11/11/2025
Odaadás
2018.06.02
Napi Olvasás:
3-6-9. A dimenziók felépítési lényegében, a háromból kinőve, hat dimenziósokká válunk. Egy
bizonyos mértékig a fejlődés beindul, és a hatból vissza kell térni a háromba, annak érdekében,
hogy elérhessük a kilencet. Az odaadást csakis a legmagasabb síkon dönthetjük el.
Persze természetesen ez nem azt jelenti, hogy az alsóbb síkokban nem lehet gyakorolni az
odaadást, hisz a harmadikban kell felfogni a koncepcióját, ahol talán a legnehezebb. Kevesebb a
bizonyosság a múlásban és ez segít a bizonyossal elhitetni, hogy nem állandó.
- Húha nehéz szavak. A lélek tehát nem állandó?
- De bizony, hogy az, mindaddig, míg úgy nem dönt, hogy feladja magát. Minden téren,
minden tudását, az egész lényegiségét.
Csakis így juthat be a tiszta tudat létsíkjára. Mindenről lemondva nyerhető el, az állandóság feletti
állandóság.
- Na, várj… akkor azt állítod, hogy az állandó nem állandó, hisz van fölötte egy magasabb
bizonyosság. Már nem nagyon tudom követni a paradoxok között, hogy mi a valóság és
mi nem.
- Pontosan tudod követni, nem kell az önámítás már ezen a szinten. Tudod jól, hogy mi
értelme feltérképezni a lelket, a feltételeket, a dimenziókat, a lélekcsaládokat, és mindazt,
amit a tudatod fel tud fogni. Másképp hogyan lennél tudatában annak, hogy miről
mondasz le?
- Sehogy, ha jól értem, akkor az egész hócihő az egyediesedéssel és a felfogással és minden
szintű kitágulással, belátással csak mindazért van, hogy azt mondhassam feladom?
- Nem. Nem feladod, odaadod. Ez két külön dolog. Feladni azt lehet, amivel még nem
akarsz szembekerülni, odaadni mindazt, amit elértél, akkor lehet, ha már oda kerültél,
hogy nem vagy függője semminek sem. Hisz feltétel nélküli vagy. Ezek után tudnod kell,
hogy minden rétegben szereplő test, mely állandó, vagy múlandó, mind feltételekhez
szabott. Lélek szinten jön meg az elhatározás a lemondásra, az odaadás keretein belül,
akkor érhető el a tiszta tudat létállapota.
- De, mindig itt a de, de akkor mivel érthető, érezhető, tapasztalható, és így tovább a tiszta
tudat, ha nem mindazon hierarchia által, aminek gondoljuk magunkat?
- Szép kerek kérdés. A koncepciója a tudatszintnek betekintést ad az odaadás
lényegiségéről. Tényleg azt feltételezed, hogy a tiszta tudat nem tud magáról és nem tudja
létezését, körforgását az alsóbb részeinek?
- Neem, merem azt hinni… vagyis, de azt hiszem, magyarázd el, nekem akkor kérlek a
bizonyosságot, a minden feltétel fölött.
- Nem tehetem.
- Miért?
- Mert annyira szeretlek!
- Na, ezzel aztán jól megzavartál.
- Azzal, hogy szeretlek?
- Nem. Tudod jól mire gondoltam.
- Persze, hogy tudom. Akkor most ezt egy példán keresztül mutatom be. Szerettél már
valakit annyira, hogy mindent meg akartál oldani helyette és mikor így tettél, nagyobb kárt
okoztál, mint hasznot?
- Persze
- No, akkor üdv a klubban. Ha elmondanám a lényegiségét, hogy modern legyen az írás,
lespoilerezem a tiszta tudat létezésében a minőséget, minden varázsát elveszti!
Mindenkinek csakis egy bejárat adatik rajta. Ez pedig saját Önvalójának megértésén
keresztül vezet.
- Na, szuper, és mikor megértem adjam oda…
- Félre ne csússz itt a nagy megértések közepette. Nem kötelező! Az odaadás lényegisége a
mérhetetlen nagy önzetlenség. Míg ez nincs meg, semmit nem tudsz adni, nemhogy
odaadni.
- Tehát, ha önzetlenül odaadom magam Istennek, megkaphatom a tiszta tudat bejáratának
kulcsát?
- Nem teljesen ilyen egyszerű az egész. Bárcsak az lenne.
- Akkor mi motiválna minket egyáltalán ilyen tettekre, főleg nem csak testi szinten.
- Mi motiválna? Talán magadat kéne kérdezned erről.
- Pont azt csinálom nem? Tágabb önmagam
- Akkor tudod a megoldást mindenre…
- Leírhatom?
- Kérdés volt?
- Leírom. Szóval a lényegisége, akkor nem más, mint a teljes önvaló, a totális „ki vagyok
én” kérdésre megkapni a választ, a befele néző kutatásban, majd mikor azt vélnénk
elértük a legkisebb pontból felfogni a legnagyobbat, megérhetjük a koncepcióját
mindezen évezredes kérdéseknek. És egyszerűen odaadhatjuk az egészet, illetve letehetjük
előtted mindazt, akinek eddig vélni tudtuk önmagunkat.
Szépen motivál és kecsegtet az egész, csak nem is tudom.
- Mit? Azt véled feltételezni, hogy ha amit eddig „elértél” teszem hozzá teljesen „egyedül”
lerakod, nem lesz belőled semmi. Ha ezt véled, így is lesz. De már ezen a bizonyossági
rátán, tudod jól, hogy nem így van.
- Tudom, de nehezemre esik elhinni.
- Mindig bizonytalansággal jár a változás, főleg akkor, ha arról van szó, hogy eddig, aminek
vélni merted magad eltűnik. Éreztél már engem aggódni?
- Nem
- Biztos?
- Akkor ezek szerint, de. Oh most látok rá, értem. Köszönöm. Rajtunk keresztül mindazon
kavalkádot megéled, amin mindenki átmegy. Tehát, ezek szerint, ha a tiszta tudatban vagy
jelen, hisz csak az bír téged hordozni, logikusan ezért vagy ott, akkor nekünk kell
odamenni és nem neked le. Hisz a feltételek, és a korlátok végett nem működhetnél,
illetve szebben fogalmazva, nem bírná el a feltétel a tiszta jelenléted.
- Pontosan. A legapróbbtól a legmagasabbik jelen vagyok, de a tiszta eszenciám, a tiszta
tudatban van. Ezért vagytok ti is a „mintámra” tervezve. A legapróbbtól a legnagyobbig
jelen lehettek egyidejűleg!
- Értem hova vezeted a konklúziót.
- Na, és hova.
- Az odaadás lényegiségében a formához, energiához, stb. való ragaszkodás még mindig
súly. Ezáltal nem létezhetünk a súlytalanban súllyal. Végtére a lényeg az, hogy ha
ténylegesen megtörténik az odaadás feléd, akkor nem hogy nem leszünk senkik, de
minden s mindenki leszünk a legmélyebb szintekig. Egyszerre lehetünk minden síkon
kiegészítve mindezt azzal, hogy az egész a tiszta tudat birodalmában történik.
- Kezded kapizsgálni.
- Tehát az Obszerver, a megfigyelő innen érkezik?
- Tudod jól, hogy ez sem kérdés volt.
- Hm… tehát lényünk legnagyobb minősége benned, belőled liftezik le, fel. Vizsgálva
mindazt, akivé formálódott.
- No, nézzenek oda.
- Ez felvet még egy kérdést.
- És pedig?
- A megfigyelő kihez és hogyan tartozik. Van-e mindenkihez hozzá rendelve, és ha igen, ez
nem te vagy?
- A tiszta tudathoz tartozik. Igen, és igen.
- Ennél azért szaftosabb választ vártam.
- Meghiszem azt. Tudod, a mély megértése az egyek „vagyunk”nak már következteti
magából mindezt. Tudatossá válik az egyén önlényére és azáltal a másikra is, majd a
mások keresztül rám. Azon felül mindezt vizsgálod bentről és fentről egyszerre. A bent az
Önvaló, a fent a Vizsgáló.
- Akkor a vizsgáló nem az önvaló része?
- Nem teljesen. Az önvaló belső tudatossága terjed ki a vizsgálóra. Így érhető el! És nem a
vizsgáló tudata terjed az önvalóra. Azért mert, mielőtt megkérdeznéd, a vizsgáló
mindennel tisztában van. A tiszta tudatból érkezik, és egyszerre adja az identitás tudatot
az önvalóval, ha az önvaló kiterjed a vizsgálóra. Tehát a legtisztább értelemben a vizsgáló,
az Isteni Eszencia mindenkiben.
- Uh, hát, visszaolvasva nem épp egy lightos regény.
- Ne ítélj! Még, ha jó értelemben is szántad.
- Rendben. Kérjek bocsánatot?
- Nehezedre esne?
- Lehet
- Akkor igen!
- Bocsánat!
- Remek, nehéz volt?
- Nem, annyira nem.
- Remek, akkor értsd meg, hogy értelek. És nem a bocsánatkérés a lényeg.
- Akkor mi?
- Az a koncepció, amelyben elmélyül benned a tudás olyan „szerepekben”, amelyek esetleg
felháborítanak, kiakasztanak, vagy megbotránkoztatnak.
- Azt kéred, hogy ilyen helyzetekben legyek megértő?
- Mikor máskor akarnál az lenni? Mindenki megértő tud lenni, ha békés.
- Várjunk csak, mikor kanyarodtunk el a karakterem hibáihoz a tiszta tudatból.
- Ez is a része.
- Na, ezt nehezen hiszem el.
- Nem is kell, hogy hitegesselek, elég, ha tudod.
- Legyen így.
Nos, kicsit megakadtam, kisajátítva az elakadás fogalmát. Minden összefügg mindennel. Végtére
azt kell megértsem, hogy ha szemtől szembe szeretnék lenni veled, fel kell nőjek a nagyságodhoz.
A vibrációdhoz. Mert képtelen bármely test elviselni a tiszta fókuszodat, ha ráirányul.
- Ne misztifikálj túl! Elfelejtetted ki vagyok? TE VAGYOK. Benned vagyok. Mindenkiben
ott vagyok. A fejlődés lényegisége nem az, hogy a kollektív tudat egy elérhetetlen csodába
menő csillivilli hely legyen. Általatok fejlődik. Nem fentről tekintünk rátok. Belőletek
tekintünk rátok. És ti vagytok azok, kik fejlődnek és nem mi. Kérlek, ne forgasd ki a
logikáját! Az egyéni kalibráció növekedése által emelkedik a kollektív is. Ha az egyének kik
a kollektívet alkotják fejlődnek benne, logikusan az is fejlődik, amiben jelen vannak az
egyediek. Így nem az önző Isten fejlődik egy elérhetetlen dimenzióban, mert többre tartja
magát, pontosan az ellenkezője. Alá szállt, hogy sokad önmagával fejlődhessen, és jobban
megérthesse mindazt, akik valójában VAGYUNK.
MI VAGYUNK ISTEN!
Legmélyebb és legtisztább szeretetem sugározzon rátok!
