Hoffman Erna Dominika -Integrál személyiségfejlesztő és családállító /Győr

Kezdőlap
Magyarország
Gyorujbarat
Hoffman Erna Dominika -Integrál személyiségfejlesztő és családállító /Győr

A fejlődés nem mindig egyenes út, néha akadályokkal teli, de minden lépés közelebb visz önmagad legjobb verziója felé.

A változás bátorságot igényel, ez teremti meg a valódi erőt. Minden apró siker egy újabb mérföldkő egy teljesebb élet felé... Az Integrál Akadémián ismerkedtem meg az integrál pszichológiával, ami a nyugati pszichológia és a spirituális hagyományok ötvözte. Különböző módszereket tanultam, így számodra a legmegfelelőbb módon tudok segíteni a teljesebb élet felé. Ha elakadtál, döntéshelyzet előtt állsz, kiteljesednél, változtatnál, vagy csak jobban megismernéd önmagad, fordulj hozzám bizalommal!

29/11/2025

A család az első világ, a minden, amelyben létezni tanulunk. A családban szerzünk tapasztalatot a világról, az érintésből, a figyelmből, a tekintetekből. Ha ezekben az első tapasztalásokban a biztonság helyét a félelem, a következetesség helyét a káosz veszi át, akkor az ember nem csupán érzelmeiben sérül: a test is magába zárja a készenlét állapotát. A túlélés lesz az alapműködés, és a gyermeki idegrendszer lassan, észrevétlenül megtanulja, hogy nincs olyan hely, ahol meg lehetne pihenni.

A trauma családon belül ezért különösen pusztító. Nem pusztán azért, mert fájdalmat hordoz, hanem azért, mert megsemmisíti azt a belső iránytűt, amely a „biztonságos” felé mutatna. Felnőttként is hordozzuk ennek következményeit: a test feszült, a gondolatok óvatosak, és a kapcsolódás lehetőségei korlátozottak. Sokszor nem a trauma emlékei a legnehezebbek, hanem az a belső, állandó parancs „vigyázz, bármikor történhet valami”.

A gyógyulás éppen ezért újratanulás. Új idegrendszeri tapasztalatok felépítése, amelyek lassan felülírják a régi, túlélésre hangolt mintákat. Ez az újratanulás gyakran apró mozzanatokban történik: egy tekintetben, egy kapcsolódásban ahol nem kell félni. A test ilyenkor szinte észrevétlenül old: engedi, hogy a vállak lejjebb csússzanak, hogy a légzés mélyebb legyen.

A biztonságos terápiás kapcsolat egy olyan tér, ahol lehet valami más mint az ismert. Nem azért, mert valaki „megment”, hanem azért, mert a jelenlét rávilágít arra, hogy létezhet olyan világ, ahol a félelem nem az alapérzés. A test megtanulja: nem minden hang jelenti ugyanazt, nem minden közeledés végződik fájdalomban, nem minden csend előjele valami rossznak. Ez a megtapasztalás az újnak a magja.

23/11/2025

“Az „anya” szó egy elképesztően terhelt kulturális konstrukció. Nemcsak egy biológiai funkciót jelöl, hanem egy egész mitológiát is magában hordoz: a tökéletes gondoskodást, a feltétel nélküli és önfeláldozó szeretetet, az ösztönös tudást, a végtelen odaadást – hosszan sorolhatnánk. Amikor valaki „anyának” szólít, nemcsak egy személyt szólít meg, hanem egy archetipikus elvárásrendszert aktivál. Ez az elvárásrendszer pedig gyakran nem fedi azt, aki valójában vagy, hiszen hiányoznak belőle a te saját hibáid, kétségeid, emberi gyengeségeid. Sajnos szinte mindannyiunkban létezik egy belső cenzor, ami végigfuttatja a fejünkben, hogy „egy anya tehet-e ilyet”. Ez a hang eredetileg nem a mi saját hangunk, hanem a társadalom kollektív hangja, amely generációk óta diktálja, hogy milyen egy „jó anya”. Ez a hang azt súgja, hogy az anyáknak mindig türelmesnek kell lenniük, sosem lehetnek önzőek, nem szabad dühösnek lenniük, mindig a gyerek érdekeit kell előtérbe helyezniük, és mindig tudniuk kell, mit kell tenniük. Az anyákkal szembeni társadalmi és családi elvárások több szinten is hátráltatják az egészséges anyává válást. Először is, megakadályozzák az autentikus anyai identitás kialakulását. Ha folyamatosan azt figyeled, hogy „megfelelő anya vagy-e”, nem tudsz ráhangolódni arra, hogy te milyen anya szeretnél lenni. A belső iránytű helyett az fog irányítani, amit a külvilág elvárásának gondolsz. Másodszor, ezek az elvárások minden egyes természetes emberi reakció után bűntudatot generálnak. Ha mérges vagy fáradt vagy, ha egy pillanatra azt kívánod, bárcsak ne lenne gyereked, ha nem érzed magad boldognak, azonnal jön a „jó anyák nem éreznek ilyet” típusú önkritika. Harmadsorban, az elvárások megakadályozzák, hogy valódi kapcsolatot alakíts ki a gyerekeddel, hiszen ha folyton azt monitorozod, hogy jól csinálod-e, akkor biztosan nem tudsz jelen lenni a pillanatban, és nem fogsz tudni ráhangolódni a gyereked tényleges szükségleteire.”
(Orvos-Tóth Noémi)

A lényeg, hogy az „anya” szerepét a társadalom idealizált elvárásokkal terheli meg, amelyek távol állnak a valós, esendő emberi tapasztalattól. Ezek az elvárások belső kritikussá válnak, bűntudatot keltenek minden természetes érzés vagy hiba után, és megakadályozzák az autentikus anyai identitás kialakulását. Emiatt az anya nem tud valóban jelen lenni a gyermekkel, mert folyton azt figyeli, megfelel-e a „jó anya” mítoszának. A szöveg arra biztat, hogy ezt a kollektív nyomást felismerve szabadabban, önazonosabban lehessen megélni az anyaságot.

11/11/2025

A lélek, ha sokáig élt sötétségben, természetes, hogy a megvilágosodás, a „felébredés” ígéretét keresi. A spirituális út ezért sokak számára menedék: hely, ahol értelmet, békét és önazonosságot remél a fájdalom után.
Ám gyakran épp itt, a fény felé vezető úton jelenik meg a lélek egyik legfinomabb csapdája: a spirituális elkerülés.

A spirituális elkerülés az, amikor az ember a „magasabb tudatosság”, a „szeretet rezgése” vagy a „minden rendben van” jelszavai mögé rejti azokat a feldolgozatlan sebeiket, amelyekkel valójában szembe kellene néznie. A fájdalmat transzcendenciával, a dühöt megbocsátással, a gyászt pozitív gondolatokkal próbálja elfedni. Minden, ami emberi, „alacsony rezgésűvé” válik, pedig épp az emberi tapasztalás lenne az út a valódi ébredéshez.

Ebben a menekülésbe, úgy tűnik, mintha az ember fejlődne, miközben valójában a fájdalom kikerülését tökéletesíti. A traumából fakadó ürességet „spirituális tartalommal” tölti ki.

A valódi felébredés nem kerül meg semmit, sőt a mélyere megy. Nem menekül, hanem áthatol.
A tudatosság nem abban nyilvánul meg, hogy elhagyjuk a sötétséget, hanem abban, hogy képesek vagyunk benne is jelen lenni.
A spirituális ébredés pillanata nem a fájdalom megszűnése, hanem annak felismerése, hogy a fájdalom is része az útnak.

A „bezárt szobában maradt gyermek” nem az, akitől meg kell szabadulni, hanem az, akit haza kell hívni. A valódi ébredés az, amikor a lélek már nem menekül a szenvedés elől, hanem együtt lélegzik vele és így oldja fel azt. A spiritualitás ekkor nem az elkerülés, hanem az egészbe való visszatérés útja.

A spirituális elkerülés és a felébredés ugyanannak a vágyakozásnak két útja: a szabadság keresésének.
Az egyik az árnyék megkerülésén, a másik annak átölelésén át vezet. És csak az utóbbi vezet haza.

09/11/2025

Valóban kapcsolódni nem azt jelenti, hogy összeolvadunk, hanem arról, hogy két önálló ember közösen létrehoz egy teret, ahol mindketten egy kicsit szabadabbá, emberibbé és mélyebbé válhatunk.

👇
“Azok a dolgok, amik szükségesnek egy sikeres kapcsolathoz (és amikről valójában senki sem beszél):

1. Egy biztonságos tér a triggerelődéshez… mert a gyógyulás nem elszigetelten történik. Akkor történik, amikor a legrosszabb félelmeid felbukkannak… és a másik ember marad.

2. Unalmas következetesség… az a fajta, ami nem olyan, mint egy filmszerű jelenet, de felépíti azt a fajta bizalmat, amely mellett nyugodtan tudsz aludni.

3. A „erőfeszítés” közös meghatározása… mert a te „jelen vagyok” verziód semmit sem jelenthet a másiknak, ha az nem az ő nyelvén szól.

4. A képesség a helyreállításra… nem csak a bocsánatkérésre. Hogy azt tudd mondani: „Értem, miért fájt ez”, anélkül, hogy azonnal védekeznél.

5. Humorérzék a saját diszfunkcióiddal kapcsolatban… mert néha az a gyógyír, ha nevetsz a saját mintáid abszurditásán.

6. Elég önismeret ahhoz, hogy azt mondd: „Most spirálba kerülök, és ez nem a te hibád”… de elég bátorság is ahhoz, hogy megkérdezd: „Tudnál így is megtartani?”

7. Tér arra, hogy különböző irányokba fejlődjetek, és a hit, hogy egymást választani nem jelenti azt, hogy meg kell állítani azt, akivé éppen váltok.

8. A hajlandóság újra és újra elővenni a nehéz beszélgetéseket… nem csak egyszer, hanem annyiszor, ahányszor szükséges ahhoz, hogy újra biztonságban érezzétek magatokat.
9. Érintés elvárások nélkül, a homlokpuszik, a földelő ölelések, a gyengéd kéz a hátadon, ami azt üzeni: „Veled vagyok.”

10. Egy megállapodás arról, hogy amikor nehéz lesz, befelé dőltök… nem kifelé.

Nem csak a szerelem tart két embert együtt.
Hanem az érzelmi biztonság. A kölcsönös erőfeszítés. És a hajlandóság arra, hogy külön-külön és együtt is növekedjetek.”

~ Christina Cipriani
Fordította: Szücs Gábor (Gauranga Das)

08/11/2025

Megmutatni magunkat, talán ez az egyik legnagyobb kockázat, amit vállalhatunk. Mert amikor önmagunkat mutatjuk, nem egy gondosan szerkesztett énképet kínálunk fel, hanem valóságos részleteket: esendőséget, félelmet, vágyat és határokat. És ezzel együtt azt a kérdést is feltesszük: „Ha ilyennek látsz, akkor is elfogadsz?”

A sebezhetőség vállalása nem gyengeség, hanem bátorság. A valódi kapcsolódás csak ott jön létre, ahol kockáztatjuk az elutasítást. Mély, zsigeri félelmet élünk át attól, hogy ha megmutatjuk önmagunkat, megszégyenülünk. Ez a félelem a bennünk élő belső gyermek tapasztalataiból ered: azokból az élményekből, amikor a spontaneitásunkat, kíváncsiságunkat vagy érzékenységünket nem fogadták el, hanem kritikával, megszégyenítéssel vagy elutasítással válaszoltak rá. Így megtanultuk, hogy biztonságosabb láthatatlannak lenni.

Amikor a külső elutasítás belsővé válik, az önképünk részévé lesz. Felnőttként pedig már nem is mások, hanem mi magunkat halkítjuk el.

Alapvető szükségletünk, hogy megvalósítsuk önmagunkat, és hitelesen éljünk. Az autentikusság azonban csak akkor lehetséges, ha a belső élményeink és a külső viselkedésünk között nincs szakadék. Vagyis ha nem a megfelelés, hanem a belső igazságunk vezérel bennünket.

A gyógyulás útja ezért nem más, mint a kapcsolat újratanulása, először önmagunkkal, majd másokkal. Felnőttként megteremthetjük azt a belső biztonságot, amit akkor nem kaptunk meg. Megmutathatjuk magunkat, és közben biztonságban maradhatunk.

Nem mindenki fog megérteni vagy szeretni, de ez nem vesz el a létjogosultságunkból. A valódi szabadság abban rejlik, hogy többé nem a szégyen irányítja a viselkedésünket. Hogy nem húzzuk össze magunkat, nem tesszük magunkat láthatatlanná, hanem jelen vagyunk az egész lényünkkel.

06/11/2025

Mennyire nem mertem meghúzni a határaimat.
Nem mertem, mert nem értékeltem magam.

Nekem a határhúzás és az önmagam értékelése egy és ugyanaz. Határ: ennyit és nem többet, ennyit és nem kevesebbet.

Mindennek ára van. Ha túladok magamból, mert nincs egyensúly aközött, amit adok és amit kapok,
akkor elkezdem verni magam. Aztán meg dühös leszek a másikra - nem mindig nyíltan, hanem passzív-agresszívan, energetikailag. A másik meg azt sem tudja, most mi van.

Verem olyasmiért, ami nem is az ő felelőssége.
Mert az én dolgom értékelni magam. Nekem kell tudnom, mettől meddig. Nem a másikra haragudni, amiért nem tartotta tiszteletben azt, amit én sem mertem kijelölni, a határaimat.

Gyerekként nem lehettek határaim.
Soha nem mondhattam ki, mire lenne szükségem, hogyan érzem magam. Illetve, ha ki is mondodott, annak nem volt létjogosultsága.

Megtanultam lenyelni a szükségleteimet, mélyen szégyelltem magamban. Elzártam magam mindentől, és csak vártam a falak mögül, hogy valaki egyszer észrevegyen, hogy valakinek számítok majd.

Ezt tanultam meg: hogy nem számítok.
Ez az a hitrendszer, amiből kaparom ki magam.

A felnőttségem ott kezdődött, amikor először meg tudtam fogalmazni az érzéseimet. Amikor elkezdett annyi önreflexióm lenni, hogy megtudtam figyelni, mit indítanak el bennem azok a dinamikák, amikor nem húzom meg a határaimat.

Elkezdtem megfigyelni, honnan adom túl magam,
hogyan adom oda magam, oda ahová valójában nem is akarom.

Megfigyeltem magam és így észre tudtam venni,
mi az, ami szabotálja a kapcsolatomat önmagammal és a másikkal.

Féltem nemet mondani, de még jobban féltem igent mondani magamra.
Azt hittem, ha határt húzok, nem leszek szerethető.
Hogy a határ a másik ellen van.
Aztán meg kellett tanulnom egy új nyelvet, ahol már nem csak az van amit én feltételezek, ahol lehet más is a valósag, csak azt én nem ismertem...

05/11/2025

„A remény nem fehér festék, amivel eltakarjuk a szenvedésünket. Hanem beruházás a kíváncsiságba.”
Edith Eva Eger

A remény nem azt jelenti, hogy nem szenvedünk, hanem azt, hogy nem zárjuk be magunkat a szenvedésbe.

Amikor valaki fájdalmon megy keresztül, veszteség, trauma, bizonytalanság miatt, természetes, hogy a lelke védekezik. Ilyenkor próbáljuk „lefesteni” a nehéz érzéseket: eltakarni, elrejteni, elbagatellizálni.

A kíváncsiság viszont a gyógyulás egyik alapja.
A pszichológiában ezt nevezzük adaptív megküzdésnek, amikor nem a fájdalmat akarjuk eltüntetni, hanem megtanuljuk elviselni, és közben új jelentést találni benne.

A remény tehát nem „pozitív gondolkodás”, hanem egy belső mozdulat: annak a döntése, hogy nyitva hagyjuk az ajtót a változás előtt.

Nagyon sokszor találkozom azzal, hogy valaki nem hisz az önismereti folyamatban, „csak eljött valamiért”.
Én ilyenkor mindig azt mondom:
nem is kell hinni, elég, ha egy kicsit kíváncsi. 🌱

04/11/2025

Nem a másik külső ember személyíségébe szeretünk bele. Hanem abba a belső részbe, ami még őrzi a gyermeki önmagát, aki tud nevetni, hinni, és vágyik arra, hogy lássák, elfogadják, biztonságban legyen.

Minden kapcsolat tükör. Nemcsak a jelenünket mutatja, hanem a múltból hozott sebeket is.
Amikor vitázunk, gyakran nem a felnőtt énünk szól ki, hanem az a gyermeki részünk, akit valaha nem értettek meg, nem hallottak meg, vagy nem szerettek eléggé.

A szeretet nem arról szól, hogy kijavítjuk egymás hibáit, hanem arról, hogy teret adunk egymás gyógyulásának. Hogy olyan kapcsolatot hozunk létre, ahol a másik is megélheti a sebezhetőségét anélkül, hogy félne az elutasítástól.
(Ismeretlen szerző)

03/11/2025

Miben vagyok én más, mint a többi segítő?
Miért szeretsz velem dolgozni?

No, ezekre a kérdésekre keresem a választ.

Tudom, hogy nagyon intim megmutatni miért engem választottál kísérődnek, de teszek egy próbát.

Kedveseim,
bár én tudom, mit szeretnék adni, a legigazabb választ mindig ti tudjátok megfogalmazni.

Hálásan köszönöm, hogy a történeted része lehetek. 🌸

02/11/2025

A mellkasban tátongó űr; az Anyaseb

Anyánk mindent megtett, amit tudott. De ez nem oldozza fel azt a fájdalmat, amit akkor érztünk, amikor nem kaptuk meg azt, amire a lelkünknek leginkább szüksége lett volna. A testünk lehet, hogy biztonságban volt (vagy talán az sem), de érzelmileg magunkra maradtunk.

Ez a fájdalom abból fakad, hogy nem hallott meg minket. Nem látta, nem ismerte el az érzéseinket.
És mi újra meg újra próbálkoztuk: ha elég jó leszek,
ha gondoskodom, ha megfelelek, ha eleg hangos leszek, talán akkor anya végre észrevesz.
De ez a remény mindig csalódással végződik.

„Vedd észre!”
„Tedd meg értem!”
„Nem látod, hogy fáj ez nekem?”

A fájdalom jogos bennünk.
A gyógyulás nem a hibáztatással kezdődik,
hanem a meg nem kapott szeretet elgyászolásával.

Amikor megengedjük a fájdalmat, amikor nem menekülünk többé előle, ha lassan odafordulunk a sebhez. És amikor már nem kívülről várjuk a gyógyulást, hanem elkezdjük megadni magunknak mindazt, amit egykor nem kaptunk meg, akkor a hiány lassan betöltődik.

Ekkor kezd kiépülni bennünk egy belső anya,
egy stabil, szerető jelenlét, aki mindig ott van,
úgy, ahogy arra nekünk szükségünk van.

Ez a gyermekkori sebek feldolgozásának útja:
nem feledni, hanem átkeretezni a múltat.
Mert a gyógyulás nem abban rejlik,
hogy valaki más megadja nekünk, amit elvesztettünk, hanem abban, hogy megtanuljuk önmagunkat szeretni úgy, ahogy arra szükségünk lenne.

Cím

Panoráma 67
Gyorujbarat
9081

Telefonszám

+36703339629

Weboldal

https://hoffmanerna.hu/

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Hoffman Erna Dominika -Integrál személyiségfejlesztő és családállító /Győr új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Rendelő Elérése

Üzenet küldése Hoffman Erna Dominika -Integrál személyiségfejlesztő és családállító /Győr számára:

Parancsikonok

Szeretnéd, hogy a(z) rendelőod elsőként szerepeljen az Klinika tematikájú vállalkozások között Gyorujbarat városában?

Megosztás

Kategória

Mentálhigiénés szolgáltatás