Profi Családfa

09/11/2025

Izgatottan várom, hogy előadhassak Alma Materemben. Köszönöm előre is a lehetőséget!

🎤Előadó bejelentés

📜Mik azok az egodokumentumok? Miként nyomozhatunk elveszettnek hitt családi történetek után?

Csatlakozz előadássorozatunkhoz, amelynek második előadója Mlecsenkov László történész, családfakutató. László az ELTE BTK történelem és az ELTE ÁJTK politológia szakán szerezte diplomáit. Szakterülete a magyarországi nemzetiségek és felekezetek integrációjának története a 17–20. században, továbbá két évtizede foglalkozik családfakutatással. 👪

A mikrotörténelem forrásait feltáró kutató vallomásra bírja a családi emlékezetet, a levéltárak és sajtóarchívumok forrásait. Munkásságát közösségi oldalán is megosztja, ahol immár 17 000-en kísérik figyelemmel eredményeit. 📱

Ha mélyebben is megismernéd a családfakutatás rejtelmeit, csatlakozz hozzánk november 13-án, és tudj meg többet erről a területről!

Időpont: 2025. november 13., 18:00
Helyszín: ELTE Digitális Bölcsészet Tanszék, Budapest, Múzeum krt. 6-8.

Esemény linkje:
https://fb.me/e/58yXxj2Hj

09/11/2025

Családi fotók az első Miss Hungária fotóalbumából – Simon Böske (1909 – 1970)

Október 11-án volt 50 éve, hogy a rákoskeresztúri izraelita temetőben végső búcsút vettek Jób Dániel, a Vígszínház egykori főrendezőjének feleségétől.

Ő nem volt más, mint Simon Erzsébet, vagy ahogyan a korabeli sajtó aposztrofálta a maga becézgető modorában, Böske, aki 1929. január 6-án 218 induló közül megnyerte az első alkalommal megrendezett országos szépségversenyt.

A https://proficsaladfa.hu/ ajánlásával.

Mindez feljogosította arra, hogy Franciaországban megmérettesse magát a kontinens más országainak szépségkirálynőivel, és itt sem talált legyőzőre. Diadalmenete már Bécsben kezdetét vette, hogy aztán a Keleti pályaudvarnál tömegek vegyék körül a vonatot, amellyel édesanyja kíséretében hazaért.

Ha nem hölgyről volna szó, azt mondanám, hogy a hazai nyilvánosság valósággal pajzsra emelte, de mindenesetre az elért eredménynek kijáró ünneplésben részesítette őt. A varrónőnek készülő hölgy nyilván nem lehetett felkészülve az őt körül ölelő népszerűség egyre fokozódó hatásaira.

Nem csoda hát, hogy egy alkalmas pillanatban autóba ült és meg sem állt a keszthelyi szülői házig, ahol is körorvos apja azonnal hízókúrára fogta a meglátása szerint kórósan lefogyott leányát.

Simon Erzsébet szülei második gyermekeként látta meg a napvilágot 1909. február 15-én, Keszthelyen, a család Kossuth utca 1. szám alatti házában. Az épület – melyről korabeli fotót is csatolok posztomhoz – napjainkban is áll, ugyanazon a címen.

A szülők, dr. Simon Sándor körorvos és Hoffmann Janka 1905. április 16-án léptek frigyre szintén Keszthelyen. Az ifjú férj 1869. november 21-én született ugyanitt Neumark Sámuel (Ignác) mészáros és Hoffmann Rozália fiaként.

A Neumark-fivérek – Sándoron kívül Alfréd és Géza – 1898-ban magyarosította családnevét a korabeli asszimilációs tendenciáknak megfelelően.

Az ara Balatonszentgyörgyön született 1882. november 22-én Hoffmann Béla bor- és fakereskedő és Heidenfeld Rozália leányaként. Az anyai nagymamáról még lesz szó, de immár Simon Böske tollából.

A Színház és Élet nevű társasági lap igen nagy terjedelmet és figyelmet szentelt Simon Böskének, amiben a többi sajtóorgánum sem akart lemaradni. A nevezett újság 1929. húsvétján „Simon Böske naplója” címmel külön sorozatot szentelt neki. Ebben főhősnőnk így vall családjáról:

"Itthon minden a régi. Keszthely, a Balaton, a korzó, a főutcán az egyemeletes ház, amelyben születtem és a fehérbútoros szoba, amelyben valamikor még járni tanultam. Gyerekszobából akkor avanzsált leány-szobává, amikor a fehérhálós ágyacska helyett nagy rézágyat kaptam… Amióta csak emlékszem, ez az én keszthelyi otthonom mindig ilyen volt. Csak én lettem e kél hónap alatt más. Hiába, másképpen látom én most a világot…

Tehát Keszthelyen születtem, 1909. február tizenötödikén. Amikor megválasztottak Miss Hungáriának, még csak tizenkilencéves voltam. A misseurópaság közben lettem húsz. (Hej, be megünnepeltük Párizsban egy kis magyar korcsmában... de erről is csak majd később.)

Amikor én megszülettem, apám, aki ma tiszteletbeli járási tisztiorvos, akkor egyszerűen dr. Simon Sándor körorvos volt. Anyámat, Hoffmann-lányt, apa a szomszédos Balatonszentgyörgyről négy évvel az én születésem előtt vette el feleségül. Anyám szülei földbirtokosok, földbérlők és szöllősgazdák voltak.

Az anyám — mint Hoffmann-nagyanya sokszor mesélte — nagyon szép leány volt; fejlett, karcsú és barna, gyönyörű hosszú haja volt. Ugy nevelkedett, mint a környékbeli földbirtokos-lányok: jukkeresen, lovagolni is tudott és hajtani.

Fiatalasszony korából van egy fényképem, még ma is emlékszem arra a ruhára, amelyet ezen a képen viselt. Halványrózsaszinü volt, keskeny nyestcsikkal és nekem különösen tetszett benne anyám…

Ketten vagyunk testvérek, én és Imre bátyám, aki három évvel idősebb nálamnál. Imre feketehajú és feketeszemű: anyámra hasonlit: én kékszemű, szőke, apámra ütöttem, amire mindig igen büszke voltam.

Engem mindenki rögtön imádott és én, amint ezt kezdtem észrevenni, mindenkivel nagyon meg voltam elégedve. Általában, itt most bevallhatom, remekül berendezett kisgyermekkorom volt.

Apuka orvosi szobáitól eltekintve, a pincétől a padlásig az egész ház az én birodalmam volt, azaz hogy Imréé és az enyém.
Ez a jó, öreg keszthelyi ház...

El kell mondanom, hogy milyen, mert úgy hozzátartozik életemhez, mint a selyemlepkéhez a gubó. Száztízéves. Keszthely legforgalmasabb útvonalán fekszik, a Kossuth Lajos-utcában, ahová az összes boltok nyílnak, ahol hetenként kétszer, kedden és pénteken hajnaltól délig vásár van s végül, hétköznap délután hattól hétig és vasárnap délelőtt tizenegytől tizenkettőig, itt van a korzó!

Miután itt áll a házunk Keszthely kereskedelmi életének központjában, tehát az ő frontján is mindén időben voltak üzletek: száz év óta egy mészárszék; ötven év óta egy vasüzlet.

A vasüzlet elődjének már volt egy ősrégi cégére: lovagi pán-célba öltözött „vasember". Ez a vasember ma is itt áll emeletnyi magasságban a házunk falán és már ugy megfüstösödött, mint az igazi régi ereklye. A vasember sokat foglalkoztatta gyerek-fantáziámat. Ezen az egy vasemberen kivül nincs a házunkon semmi disz. Még stilus se."

Simon Böske végül 1929. december házasságot kötött Brammer Pál budapesti kereskedővel, ám a frigy nem bizonyult tartósnak, dacára a mediterrán nászútnak. 1935-ben el is váltak, ám 1938-ban örök hűséget fogadott nagy szerelmének, Jób Dánielnek, aki akkor a Vígszínház főrendezője volt. Vele annak haláláig, 1955-ig boldog házasságban élt.

A deportálások évei alatt egy színész bújtatta őket, igen rossz körülmények között éltek, sok mindenen mentek keresztül. Az ostrom alatt nagyon megbetegedett Böske, a komoly meghűlés sajnos végigkísérte egy életen keresztül.

Férje 1955-ben halt meg, utána költözött testvéréhez, férjemhez, Simon Imre mérnökhöz, és élt velünk haláláig. Végtelenül bájos, kedves teremtés volt, több nyelven beszélő nagy műveltségű asszony. Rengeteget olvasott és fordított, s a család kérésére időnként fel-felidézte élete meghatározó élményét.”

Jób Dánielné Simon Erzsébet „agykéregsorvadás, tüdőgyulladás” következtében hunyt el 1970. október 8-án. A Semmelweis Egyetem Neurológiai Klinikáján. Utolsó lakcíme ugyancsak a Józsefvárosban, a Szív utca 61. szám alatt volt.

A Kozma utcai izraelita temetőben nyugszik.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket!

07/11/2025

155 éve hunyt el Petőfi Zoltán
(1848. december 15. Debrecen – 1870. november 5. Pest -Józsefváros)

Még édesapjáénál is rövidebb, pillanatok alatt elillanó viszontagságos élet jutott a „sasfiók” osztályrészéül.

Jól mutatja a családnevek konzekvens használatának hiányát, hogy a keresztelési anyakönyvi bejegyzésben, mint Petőfy (sic!) Zoltánként jegyezték be az újszülöttet.

Debrecenben római katolikus szertartás keretein belül keresztelték meg az ágostai vallású (evangélikus) Petőfy Sándor kapitány (a 28ik honvéd zászlóaljnál) és a római katolikus felekezethez tartozó Szendrei (sic!) Júlia egyetlen gyermekekét.

A https://proficsaladfa.hu/ megemlékezése:

A keresztszülők, a helvét vallású (református) Arany János író és felesége, Ercsey Julianna meghatalmazottaik útján képviselték magukat a szertartáson.

Petőfi Zoltán déli 12 órakor született az akkori Harmincad utcában Ormos szabó házában, ahová Szendrey Ignáccal és feleégével menekültek

Később férjét keresve fiát Károlyi Lajos gróf nagymágocsi uradalmába vitte Szendrey Júlia. Édesapja itt volt tiszttartó. Az itt használt bölcsőt a szentesi Koszta József Múzeumban őrzik.

Másfél éves korában került fel Pestre mostohaatyjához és itt kezdett el járni óvodába is.

1870. november 5-én hunyt el Petőfi Sándor fia, a szintén vándorkomédiás Zoltán. Az anyakönyvi bejegyzés szerint a nőtlen Petőfy Zoltán „Sándor volt író fia” tüdőgümőkór következtében hunyt el 22 esztendős korában.

Szomorú keretes szerkezet, de vajon hogyan töltötte a számára adatott rövid életét.

Kisiskolásként Pesten a Hársfa utcai házban lakik, ő is a piaristákhoz jár, mint édesapja, mostohaapja kezdetben elfogadja. Egészen addig, amíg nagybátyja, Petőfi István odaadó gyámsága alatt meg nem kezdte vidéki vesszőfutását.

Ismétlődően újrakezdett és aztán félbehagyott gimnáziumi tanulmányok, többé-kevésbé sikeres színészi próbálkozások, egyik város a másik után jelzik ingatag személyiségét, sérülékeny lelkivilágát.

Nagybátyja ezt írta egy alkalommal a kétségbeesett anyának: „Nem érdemel részvétet, szánalmat tőlünk.” Petőfi István hivatalosan 1869. március 2-án hivatalosan is leadta unokaöccse gyámságát.

A debreceni színházban havi 30 forintos gázsival kisebb szerepeket játszott. Ekkoriban felkereste apja szőlőházát és azokat a helyszíneket, ahol egykor lakott.

Az elmúlás gondolata igen korán foglalkoztatta. 14 esztendős, amikor a Halál című epigrammáját írta:

Gyötrelmes, keserű a halál a vigadozóknak, s édesen enyhítő, akinek élte keserv. (1863)

Próbálkozott nagybátyjánál is Nagycsákó pusztán is gazdász tanoncként, amelyet gyógykezelések követtek leginkább az apai nagyapa Szendrey Ignác anyagi támogatásával. Szerelmi élete hasonlóan csapongva hektikus lányok és asszonyok között ingázva.

Édesanyja halálának évében (1868) gyakran felutazik Pestre. Mint jogot tanuló diák özvegy Sinkovits Mártonné hónapos szobájában, főbérlője karjaiban lehelte ki lelkét 1870. november 5-én este 11 órakor az Ősz (ma: Szentkirályi) utca 12. szám alatti házban.

Főbérlője visszaemlékezése szerint Szendrey „az a keményszívű ember” még egy párnát sem küldött a tüdőbajban vergődő unokájának. A temetésre is csupán 30 forintot szánt, Zoltán dokumentumait pedig elégette.

Dolinay Gyula, a Tanuló Ifjúság szerkesztője cáfolta a rideg nagypapáról szóló híreszteléseket, sőt: Szendrey Ignác könnyek között kereste fel unokáját, amint hírét vette szenvedésének.

Még konzíliumot is szervezett a fiú ágyánál a neves Korányi doktor részvételével. Két nappal később reggel 7-kor sírva borult elhunyt unokájára, majd a lipótvárosi állami gimnáziumban ösztöndíjat alapított egy szegény sorsú, jó magaviseletű tanuló javára.

A Petőfi Ereklyetár gyűjteményének különös darabja az a gyászjelentés, amellyel Petőfi Zoltán édesanyja halála utáni dátummal tudatta saját fiktív halálhírét. Magát Zsoltnak nevezve…

Temetési menete a Sándor utcától a Kerepesi úti sírkertig tartott. Koporsója nyomában Petőfi István, mostoha apja Horváth Árpád és féltestvérei mellett az egyetemi ifjúság is felsorakozott gyászlobogók alatt.

Szüleivel közös sírba 1908. október 24-én került, a Petőfi család tagjainak újratemetése alkalmából. A Kerepesi temetőben lévő sírban tehát a két érckoporsó öt személy földi maradványait rejti. A két fémkoporsó kulcsát a Petőfi Irodalomi Múzeum őrzi.

A Petőfi Társaság 1911-ben díszes síremléket állított a családnak. Bory Jenő szobrászművész beleépítette a síremlékbe Petőfi Sándor szüleinek eredeti sírkövét is.

04/11/2025

Szabadságharcos lány a Kilián laktanya előtt – 1956. november 2.
Megemlékező írás a Nemzeti gyásznap alkalmából.
(Erich Lessing felvétele)

Sokáig kerestem-kutattam, hogy ki lehetett a képen látható ifjú forradalmár hölgy, aki még a kivívott szabadság édes pillanataiban fényképezkedett fegyverrel a vállán a Corvin-köz szomszédságában.

A korábbi elkeseredett küzdelem mementójaként a háttérben egy ISZ-3-as szovjet harckocsi kiégett maradványai láthatóak.

A kép forrását az alábbi linkre kattintva érhetik el:
https://library.hungaricana.hu/hu/view/BFLV_Sk_11_56_izzo/?query=%22szabads%C3%A1gharcos%20l%C3%A1ny%22%20%2B%20kili%C3%A1n&pg=45&layout=s

Budapest Főváros Levéltárában az alábbi hivatkozással található meg: BFL XIV.47.

Két nappal később, 1956. november 4-én ismét elszabadult a pokol, megkezdődött a Forgószél-hadműveletként elnevezett megtorló hadjárat, amely előtt egy korabeli költeménnyel emlékeznék:

A https://proficsaladfa.hu/ megemlékező összeállítása:

Tamási Lajos:
piros vér a pesti utcán (részlet)

Piros a vér a pesti utcán,
Eső esik és elveri,
mossa a vért, de megmaradnak
a pesti utca kövein.

Piros a vér a pesti utcán,
munkások - ifjak vére folyt,
a háromszín-lobogók mellé
tegyetek ki gyászlobogót.

A háromszín-lobogók mellé
tegyetek három esküvést:
sírásból egynek tiszta könnyet,
s a zsarnokság gyűlöletét.

s fogadalmat: te kicsi ország,
el ne felejtse, aki él,
hogy úgy született a szabadság,
hogy pesti utcán hullt a vér.

A képen szereplő hölgy egészen biztosan a Vajdahunyad utca és/vagy a Corvin-köz csoportjához tartozhatott. Az egyik „jelöltem” Havrilla Béláné Sticker Katalin tragikus sorsú női mártír volt, de biztos nem vagyok benne.

Ha mégsem ő volna a felvételen nem baj. Ismeretlenül is megérdemli a szabadság fiatal angyala, hogy minél többen lássák helytállásának mementóját. Mindenestre Sticker Katalin sorsát is Önök elé tárom:

Ő maga 1932. december 26-án született Esztergomban. Szülei, Sticker Lajos Kőhídgyarmatról származó, de Dorogon dolgozó bányamunkás és a helybéli Vodicska Katalin ugyancsak Esztergomban keltek egybe 1932. január 31-én

Minden jel arra utal, hogy családja már 1937-ben Budapestre, azon belül Kőbányára költözött. Egy testvére itt hunyt el ebben az évben 9 hónaposan, tüdőgyulladás következtében.

Katalin mégis menhelyen nőtt fel, majd különböző családoknál nevelkedett. Anyja végül 13 éves korában magához vette, varrni tanult, és az újpesti pamutüzemben dolgozott. Takarítónő volt a honvédségnél, később segédmunkás.

1952-ben férjhez ment egy honvédségnél dolgozó gépkocsivezetőhöz, akitől azonban a későbbiekben elvált.

Október 24-én a Vörös Csillag Nyomdánál csatlakozott egy tüntető csoporthoz. Másnap már a Corvin köznél látta el a sebesülteket, majd a Vajdahunyad utcai csoporthoz csatlakozott, és részt vett a szovjetek elleni harcban, a fegyveres őrszolgálatban, az igazoltatásokban, majd a Köztársaság tér alatt gyanított kazamaták felkutatásában is.

A végzetes november 4-i napon ő maga is szembeszállt az intervenciós csapatokkal, majd 7-én Svájcba emigrált. 1957 januárjában, a hazug amnesztiarendelet hírére hazatért. Erről később maga így vallott:

„Azért mentem, hogy világot lássak. November 8-án érkeztünk Ausztriába, ahol egy táborba tettek bennünket. Itt három napig voltam. Innen kivittek Svájcba, ahol Bern városába helyeztek el egy szállodába. [...]

Engem a honvágy és a szerelem hozott haza. Jelentkeztem az ottani magyar követségen és közölték velem, hogy semmi akadálya, hogy hazajöjjek. Ott ijesztgettek az ottaniak, ha hazajövök, kivisznek Oroszországba, de én nem törődtem vele.

Január 9-én elindultam, s egészen Bécsig vonattal jöttünk. Bécsben ujjlenyomatot vettek, s rabszállító kocsin bevittek a rendőrségre, utána [...] a magyar követség hozott a határig.”

„Katit 1959. február 26-án végezték ki. Nem tudom, hogy másokat hogy vittek ki. Kinyílt az ajtó, és hívták. Összeborultunk, aztán bejött két fegyőr, megfogták, kézen fogták, és kivitték.

Csak néztem utánuk, míg be nem csapódott az ajtó. Pici kis nő volt a Kati, egyenesen, feltartott fejjel ment.”

Mondta egy interjúban egykori rabtársa, Wittner Mária (1937-2022), akit ugyancsak halálra ítéltek elsőfokon, hogy aztán életfogytiglanra változtassák. 1970-ben szabadult végül.

Sticker Katalint valóban 1959. február 26-án akasztották fel a Kozma utcai Gyűjtőfogházban. Utolsó állandó lakcímeként a Bajza utca 47. számú ház lett bejegyezve, a Terézvárosban.

Kartonja szerint 158 centiméter magas volt. Szemöldöke gesztenyebarna, szeme barna színű. Álla kerek, szája „egymást fedő, arca „lefelé keskenyedő”, orra egyenes.

Néhány egészen biztosan róla készült fotót a hozzászólásoknál csatolok írásomhoz.

Ó volt egyike annak a 229 áldozatnak, akik amiatt, mert kiálltak a túlerő ellen a szabadságért, az életükkel kellett fizetniük. Heten közülük, Sticker Katalinnal együtt, a Corvin-köziek voltak…

Dicsőség a Hősöknek! Béke poraikra…

01/11/2025

1956 egyik ártatlan szentje – Németh Mártika tragédiája.
(Budapest, 1956. október 24.)

Már sokszor keresztülhaladtam a Károlyi kerten, amely egyike kedvenc helyeimnek a pesti belvárosban. Életem egyik legszebb időszakát a Múzeum körúton töltöttem egyetemistaként. Soha nem hallottam azonban még Német Márta megrázó történetéről, nem találkoztam emléktáblával, amely rá emlékezne.

A www.proficsaladfa.hu ajánlásával…

A második világégés esztelen rombolását még ki sem heverte fővárosunk, 1956. október végén ismét háborús állapotok uralkodtak el Budapesten.

Az októberi ifjak heroikus harca az elnyomó hatalom és a Vörös Hadsereg ellen azonban számos ártatlan áldozatot is követelt.

Budapest parkjai, közterületei nagyon gyorsan megteltek ideiglenes sírokkal, szomorú mementójaként az egyenlőtlen küzdelemnek.

Egy eltévedt golyó vagy egy szovjet tank lövése okozta a 15 éves Németh Mártika halálát a Károlyi-kertben. A Múzeum Kávéházzal szemközti lakóháznál, a Múzeum körút 21. sz. épület előtt érte a halálos lövés.

Egy környéken lakó arról számolt be, hogy a „Magyar és Ferenczy utca sarkán állt egy orosz tank, és aki átment az utca egyik oldaláról a másikra, azt lelőtte.

A Magyar utca sarkán volt egy közért nyitva volt kenyeret és tejet árult, és aki meg próbált oda jutni, azokat is lelőtték.”

Egy rokon beszámolója szerint azonban eltévedt golyó okozta a lány halálát. Németh Mártikát halálakor, 1956 novemberében a Károlyi-kert egyik sarkában, a Magyar utca és a Henszlmann utca találkozásánál temették el, csak később lett végső nyughelye a Kerepesi úti temetőben.

A lány szülei, a helybéli dr. Németh Károly vármegyei közgyűlési gyakornok és a Liptóújvárról származó Dabasy Alice 1936. április 11- én keltek egybe a vasi megyeszékhelyen. 1952-ben azonban már elváltak és Budapesten éltek.

Mártika 2 héttel 15. születésnapja után hunyt el...

Ezután, ha arra járok, mindig megemlékezek majd magamban őróla és természetesen mindazokról is, akik véletlenül, vagy a hősies szabadságharc mártírjaként ontották vérüket hazájukért.

Ember Mária író-történész 25 évesen szemtanúja volt a forradalomnak. Így emlékezett vissza:

"Már jócskán dél felé járt az idő. A Károlyi-kerten vágtunk át néhány kollégával, friss sírhantok mellett, az egyiknek a nyers fejfáján ez állt:

„Itt nyugszik Németh Mártika, élt 15 évet”, a másik alatt is egy tizenöt éves nyugodott, Szabó Gyula.

Mindketten 24-én estek el, talán amikor én még a „köd miatt” rostokoltam Komáromban...

Sokan álldogáltak a sírok körül a bokáig érő sárban, ki tudja, hol szedett őszirózsát, krizantémot rendezgetve rajtuk. Mécsesek, gyertyák is pislákoltak a virágok között, és a kislány durva fakeresztjén még szentkép is kéklett-rózsaszínlett. "

Béke poraira...

31/10/2025

Reformáció emléknapja – Csók István: Úrvacsora című festménye.
Ki volt Érsek Örzsébet?
(1890 - Magyar Nemzeti Galéria)

Akik jól ismernek, tudják, hogy gyarló és gyakorló római katolikus vagyok, az ökumenikus típusból. Anyai részről azonban református, illetve baptista felmenőkkel is büszkélkedhetem, ezért a reformáció emléknapja apropóján róluk szeretnék megemlékezni egyik kedvenc festményem által.

Nem vagyok gyakorlott műelemző, főleg nem a képzőművészet területén, azonban Csók István viszonylag fiatalon alkotott mesterműve első látásra rabul ejtett.

Egy fiatal, több világvárost megjárt festőművész hitvallása ez ősei hite és hagyományai előtt. Olyan mély hatást gyakorolt rám a festmény, hogy bár református eleim Bihar megyéből és nem Fejérből származtak, előttük tisztelegve azóta is szobám falát ékesíti e festmény reprint változata.

Érdemes úgy gondolom elolvasni e csodálatos alkotás „teremtéstörténetét” is, mely által betekintést nyerhetünk annak lélektanába is:

A https://proficsaladfa.hu/ ajánlásával.

Az „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre” címen is ismert alkotás Úrvacsorához járuló egresi parasztlányokat mutat be müncheni modellekkel.

Csupán az előtérben álló kislány modellje volt Csók földije, ő is csak kényszerűségből, mivel az eredetileg kiválasztott müncheni »fehér liliom« megbetegedett.

Számomra ő az alkotás központi alakja, egyszersmind a leghitelesebben jeleníti meg a vidék protestáns karakterét a festményen, természetesen a lelkész mellett.

Csók Istvánt – kis túlzással – nevezhetjük a „legreformátusabb” festőnek, hiszen kálvinistaként született 1865-ben Sáregresen. Az életéről szóló rövid írásomat erre a linkre kattintva érhetik el:
https://www.facebook.com/.../a.11646260.../4372473756115629/

Vida Lajos, a sáregresi református lelkipásztor rokoni körükhöz tartozott, ahogy Pesthy János kántortanító is. Lánytestvérei (apja első feleségétől származó gyermekei) közül Csók Mária a faddi református lelkész felesége lesz, Csók Júlia pedig az egresi tiszteletesé.

A képet Münchenben festette meg, helyi modellekkel, sőt még a lelkész, az öreg Vida Lajos bácsi alakjához is talált hasonló karaktert „a sörivók metropolisában”.

A kép központi szereplői azonban az úr asztalához járuló leányok, s közülük is kitűnik az előtéren átvonuló kisleány. Ezt a figurát eredetileg imádkozó alakként képzelte el, a törékeny müncheni lánymodell azonban megbetegedett, így Csók félbehagyta a képet, majd hazautazott Magyarországra, s a festményt is maga után küldette.

Hazafelé jutott eszébe a kislány, Érsek Örzsi, akinek alakja már az egykori istentisztelet alatt is annyira megragadta. „De ki tudja, hol lehet azóta? Szegény ember gyerekét a sors össze-vissza hányja” – jegyezte meg emlékezéseiben.

Úgy érezte, ő lenne a legalkalmasabb modell a kép főalakjához. Otthon, Sáregresen épp kérdezősködött volna a kislány után, amikor kiderült, hogy Érsek Örzsi éppen az ő szüleinél szolgált. Talán ennek köszönhető, hogy sokkal személyesebb lett az ábrázolás.

Na de ki is volt „Érsek Örzsébet”, hogyan alakult sorsa? Érsek Erzsébet 1874. június 4-én született a Sárbogárdhoz tartozó Tinód községben Érsek András „földmíves” és Huszár Lídia gyermekeként.

1897. június 15-én kelt egybe a sárbogárdi Szabó András napszámossal, aki 3 évvel volt idősebb nála. Cselédként elhunyt édesapja már nem élhette meg leánya frigyét.

Érsek Erzsébet 1940. július 26-án 18 órakor hunyt el Sárbogárdon, az Andrássy út 510/2. szám alatti otthonában „szívizom elfajulás” miatt. Férje 16 év múlva követte őt.

Egy fia István (*1898) és két leánya: Erzsébet (*1900) és Lídia (*1902) született.

A 25 éves Csók István 1889-ben húga esküvőjére érkezik haza Párizsból, ahol a szabadabb felfogású híres festészeti és szobrászati magániskola, a Julian Akadémia hallgatója.

Szülőfalujában, Sáregresen részt vesz az új kenyérért való hálaadó istentiszteleten, s ez, mint utóbb kiderül, valóban sorsfordító jelentőségű számára:

„Szeptember közepén a hintó előállott. A két sárga volt befogva. A bakon Pákozdi Józsi parádéban várta, hogy anyám, meg húgom felüljenek. Apám azt kérdezte, nem megyek-e el én is? - Azt sem tudom, hova mennek? - feleltem.

- A templomba. Úrvacsoraosztás lesz, új kenyérre. Mi visszük a kenyeret. Egy pillanatig haboztam, aztán felültem én is. A kocsi elrobogott Egres felé. Apám otthon maradt. Dacára jó keresztyén voltának, nagy elfoglaltsága csak sátoros ünnepeken engedte templomba járni...

A kis templom belseje még mindig a régi volt. De nem: azóta orgonát állíttatott a karba egy jámbor hívő, alighanem az öreg Bognár István uram. A falak csak úgy fehérre meszelve, mint kisiskolás koromban.

A leterített úrasztalán ugyanaz a naiv paraszthímzésű kendő, mikor még én vettem fel első ízben az úrvacsorát. Még a szószéken most is ott lóg egypár régi, megfakult mennyasszonyi koszorú.

Fiatal menyecskék esküvőjük után aggatták oda. Anyám s húgom sietve foglalták el helyeiket a családi padban, mert már a harmadikat harangozták, mire a templom elé értünk. Nekem az érdemes elöljáróság szorított helyt az első padban, szemközt a szószékkel s az úrasztalával.

A hívek énekeltek, míg a harmadik harangszó el nem hangzott. Akkor felállt mindenki, mert belépett az öreg tiszteletes, helyére ment, pár másodpercig imádkozott, aztán leült, csakúgy a hívek.

Majd megszólalt az orgona, kezdetét vette az istentisztelet.

- Hiszitek és valljátok-e, hogy Jézus Krisztus értetek halt meg a kereszten, hogy megbocsáttassanak a ti bűneitek?

- Hisszük és valljuk - mondta a gyülekezet és én is, együtt mondtam a hívekkel:

- Hisszük és valljuk. - Járuljatok tehát az úr asztalához ti, kik elegendőképpen előkészültetek magatokhoz venni az Úr testét és vérét, hogy ezáltal lelketek a bűntől megtisztíttassék, és elnyerjétek e földön bűneitek bocsánatát, a másvilágon az örök életet.”

Voltaképp ez az alkalom, a nyári úrvacsora-osztás lett igazi ihletője Csók István szóban forgó híres festményeinek:

„Megint zúgott az orgona, énekeltek az iskolás fiúk.

Én — mintegy álomban láttam, amint az érdemes öregek, majd a fiatalok s végül az új konfirmáltak sorban, egyenként odajárultak az úrasztalához.

Először a férfiak, aztán a nők. És a pap mindeniknek letört a kenyérből egy falatot, majd adott inni a borból egy kortyot. Aztán áldólag terjesztette a hívek felé a kezeit. Az úrvacsora-osztás véget ért, s mindenki ment haza.

Én szótlan maradtam az egész úton. Nem tudtam számot adni magamnak az érzéseimről, de azt már tudtam, mi lesz az, amivel igazán meg tudom hódítani a világot! Ami engem, magamat is meghódított: az úrvacsoraosztás. Ezt cselekedjetek az én emlékezetemre.”

A festmény 1891-ben a párizsi Salon, 1900-ban pedig a párizsi világkiállítás aranyérmét is elnyerte. 1898 óta van magyar állami múzeumi tulajdonban, jelenleg is a Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításának egyik nélkülözhetetlen darabja.

30/10/2025

Magyar katonavonat tragédiája Bajorországban:
Plankstetten, 1945. február 28.

Egyik kedves ismerősöm, a Bakonyszentlászlón élő Bregócs Györgyné Kálóczi Mária 5 éves korában látta utoljára édesapját, aki bevonulva a 2. magyar hadseregbe, végleg elhagyta ekkor családját.

Az alábbi írás első változatát 6 éve közöltem először. Most a kerek évfordulóról lecsúszva ugyan, de időszerűnek láttam az újbóli közlést.

A https://proficsaladfa.hu/ megemlékező összeállítása:

A háromgyermekes Kálóczi Istvánt felderítőként vitték ki a frontra. 1944-ben több magyarországi orosz támadást ép bőrrel megúszott, ám december végén egy fejvesztett visszavonulás során oldalkocsis motorkerékpárjukkal szerencsétlen módon Wermacht-teherautónak ütköztek.

A fiatal férfi mindkét lábát eltörte, a pápai kórházba szállították. Könyörögve üzent haza, hogy menjenek érte, mentsék meg, mert Németországba indítják rövidesen. A kérést azonban késve továbbította egy ismerős, mire a feleség Pápára érkezett, a katonavonat már elindult.

Hosszú évtizedek kitartó kutatómunkája által a Vöröskereszttől megtudta, hogy Bajorországban, Plankstettenben hunyt el Kálóczi István bakonyszentlászlói építőmester.

Hiába keresték azonban az autóstérképen, nem lelték meg a keresett települést. Lévén ekkoriban még nem bontakozott ki a Zuckerberg-galaxisként is emlegetett digitális civilizáció.

Váratlan fordulatként érdekes rádióműsorra figyelt fel Mária, amelyben Klementné Szabó Iringó számolt be arról, hogy édesapja is elkísérte Németországba azt a Vöröskeresztes magyar sebesülteket szállító vonatot, melyről még később lesz szó.

Elmondta azt is, hogy Később ők Amerikába emigráltak. Kálóczi Mária természetesen telefonon felvette Iringó asszonnyal a kapcsolatot, aki a solymári Karoll Mátyáshoz irányította őt.

Nemsokkal később el is jött a várva várt katartikus pillanat: Kálóczi Mária több mint 70 év után ott állhatott édesapja sírjánál.

1945. február 28-án szép derűs idő volt a festői Plankstettenben, felhő is alig mutatkozott az égen. A már említett Vöröskeresztes, magyar sebesült katonákat menekítő szerelvény várakozott az állomáson.

A Drezdát és Neumarktot porig bombázó amerikai kötelékek egyike célba vette a helyi vasútállomást is. Sokan meghaltak, a súlyosan sebesülteket, így Kálóczi Istvánt is a helyi kolostor hadikórházzá átalakított részlegébe szállították.

13 magyar honvéd vesztette életét még akkor, akiknek emlékét Kovács Mihály kezdeményezése alapján tábla őrzi ugyanott.

A középkori alapítású plankstetteni kolostorban 29 magyar katona hunyt el. Az kolostor anyakönyvi bejegyzései alapján összeállított listát írásom végén közlöm

Bajorországban 141 településen 1500 magyar hadisírt számoltak össze. Pocking 1000 négyzetméteres területet adott át a helyi temetőben a magyar hősi halottak végső nyughelyeként.

A Becsületliget (Ehrenhain) nevű katonai temetőben 1961-ben temettek utoljára. 115 településről 747 magyar talált itt örök nyugalomra, melyből 107 elhunyt neve ismeretlen maradt. Itt eltemettek 129 civilt is, akik között 32 nő és 56 gyermek is volt.

Hegedűs Ferenc rk. nőtlen őrvezető, Csépa, 1922. ápr. 3.
Plankstetten hadikórház, 1944. dec. 26. 10 óra 8 perc

Szankó Mihály házas gkat. honvéd, Hankvágása, 1909.
Plankstetten hadikórház 1945. jan. 22. 7 óra 15 perc

Ónodi János nőtlen rk. tanár (honvéd), Budapest 1911. febr. 6.
Plankstetten hadikórház, 1945. jan. 29. 13 óra 30 perc

Bába Antal rk. házas földműves (honvéd), Kisiratos, 1915.
Plankstetten hadikórház, 1945. fdebr. 9.

Dósa István rk. nőtlen földműves (őrvezető), Kunszentmárton, 1913. dec. 8.
Plankstetten hadikórház, 1945. febr. 9. 9 óra 50 perc

Puskás Bálint rk. nőtlen cipész (honvéd), Gyergyóditró, 1923. jan. 7.
Plankstetten hadikórház, 1945. febr. 18. 10 óra 45 perc

Sashegyi Richárd rk. házas alezredes, Budapest, 1899. márc. 9.
Plankstetten hadikórház 1945. máj. 29. 23 óra 8 perc

Mitlich József rk. házas asztalos (honvéd), Vágmedence, 1911. márc. 11.
Plankstetten hadikórház, 1945. febr. 28. 13 óra 45 perc

Palkovics János rk. házas tisztviselő (honvéd), Tivadar, 1915. febr. 21.
Plankstetten hadikórház, 1945. márc 2. 4 óra.

Kovács Illés rk. nőtlen földműves (honvéd), Bátmonostor, 1918. márc. 16.
Plankstetten hadikórház, 1945. márc. 2.

Papp János rk. házas földműves (honvéd), Pusztaberény, 1906. aug. 6.
Plankstetten hadikórház, 1945. márc. 2. 11 óra 15 perc

Balogh Géza nőtlen földműves (őrvezető), Borhely, 1920. jún. 28.
Plankstetten hadikórház, 1945. márc. 8. 21 óra 30 perc

Ternyei László nőtlen gránátos, Budapest, 1929. jan. 4.
Plankstetten hadikórház, 1945. márc. 13. 8 óra

Fodor János házas tizedes, Visznek, 1915. jan. 1.
Plankstetten hadikórház, 1945. márc. 14. 4 óra

Kurucz János tizedes házas (földműves), Erdőkürt 1914.
Plankstetten hadikórház, 1945. márc. 18. 10 óra

Vaszil Péter gkat. házas. földműves (honvéd), Tiszabercel, 1913. máj. 7.
Plankstetten hadikórház, 1945. ápr. 12. 2 óra 45 perc

Szelezsán József rk. házas kovács (honvéd), Egeres, 1924. jún. 11.
Plankstetten hadikórház, 1945. ápr. 21. 13 óra 15 perc

Kálóczi István rk. házas kőműves (őrvezető), Bakonyszentlászló, 1913.
Plankstetten hadikórház, 1945. ápr. 21. 22 óra 3 perc

vitéz Bélik Ferenc rk. nőtlen földműves (szakaszvezető), Piliscsaba, 1912. szept. 26.
Plankstetten hadikórház, 1945. ápr. 28. 3 óra 15 perc

Rák István rk. nőtlen vasutas (honvéd), Kápolnásnyék 1913.
Plankstetten hadikórház, 1945. máj. 3. 10 óra 3 perc

Virág József rk. honvéd, Karcag, 1903. jan. 22.
Plankstetten hadikórház, 1945. márc. 21. 19 óra 25 perc

Kőnig István rk. nőtlen gazda, Tótszerdahely, 1921.
Plankstetten hadikórház, 1946. márc. 28. 6 óra

Várhegyi József házas cipész, 52 éves.
Plankstetten hadikórház, 1949. febr. 24.