29/11/2025
Bolgárkertész örökségem Halásztelken (Халастелек)
A közelmúltban ünnepség keretein belül jelentették be Szentendrén a helyi Skanzenben, hogy a magyarországi bolgárkertészet felkerült a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékébe. Egyúttal hamarosan bolgárkertészet is kialakításra kerül hamarosan ugyanitt.
Emellett ezen a héten az a megtiszteltetés is ért, hogy a Pest vármegyei levéltári napon előadhattam apai nagyapám, Mlecsenkov Georgiev Trifon által is képviselt halásztelki bolgárkertész közösség történetét.
A 20. század első évtizedeiben a mai Halásztelek területén 20 bolgár család bérelt itt földterületet, és a megtermelt áruikat a főváros piacain értékesítették.
Később közülük többen megvették az általuk bérelt földet, és magas szintre emelték az öntözéses zöldségtermesztést.
A https://proficsaladfa.hu/ összeállítása:
Az általam összeállított „A halászteleki bolgárok története” című kötet 24 oldalas bevezető tanulmányát időrendbe állított riportok, korabeli beszámolók követik.
Ezek közöl az első 1925 októberében jelent meg a „Szózat” című sajtótermékben és a mai Halásztelek területén élő bolgárkertészek mindennapjairól számolt be.
Kirobbanónak nevezhető sikereik egyik kulcsa a Magyarországon azt megelőzően teljesen ismeretlen, joggal unikálisnak nevezhető intenzív öntözése kertkultúra volt. Komplex agrárvállakozásként működnek: a termeléstől az értékesítésig mindent maguk végeztek.
A növényápolásban hazánkban ismeretlen módszereket eljárásokat alkalmaztak, ami azt eredményezte, hogy a korábban megszokottakhoz képest szebb és nagyobb zöldségeket termeltek.
Mindez jelentősen átalakította a magyar zöldségpiacot. Új, teljesen ismeretlen zöldségfélékkel gazdagították étkezési kultúránkat: az étkezési paprika mellett közepes méretű, alma formájú paradicsomokat, a padlizsánt, póréhagymát, bámiát, feketebabot, spárgatököt és még egy sor fajtát honosítottak meg.
A honi gasztronómiában addig teljesen ismeretlen volt a nyers zöldségek fogyasztása, szinte kizárólag főtt formában ették. Ezt is a bolgárkertészeknek köszönhetjük. Természetesen a hagymát leszámítva.
A befogadó állam vezetése felismerte az ebben rejlő lehetőségeket és igyekezett ő maga ilyen bolgár rendszerű kertészeteket alapítani az 1920-as években, amelyek azonban nem jártak sikerrel, mivel hiányzott belőle a több évszázados szakértelem és tapasztalat.
A siker egyik záloga ugyanis a csapatmunka (druzsesztvo), az összefogás ereje volt, aminek több generációra visszamenő tradíciója volt a bolgárság körében.
Az ötszáz esztendős oszmán iga alól felszabadult Bulgáriából, a XIX-XX. század fordulójától kezdődő, leginkább gazdasági, egzisztenciális motivációjú migráció csúcspontját 1914-ben érte el.
Az észak-kelet bulgáriai Tirnovo megyéből – az itt található Draganovo, Ljaszovec, Polikraiste, Dolna Orjahovec stb. településekről származik a magyarországi bolgárok jelentős hányada – 16 789 hivatalosan regisztrált felnőtt hagyta el az ország területét, hogy szakértelmét, szorgalmát más országban kamatoztassa.
Draganovo község 6 500 lakosából 2 500 1 és 45 év között gyermek és férfi vándorolt el. Az első világháború előestéjén 5204 bolgár élt az Osztrák – Magyar Monarchia területén.
A felsorolt települések közül Polikraiste kiemelt jelentőségét mi sem mutatja jobban, mint hogy a 20. század elején 24 000 külföldön dolgozó bolgárkertész köszül 2400 ebből a faluból származott.
A török hatás bizonytéka több olyan kertészeti szakkifejezés, amelyet a mai napig használnak Bulgáriában, de akár Halásztelken is: jasztak = melegágy; motika = félköríves, nagyméretű kapa; sadilo = ültetőfa; kaval = öntözőbarázda stb.
A mintegy fél évezredes oszmán uralom alatt kialakított kertész központok közül az egyik legnevezetesebb a Balkán-hegységtől északra található egykori fejedelmi koronázóváros, mai nevén Veliko Tarnovo körül alakult ki.
A kertészkedés bolgárok körében történő gyors elterjedésének egyik oka a birtokviszonyokban keresendő, szinte teljes mértékben hiányzott ebből a struktúrából a nagybirtok.
Nem alakulhattak ki nagy kertésztelepek, ami ahhoz vezetett, hogy jelentős munkaerő felesleg keletkezett. Mindezt nem tudta felszívni az igen fejletlen ipar sem. Az indusztralizáció alacsony foka miatt a városiasodás is gyerekcipőben járt.
Mindez a helyi mezőgazdasági termények helyi piacon történő értékesítését is gátolta. Nagyobb városok hiányában nem alakulhatott ki a szükséges felvevőpiac sem.
A cári Oroszországhoz hasonlóan nagyon minimális, mindössze 3-4 % volt az ipari munkásság aránya a lakosság egészéhez viszonyítva.
A Magyar Királyság egyike volt ezeknek az országoknak. Több interjúalanyom egybehangzóan állította, hogy felmenőik három tényező együtt állását keresték letelepedésükhöz: sík egyenletes területet és vízfolyást a termeléshez és az öntözéshez, illetve gyárkéményeket a megfelelő nagyságú felvevő piac miatt Az akkori Hermina telepen mindez a rendelkezésükre állt.
Korábban kérdezték már tőlem, hogy vajon a termőföld jó minősége vonzotta-e Halásztelek területére a bolgárkertészeteket? Hát nem. A Csepeli homokhátság negatív adottságait az intenzív öntözéssel és trágyázással kompenzálták.
Fontos még szólni az itt a Duna közelsége miatt itt szintén nagy számban jelen lévő fűzfákról, amelyek a zöldségek szállításához elengedhetetlen kosarak elkészítése miatt voltak fontosak.
Az első világháború vérzivataros esztendői a központi hatalmak oldalán beavatkozó Bulgáriát is érzékenyen érintette, ám az 1930-as évekre, kiváltképp a Bolgár Kertész Szövetség (Bolgár Agrár Egyesület) jóvoltából újból több ezerre növekedett a magyarországi bolgárok lélekszáma.
Az első világháborút követő nemzetközi politikai atmoszférában érthető okok miatt teljesen megszűnt a Szovjetunióba irányuló kirajzás, míg a Jugoszláviában és Romániában bevezetett bevándorlást korlátozó intézkedések hatására csupán három befogadó ország jöhetett számításba: Magyarország, az akkori Csehszlovákia és Ausztria. Nem egy magyarországi bolgár családnak van napjainkban is rokonsága e két országban.
Közülük egyre többen megvették az általuk korábban még csak bérelt földet, és magas szintre emelték az öntözéses zöldségtermesztést.
Kirobbanónak nevezhető sikereik egyik kulcsa a Magyarországon azt megelőzően teljesen ismeretlen, joggal unikálisnak nevezhető intenzív öntözése kertkultúra volt, amely nem kis fejfájást okozva a már jelen lévő német és magyar kertészeknek.
Jelentőségüket mi sem mutatja jobban, mint, hogy meghatározó szerepet játszottak magyarországi primőr zöldségtermesztés kialakulásában. Ezen kívül terményeik megfizethető ára miatt a szegényebb néprétegek körében is el tudott terjedni a zöldségfogyasztás. Arról nem is beszélve, hogy a korabeli Hermina-telep egyik legjelentősebb foglalkoztatójává léptek elő a Weiss Manfréd Művek mellett.
A Duna-folyam partján a Wahrmann család által létesített beton szivattyúházból téglából kirakott csatornán keresztül vezetett a víz útja a Kisgyár utcán a kertek felé egészen addig, amíg meg nem épült a gát. Értelemszerűen akkor felszámolták ezt, a téglákat helyi építkezésekhez használták fel.
Az 1940-es években egészen bizonyosan fúrt kutakból robbanómotoros szivattyúk segítségével hozták fel az öntözéshez elengedhetetlenül szükséges vizet. Nagyapám kertjében, a házuk mögött is volt egy 3-4 méter mély, 5 méter átmérőjű betonozott tölcsér, amelyben pöfögött egy ilyen motor. A szomszédos Popov családnak is szolgáltatva az éltető vizet.
A kezdeti időkben ezen kívül Popgeorgiev Kiril (Kiró bácsi) gazdaságában és a Kisgyárral szemben lévő „Bolgárkerék” emlékműnél is működött egy ilyen. Szép lassan azonban valamennyi család kialakította a maga vízellátásához elengedhetetlen kútját.
A terület termőképességét ezen kívül intenzív trágyázással biztosították. A Haller téri piac közelében található, mára már nagyrészt lebontott egykori Közvágóhíd és más lovas laktanyák szolgáltattak ehhez muníciót. A Budapestre roskadásig megrakott szekerek hazafelé trágyával tele hajtottak hasznot a kertészeknek.
Bolgár állampolgárságukat mindvégig megőrizték. Vegyes bolgár-magyar házasságkötések szép számmal előfordultak egy idő után, azonban a korabeli magyar jogszabályi környezet nem tolerálta a kettős állampolgárságot.
Az 1950-es években hatályos törvény értelmében a korábban magyar állampolgárságú házastársak elvesztették azt és automatikusan bolgár állampolgárok lettek. Csakúgy, mint a születendő gyermekek.
Itt kel feltétlenül megemlíteni Babarczi István nevét, aki jelentős földterülettel rendelkezett az akkori Halásztelken. Meglátva a bolgárkertészetben rejlő üzleti lehetőséget szakmai partnert keresett és meg is találta Kusev Pavelov Pavel személyében.
Előbbi biztosította a megfelelő földterületet, utóbbi pedig a siker tulajdonképpeni zálogát jelentő szaktudást. Egészen addig működött ez az együttműködés, amíg a bolgár fél meg nem erősödött annyira, hogy megalapíthassa saját kertészetét.
Az 1956. évi 15. számú törvényerejű rendelet szellemében az egész magyarországi agrárium szerkezetét radikálisan átalakító szövetkezeti típusú átalakítás a termeléstől az értékesítésig terjedő önálló gazdálkodási egységet alkotó bolgárkertészeteket is igen érzékenyen érintette
Budapest Főváros Levéltárában bukkantam rá arra a 161 oldalas ítéletre, amelyet bufdapest főváros bírósága bocsátott ki 1954. július 6-án. Az „arany üzérkedési üggyel” foglalkozó tárgyalássorozat június 17-én kezdődött és 111 vádlottja volt. 8 halászteleki kertészcsalád volt érintett.
Ebben az időben adták át Budapesten a Vágóhíd utcában a Bolgár Művelődési Házat is, amely teljesen a magyarországi bolgárkertészek adományaiból valósult meg. Neveik természetesen cirill betűvel a nemrég felújított épület homlokzatán olvashatók.
Annak dacára, hogy a Pest-környéki bolgárok is létrehoztak három termelőszövetkezetet, a későbbi évek gazdasági, és az ebből eredő politikai megfontolások fokozatosan nehezítették, majd teljesen lehetetlenné tették az etnikai alapú szerveződést.
Több vidéki bolgár gazda részben a kényszertől hajtva, részben gazdasági érdektől vezérelve a pesti agglomerációba helyezte át tevékenységének bázisát. A kertészkedést azonban mind többen feladták, vagy feladni kényszerültek.
Amennyiben folytatták is őseik mesterségét, már korábban sem olyan volumenben, mint elődeik. Legtöbbjük beolvadt a magyar munkaszervezetbe, vagy az iparban vállalt munkát, amit háztáji termeléssel egészített ki.
A Csepel-szigeten az ötvenes évektől alakuló bolgár nemzetiségi termelőszövetkezetekbe – annak ellenére, hogy bennük az etnikai homogenitás és a gazdasági autonómia sértetlen maradt – a tehetősebb gazdák nem kívántak belépni.
A tragikusan megtört életutak mellett a foglalkozásváltás, mint életstratégia is megjelent. A legállhatatosabbak kisebb bérelt földterületen a régi árasztásos technológiával, vagy annak módosított változatával fáradhatatlanul folytatták kertészeti tevékenységüket.
A kollektivizálást követő években zavar keletkezett a főváros zöldségellátásában, ami nem is csoda, hiszen már 1945 is Budapest zöldségellátásának a 30 százalékát biztosították a hivatalos statisztikák szerint. Kiutat jelenthetet több kertészet számára az úgynevezett felvásárlási telep, vagy más néven a „Nosztró telep”.
A meghatározott mennyiségre leszerződött kertészek itt adhatták le terményeiket, amelyek aztán kamionokon a belföldi vagy a KGST piacra lettek szállítva. Ez lett az értékesítés egyik formája.
A későbbiek folyamán illetve e mellett megmaradt megszűnéséig a korábbi fő értékesítési csatornájuk: a fővárosi piacok. A Haller téri árusítási lehetőség felszámolását követően a csepeli és az összes jelentős fővárosi piacon jelen voltak zöldségeikkel.
Azok, akik átvészelték a legnehezebb éveket, a Kádár-rendszer évtizedeiben is szinte zavartalanul dolgozhattak kertjeikben. Halásztelken a település terjeszkedése nehezítette munkájukat.
A helyi tanács újabb és újabb területeket vont belterületbe és parcellázott családi házak számára. Városunk napjainkban is dinamikus terjeszkedése folyamatosan szorította ki a jelenlegi belterületből a kerteket.
A rendszerváltás évei ismét krízis eredményezett a magyarországi bolgárkertészek számára, ami alól a halásztelkiek sem voltak természetesen kivételek. Drasztikusan visszaesett a kereslet a jövedelmek csökkenése és a munkanélküliség növekedése miatt.
Ugyanakkor az anyagköltségek és a kisegítő munkaerő fizetése is folyamatosan növekedtek. Ezen kívül újabb, a zárt piac miatt korábban nem érzékelhető mediterrán országok és az alföldi geotermikus energiát hasznosító primőr zöldségtermesztők olcsó konkurenciája is nagy gondot okozott a hazai termelők számára.
Már az 1960-as években több bolgárkertész áttért a zöldségről a virágra. A fentiekben vázolt tendenciák őket is sújtották. Ebben a szektorban a holland virágtermelők dömpingje szorították ki őket fokozatosan a piacról. Mindez oda vezetett, hogy egyre többen hagytak fel a mezőgazdasági tevékenységgel és fogtak teljesen más vállalkozásba. kerestek egészen más lehetőségeket.
A folyamatos csökkenés eredményeképpen 4-5 működő bolgárkertészet maradt talpon, napjainkban. Ennek egyik fő oka az volt, hogy a bolgárkertészek harmadik, de sokszor a második generációja is az élet más területén szeretett volna érvényesülni.
A szülők részéről is megjelent az a törekvés, hogy gyermekeik lehetőleg diplomát szerezzenek, értelmiségi, jogi, közgazdasági pályára menjenek.
1994. december 11-én megalakított kisebbségi önkormányzata mellett nyelvoktató hétvégi iskola alakult.
Az egyik legjelentősebb bolgárkertész emlékhely is Halásztelken található. Az egyik általuk létesített és használ egykori kút közelében látható Reich László helybéli asztalos mesternek és fiának a munkáját, a Bolgárkerék-emlékművet 2007. szeptember 29-én avatták és szentelték fel.
A bolgár kisebbségi önkormányzat szervezésében megvalósuló projekt a ljaszkoveci (Bulgária) kertész múzeumban látható öntözőkereket (dolap) mintaként használva valósult meg. Valamivel később az állagmegóvás érdekében oldalról nyitott tetővel látták el a fa építményt.
A magyarországi bolgárság minden év szeptemberében itt ünnepli meg Bulgária függetlenségének évfordulóját.
