Polgári búcsúztató - Bujákiné Szénási Cintia

Polgári búcsúztató - Bujákiné Szénási Cintia Üdvözlöm az oldalamon! Bemutatkozás
Bujákiné Szénási Cintia vagyok,polgári búcsúztató.

Egyedi polgári búcsúztatás és kegyeletteljes vízi temetések szervezése Pest, Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében, Budapesten és igény szerint országosan. Kérem, engedje meg, hogy ezúton kifejezzem őszinte részvétemet.
2013 óta dolgozom a családi temetkezési vállalkozásunkban, azonban már gyermekkorom óta igyekeztem a szakmánk legapróbb részleteit is megtanulni, elsajátítani. Mindig érdeklődve hallgattam és figyelemmel kísértem egy-egy búcsúztatást.
2017-ben határoztam el, hogy polgári búcsúztatással szeretnék többek között foglalkozni a temetkezés mellett. Nagyon fontosnak tartottam és jelenleg is az a célom, hogy a végső búcsúzás, a búcsúztatás és a temetés minél kegyeletteljesebb és minél személyesebb legyen, valamint az egyedi igényeknek megfeleljen. Teljes nyitottsággal és empátiával állok rendelkezésére minden gyászoló hozzátartozónak, legyen szó hagyományos temetés megszervezéséről, vízi temetésről, illetve temetőn kívül történő búcsúztatásról, Lakiteleken és annak 150 km-es vonzáskörzetében. Egyéni igényeknek megfelelő polgári búcsúztatással, valamint vízi temetések teljeskörű megszervezésével és lebonyolításával kapcsolatban forduljon felém bizalommal.

Advent idején különösen érezhető, hogy az ünnep nemcsak a külsőségekben, hanem a szívünkben is jelen van. ❤️A Földön mi,...
07/12/2025

Advent idején különösen érezhető, hogy az ünnep nemcsak a külsőségekben, hanem a szívünkben is jelen van. ❤️

A Földön mi, akik itt még élünk készülünk az ünnepre, miközben az Égben azok a szeretteink is „részt vesznek” az ünnepben, akik már nem lehetnek velünk.
Egy gyertya lángja, egy kedves szó, egy apró figyelmesség mind összeköt minket a múltban eltávozott szeretteinkkel, és így válik teljessé az adventi várakozás.🕯️

🤍,, All of life is Advent”🤍Ez az idézet arra emlékezet, hogy az életünk minden pillanata (még a nehézségek, a változások...
30/11/2025

🤍,, All of life is Advent”🤍

Ez az idézet arra emlékezet, hogy az életünk minden pillanata (még a nehézségek, a változások és a búcsú pillanatai is) a várakozás részei.

Hálás vagyok azért, hogy hivatásom során részese lehetek mások történetének.🙏🏻

Az elmúlt két hétben Kecskeméten, Gátéron, (Csongrád-)Bokroson, Tiszavárkonyban és Zagyvarékason volt lehetőségem búcsúz...
24/11/2025

Az elmúlt két hétben Kecskeméten, Gátéron, (Csongrád-)Bokroson, Tiszavárkonyban és Zagyvarékason volt lehetőségem búcsúztatni.

Mindegyik elhunyt életútja különleges és értékes volt számomra… és ugyanígy azok a hozzátartozók is, akikkel együtt készülhettünk a búcsú pillanataira.

Hálás vagyok a bizalomért, a beszélgetésekért és minden megosztott emlékért. 🙏🏻
Minden életútból tanultam valami fontosat, és mindegyik mély nyomot hagyott bennem.🥹

Köszönöm a gyászoló családoknak, hogy ilyen nehéz helyzetben bizalommal fordultak hozzám.🙏🏻🤍

22/11/2025

Ha tudnád mennyi minden van mögötte…
de pont ezért csinálom szívből. 😇

Elmondhatatlan érzés ezzel az üzenettel kezdeni a napot😇🙏🏻Köszönöm!🤍
22/11/2025

Elmondhatatlan érzés ezzel az üzenettel kezdeni a napot😇🙏🏻Köszönöm!🤍

Szívből jövő, megható visszajelzést kaptam🩷Köszönöm🙏🏻
04/11/2025

Szívből jövő, megható visszajelzést kaptam🩷
Köszönöm🙏🏻

József egyszerű, dolgos ember volt, aki csendben, kitartóan élte az életét.Szerette a munkáját, mindig becsülettel végez...
03/11/2025

József egyszerű, dolgos ember volt, aki csendben, kitartóan élte az életét.

Szerette a munkáját, mindig becsülettel végezte, egészen addig, amíg ereje engedte.
Igyekezett helytállni minden körülmények között, bár az élet nem bánt vele könnyedén.

Legnagyobb támasza testvére volt, akivel szoros, szeretetteljes kapcsolat fűzte össze. Gyermekkoruktól egészen az utolsó napig, jóban-rosszban számíthattak egymásra.

Hamvai szeretett szülei sírjába leltek végső nyugalomra🕊️

Temetkezés: Kegyelet Temetkezés

🚀 „Űrhajós leszek” – egy dal a szeretet erejéről és az összekapcsolódásról🤍Most hallottam egy csodálatos dalt, ami nagyo...
31/10/2025

🚀 „Űrhajós leszek” – egy dal a szeretet erejéről és az összekapcsolódásról🤍

Most hallottam egy csodálatos dalt, ami nagyon megérintett:
Kovácsovics Fruzsina és Kapu Tibor közös dala, az „Űrhajós leszek.”

Fruzsi egy kisgyermek szemén keresztül mesél arról, hogy a nagymama már a felhők felett van, onnan figyel rá és a családra...
Ő pedig arról álmodik, hogy egyszer meglátogatja őt… egy űrhajóval.💫

Ahogy hallgattam, eszembe jutott, milyen sokszor érzem a munkám során, hogy a fájdalom mögött mindig ott van a szeretet: az a láthatatlan szál, ami összeköt minket azokkal, akik már elmentek.
És ott van bennünk a vágy, hogy újra találkozzunk – ha nem is ezen a földön, akkor valahol a csillagok között. 🌌

Ez a dal emlékeztet arra, hogy az emlékezés nem csak múlt,
hanem egy kapcsolat, amely újra és újra életre kel, amikor szeretettel gondolunk elvesztett szerettünkre.

Link: https://youtu.be/D6OXbLcY9Xk?si=HaB2EB5Qa42Wfelz

Az elengedés sosem könnyű. 💔A napokban egy feleség, édesanya, testvér hamvait engedtük a Tiszába. 🌊Több mint negyed órán...
29/10/2025

Az elengedés sosem könnyű. 💔

A napokban egy feleség, édesanya, testvér hamvait engedtük a Tiszába. 🌊

Több mint negyed órán át kísértük csónakkal, miközben az urna lassan, mégis határozottan „ellenállt” a folyó nyugodt sodrásának. Mintha Ő maga állt volna ellen, jelezve, hogy nem akar elmenni.

Végül a Tisza lassan magába fogadta, és a hozzátartozói is nyugodt szívvel engedték el.🤍

29/10/2025

A halál még mindig tabu, pedig a temetés átlagosan félmillió forintba kerül.

Nemrégiben Ernőtől búcsúztunk, akinek életét a szeretet, a szorgalom és az emberség jellemezte. A Miskolci Műszaki Egyet...
27/10/2025

Nemrégiben Ernőtől búcsúztunk, akinek életét a szeretet, a szorgalom és az emberség jellemezte.

A Miskolci Műszaki Egyetemen szerzett bánya- és geofizikusmérnöki, valamint a mérnök-közgazdász végzettségével évtizedeken át dolgozott a hazai olajiparban, ahol szakértelmével és emberségével sokak elismerését kivívta.

Temetésén a szolnoki Bányász Zenekar előadásában hangzott el többek között a Bányász Himnusz, amely a búcsú pillanatait mèg inkább méltósággal és tisztelettel töltötte meg.

Sokan eljöttek, hogy végső tiszteletüket tegyék: szerető családja, barátai, egykori munkatársai, akik közül többen bányász egyenruhában rótták le kegyeletüket.🖤

A szertartás során egy volt munkatársa is megemlékezett róla, felidézve Ernő szakmai tudását és jellemét.

Megtiszteltetés volt számomra, hogy részese lehettem egy ilyen különleges és megható búcsúztatónak. 🙏🏻

Hamarosan Mindenszentek és Halottak napja – az emlékezés ideje. 🖤🤍Ezekben a napokban különösen érzékeljük azok jelenlété...
25/10/2025

Hamarosan Mindenszentek és Halottak napja – az emlékezés ideje. 🖤🤍

Ezekben a napokban különösen érzékeljük azok jelenlétét, akik örökre nyomot hagytak a szívünkben. Mosolyuk, szavaik és öleléseik emléke ilyenkor különösen elevenen él bennünk.

Egy gyertya fénye 🕯️, egy halk ima 🙏🏻– ennyi is elég, hogy újra közel érezzük őket, és érezzük szeretetük örök fényét.🤍

Emlékezzünk rájuk szeretettel, és engedjük, hogy ezek a pillanatok békével és meghittséggel töltsék meg szívünket.🤍

Cím

Lakitelek
6065

Telefonszám

+36202174589

Weboldal

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Polgári búcsúztató - Bujákiné Szénási Cintia új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Rendelő Elérése

Üzenet küldése Polgári búcsúztató - Bujákiné Szénási Cintia számára:

Megosztás

Share on Facebook Share on Twitter Share on LinkedIn
Share on Pinterest Share on Reddit Share via Email
Share on WhatsApp Share on Instagram Share on Telegram