Profi Családfa, Bethlen Gábor Utca 4, Halásztelek (2026)

27/04/2026

Hálás búcsú Sebő Ferenctől (1947 – 2026)

Hálával telt szívvel gondolok családommal együtt a megzenésített magyar vers és a táncházmozgalom ragyogó tehetségű apostolára, akinek nagy szerep jutott abban, hogy oly sokan megszeressük a honi poétákat és a népzenét egycsapásra.

Az ő személye nélkül elképzelhetetlen a magyar népzene és –tánc 1970-es évekbeli feltámadása hamvaiból és az, hogy generációk sora – köztük gyermekeim is – dúdolgatja magában oly sok remekművét.

A https://proficsaladfa.hu/ megemlékezése:

Pályája indulásában többek között egyfajta különös szégyenérzet is inspirálta. Méghogy a negatív tapasztalat nem sarkallhat fantasztikus t***ekre! Erről így vallott a csodálatos dalnok 1985-ben:

„Igen, még építészhallgató koromban voltam egy nemzetközi diáktáborban. A szovjetek, a lengyelek, a németek állandóan népdalokat énekelgettek, mi magyarok pedig hallgattunk. Egy-két nótán kívül nem tudtunk semmit, nem volt mire megtanítani őket. Később Halmos Béla barátommal alakítottunk egy duót.

Elhatároztuk, hogy verseket zenésítünk meg, s elővettük József Attila, Weöres Sándor, Nagy László költeményeit. Hamar kiderült azonban, hogy ezekhez a sorokhoz, a bennük megbúvó gondolatokhoz csak valami népzenei ihletésű muzsika illik igazán, ilyen dallamokat komponáltunk tehát.”

Kérem, hozzászólásban írják meg, hogy kinek-kinek mi a kedvence Tőle! Hála Istennek bő választék áll rendelkezésünkre abból a dalkincsből, amely által örökre köztünk marad a mindig mosolygós Sebő Ferenc.

Hogyan másképp is emlékezhetne meg róla egy családfakutató, mint Sebő Ferenc elődeinek rövid ismertetésével:

Édesapja, Sebő Ödön (1920-2014) zászlóaljával 1944. augusztus 28. és szeptember 20. között három hétig tartóztatta fel a könnyű átvonulásra számító szovjet hadsereget a Gyimesi-szorosban, az egykori magyar határon.

Végül a bekerítésből kitörve az amerikai fogságig vezette vissza katonáit a Székelyföldön és Szlovákián át Németországig.

A hős apa emlékét Sebő Ferenc egész életében hűségesen ápolta. Sebő Ödön élete könyv és dokumentumfilm formájában is meg lett örökítve. Több szobor és kopjafa hirdeti helytállását.

Szülei, az akkor már magántisztviselőként dolgozó Sebő Ödön (*1920) és a helybéli családból származó Ditrich Rózsa Klára (*1923) Székesfehérváron keltek egybe 1946. április 27-én. Mindketten a Baross utca 17. szám alatti házban éltek ekkor.

Már emlegetett édesapja Nagykanizsán látta meg a napvilágot Sprung Károly őrmester és Bartha Julianna fiaként. Igen jól látják, Sprung, merthogy az atyai nagyapa és vele együtt gyermekei is, 1930-ben magyarosította családnevét Sebőre.

Sprung Károly 1890-ben született Denta községben, Temes vármegyében. Később Parajdon, Désaknában is volt sóbányahivatali mázsatiszt, majd Nagykanizsára helyezték sóhivatali és dohányhatósági ellenőrnek.

Apai nagymamája, Bartha Julianna özvegy is már Székesfehérváron hunyt el 1974 márciusában. Ő Marosújváron született 1889. augusztus 19-én Bartha Simon és Nagy Katalin leányaként.

Anyai nagyszülei a Fejér vármegye székhelyében született ifjabb Ditrich Ferenc (*1899) pénzügyi igazgatósági hivatalnok és a Budapest-Józsefvárosból származó Balogh Anna Mária ugyancsak Székesfehérváron kötötték össze életüket 1922 februárjában.

A menyasszony édesapja kovácsmester volt. Ditrich Ferenc fájdalmasan fiatalon, 45. életévében hunyt el ugyanitt szívinfarktus következtében 1944. szeptember 23-án.

Emlékük legyen áldott!

Képek: Muzsika, Népszava.
Idézet: Pajtás

26/04/2026

Díszpolgárrá fogadják szülőfalujában Móricz Zsigmondot:
Tiszacsécse, 1929. június 30.

Csodálatosak a régi fotók, különösen, ha nevesíthetők a rajta látható emberek, valahogyan személyessé válnak az ilyen vizuális emlékek, akkor is, ha nem rokonaink a rajtuk szereplők.

A www.proficsaladfa.hu ajánlásával.

Az itt bemutatott képen Móricz Zsigmond látható egy tiszacsécsei parasztház tornácán 1929, június 30-án, egy tiszteletére rendezett ünnepség előtt, abból az alkalomból, hogy Tiszacsécse, a szülőfalu díszpolgárává fogadta az írót, anyai rokonai társaságában, akikkel szülőháza mellett beszélgetnek.

A kép bal szélén látható Nyilas Kálmán 1871. április 9-én született Tiszacsécsén Nyilas István és Komáromi Julianna fiaként és 1934. szeptember 14-én hunyt el.

Móricz Zsigmond jobb oldalán testvére, Nyilas Gusztáv 1866. november 25-én látta meg a napvilágot és 1938. augusztus 23-án halt meg. Mindkettejük születési anyakönyvi bejegyzése tartalmazta haláluk napját is.

Az Est 1929. július 2-i számában így írta le a zsurnaliszta az esemény lényegi mozzanatait:

„(…) ebben a házban született Móricz Zsigmond 1879, június havában, Péter és Pál napján.

A falu képviselőtestülete június 11-kén tartott ülésén elhatározta, hogy megtiszteli nagy szülöttjét és magát is a választással, a magyar irodalom büszkeségét, Móricz Zsigmondot díszpolgárrá választja és ezt a választást nagy áldomással ünneplik.

Ez a nagy áldomás köszöntött a falura június 30-ikán és ezen a napon felkeredett a Tiszahát népe. Ezrek és ezrek vándoroltak Tiszacsécsére, hogy részt kérjenek az ünneplésben. Móricz Zsigmond feleségével, Simonyi Máriával, két leányával és barátaival június 29-ikén délután érkezett Tiszacsécsére.”

Utolsónak Nyilas Gusztáv. Móricz Zsigmond itt élő nagybátyja üdvözölte az írót a rokonok nevében. Ezután Móricz Zsigmond szólt szülőfaluja népéhez:

„A vidék nagyon szép. A Tisza itt kanyargós és gyorsfolyású. Fűzfás a partja, ami nagyon jellemző erre a vidékre. Ennek a népnek a nyelve annak a tájszólásnak a legtisztább vidéke, amely irodalmi nyelvvé alakult.

A reformáció alatt a legtöbb pap erről a vidékről került ki és ez az éző nyelvjárás lett irodalmi nyelv. — ötéves koromban kerültem el erről a vidékről, de 20—25 éves koromig minden nyáron elmentem népköltési gyűjtést csinálni, amit a Kisfaludy Társaság megbízásából végeztem.

Örök hálával tartozom a Kisfaludy társaságnak, mert bár sohasem jelent meg népköltési gyűjteményem, de öt év alatt tömérdek sok jegyzetet készít***em a népéletről.

Egész írói pályám ott dőlt el, mert ez alatt ismertem meg a falu életét és különösen a színmagyar nép lelki alkatát. Ott laktam közöttük, ott háltam az ő ágyukban és az éjjel-nappali együttlétben egyformán lejegyeztem meséiket és életüket.

A szatmármegyei nép református magyar elem. Nagyon szép jellemvonásokkal ékes. Rendkívül szorgalmasak ezek az emberek, puritánok, erkölcsösek és egy régibb morális kultúrának a mentalitásában élnek.

Legalább abban az időben olyan volt ez a nép, amilyet a magyar ideológia kívánhatott általában a néptől. Persze nem angyalok Emberek tele vérrel, indulattal, önzéssel, de ez az önzés és kemény temperamentum tartotta fenn ezeréven át a magyarságot,”

A Móricz családhoz három ház volt köthető Csécsén. Az az ingatlan, amely a csatolt képeken látható a milotai faluvégen volt az országút és egy mezei út találkozásánál. Az 50. születésnappal kapcsolatos ünnepséget is itt rendezték meg.

Az író egészen kicsi volt, amikor szüleivel a kóródi faluvégre költöztek. Ezt a házat Móricz Zsigmond édesapja iskola céljaira adta el. A harmadik otthonuk ezzel szemben áll most is, itt tekinthető meg az Emlékház.

A rokonok között meglévő nagy földrajzi távolság ellenére élő volt a kapcsolat. Cikkemet egy az írónak hozzájuk intézett leveléből vett soraival zárom:

"„Kedves Julcsa néném és kedves Guszti meg Kálmán bátyáim!

Mindig készülök Csécsére, télen azt mondom, most nem lehet, majd tavasszal, akkor azt, hogy majd a nyáron, s a nyarak eltelnek azzal a kévánkozással, hogy de most a télen már nem marad el a csécsei út, telik egyik esztendő a másik után, s én se nem megyek, sem nem írok.

(Itt a levélből hiányzik egy részlet.) azt sem írtam meg, hogy azok a felvett képek, amelyeket a legutóbbi ottlétemkor csináltam, egytől egyig mind elromlottak, egy sem sikerült, mert mialatt onnan felhoztam Pestre, valami baleset érte őket, s egyből sem lett kép.

Na, gondoltam magamban, majd elmegyek nemsokára, akkor jobbakat csinálok, s jobban is vigyázok rájuk.

De az út maradt, egyre maradt, időközben én egészen megvénültem, mint az a mellékelt képen látszik – tán meg sem ismernek rajta – , belőlem igazán ember lett, s ma már annyi a dolgom, alig van időm élni.

Így aztán nem lett az én csécsei útjaimnak egyéb eredménye, csak az, hogy itt a kis diófaszék – most is azon ülök itt az írógépem előtt – , meg itt van a cifra virágos ételes csésze, mind a három az ebédlőszekrény tetején, amiket kaptam.

De talán nem baj, nem hiszem, hogy egy esztendő beteljen, míg én megint elmegyek Csécsére, akkor aztán annyi képet csinálok, hogy sok is lesz."

24/04/2026

A Nagy Háborúban csonkává lett család.
(Őrhalom - 1920-as évek eleje).

A Magyar Népviselet Napja alkalmából:

A kép Őrhalomban (Nógrád vármegye, korábban: Trázs, szlovákul Stráž) készült, az 1920-as években.

Az édesanya szomorú arckifejezése érthető, hiszen fia kezében tartja a Nagy Háborúban hősi halált halt családfő fényképét.

A www.proficsaladfa.hu ajánlásával.

A falu I. világháborús hősi halottjainak listája a következő. Egyikük felesége lehetett a képen látható özvegy:

Antal András, Bernáth Antal, id. Bertók Ferenc, ifj. Bertók Ferenc, Bozány Ferenc, Bükkös György, Csernyík András, id. Csernyík Ferenc, ifj. Csernyík Ferenc, Farkas András, Farkas Imre, Farkas Gergely, Fábián István, Járja András, Járja Ignác, id. Járja János, ifj. Járja János, Joó István, Juhász József, Kanyó András, Kanyó Antal, Kanyó Gergely, Kanyó István, Kanyó János, Kanyó Károly.

Béke poraikra!

A Nógrád vármegyei község öltözete, amely a szomszédos, korábban közös anyatemplomú Hugyag és Varbó viseletéhez hasonlóan alakult.

A múlt század közepén már dohány, majd káposzta, az 1930-as évektől burgonyatermesztő, jó földű Ipoly menti falvak viseletében már a századfordulón megindult a polgárosodás.

Ez a férfi viseletben a két világháború között a kivetkőzéshez vezetett, a női öltözködés viszont az 1950-es évekig őrizte a századfordulótól alakult, városi divathoz igazodó hosszú szoknyás őrhalmi viseletet.

A kékfestő szoknyát, vállkendőt felváltó bársony, plüss, selyem és csipkegalléros felső ruhák elé csak ritkán kötötték a piros szövött mintás vászonkötényt; a csizmát magas szárú cipőre cserélték.

Az őrhalmi viselet a női fejviseletben ragaszkodott leginkább paraszti jellegéhez: az asszonyok fül mellett csomózott, nagy rojtú selyem menyecskekendőt, az új asszonyok művirágos, selyemszalagos újmenyecske főkötőt viseltek.

Fél Edit az Őrhalom és Hugyag községek viseletét kiemeli a palóc viseletek közül:

„Itt a nők sokszoknyás viselete nehéz posztóból, plüssből, selyemből készül, míg más palóc viseletekben rövid a szoknya, s igen gyakori a kékfestő, mint ruhaanyag. Az őrhalmi csoport azért is nevezetes, mert lassú átmenetben — szemünk láttára csinálta végig a viselet polgáriasodását.”

Őrhalom női viselete megkapóan komoly és ünnepélyes. Az általánosan ismert palóc, rövid szoknyás, női viselettől eltérően szoknyájuk hosszú, magasszárú cipőjük szárig ér.

A nehéz szövetek, drága selymek mellett az 1910-es évektől kezdődően jeles ünnepeken a meggypiros vagy a középkék bársony öltözet a legkedveltebb, ellentétes színű bársonyszegéssel.

A szoknya, a pruszlik és az ujjas a „frakkos kabát" azonos anyagból készül. Az ujjas és a pruszlik — amelyet nyáron ingvállal, felső kabát nélkül viseltek — ezüstcsipkével és „ördöglakattal" (kerek kis fém lapok ezüstcsipkére varrva ) díszített.

A legújabb őrhalmi ruha előtt már nincs kötény, az ujjas és a szoknya azonos anyagból készül. Az őrhalmiak fejviselete a többi palócéhoz viszonyítva egyszerűbb: sima alsó főkötő fölé „kikötik" a kendőt a fejtetőn megcsomózzák, hogy sarkai a fül mögött díszesen lógjanak.

Ezt a kikötött kendőt legújabban papírra merevítik, rögzítik. A női bőujjú, vászon ingvállak kézelőinek keresztöltéses munkával való kivarrása végig kivetkőzésig megmaradt. Őrhalomban az 1860-70-es években a mellé varrott ingváll anyaga kendervászon , a keskeny kézelő (1-1,5 cm) kékfestő fonallal (futyika) varrott.

Az 1980-as évektől a kézelő fokozatosan szélesedik (2-3,5 cm), a hímző fonal fekete pamut. A színes hímző fonal Őrhalomban , Hugyagon az 1880-as években még ismeretlen.

Az 1900-as évektől a mellé varrott ujjú ingvállat felváltva a vállfoltos, bevarrott ujjú ingváll, amely kézelője 4,5-5 cm széles. A fiatalok piros, az idősebbek fekete fonalat használtak a hímzéshez.

Gyász esetén a fiatalok is fekete pamuttal kivarrt, keresztöltéses kézelőt hordtak. A színes pamut az 1920-as években terjedt el.

Kedvelt színei: piros, kék, zöld , sárga és rózsaszín voltak. Az 1920-as években gyászban a kézelőt kékkel varrták ki. 1935 után a szűk ujjú ing szélét is díszítették a „töltött varrás" (lapos hímzés) mellett, keresztöltéses munkával is.

A viseletben a női ingvállak kézelőjének díszítésénél továbbra is keresztszemes technika töltötte be a legjelentősebb szerepet, a férfi ingek kézelői, az ingmellek, valamint a vászonból való egyszeres kötények hímzése mellett.

Forrás: Magyar Néprajzi Lexikon, nogradleveltar.hu. Kiszely Orsolya: Palócok.

21/04/2026

Tragédiából merített áldott hivatás:
Tamaska Istvánné Nyizsnyay Aranka (1860-1933) óvónő tiszteletére.
Az óvodák napja alkalmából.

A képen egy egyedülálló lelkierőről tanúságot tevő óvónő, özvegy Tamaska Istvánné Nyizsnyay Aranka látható, aki bár Nagykőrösön született, de Hódmezővásárhelyen nevelkedett és teljesedett ki traumában fogant hivatása.

A https://proficsaladfa.hu/ összeállítása:

Apja, Nyizsnyay Gusztáv református vallású zeneszerző volt. Édesanyja, Schener Irén Terézia Rozália ugyan Hódmezővásárhelyen született római katolikus családban, ám leányát mégis református templomban keresztelték meg, valószínűleg a szülők előzetes megállapodása alapján.

Nyizsnyay Aranka - a rendkívül népszerű dalszerző, dalárdaalapító, karnagy Nyizsnyay Gusztáv leánya szülei 1855-ben telepedtek le Hódmezővásárhelyen, 1858-ban Nagykőrösre költöztek, majd 1862-ben visszakerültek Vásárhelyre, ahol Nyizsnyay Aranka gyermekeskedett, tanult, majd haláláig dolgozott.

Férje, Tamaska István, az Ung vármegyei Pálócsról származó református lelkész húsz hónappal házasságkötésük után, 1889. március 26-án, 30 évesen meghalt. Fájdalmát csak fokozta, hogy egyetlen közös kisfiát, az 1888. június 25-én született István Elemért 9 hónapos korában elveszít***e.

Ekkor fogadta meg Nyizsnyay Aranka, hogy életét a kisdednevelésnek szenteli, amely kiváló példáját jelenti számomra a poszttraumás kibontakozásnak, amikor is a megrázkódtatásból, a feldolgozhatatlan veszteségből egyedülálló emberi teljesítmény születik.

Boldog házasságukat 1887. augusztus 1-án kötötték Hódmezővásárhelyen, majd az ifjú férj állomáshelyére, Palágyra költöztek.

Mint írtam 1888-ban egy fiúgyermekkel bővült családjuk, ám hamar vége szakadt közös életük. Apa és fia kettős temetése 1889. március 28-án Palágyon történt meg Szabó Endre csicseri parókus vezetésével.

Budapesten szerzett szakirányú végzettséget 1891/92-ben. Először a Nádor utcai óvodába került, majd a következő évben a város központi, a Mária Valéria utcai óvoda vezetője lett Hódmezővásárhelyen. Az iskolaszékben képviselte a város óvónőit.

A Csongrád megyei Óvókör jegyzője és a református Nőegylet vezetője volt. Daloskönyvét, melyben több mint 40 óvodásdal található, a gyakorló óvónők nagy örömmel fogadták.

1933. március 23-án, amikor megbetegedett, még senki nem gondolta, hogy soha többé nem gyógyul fel. Néhány hónap múlva, június 13-án, 72 éves korában vastagbélrák következtében elhunyt.

A Mária Valéria utcai óvoda nagytermében ravatalozták fel, majd a koporsót a főtérre vitték, ahol hatalmas tömeg búcsúzott a köztiszteletben álló, szeretett óvónőtől. Kortársai a koporsó mellett megfogadták, hogy nevét aranyban örökítik meg, és példaként állítják az utókor elé. 1935-ben emléktáblát avattak tiszteletére.

Forrás:
MaNDA
Francisztiné Molnár Erzsébet, Emlékezés óvodatörténetünk nagyjaira. A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2005 (Hódmezővásárhely, 2006).
delmagyar.hu

19/04/2026

Olasz Károly 10 gyermekes családja – Gyulafirátót, 1938 áprilisa

„A veszprém megyei Gyulafirátóton nincs „egyke“. Olasz Károly feleségével és tíz élő gyermekével.” Fogalmaztak a korabeli lapok.

Az egyke, mint társadalmi jelenség elleni küzdelem meghatározta a két világháború közötti időszak kormányzati intézkedéseket és ennek rendszeresen hangot adtak a különböző sajtótermékekben is.

A „Somogyi Ujság Képes Hiradójában” is publikált családi felvétel idilli pillanatot örökít meg, azonban a felszín mögé nézve az anyakönyvek által ennél árnyaltabb a valóság.

A https://proficsaladfa.hu/ összeállítása:

A Magyar Anyák Nemzetvédő Bizottsága felkutatta és megjutalmazta országszerte 1938 augusztusában, Szent István hetében a sokgyermekes anyákat.

Mindez konkrétan 15 és 100 pengő közötti egyszeri támogatást jelentett, amelyet a vármegyeházákon rendezett ünnepségek keretein belül adtak át az érint***eknek. Esztendőről esztendőre több mint 30 ezer kérvény futott be arra a pályázatra, ahol kiválasztották a támogatottakat.

Az ennek keretében jutalmazott Csunyi Terézia (jobbról a második) 1919. június 25-én ment feleségül Gyulafirátóton a nála 7 évvel idősebb, szintén helybéli földműveshez. A menyasszony ekkor 2 hete már betöltötte a 17. életévét.

Munkám során gyakran találkozom azzal, hogy leginkább a vidéki kisebb településeken még a második világégés után is jellemző volt, hogy a leányok igen fiatalon házasodtak, először…

A házaspárnak a fénykép elkészültéig 10 gyermeke született. Sajnos a legfiatalabb a fotó közzétételekor már nem élt: Olasz József (balról az első) 1938. március 16-án este 9 órakor „veleszületett gyengeség” következtében hunyt el.

Ugyancsak egy fiúgyermek, Olasz László (balról a hetedik) sem élte meg a felnőttkort: 1941. július 20-án délelőtt 11-kor „bélcsavarodás” következtében halt meg egy veszprémi kórházban.

A családi felvétel elkészültét követően 1943-ben még született egy leánygyermek is, Anna, akit azonban sajnos 1 éves korában 1944. április 23-án tüdőgyulladás miatt veszt***ek el szerető szülei.

Két leánygyermekük bizonyosan megélte a nagykorúságot: Ilona 20 évesen ment nőül 1941-ben Timer József földműveshez, míg Mária 22 esztendősen lépett frigyre Ebele József „tényleges honvédhez” 1944-ben.

A szülők szép kort érhettek meg, mert mindketten az 1990-es évek legelején hunytak el. Gyermekeik közül Ilona (*1921) és Mária (*1922) 2005-ben, ifjabb Olasz Károly (1924) 1993-ban, János (*1925) 1982-ben, Terézia (*1928) 2006-ban, István (*1929) 2007-ben, Vince (*1932) 1988-ban, Erzsébet (*1934) 2021-ben szenderültek jobb létre. Rózsa leányuk is megélte a felnőttkort.

18/04/2026

A Malonyay-kastély története (Halásztelek).
Helytörténeti füzetsorozat I.

Mindazok akik jobban ismernek tudják, hogy időről-időre lokálpatrióta énem megnyílvánulásaként szeretett városom históriájával is foglalkozom.

Remélem az alábbi írás azok számára is nyújt majd érdekességeket, akik nem is hallottak még Halásztelekről.

A tegnapi napon megérkezett a nyomdából Halásztelek Város Helyi Értéktár Bizottságának gondozásában a helytörténeti füzetsorozat első darabja. Mi is lehetett volna más a témája, mint a Malonyay-kastély.

A lokálpatrióta iromány első körben 250 példányban jelent meg. Hétfőtől a polgármesteri hivatalban, illetve a Márai Sándor Közművelődési Intézményben érhető el a „készlet erejéig”.

Ezúton szeretném mindazoknak a munkáját, aki hozzájárult a kiadásához: Bakó Gábor, Diószegi Albert, Halmai Csaba és Kálóczy Béla. Bizakodunk a folytatásban. A füzet Halásztelek Város Önkormányzatának gondozásában jelent meg.

A Csepel-sziget nem bővelkedik a hasonló történelmi jellegű építményekben: a jóval impozánsabb ráckevei Savoyai-kastély mellett Halásztelek büszkélkedhet ezzel.

Most néhány érdekességet kiemelve e kiadványból szeretnék városunk egyik büszkeségéről megemlékezni.

Egy Tököl községről 1880-ban készült, 64 szelvényből álló térkép a mai Halásztelek város területét képező birtokok tulajdonosait név szerint tartalmazza:

Dugacske (ma Dugocska): tököli illetőségű magánszemélyek nadrágszíj parcellái. „Dugátski pút” annyit jelent horvátul, hogy hosszú út.

Gyökér puszta: Papp Móric;

Halászgunyhó puszta: Ofner József „terménybizományi üzlettulajdonos” (korábban: nanhegyesi Zuber Antalné, Vizkelety Etelka); A „Halászka Koliba” dűlő helységnév 1833-ban már előfordul.

„Megye düllő” (Ma: Megyedűlő): Ofner József, Huszel Ignác, Balla István és tököli magánszemélyek nadrágszíj parcellái. A „Megye dülő” elnevezést először 1833-ban olvashatjuk történeti forrásokban. Azzal magyarázták, hogy mivel a „Szent Miklósi legelővel” határos, ezért nevezték el megyének.

1888. december 20-án, Ofner József kereskedő és Markovits Sándor földbirtokos csereszerződést kötöttek, melynek értelmében e majorbeli földterület utóbbi tulajdonába került. Markovits Sándor a 721 kat. hold nagyságú majort 1893. március 27-én továbbadta Wahrmann Ernőnek. A jogi végzettségű új tulajdonos apjának – Wahrmann Mór képviselő-mágnásnak – halála után a reá hagyományozott vagyonból vásárolta meg birtokát.

A Halásztelek magját képező Hermina major elnevezésének eredetével kapcsolatosan a szakirodalom és a levéltári forrásanyag meglehetősen hiányos. Az egyik lehetséges magyarázatnak látszik, hogy az istálló és melléképületei felépítésével megbízott pancsovai születésű Wolfram Gergely (1861 – 1898) budapesti vállalkozó testvére, Hermina lehetett a „keresztanya”, azonban más teória is elképzelhető.

A ma már Malonyay-kastélyként ismert műemlék jellegű épület Pollák Manó (1854 – 1937) fővárosi építész tervei alapján készült el. Pollák Manó a felvidéki Szucsányban született és 1937-ben nyolcvanhárom éves korában Budapesten hunyt el. Svájci és németországi főiskolákon kezdte meg szakirányú tanulmányait, majd a párizsi Ecole des Beaux Arts-ban fejezte be.

Itt lépett közeli kapcsolatba a festőművész Munkácsy Mihállyal, akinek szalonjában törzsvendég volt. Kapcsolatuk olyannyira elmélyült, hogy barátja Munkácsy „Ecce homo” című képének kiállításában is közreműködött.

Az U alaprajzú istálló és melléképületei kivitelezéséért 1893 októberében Wahrmann Ernő megbízása alapján Wolfram Gergely építész, építési vállalkozó volt a felelős. Az eklektikus neobarokk jegyeket mutató főépület, mint majorsági központ tehát már ekkor is állhatott.

Wahrmann Ernő korai, tragikus halálát követően (1906) a Sóska-majorként is ismert terület soron következő tulajdonosa a szintén izraelita felekezethez tartozó Sándor Pál bankár és országgyűlési képviselő volt. Sándor Pál 1860. április 8-án született Hódmezővásárhelyen Schlesinger Móric és Deutsch Katalin gyermekeként.

Ő telepít***e le a majorban a csányi dinnyéseket, akik hálából róla neveztek el egy dinnyefajtát. Sándor Páltól az Olasz-Magyar Bank által birtokolt Tököli Kertészeti Részvénytársaságához került a gazdaság, majd a Malonyayaké lett.

Malonyay Ferenc 1920 körül vásárlás útján jutott hozzá a kertészeti részvénytársaság részvényeihez, a Magyar Földhitel Intézeten keresztül. Az addig elsősorban gazdasági központként funkcionáló kastélyba újra élet költözött. A felvidéki eredetű család bálokat adott, gyakorta fogadott vendégeket, adott bálokat.

Malonyay Ferenc és annak fia Tamás (1876-1928), 1920-ban egy épületet adományozott Herminatelep számára oktatási célokra. Az 5 méter széles és hat méter hosszú ingatlan nádfedeles volt.

A 40 férőhelyes intézményei falai között 1930-ban 68 diák tanult. Az állami elemi iskolának nem volt saját kútja, így a vizet egy több mint 200 méterre lévő kútból hordták.

Nemes kismalonyai Malonyay Tamás nyugalmazott főszolgabíró 1928-ban érelmeszesedés következtében elhunyt, lezárva ezzel a kastély történetének egyik jelentős fejezetét.

A parcellázást megelőzően 1924. október 5-én iktatták be Tököl községben vitéz Füzesséry István tartalékos főhadnagyot abba a tíz kataszteri holdat valamivel meghaladó birtokba, amelyet a kedvezményezett rokona, Malonyay Tamás, a föld korábbi birtokosa ajánlott fel a Vitézi Szék részére. Az adományozási ünnepségen részt vett Horthy István kormányzó-helyettes is.

Miután a következő tulajdonosok, Seményék tönkrementek a 271 kat. hold nagyságú maradék törzsbirtokot 285 000 pengős vételáron, vagyis a kastélyt és a parktól a Dunáig húzódó, öntözhető területet Stein Emil (1874 – 1945) bankár – a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank vezérigazgatója – vásárolta meg 1936 szeptemberében.

Ő telepít***e ide azokat a gyümölcsfákat, amelyek miatt a kastély mögötti területet még ma is sokan Barackosként emlegetik. A pozsonyi születésű Stein Emil a nyilasterror áldozata lett.

A II. világháború pusztítása Hermina-majort sem kímélte. A kastély U alakú melléképületét is találat érte. A XIX. század végén épült Malonyay-kastélynak a II. világháború végéig megmaradt nagypolgári, arisztokrata lakó funkciója.

A háborút követően a politikai változások következtében az épületet államosították, kezdetben üdülőként később TSZ-központként, rendezvények helyszíneként működött.

1983 áprilisában a községi tanács és a Duna Termelőszövetkezet között megállapodás jött létre: felszámolják a munkásszállást és a kastély kezelői jogát a tanács 500 000 forintért megvásárolta.

Az épületnek ekkor 3 lakója is volt, akiket a település elöljáróságának el kellett helyeznie. Ezt követően a romos épületet a Kastélytours Kft. ingyen kapta meg azzal a céllal, hogy renoválást követően szállodát alakítanak ki belőle.

Az első szabadon megválasztott önkormányzat képviselő testülete Stoffán Antal polgármester vezetésével visszaperelte a jogos tulajdonát, de ehhez kellett csaknem két év, amíg az ügy eljutott a Legfelső Bíróságig.

A Kálóczy Béla otthonában halásztelki lakosokból megalakult egy kezdetben 7 tagú Malonyay Asztaltársaságként ismert civil kezdeményezés, melynek célja a kastély megmentése, építészeti értékeit figyelembe vevő átalakítása, a közösség érdekeit szolgáló közéleti és kulturális események színhelyének szánva az akkor még nagyközség értékes épületét.

Rövid időn belül a kastély Adolf Wögerbauer úr, osztrák vállalkozó személyében méltó gazdára talált, a végső pusztulás határára jutott kastély és környezete megmenekült.

A mozgalmas tömegű, részben emeletes együttest manzárdtető fedi. A főépületben az egykori bálterem míves csillárokkal lett ékesítve, ahol ezt követően számos esküvőt és különböző rendezvényeket tartottak.

A tetőtérben irodákat, az egykori gazdasági épületekben bemutatótermet és raktárhelyiséget alakítottak ki. A földszinten egyéb funkciójú melléktermek, az alagsorban pedig boltíves megoldással elválasztott szobák lettek kialakítva Pintér Tamás építész elképzelései alapján.

Szentgyörgyi József polgármester vezetésével úgy döntött, hogy megvásárolja a nagy múltú épületegyüttest és önkormányzatát a hivatali munka elvégzésére alkalmatlan, régi épületéből átköltözteti a kastélyba.

Halásztelek egyetlen műemlék jellegű épülete ismét köztulajdonba került és jelenleg is az önkormányzat hivatali szervezeteinek ad otthont.

Termeit a képviselőtestületen kívül a bolgár nemzetiségi önkormányzat is használja, de állami és városi ünnepségeknek, képzőművészeti kiállításoknak és egyéb rendezvényeknek is ünnepi hangulatot ad.

A https://proficsaladfa.hu/ összeállítása.

16/04/2026

Izráel és Zelig, Jakab Lenke testvérei Auschwitzban a rámpán..

Április 16. - a Holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja.

Jákob Lili 13 és 15 éves öccsei, Izráel és Zélig, jellegzetes, magyaros, bocskai kabátban és gimnáziumi egyensapkában. Édesanyjukkal és a család több tagjával együtt gázkamrába kerültek.

A felvétel 1944 májusában készült…

Jákob Lili 1926. január 16-án született a kárpátaljai Bilkén, hatgyermekes család legidősebb gyermekeként. Apja, Mordecháj lókereskedő volt, anyja, Eszter vezette a háztartást és nevelte Lilit és öccseit.

Bilkén, ahol a különböző nemzetiségű és vallási polgárok békében éltek együtt, az 1100 fős zsidóság a község lakosságának 17 százalékát t***e ki.

1944. március 19-én a német csapatok megszállták Magyarországot. Beregszász az első deportálási zónába tartozott: május 16. és 29. között négy transzporttal 10 849 zsidót szállítottak el a városból.

A Jákob családot a harmadik vonattal, május 24-én deportálták. A szerelvény még ezen a napon elérte Kassát, ahol az azt kísérő magyar csendőröket németek váltották fel.

Kassa vasúti parancsnoka feljegyezte: aznap négy vonattal, 12 ezer zsidót adtak át a németeknek, elsőként Liiék 2602 fős transzportját.

Lili ezt megelőzően április elején utazott haza családjához Bilkére. Április 16-án hajnalban csendőrök és rendőrök törtek a zsidókra, akiket először a bilkei zsinagógába, majd Beregszászra hurcoltak.

A Jákob család a beregszászi téglagyárba került, majd többnapos utazás után, 1944. május 26-án érkezett meg Auschwitz-Birkenauba.

Megérkezésük napján többek között dr. Josef Mengele és dr. Heinz Thilo volt szolgálatban. A munkaképteleneket, az öregeket és a gyerekeket azonnal félreállították.

Az SS-orvos úgy döntött, hogy Jákob Mordecháj, három idősebb fia és Lili dolgozhatnak. Lili édesanyját, Esztert, két legfiatalabb öccsét, Izráelt és Zéliget azonban a munkaképtelenek közé állították, ezzel kimondva halálos ítéletüket.

Lili először a női tábor 16. barakkjába került, majd július 25-én áthelyezték az 5. barakkjába. Ekkor tetoválták karjára az A-10862-es számot, hivatalosan tehát ezen a napon lett fogoly.

A front közeledtével megkezdődött a tábor kiürítése. 1944 decemberében Lili először egy sziléziai ruhagyárba, majd egy lőszergyárba került rabszolgamunkásként. 1945 tavaszán a Dora-Mittelbau koncentrációs táborba vitték.

Felépülése után Lili 1945 júliusában visszatért Bilkére. Lili egész családját, összesen több mint 20 rokonát meggyilkolták, ő maga 1948-ban Amerikába emigrált.

A kárpátaljai zsidóság deportálásának páratlan dokumentativ emléke az Auschwitz- album. Buchenwald felszabadulása (1945. április 11.) után a láger egyik altáborában (Nordhausen Dora-Mittelbau, Thüringia) Jákob Lili/Lili Jacob/Jakab Lenke (később: Lili Zelmonovic, majd Lili Jacob Meier) (1926— 1999), meleg ruhát keresve, az őrök elhagyott szállásán az egyik szoba éjjeliszekrényén egy fényképalbumot talált, mindjárt az első képeken ráismert szülőfaluja, Bilke rabbijára, rokonaira és saját magára.

Az album valószínűleg az Auschwitzból a Dora-Mittelbau lágerbe áthelyezett tisztek egyikének a fényképgyűjteménye volt. Ez a tiszt esetleg Richard Baer (1911-1963) SS-Sturmbannführer/őrnagy lehetett, az auschwitzi főtábor (Auschwitz-I) parancsnoka (1944. május-1945. január), aki majd Dora-Mittelbau táborparancsnoka lett.

A fényképeket talán Ernst Hofmann vagy Bernhard Walter készít***e, mindketten az SS-táborszemélyzet tagjai. Lili a fényképalbumot magával vitte.

Az eredetileg mintegy 200 fényképet tartalmazó album a Magyarországról, Beregszász, Técső stb. gettóiból deportált zsidók első szállítmányairól készült, 1944. május 26-án.

A lágerbe érkezés, a válogatás, a nyírfaligetnél a gázkamra előtti várakozás jeleneteit örökíti meg. A prágai Zsidó Múzeum üvegnegativumot készített a képekről (1946 körül). Több képét felhasználták bizonyítékként az Eichmann-perben.

Emlékükből fakadjon áldás! Soha többet…

A https://proficsaladfa.hu/ megemlékezését olvasták.

Ezen a linken megtalálhatók az Auschwitz Album felvételei a Yad Vashem Intézet honlapján: https://www.yadvashem.org/.../album_auschwitz/arrival.asp

Komoróczy Géza: A Zsidók története Magyarországon II. 1849-től a jelenkorig - Hungaria Judaica 27. (Pozsony, 2012).
Jalsovszky Katalin - Tomsics Emőke - Toronyi Zsuzsanna: A magyarországi zsidóság képes története (Budapest, 2014).
Népszava, 2004. április 16.
Vasárnapi Hírek, 2004. április 18.

Profi Családfa

27/04/2026

26/04/2026

24/04/2026

21/04/2026

19/04/2026

18/04/2026

16/04/2026

Cím

Telefonszám

Weboldal

Értesítések

A Rendelő Elérése

Parancsikonok

Megosztás

Kategória