Profi Családfa, Bethlen Gábor Utca 4, Halásztelek (2026)

14/02/2026

Főúri esküvő Abonyban – 1895. április 29.
Pongrácz Aladár huszárkapitány és Antos Anna menyegzője.

Kutatásom kiindulópontja ebben az esetben a „Czegléd és Vidéke” című regionális napilap 1895. május 5-i tudósítása volt.

„Főúri esküvő. Abonyban a múlt hó 29-én esküdött örök hűséget Pongrácz Aladár csász. kir. kamarás és huszárkapitány Antos Anna kisasszonynak Antos János ref. egyházkerületi főgondnok és báró Radák Kata át hölgy bájos leányának.

Az esketést Szántó Elek abonyi ev. ref. lelkész végezte igen szép beszéddel. Násznagyok voltak a mennyasszonyrészéről: Nagy János budapesti állami főmérnök, a vőlegény részéről báró Vécsey Béla cs. kir. kamarás, huszár kapitány.

Koszorús leányok voltak: Antos Mariska, gróf Bethlen Klára és Éva, Nagy Teréz és Emma kisasszonyok. Esküvő után az ujpár nászútra indult.”

A https://proficsaladfa.hu/ összeállítása:

A római katolikus Hont és Trencsén vármegyei köznemesi családból származó 35 esztendős vőlegény a történelmi Hont vármegyéhez tartozó Egeg (szlovákul Hokovce) mellett található Királyfia településen született szentmiklósi és óvári Pongrácz István cs. és kir. tábornok és kamarás és Pákozdy Róza fiaként.

A 28 éves menyasszony abonyi kúriájában élő református földbirtokos családban jött világra sepsirétyi Antos János és báró Radák Katalin leányaként, ahogyan a fenti szövegben is olvashattuk.

A köznemesi, bárói és grófi ággal is büszkélkedő Pongrácz család köznemesi ágát Pongrácz Pongrác bajmóci kapitánytól és annak feleségétől, Majtényi Margittól eredeztetik.

Pongrácz István (1821-1900) császári főhadnagyként csatlakozott az 1848/49. évi szabadságharchoz. A tavaszi hadjárat hatvani ütközetében súlyosan megsebesült és őrnaggyá léptették elő.

A kapituláció Temes vármegyében, Görgey Nagysándor hadtestében érte, ahol még részt vett a vingai csatában is.

A világosi fegyverletételt követően az aradi várba hurcolták. Előbb halálra ítélték, majd kegyelemmel 10 év fogságra változtatták azt. Három év után szabadlábra helyezték és hazatérhetett szülőföldjére, Felsőtúrra. 1857-ben nősült meg.

1871-ben alezredesként az ipolysági féldandár parancsokságával bízták meg, majd Nagyváradra helyezték át. 1879-es nyugalomba vonulásakor kapta meg a tábornoki rendfokozatot.

1879-es nyugállományba vonulása után hadtudományokkal és kertészkedéssel foglalkozott. Emlékiratainak összeállítása során érte a halál Esztergomban. Katonai tiszteletadás mellett vitték földi maradványait a Mária Valéria hídig.

Antos János 1819-ben született, a másik rétyi primori rendi család tagjaként. Családjaink egykori házasságok révén kerültek rokoni viszonyba. A Nagyenyedi Bethlen Kollégium növendéke volt, idös Szász Károly tanítványa.

Jogot végzett, katona lett, 1842-ben hadnagy. A szabadságharc alezredeseként Aradon 6 év várfogságot szenvedett. Abonyban telepedett le feleségével, báró Radák Katalinnal. A kecskeméti református egyházmegyének negyven éven át gondnoka volt.

Pongrácz Aladár „nyugállománybéli alezredes” 74 évesen, 1933. április 11-én hunyt el Budapesten, a Terézvárosban. Özvegye mellett két leánya, Katinka és Daisy, illetve fivére, Elemér kísérte el utolsó útjára a Farkasréti temetőben.

Felesége 1942-ben követte őt az Örök Világosságba.

Köszönöm figyelmét és a megosztásokat!

Kép forrása: Gerő András - Jalsovszky Katalin - Tomsics Emőke: Volt egyszer egy Magyarország (Budapest, 1996).

13/02/2026

A busójárás (Poklade) története Mohácson.
(Dátumok a képek mellett)

A magyarországi sokácok érdekes módon és nem érdemtelenül immár Hungarikummá nemesedett termékenységvarázsló, télbúcsúztató és egyben tavaszköszöntő hagyománya a közismert néven busójárás:

A https://proficsaladfa.hu/ összeállítása:

A nagyböjt előtti három utolsó farsangi nap (poklada) a busók ideje. Régebben farsang utolsó csütörtökjén (mali poklada) a gyermekek öltöztek maskarába (tehát famaszkot nem viseltek).

Ma már tudjuk, hogy Mohácson kívül Darázson, Izsépen, Dályokon és Marokon, a Bács megyei Hercegszántón és Béregen is volt busójárás.

Emellett igen széles körből (Torjánc, Benge és Kásád a Dráva mellett; Szemely, Kozármisleny, Pécsudvard, Szalánta, Németi és Lothárd) sikerült kimutatni a busó szót, mint a disznótorokat meglátogató álruhás-álarcos személyek megjelölését.

Nagyjából ugyanezen a területen van meg a farsang jelölésére a poklada szó is, amelyet Csalog átöltözés, átváltozás, újjászületéseként értelmez, s amely nemcsak farsangot jelent, hanem a busójárás sokác neve is. (A busójárás kifejezés a szakirodalomból került az irodalmi nyelvbe, s onnan a mohácsi népnyelvbe.)

Fontos lenne annak a kérdésnek eldöntése is, hogy mióta él ez a szokás, mert bár az egyes elemek ősrégiek, magára a busójárásra csak a XVIII. század végétől vannak adataink.

Az 1783-as mohácsi Canonica Visitatio (egyházlátogatás) feljegyzései között találkozunk először a farsangi átöltözés, zenés felvonulás elítélésével, de maszkviselésről és a busójárás egyéb jellemzőiről itt nem esik szó.

A szokás egyik első krónikása Tarnai Károly így ír róla 1896-ban: „A farsang utolsó napjain Mohácson látható „búsó-járás“ különösen kedvelt ősi szokáson alapszik. Mohács a mondott három napon át fenekestül föl van fordulva.

Minden utczában hangzik a búsó kolompja, tülkölése, ordítása, mely főleg a „báú“ szónak borzalmas hangoztatásából áll. Nincs a napnak, vagy az éjszakának az az órája, melyben a búsót látni, vagy hallani ne lehetne.

Legkedveltebb gyülekező helyük mégis a búsóknak a sokacz városrészben levő egyetlen nagyobb térség, melyet a sokaczok ,,kólistye“-nek, vagy „leginká“-nak neveznek.

Száz és száz búsó itt összegyűl különösen a délutáni órákban. Minden utcza csak úgy ömleszti a busót a mondott térségre. A nép természetesen szintén ide tódul. Van aztán itt tülkölés, táncz (kóló) dudaszó mellett; otrombánál otrombább tréfa, duhajkodás, suhánczkodás, ordítás, gyereklárma, asszonysivalkodás.

Bizony nem valami esztétikailag szép ez a farsangi mulatság. Maga a búsó nagyon visszataszító külsejű. Fejére szőrére fordított báránybőrt húz, mely az arczot eltakaró álarczot tartja.

Az álarcz pedig, mely fából van faragva, borzalmas pofát mutat és többnyire vörösre van festve. A fogak vigyorognak a feketére mázolt óriási száj üregekben.

Egy fog rendesen ki van ütve, minthogy a búsó annak a helyén dugja szájába bűzös kapadohánytól illatozó rövidszárú pipáját.

A további kosztüm áll pedig egy szintén szőrére fordított ködmenyből, melyet a derékon egy, a jószágtartásnál használt széles szíj tart össze és erre a szíjra elül a közepén egy marhakolomp van lóggatva, melyet a búsó, különösen ha valakit ijesztgetni akar, borzalmasan szokott rázni.

A búsó ritkán hord kifordított nadrágot, legtöbbnyire gatyát, mely a csizma fölött szalaggal van összekötve. Kezében fabuzogányt tart, vagy valami döglött állatot, vállán pedig az óriási tülköt.

A búsó nagy előszeret***el fetreng a sárban, pocsolyában, az utczaárkok vizében, legyen bár akármily hideg s jobban örül a durva tömeg és az utczagyerekek röhögésének, mint akármily színész az ő színpadi dicsőségének.

Mulatságát képezi továbbá ennek a szörnyű álarezosnak, ha a menyecskéket és lányokat a tömeg pajzán röhögése közt szemérmetlenül összefogdossa és megcsípkedi. A sokacznő bevallott udvarlójától ezt a nyilvános merényletet egyenesen elvárja, mert abban látja a valódi hajlam nyilvánítását.

Ezt csak épúgy várja, mint azt, hogy a búsónak öltözött „kedves“ a tükrökkel s festett czirádákkal ékesített „abromeniczát“ (vizhordó) ajándékozzon neki a farsang ez ünnepén.

A búsó nagy kedvteléssel hajszolja a fiúgyermekeket is, kik csapatosan vesznek körül egy-egy fürgébb, játszani kész búsót. Ki aztán hamuval telt zsákkal, döglött állat testével szokta pufogatni a rakonczátlan gyerekhadat.

Három nap és három éjjelen át tart ez a durva mulatság, melyet bízvást orgiának is lehet nevezni. A hatóságok, az iskola és pap hasztalan akarják elszoktatni a sokacz-népet ettől a vad szokástól. Semminek sincs foganatja, de a legkevesebb sem.

Ma épen úgy folyik le ez a farsangi czéczó, mint talán száz évekkel ezelőtt, a legdurvább középkorban. Csaknem biztosan állíthatni ugyanis, hogy ez a szokás igen régi; a középkori íz nagyon is kiérzik belőle.

Mohácson az a néphit, hogy a búsók kergették ki a törököket a városból. Büszkén emlegeti is azt minden sokacz. Nem is enged ebből a szokásából semmit a sokacz-nép, amely különben is ragaszkodik ősei szokásaihoz.

Az ötvenes években zsandárszuronyokkal akarták a búsokat, szétkergetni — a Bach-korszak ugyanis nagyon tartott minden csoportosulástól, hát még ilyen ördögképű gyülevész hadtól! —közéjük is lőttek, emberhalál is történt; de azért a búsó nem pusztult ki.”

Busónak csak a faálarcos alakoskodókat tekinthetjük, akiket a sokácok is így neveznek, ezeket kísérik a jankelék, akiknek szerepe az, hogy távol tartsák az utca népét, főleg a gyerekeket, a busóktól.

Hamuval, (régen, ritkán) liszttel töltött zsákjaikkal püfölték az alkalmatlankodó, őket csúfoló gyerekhadat, akiknek száján napjainkban is unos-untalan felhangzik a bosszantónak szánt kiáltás: Jankele grí, kell-e nokedli?!

A többi résztvevőt, a lefátyolozott arcú nőket és a lakodalmas viseletbe öltözött férfiakat, továbbá a karneváli jellegű alakokat maskarának nevezik Mohácson.

Mint minden valamire való féktelen népünnepély ez sem volt mentes az attrocitásoktól. A Mohács és Vidéke napilap így számol be az 1893. évi pokladéról:

„Az idei busójárás, a mohácsi nép egy részének ez a különleges farsangi mulatsága, sem múlt el vérontás nélkül. Ugyanis húshagyó kedden délután két óra tájban Kovács Illés, Kovács György és Simics Marton busóknak felöltözve járkálták a busó téren.

Itt összetalálkoztak szintén busóknak öltözött Balatinácz Péter, Perovics András és Balatinácz Antallal; az utóbbiak az előbbieket megtámadták és formális verekedést kezdettek.

Többen közülök kisebb sérülést szenvedtek, de Balatinácz Péter oly hatalmas ütést kapott a fejére, hogy gyógyulása 3—4 hétig fog tartani. Az esetet feljelentették a járásbíróságnak.”

Várady Ferenc (Szerk), Baranya múltja és jelene 1. (Pécs, 1896)
Mándoki László: Busójárás Mohácson (Pécs, 1963)

12/02/2026

Egyiptomi csecsemő született az Angol Parkban.
Mustafa Angol Budapest világra jövetele – 1911. június 4.

1911. június 4-én született a Vidám Park elődjeként működő Angol Parkban az 50 éves Abou Riche Jarag mutatványos és 20 éves felesége, Nabawia fia, Mustafa Angol Budapest néven. De vajon mi is állhat a szokatlan bejegyzés mögött.

A www.proficsaladfa.hu ajánlásával.

A csatolt képen x-el a büszke apa lett megjelölve, mellette áll a csöppséggel kezében Kovács Andrásné szülésznő. Az anyakönyvi bejegyzés kairói illetőségűként rögzít***e a szülőket, a „Budapesti Hírlap” már Kartúmról számolt be a származási helyet illetően.

„Az Ujság” című napilap 1911. június 9-i számában egy apró cikk tudatta, hogy „néger született” Budapesten, aki még fel is vette fővárosunk és születési helyének nevét is.

A tudósításban az apa Efrajum Buris, míg harmadik (más források szerint hetedik) neje Abunaja néven lett bemutatva.

Az orgánum beszámol a „mohamedán keresztelő” megtartásáról is, némi tájékozatlanságról is tanúbizonyságot téve. A „szerecsen keresztelő” június 10-én délután 4 órakor lett megtartva.

Az anyakönyvi bejegyzés szerint „az atya Cairo illetőségű török alattvaló” volt. A születést az anyakönyvvezető előtt június 23-án bejelentő Kovács Andrásné bába a Hungária körút 57. szám alatti házban lakott ekkor.

A Meinhardt testvérek 1911 tavaszán vették át az Angol Park üzemeltetését és azon nyomban fejlesztésekbe fogtak.

Megépítették a később Amerikai magasvasútként emlegetett Tobogant és a Csodakereket is. Mindez 1911. május 15-én egy újabb attrakcióval, az „egyiptomi szudáni” faluval bővült.

A „Nílus országának egzotikus lakói” által benépesített mini-településen élők népviseletben kápráztatták el szokásaikkal, zenéikkel és táncaikkal a nagyérdeműt.

A közvetlenül a kijárat mellett kialakított látványosság a „Színházi Élet” ajánlása szerint: „Legújabb szenzáció, Japánkert és Szenegali néger falu, nyugat Afrika népe, 100 személy. Férfiak, asszonyok, gyermekek, szokásos vallások bemutatása.”

Egy hónappal az átadást követően nagyon magas látogatottságról írtak a lapok. Az ugyanitt megnyitott „Alpesi falu” ellenpontozta. Az egyiptomi falu végül 1914-ben szűnt meg.

11/02/2026

Női utcaseprő gyermekével - egy ismert felvétel háttere.
Budapest VIII. kerület, Rákóczi tér – 1914. augusztus 15.

A képet Müllner János (1870-1925) készít***e a Rákóczi téren, szemben a Németh (ma: Bacsó Béla) utca torkolata látható. A felvétel az I. világháború kitörése utáni mozgósítás idején, 1914. augusztus 15-én készült.

A felvétel nem véletlenül készült ebben az időszakban. Mindig szeretek utánajárni a Facebook bugyraiban kedveltté váló fotók történeti hátterének. A „Pesti Napló” című napilap 1914. augusztus 6-i száma ezügyben hasznos információkkal szolgált:

A https://proficsaladfa.hu/ összeállítása:

„A mozgósítás folytán bevonult az utcaseprők hatvan százaléka is, és a lovak jórészét elvitték a locsolókocsik elől. Az utcán táborozó katonák és a konyhák szinte megkettőzik az eltakarítani valót és így a köztisztasági hivatal nem győzi a munkát, mert nincs ember, nincs ló, sőt a port rögzítő olaj sem érkezik Galíciából. Hogy a bajon valahogy segíteni lehessen, női utcaseprőkkel próbálkoznak meg.

A dolognak kettős haszna lehet, mert az asszonyok munkájával egy kis pénz is juthat a mozgósítottak családjának. Szerdán reggel kezdődött meg az asszonyok próbaseprése a Józsefvárosban.

A Körút és Kun utca közti részen nőket osztottak be az utcaseprők mellé. Napi bérük két korona ötven fillér. Ha bírják a munkát, csütörtökön már kétszázötven előjegyzett nőt alkalmaznak.”

Mint arra több forrás is utal, sokszor a hadbavonult családfők „hivatalát” vették át a hátramaradt asszonyok, akik felvigyázó hiányában kénytelenek voltak magukkal vinni gyermekeiket is, mint a jelen képen is látható.

1914 januárjában az akkor még zömmel férfiakat foglalkoztató ágazat összetételét illetően közölt érdekes információkat a „Nemzeti Iskola” című orgánum:

„A főváros 1091 utcaseprője közül 256 nem tud írni-olvasni. Csak olvasni 16 tud. A 256 analfabéta közül 170 román anyanyelvű, akik magyarul igen keveset tudnak.

Ezek részére az Országos Népoktató Egyesület külön analfabéta s egyben magyarosító tanfolyamokat szervez, amelyek vezetésével olyan fővárosi tanerőket óhajt megbízni, akik a román nyelvet valamennyire is beszélik.”

Ugyanebben az időszakban nyers vitorlavászonból készült esőköpönyeget szerzett be a főváros az utcaseprők számára.

A női utcaseprők 1911 októberében jelentek meg először Budapest utcáin. A kösztisztasági vállalat ekkor 2 korona napszámot fizetett nekik.

„Ha elmennek a férfiak” című képes összeállításában „Az Érdekes Ujság” igazán plasztikusan megvilágította a jelenség hátterét, amely korántsem csupán az utcaseprők között bontakozott ki:

„A háború meglátszik Budapest utcán is. A mi fővárosunk ugyan nagyszerűen megállta helyét a háborús időkben és példát adott arról, hogyan kell viselkedni a polgárságnak nehéz viszonyok között, a háború azonban természetszerűleg meglátszik a főváros utcáin is.

A háborúba ment férfiak munkájának egy részét az itthon maradt nők pótolják. Van már női kocsisunk, női utcaseprőnk, női villamos kalauzunk, a propeller állomásnál nő pótolja a férfi jegyszedőt és iparospályákon is sok a női alkalmazott.”

Két konkrét nevet találtam a korabeli újságokban: Kövér Juliska 28 éves utcaseprőnő 1919 novemberében hunyt el a Régiposta utca 11. számú házban.

A másik Dinker Erzsébet, akit 44 évesen, az Akácfa és a Wesselényi utca sarkán Fülöp István 16 éves községi kocsis gázolt el. Súlyos sérülésekkel a Rókus-kórházba vitték be.

Köszönöm a figyelmet és a megosztásokat!

Fénykép forrása: fototer.oszk.hu, illetve Fortepan 256220

08/02/2026

Keleti Éva fotográfus emlékére (1931-2026)

„Soha nem azt akartam, hogy jó, csak azt, hogy igaz kép szülessen” – mondta mintegy ars poeticája gyanánt Keleti Éva, aki többek között a színház világában is maradandót alkotott, mint a magyar fotográfia egyik legjelentősebb képviselője.

Keleti Éva szülei, a Nagylakról származó Keleti Aladár (1897) banktisztviselő és az Újfehértón született Kabos (született: Kacz) Veronika (*1904) 1928. július 31-én keltek egybe Budapesten.

1939. február 4-én a Lehel térnél álló Árpádházi Szent Margit templomban keresztelkedtek meg. Édesapja ekkor a Pál, édesanyja pedig a Margit keresztnevet kapták.

Kohn Sámuel nagylaki önálló gabonakereskedő és családja 1902-ben magyarosította nevét Keletire. Kabos Sámuel Nyírbélteken született Takarékpénztári tisztviselő 1908-ban döntött a névmagyarosítás mellett, ők ekkor vették fel a Kabos nevet. Sajnos mindez egyáltalán nem mentesít***e őket a tragikus következmények alól a vészkorszakban.

A https://proficsaladfa.hu/ megemlékezése:

Keleti Éva tehát budapesti zsidó családban született, tizenhárom éves volt, amikor a nácik megszállták Magyarországot. Családtagjai közül többeket Auschwitzban pusztítottak el. Éva imádta a nagybátyját, Kabos Endrét, a három szoros olimpiai bajnok kardvívót. Kabos Endre épp a Margit hídon ment át, amikor 1944 novemberében felrobbantották a hidat. Endrét már hiába várták haza.

A Délibáb című hetilap újságírója 1936 szeptemberében látogatta meg Keleti Éva családját. A família által Pötyikénel becézett kislánnyal fényképes riport is készült.

„— Keleti Éva, Zsuzsi, Pötyike vagyok — mondta bátran, okos szemekkel a belépő felé. A bemutatkozás után Pötyike a legszívélyesebb fogadtatásban részesít***e a vendégeket, különösen az újságírókat. Mindenkit meglepett valami ajándékkal, óriás ceruzától a néger babáig mindent elajándékozott.

Az ajándékozás abból az alkalomból történt, hogy Bandi bácsi és még egy csomó remek magyar fiú olimpiai bajnok lett, akiket Pötyike mind nagyon szeret, de a legjobban Bandi bácsit, aki idővel „feleségül is fog venni.“ (…)

— Tudniillik — meséli mosolyogva Pötyike édesanyja. — Bandink soha nem ír versenyzői útjáról szüleinek, vagy nekünk, egyedül Pötyikének küld lapokat.

Ez a kabbalája. Bandi első külföldi útján Pötyinek címezte az üdvözlőlapját és nyert. Azóta csak neki küld lapokat és hála Istennek, mindig nyer.”

Kabos Endre életútjával, illetve a közös (Éva szempontjából anyai) ággal kapcsolatban erre a linkre kattintva olvashatnak bővebben:

https://www.facebook.com/profile/100058309131630/search/?q=Kabos%20Endre

Éva többször is megmenekült a biztos halálból. Például '44 októberében is. Még élt a nagybátya, s hogy mentse a kislányt, elvitte őt a Gellért-hegyre, ahol egy apáca zárdában zsidó gyerekeket bújtattak. Éva azonban annyira rosszul érezte ott magát, hogy éjszaka hazaszökött.

Szülei nagyon haragudtak, nagybátyja pedig kijelent***e: másnap visszaviszi őt az apácákhoz. Csakhogy más nap a zárdából az összes zsidó gyereket elhurcolták és meggyilkolták a nyilasok. A véletlen vagy a sors akarata volt, hogy Éva a szüleivel együtt túlélte a holokausztot.

Később Teréz körúti otthonukból egy a Pannónia utcai védett házba költöztették őket, a nyilasok elhurcolták onnan a felnőtt zsidókat. Éva reménytelenül zokogott, mire egy rendőr vigasztalni próbálta. „Elvitték a szüleimet”, sírta a kislány.

„Mutasd meg, melyik az édesanyád és az édesapád”, szólt neki a rendőr, majd visszahozatta őket, az épületet újra végig járó nyilasoknak pedig azt mondta, ő ezt a lakást már ellenőrizte. A rendőrrel soha többé nem találkozott.

A magyar fotográfia és kultúra a sorsnak, vagy a véletlennek (ki hogyan nevezi) köszönheti, hogy Keleti Éva talentuma éppen a fotóművészetben bontakozott ki.

Az ELTE bölcsészkarán készült felvételizni, azonban egy tolmácsmegbízás miatt lekéste azt és már csak a kémia-fizika szakra vették fel.

Másodéves egyetemistaként a Forte gyárba küldték nyári gyakorlatra. Keleti Éva úgy gondolta, hogy akkor lesz képes igazán megérteni a gyártás folyamatát, ha ő maga is megtanul fotózni.

Így került pár hetes képzésre az MTI jogelőd Magyar Fotó Állami Vállalathoz. A többi már történelem, kultúrtörténelem. Szubjektív válogatásommal szeretnék tehetsége előtt is tisztelegni.

Keleti Éva hatvan éves volt, pályája csúcsán, amikor 1991-ben úgy döntött, végleg leteszi a régi Rolleiflex fényképezőgépet, amellyel évtizedeken át a legnagyobb magyar színészeket, balett-táncosokat, rendezőket örökít***e meg.

Emlékéből fakadjon áldás...

06/02/2026

In memoriam Vásáry Tamás (1933-2026)

A mai napon két óriási veszteség érte a magyar kultúrát. Ma Vásáry Tamás (1933-2026) nemzetközi hírű zongoraművészről szeretnék megemlékezni, míg vasárnap Keleti Éva (1931-2026) Kossuth- és Balázs Béla-díjas fotográfus életútját szeretném majd bemutatni.

Vásáry Tamás ízig-vérig cívis, kálvinista családban jött világra 1933. augusztus 11-én. Szülei, Vásáry (az anyakönyvben Vásári) István debreceni földbirtokos (1890-1975) és hajdúböszörményi lelkész családból származó Baltazár Erzsébet (1902-1979) 1922. október 25-én hol máshol, mint a Nagytemplomban keltek egybe.

Egy testvére született, Erzsébet (1923-2013), aki Kardos György feleségeként hunyt el, ám 1943-ban még Hadházy Levente András honvéd orvos-százados felesége lett. Kardos Györgytől Erzsébetnek 3 fia született.

A https://proficsaladfa.hu/ megemlékezése:

Tamás csodagyerekként indult, ötévesen hallás után zongorán eljátszotta Boccherini híres menüettjét, kilencévesen pedig már szóló estet adott Chopin műveiből. Rövid ideig Dohnányi Ernő tanítványa is volt.

Tizenkét évesen vették fel a Zeneakadémiára, 1948-ban megnyerte a Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraversenyt, a Zeneakadémián húszévesen végzett, a példaképének és második apjának is tekintett Kodály Zoltán asszisztense lett a Szolfézs tanszéken.

1943-ban a Szinházi Magazin „Csodagyerek-e Vásáry Tamás?” címmel portét közölt róla. Ebből olvashatunk el egy részletet:

„Vásáry Tamás, a nyolc és félesztendős zongoraművész próbál hangversenye előtt. Régi debreceni patríciuscsaládból való ez a kisfiú, édesapja, Vásáry József v. felsőházi tag, atyai nagybátyja Vásáry István, Debrecen volt népszerű polgármestere és ma kisgazdapárti képviselője.

Édesanyja Baltazár Erzsébet, anyai nagyapja tehát Baltazár Dezső, a Tiszántúl néhai nagy püspöke. Lisztnek ma, Consolation-ját játssza.

Valami mélységes melankólia és felsőbb intelligenciái van a gyerek játékában. Ez nem egy nyolc és fél esztendős gyerek játéka...

— Mióta játszik? — kérdezem az apját.
— Két és fél éve. De ebből egy fél évig beteg volt, vörhenyben feküdt, nem gyakorolhatott.

— Játszott már máskor is nagyközönség előtt, vagy pedig ez az első hangversenye?
— Egy évvel ezelőtt Mozart egyik zongoraversenyét játszotta teljes zenekari kísérettel.

1999-ben Vásáry Tamás így vallott korai éveiről:

„Nyolcévesen, 1942-ben adtam az első koncertem, egy Mozart-zongoraversenyt játszottam - a zenekari próbákat nézve támadt hatalmas kedvem a vezényléshez. A következő esztendőben már a rendes bérletsorozatban léptem fel.

Ekkoriban mutattak be Dohnányi Ernőnek, mikor Debrecenbe jött. Ő féltett a csodagyerekségtől. Jogosan. A csodagyerekek könnyen koravének lesznek, másrészt megszokják a csodálatot és meg akarják őrizni, és ha mégis elvész, súlyosan sérülnek.”

Anyai nagyapjától, Baltazár Dezső református püspöktől (1871-1936) egy egészen sajátos szokást örökölt:

„Zsebpartitúrából, séta közben tanulok. Ezt különben még Balthazár Dezső nagyapámtól lestem el, aki Debrecenben volt református püspök, ő a kertben sétálgatva tanulta a beszédeit.”

Édesapja, Vásáry József (1887-1975) felsőházi tag, egy több mint 2000 holdas bérgazdaság vezetője élénk szerepet játszott a debreceni, a hajdúsági, de az országos közéletben is.

Nem csupán a két világháború között lépett fel a szélsőségekkel szemben, támadva a nyilas mozgalmat. Az 1947-es kommunista típusú rendszerváltást követően is szóvá t***e a jogsértéseket.

A Rákosi-éra nem tűrte az ellenzéki politizálást: Vásáry Józsefre állás- és vagyonvesztés, majd - feleségével együtt - kitelepítés várt. Az elnéptelenedett lakásban (mentorai közbenjárására) egyedül a páratlan talentum hírében álló gyerekember maradt...

1956. december elején két koncertet készült adni Brüsszelben Vásáry Tamás, akit akkor már jelentősen díjaztak nemzetközi versenyeken.

Apját azonban biztonságban akarta tudni, mielőtt elutazik. Kossuth-díjas zeneművészekhez - Kodályhoz, Fischer Annie-hoz, Tóth Aladárhoz, Szabolcsi Bencéhez - fordult, hogy írják alá kérvényét.

Münnich Ferenchez szeretett volna bejutni. Sikerült. Vásáry szólt a sorok között is, hogy nem tesz lakatot a szájára, ha a belga királyi udvarban kifaggatják a magyarországi eseményekről.

Münnich emberséges bánásmódot ígért. Mást semmit. A többit a belga királynő. Szólt a szovjet nagykövetnek, néhány nap múlva a Vásáry szülők Brüsszelben voltak.

1958-ban Tamás Londonba hívták, ahol Csajkovszkij b-moll zongoraversenyével hódította meg a közönséget.

Zongoraművészként elsősorban Liszt-, Chopin-, Mozart-, Brahms-, Debussy- és Rahmanyinov-zongoradarabok interpretálásával és rögzítésével szerzett hírnevet.

1972-ben a szülei hazatértek Magyarországra. Édesapját 1975 májusában veszít***e el szívbetegség miatt, édesanyja 1979. szeptember 18-án hunyt el.

Vásáry Tamás nagybátyja, István (*1887) is jelentős szerepet játszott a szülőváros, az egész Tiszahát közéletében és az országos politika világában is.

István 1909-ben közigazgatási pályára lépett. 1911-ben városi jegyző, 1915-ben tanácsnok, 1925-ben helyettes polgármester, 1928 decemberében Debrecen polgármesterének választották meg. Ezt az állást 1935-ben történt kényszernyugdíjazásáig töltötte be. 1939-ben kisgazdapárti képviselő lett.

1941-ben tárgyalta az Országgyűlés Magyarországnak a tengelyhatalmakat tömörítő egyezményhez történő csatlakozását 3 képviselő volt a T. Házban, akik az egyezményhez való csatlakozásnak törvénybe iktatása ellen szavaztak.

A kisgazdapárti Bajcsy-Zsilinszky Endrén és Szentiványi Lajoson kívül a harmadik személy Vásáry István volt.

Vásáry István egy 1947-ben tartott ünnepi beszédeben, támadta a hároméves tervet, a fakultatív hitoktatást, az állami tankönyvkiadást.

Köszönöm a figyelmet! Emlékéből fakadjon áldás…

04/02/2026

6 vak fivér története, akik visszanyerték látásukat.
Békés vármegye – Nagyvárad (1839)

A 19. század elején a korabeli nemzetközi orvosi vélemények szerint is Magyarországon élt a legtöbb szembeteg Európában. Grósz Frigyes (1798 - 1858) orvos 1847-ben a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Kassán rendezett nagygyűlésén olvasta fel:

„A szegényebb sorsú szembetegek és gyógyítható vakok hazánkban tömérdek nagy számáról, melly leginkább egyesületek és több helyen felállítandószegény vakok gyógy- és ápoló intézetei által elhárítandó” című rendkívül érdekes indítványát.

A https://proficsaladfa.hu/ összeállítása:

Annak, hogy sehol Európában nincs annyi szembeteg, mint nálunk, legfőbb oka a szegénység - jegyezte meg -, aminek következménye az idő előtti halál, amivel még szembe tud nézni az ember, mert a:

„ (...) halál minden embert megszabadít a nyomorúságtól. Nem is fél a szegény, főleg a szegény magyar paraszt a haláltól, de borzad a vakságtól. Ha meghal a gyermek, nyugodt lélekkel adják át az anyaföldnek, de ha megvakul, kétségbe esnek, mert a vak az egész családnak terhére van, fogyaszt, de a házi teherviselésben részt nem vehet (...) a szegényeknél koldulnia kell mennie (...) még az állatok sorából is száműzetik.”

Grósz Frigyes 1830-ban Nagyváradon, pontosabban Váradolasziban, a szegény vakok számára magánintézetet alapított, ezt saját pénzéből tartotta fenn, és mintegy negyvenezer beteget kezelt és gyógyított.

A nagyváradi szemkórház főorvosának munkássága, a vakok és a szembetegek érdekében vállalt küzdelmei egyedülállóvá tették e korban.

Őszinte emberbaráti megnyilvánulásai, önzetlen és mindenkire kiterjedő segíteni akarása, tényleges segítsége és ahhoz a szükséges feltételek megteremtése a 21. században is tiszteletet és csodálatot keltenek.

Úgy gondolta, hogy szakszerű orvosi ellátással rengeteg emberen segíteni lehetne, de ha egy megyében négyszázezer lakosra két orvos, hat-nyolc sebész jut, akkor a vakokkal senki, a szembetegekkel pedig már csak a javasok foglalkoznak.

Ráadásul a szegény vak a nagyobb városba nem is jut el (kivel is mehetne oda?), és az orvosi kezelések költségeitől is fél - pedig sok vak ember szeme gyógyítható lenne.

Állításának igazolására leírta a Békés vármegyei Szűcs család esetét. 1839-ben Szűcs Mihály földműves tizenhárom éves fiát bevitte Váradra, hátha tudnának segíteni rajta.

Amikor meghallotta az apa, hogy nem kell fizetnie a gyógyításért, akkor még öt vakon született fiát és feleségét is bevitte a gyógyintézetbe, ahol Grósz Frigyes mindnek visszaadta látását:

„....s valóban néhány hét múlva a békési paraszt hat vakon született fiával és nejével együtt udvaromba jött; kebelrázó látvány volt e hat vak gyermeknek vadsági állapota.

A legöregebb 16 éves, a legfiatalabb 6 hónapos volt, minden ember közeledésére, vagy megszólalására megrázkódtak, mivel szüleik házánál tovább sohasem voltak:

Egész napokat evéssel, vagy egy darab fának, vagy kőnek forgatásával töltöttek el. Műtétei által mind meggyógyultak, s most már többen közülök szüleiket mindenben segítik.”

E híressé vált gyógyítással is bizonyította, hogy a vidéken vagy más városokban is felállítandó szemgyógyító intézetek és kórházak jelentősen tudnának segíteni a köznépi állapotokon, és kevesebb vak ember tengetné koldulással az életét.

A műtét sikerét mutatja, hogy a 10 éves fiú a műtét után pár hónappal már tudott földmunkát végezni, és kertészkedett az intézetben, amíg a szülők kérésére azt abba nem hagyta.

A Vasárnapi Ujság 1857-ben megírta a fivérek neveit és a hályog kialakulásának fő okait is:

"Szomorú tapasztalás bizonyitja, hogy hazánkban a világtalanságnak, különösen a szürke hályognak, igen számos példái fordulnak elő.

A vakok nagyváradi intézetének alapitó orvosa, dr. Grósz Frigyes 15 év lefolyta alatt egymaga 500-nál több szürke hályogi műtétet vitt végbe földmivelőkön vagy azok gyermekein.

Ezek között volt 1839-ben azon hat testvér Békésből, kiknek rajzait itt közöljük, s kiknek nevei Szücs István 16 éves, György 11, Mihály 9, Gábor 7, János 4, Péter 1 éves. Mindezek együtt született hályogban szenvedtek s az orvos ur által szemök világát szerencsésen nem vissza-, hanem megnyerék.

Kérdezhetné valaki, honnan e gyakori világtalanság esetei hazánkban? Ezeknek okait dr. Grósz a következőkben találja:

1. Több barna, mint más szinű szem szenved a hályogban.

2. A földmivelő nép öltözete, étele, itala és lakása gyakran előkészitő okok hazánkban a hályogra.

3. Gyakran a hely lapályossága, hol a földmivelő egész nap lehajtott fővel kapál és kaszál a napnak kitéve, (mi által a vér fejébe tolódik), előkésziti a szemet a hályogra.

4. A hazánkban olly gyakori járvány hideglelés, mert a dr. Grosz által gyógyitott hályogosok között alig volt egynehány, ki ebben nem szenvedett volna.

5. Azon nálunk divatozó szokás, hogy a mezei ember csaknem egész életét az ég alatt tölti s hüvösebb időben az éj nagy részét tűzrakás körül, folytonosan ebben nézegetve s a másik oldalról gyakran fázva, virrasztja át.

6. Egyik oka a lapályos helyeken sokszor az erőtetett messzenézés is, mellyre a mezei ember itt gyakran kényszerülve van; mi által a szemteke-izmok, szemhéjak és szemöldek összeszorittatván, a szemben a nedvek fogását gátolják és ebből következik a szem homályosodása.

Örömmel mondhatjuk ezek után, hogy hazánkban épen a hályog körül az orvosi műtészet is kellő biztosságra emelkedett, minek többi között legszebb példait a dr. Grósz által felmutatott szép eredmények is tanusitják.

Olvasóink tudják, hogy az orvos ur Ő cs. k. Apostoli Felsége által legközelebb koronás arany érdemkereszttel lőn legkegyelmesebben feldiszitve."

Forrás: Deáky Zita: Jó kis fiúk és leánykák. A kisgyermekkor történeti néprajza Magyarországon (Budapest, 2011).
Szemészet folyóirat (2004).

Profi Családfa

14/02/2026

13/02/2026

12/02/2026

11/02/2026

08/02/2026

06/02/2026

04/02/2026

Cím

Telefonszám

Weboldal

Értesítések

A Rendelő Elérése

Parancsikonok

Megosztás

Kategória