolyát helyre tenni, mert az nem csúszkál csak úgy ide-oda. Maximum egy -egy mozdulattal oldja a kialakult izom feszességet és ezáltal csökken a fájdalom. De ha utána nem teszünk azért, hogy célzott tornával az izom egyensúly helyreálljon, akkor idővel a helyzet újra elő fog jönni.

És nem lesz hosszantartó érdemi változás.

4. A sérvet ki lehet masszírozni.

Nem lehet. Maximum a sérv miatt kialakult fájdalomból eredő izom feszültséget.

Anatómiailag a sérv nem elérhető szabad kézzel. Meg az nem egy izom, amit masszírozni lehet. Az izom lazítása masszázzsal hozhat fájdalomcsillapítást, de érdemi hosszantartó változás csak akkor fog bekövetkezni, ha a kiváltó okokat, az izomegyensúly megbomlását is kezelni kezdik célzott mozgásterápiával.

5. Az MR megmutatja, hogy mi van.

Az MR megmutatja, hogy mi van, de az csak egy pillanat kép. Az, hogy mit mutat, még nem jelenti azt, hogy az okozza a panaszokat. Igen sokszor attól, hogy a képen látszik egy sérv, a sérves tesztek teljesen negatívak. És a fizikális vizsgálat azt igazolja, hogy a panaszok hátterében valószínűleg izom vagy kötőszöveti probléma áll és nem a sérv okozza a bajt.

Viszont ezt egy laikusnak nehéz elhinnie. Emiatt egy sérvet mutató MR kép teljesen rossz pszichés állapotot tud kialakítani, ami nagyban nehezíti a gyógyulás felé vezető utat.

6. A helytelen tartás okozza a sérvet.

Sokszor mondják, a betegek, hogy igen tudom nagyon rossz a tartásom. Biztos amiatt lett sérvem. De a rossz tartás önmagában még nem jelenti azt, hogy valakinek sérve lesz . Ez csak egy tényező, a sok közül, ami hozzátesz. De nem okvetlenül ez vezet a sérv kialakulásához, főleg nem önmagában. Az hogy egy sérv kialakuljon az sok-sok tényezőnek az összeadódása.

7. A sérv a hajláskor alakult ki.

Lehet a tünetek akkor alakultak ki, de maga a sérv kialakulása már sokkal régebben elkezdődött. A sérv az esetek túlnyomó többségében egy degenerációs folyamat végállomása. De nem egy mozdulattól lesz. Csak az a bizonyos egy mozdulat az, amikor a fájdalom éppen kialakul. De igazából az előtte lévő hónapok, évek, a helytelen életvitel, a genetika és sok-sok minden vezetett oda, hogy ez bekövetkezzen. Ez csak a pont volt az “i”-re. (Mint mikor kopik-kopik a nadrágunk térde. Nem veszünk róla tudomást, és végül egyszer mikor leguggolunk egyszercsak elszakad. De nem az az egy guggolás volt az ok, hanem az előtte levő sok-sok nem megfelelő használat)

8. Ezzel ezentúl együtt kell élnie.

Sajnos ez a mondat az, ami a legbosszantóbb és mégis sokszor hallani, akár orvosok szájából is.

Ennek oka, hogy sajnos az orvos társadalom egy része még mindig nincs tisztában a mozgásterápia, a gyógytorna hatásával, módjaival és emiatt nem azt preferálják, hanem inkább a passzív terápiákat.

Természetesen itt tisztelet a kivételnek, mert van sok nagyon képzett orvos is, aki már nem itt tart. De azért még sokan nem.

Mert valóban az elváltozás, ami kialakult nem biztos, hogy teljes mértékben visszaalakul olyanná, mint régen volt, de ez nem jelenti azt, hogy a fájdalom ne múlhatna el.

Igenis az esetek több, mint 90 %-ában a fájdalom elmulasztható vagy minimalizálható, ha megfelelő terápiában részesül valaki.

Az elváltozással együtt kell élni, de a fájdalommal nem! És ez nagy különbség.

Csak ehhez meg kell találni a megfelelő szakembert, aki célzottan segít.

9. A műtéttel minden megoldódik.

Igen vannak helyzetek, amikor szükség van a műtétre, de nincs rá garancia, hogy az minden problémát megold.

Nagyon sokszor a műtéti szövődmények is okoznak később panaszokat, valamint egy-egy tünet van, hogy megmarad a műtét után is. Pl a zsibbadás. Különösen, ha régóta áll fenn.

10. Kímélni kell, mert a mozgástól rosszabb lesz.

Ez az a tézis, ami már nagyon régóta megdőlt.

Mert ugyan terhelni valóban nem kell, sőt nem is szabad, de ez nem azt jelenti, hogy ne kellene vele mozogni és csak feküdni kell. Sokan a kíméletet félre értelmezik és végül a nem mozgás az, ami aztán panaszokat fenntartja a későbbiekben.

11. Majd a gyógyszerek és a fizikó terápia segítenek.

Valami okból legtöbbször ezeket írják ki az orvosok a betegeknek. Ezek a terápiák jók, csak az velük a gond, hogy ezek passzív, tüneti terápiák. amik nem az okot szüntetik meg. Csak, jó esetben csökkentik a fájdalmat. De átütő változáshoz oki terápiára van szükség, ami a gerinc esetében a mozgásterápia.

Látható, hogy sok-sok tévhit kering, amiket ha elhiszünk lassítják a gyógyulásunk lehetőségét, hiszen úgy állítják be a helyzetet, hogy nem igazán van mód a javulásra, de ha van is az nem tőlünk függ, hanem valami rajtunk kívül álló helyzettől, terápiától.

De vegyük észre a megoldás a mi kezünkben van!

Ne vegyük készpénznek a szakmaiatlan tévhiteket!

Higgyük el, tudunk tenni magunkért! A mozgás és a mozgásterápia, ha megfelelően használjuk, csodákra képes.

Keressünk egy gerincspecialista gyógytornászt, aki a mi helyzetünkre, állapotunkra szabott, célzott gyakorlatokkal a gyógyulás útjára állít minket

Cím

Móricz Zsigmond Rkp. 1. A/2
Gyor
9022

Nyitvatartási idő

Hétfő 08:30 - 18:30
Szerda 08:30 - 18:30
Szombat 09:00 - 13:00

Telefonszám

+36307424498

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Gyógytorna-Győr új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Rendelő Elérése

Üzenet küldése Gyógytorna-Győr számára:

Megosztás

Share on Facebook Share on Twitter Share on LinkedIn
Share on Pinterest Share on Reddit Share via Email
Share on WhatsApp Share on Instagram Share on Telegram

Kategória