23/02/2026
A szomszédasszonyunk negyven éve tűri a férjét. Az ivott, megcsalta, egy fillért sem hozott haza, ő pedig úgy járt-kelt, mintha a „mártírság érdemrendjét” viselné a mellén, és büszkén hangoztatta, hogy a családot kizárólag az ő rendíthetetlen türelme mentette meg.
Egy ősz eleji napon kivitte a gyerekeket az erdőbe gombát szedni. Hideg volt az ősz. Finom eső szivárgott a gallérjuk mögé, és a meleg pulóvereket ázott rongyokká áztatta. A lábuk alatt cuppogott a sár, a madarak civakodtak, a gyerekek nyafogtak, hazakéredzkedtek, vékony kabátjuk ujjába dugták jeges kezüket. Meggyötörten, átfázva, vonszolták magukat — de legalább egy egész zsák válogatott vargányát szedtek.
Örültek: kitart majd télire — levesbe, krumplihoz, pitébe. Alighogy beléptek a házba, a férj botrányt csapott, amiért nincs kész a vacsora. Az asszony, alig állva a lábán, feltette a serpenyőt a tűzhelyre, ő pedig, megvadulva, csizmástul belegázolt a kádnyi gombába, és taposni kezdte.
A gyerekek sikoltoztak, a nadrágszárába kapaszkodtak, ő pedig élvezettel emelgette hatalmas bakancsait, ropogtatta a gombafejeket, péppé zúzva mindent.
Ilyen történetük annyi volt, hogy szekérrel sem lehetne elszállítani. Most meg sír, hogy semmi jót nem látott az életben: egy szelet friss pitét sem ehetett meg békében, igazi bundája sem volt soha.
A lányai felnőttek, kirepültek a fészekből. Ritkán telefonálnak, inkább szemére vetik a gyermekkori traumákat és a végtelen pszichológushoz járást. Azt mondják, képtelenek párkapcsolatot teremteni, mert minden férfiban zsarnokot látnak. Ő könnyein át mentegetőzik: az apjukat akarta megőrizni nekik. Ők pedig élesen visszavágnak: „Ugyan mikor volt ő az apánk?”
Erre megszakítja a beszélgetést, és rohan a férjéhez. Az már fekvőbeteg. Kanalanként eteti, forgatja, és vigaszt keres a mondatban: „Isten is tűrt, hát nekünk is ezt parancsolta”, anélkül hogy megkülönböztetné, mikor üdvös a türelem, és mikor pusztító.
Tűrni érdemes a szülés fájdalmát és a lélek kínjait. Az álmatlan éjszakákat, amikor a csecsemő hasfájástól görcsöl. A kamaszkori lázadást és az ifjúkori maximalizmust. A hosszú telet, a rossz időt, az idős szülők rigolyáit. A dugót, ha már beleragadtunk.
El lehet viselni a trigonometriai feladatokat, amikor sehogy sem mennek, vagy a hideget és az éhséget a vadászaton. Egyszóval mindazt, amire nincs ráhatásunk. De mindent, ami megváltoztatható, meg kell változtatni.
Például: a férj méltatlan viselkedését, a gyűlölt munkát, a fájdalmat — bármilyet is, a hazugságot, a megcsalást, a megaláztatást. Férjet kell cserélni, lakást, munkahelyet, gondolatokat, szokásokat, sőt még az élethez való viszonyt is.
Ahogy egy újságíró mondta: „Tűrni természetellenes. Az ember arra született, hogy jól éljen, nem arra, hogy rosszul.”
(Irina Govoruhа)