22/04/2026
A minap mesélte egy kedves ismerősöm a következő történetet.
Egy szokásos napi látogatás alkalmával éppen jó hangulatban találta az édesanyját. Mosolyogva, kedvesen fogadta. Jó napja volt.
Mindketten megosztották a napi élményeiket, történéseket, aktualitásokat, amikor az anyuka még mindig mosolyogva, picit félrebillentett fejjel, nagyon törekedve rá, hogy ne okozzon rossz érzéseket a lányában egyszer csak azt kérdezte:
- Nem eszel te mostanában túl sokat?
?
Mivel ismerem a történet szereplőit bevallom én egy kicsit felnevettem.
No, nem a kérdésen.
Sokkal inkább az elképzelt szituáción.
Az idősebb hölgy amúgy általában olyan durr bele bumm módon szeret kommunikálni, azaz akkor is megmondja mit gondol és úgy ahogy gondolja, ha téved, vagy nem éppen kedves dolgot óhajt közölni. De most..
Megrágta, átgondolta a szavakat.
Örültem.
És a válasz egyébként igen volt. De ennek az igennek persze van oka is. Ami nyilván nem nyilvános. 😇
Szóval szerintem klassz dolog, hogy vette a fáradtságot és nagyon igyekezett egy teljesen nyilvánvaló dologra a maga módján finoman rákérdezni.
És most ne köss bele, kérlek a magamódján megfogalmazásba, és az egyébként hogy kéne vagy hogy nem kéne beszélnie egy édesanyának, stb. MERT NEM EZ A LÉNYEG.
Te hogy kérdeznéd meg az ismerősöd, vagy hogy kérdezted meg, mi történt vele, amikor "hirtelen" felfogtad, megláttad, eljutott a tudatodig, hogy igen nagyon megváltozott a másik testalkata?
