11/05/2022
"Ha a bensőkben azt érezzük realitásnak, hogy a fontos kapcsolatunk elveszik, ha mi nem azt válasszuk, ami az elvárt, akkor általában nem merünk a saját belső érzéseink szerint döntéseket hozni. Hiszen a fontos kapcsolat megmaradása esszenciálisan fontosnak érződik és ennek rendelünk alá mindent. Ha el tudjuk hinni, hogy a fontos kapcsolat túléli azt, ha mi nem rendelődünk folyamatosan alá, akkor merünk dönteni a belső érzéseink szerint. És a fontos kapcsolat ettől néha valóban megrogyik, de ez egy olyan ár, amit nem tudunk megspórolni. Vagy ez a kapcsolat rogyik meg, vagy mi. Az ár mindenképpen megérkezik. "
Amikor az igen és a nem ugyanannyi energiát igényel
Napok óta vekengek egy kérdésen, amire (lehet, hogy szűklátókörűen) csak két lehetséges választ látok - vagy igent mondok rá, vagy nemet. Nem billenek el egyik irányba sem, napok óta lebegek a kérdés felett, mintha még véletlenül sem akarnám megérinteni - ugyanis igent mondani és nemet mondani ugyanannyira nehéz. Mindkettő azt kívánja, hogy kapcsolatba lépjek azzal a személyel, akivel a választ közölnöm kellene, vagy azt is mondhatnánk, hogy konfrontálódnom kellene, vállalni a döntésemet, bármelyik is legyen, vállalni a döntésem árát, bármi is legyen, viselni a következményeket, amiket a válasz elindít. Végső soron nem is azzal a személyel kell találkoznom, hanem mindazzal, amit ez bennem felhoz.
Egy ismerősöm, aki nézi ezt a lebegésemet azt mondta, hogy túl nagy feneket kerítek neki, egy egyszerű kérdést bonyolultnak látok. Dönts, válassz aztán lépj rajta túl. És nem tudok, mert ez a kérdés nem csak ez a kérdés önmagában, hanem minden IS, amit ez a kérdés számomra szimbolizál.
Analógiásan vannak összekötve az információk a fejünkben, ami azt jelenti az én laikus megfogalmazásomban, hogy "és erről az jut eszembe hogy" módon kötjük az információkat az agyunkban. Stanislav Grof (transzperszonális pszichológus) ezeket az analógiásan összekötött emlék csomagokat COEXeknek nevezte. Ez azt is jelenti, hogy amikor feldolgozunk valamit az önismeretünkben, akkor ez a feldolgozás kihat mindazokra a dolgokra is, amik analógiásan hozzá vannak kapcsolva ehhez az emlékhez.
Vissza a válaszhoz, nekem sok minden mást is jelent, mint egy puszta választ. Jelenti mindazokat a dolgokat, amit a családomról gondolok (és általában is arról, hogy a családoknak hogyan kellene működni), jelenti azt, hogy mit fantáziálok arról, hogy mit gondol rólam a családom, jelenti az alápréselődésemet mások elvárásainak, jelenti azt, hogy "gyökérnek" gondolom magamat és büntető hadjáratot indítok, amiért ellenszegülök a vélt vagy valós elvárásoknak. És itt különösen kihangúlyoznám a VÉLT elvárásokat, mert szerintem túlnyomórészt ezekbe vagyok beragadva és nem abba, amit ténylegesen elvárnak tőlem mások. Szóval nem puszta igenről vagy nemről van szó, hanem mindezekről egyben - ez jelenti a nagy feneket kerítést valaminek. Ennek tényleg nagy feneke van számomra.
Nem csak a nagy fenék kerítés miatt kezdtem el írni, hanem amiatt is, ahogy megfogalmazódott bennem a felismerés, hogy az igent és a nemet mondás is pont ugyanakkora energiát igényel. Nem tudom eldönteni melyik irányba induljak, mert egyáltalán az elindulás bármelyik irányba gátolt.
Most érkeztem el oda, ami miatt valójában el akartam kezdeni írni. Tudtam, hogy írás közben ki fognak tisztulni a gondolataim és rá fogok jönni a válaszomra. A válasz rögtön a kérdés feltevés idejében megszületett, de ennyi ideig tartott ennek legalizálása bennem. Mert a válaszom elfogadhatatlannnak érződött saját magam számára - ilyet nem mondunk, ilyet nem csinálunk, ilyet nem szabad, ennek túl nagy ára lesz, megbántom őt, jön a büntetés. De a válaszom ezektől még nem változik, csak elindul egy őrült kapálózás azokba az irányokba, ahol szerintem megmenekülhetek az általam képzelt csapásoktól. Azok nem a valódi válaszok, azok csak menekülőutak.
A legnehezebb elhinni magamnak, hogy az indokaim okésak. Nem kell őket megmagyarázni a világnak és senkinek sem, egyszerűen vannak.
Ha a bensőkben azt érezzük realitásnak, hogy a fontos kapcsolatunk elveszik, ha mi nem azt válasszuk, ami az elvárt, akkor általában nem merünk a saját belső érzéseink szerint döntéseket hozni. Hiszen a fontos kapcsolat megmaradása esszenciálisan fontosnak érződik és ennek rendelünk alá mindent. Ha el tudjuk hinni, hogy a fontos kapcsolat túléli azt, ha mi nem rendelődünk folyamatosan alá, akkor merünk dönteni a belső érzéseink szerint. És a fontos kapcsolat ettől néha valóban megrogyik, de ez egy olyan ár, amit nem tudunk megspórolni. Vagy ez a kapcsolat rogyik meg, vagy mi. Az ár mindenképpen megérkezik.
Itt abbahagytam előbb az írást és felhívtam azt a személyt, aki a válaszomat várta. Kimondtam azt a válaszomat, ami már a kérdésfeltevés pillanatában megfogalmazódott és kimondtam azt is, hogy miért mondom ezt, mert meg tudtam érkezni arra a nyugvópontra, hogy vállalom, ami bennem van, mert nincs más. Minden más csak színjátszás. Ha nem vállalom a "gyökérségemet" bizonyos helyzetekben, soha nem fogom megbántani az embereket, ők soha nem tudnak visszajelezni arra, hogy ez mennyire fáj nekik és én soha nem érkezek ebbe bele érzelmileg. És most nem szándékos megbántásról beszélek, hanem az ár megfizetéséről.
