05/07/2023
A toleranciáról zanzásítva
* Egy szülő pl. a saját gyerekét nem fogadja el. Nem hallottál még ilyen öngyilkosságokról? Ez megelőzhető lenne a toleranciával!
* igen, vannak gyerek és felnőtt öngyilkosságok.
Ezeken belül vannak olyanok, ahol az elhunyt arra hivatkozott a búcsúlevelében, hogy xy nem fogadott el az életéből valamit.
Pl. a szerelmét, a tanulmányát, a drogfüggőségét, azt, hogy ufónak képzeli magát, hogy túl kövér, hogy túl sovány, hogy lánynak született, hogy fiúnak született, hogy azonos neműekhez vonzódik, és még rengeteg egyéb dolgot fel lehet sorolni.
Ebből most példának kiemelek egyet: hogy elég távoli legyen, így legyen az, hogy nem fogadják el, hogy ufónak gondolja magát. Ehelyett bármit be lehet helyettesíteni.
Ha kiadunk egy olyan törvényt, amibe bele van külön foglalva, hogy mostantól el kell fogadnia mindenkinek, hogy lehet ufónak gondolni magad, és ezt bölcsitől már el kell kezdeni érzékenyíteni az intézményekben attól kinek lesz jó?
Senkinek.
Valójában Bélukának nem az a baja, hogy ő nem lehet ufó, hanem anya/apa nem szereti, és az erre rárakódott egyéb traumái.
Valójában ezzel kellene foglalkozni, ezt rendberakni, és ha ezután még mindig ufó akar lenni, ám legyen, de akkor már nem fogja érdekelni, hogy bárkit is zavar, hogy ő ufó. A közösség pedig, hogyha látja, hogy egyébként jól van, akkor nem fogja piszkálni.
Viszont addig amíg csak és kizárólag a környezetét akarjuk megfegyelmezni, hogy úgy viselkedjen ahogy neki tetszik, akkor csak a traumakupacait növeljük és a feszültséget szítjuk, ezzel semmivel sem vagyunk előrébb. Nem fogja megkapni azt, amire leginkább szüksége van, ezért újabb és újabb módozatokat fog elővenni, hogy a fájdalmait begyógyítsa.
A közösségnek pedig a megtartó erejét vesszük el, és megszüntetjük már annak a lehetőségét is, hogy a szülők a legelején, amikor Béluka elkezdi magát ufónak titulálni, akkor segítséget kaphassanak.
Ha meg már törvények, akkor erre kellene sokkal inkább a jogszabályokat és a kapcsolódó támogatói hálózatokat elkészíteni és megerősíteni. Ehhez hozzátartozik az egyes életkori szakaszok ismerete, tiszteletben tartása és megismertetése.
Ugyanígy a normák meghatározása a -knak megfelelően, törekvés ezek elérésére és a támogatás megadása az elérésében.
Itt bejön a képbe a családot egységként kezelő terápia, amihez először is meg kell határozni a családot, és elfogadni, hogy annak a személynek van egy anyja (nő) és egy apja (férfi), akivel a legalapvetőbb traumáit, fájdalmait, elhagyatottságát, elhanyagoltság, kitaszítottság, nem vagyok elég, nem vagyok elég jó, stb érzéseit rendeznie kell, ha máshogy nem, akkor terápiás megoldásokkal.
Az tragédia, hogyha a szülő valamiért ellenszenvet, ellenérzést érez a gyerekével kapcsolatban, és nem kap segítséget.
De ez nem akkor kezdődik, amikor a gyerek 16 éves, hanem jóval, jóval hamarabb.
Akár már a várandósság során.
Tehát a trauma lehet magzati kortól kezdődő, de ettől még nem lesz genetikai.
A szülők ebben a feszülésben nem igazán kapnak segítséget, pedig elképesztően fontos lenne.
Egy ilyen esetben nem az a megoldás, ha törvényileg rá van kényszerítve, hogy de igenis kötelező elfogadnod a gyerekedet olyannak, amilyen.
A megoldás az lenne, ha a szülő kaphatna visszajelzéseket a benne zajló fortyogó érzelmek viharában és támogatást, megoldásokat a saját kérdéseivel.
Nem, nem tökéletes társadalomban élünk. Azt sem tudom, hogy az emberiség történetében bármikor létezett-e ilyen, valószínűleg nem, de a törekvés meg kell hogy maradjon. Ez lesz a tisztelethez vezető kulcs.
..és igen, az öngyilkosságok esetében is a megelőzés kulcsszerepet játszik.
Az edukáció a legjobb prevenció - itt is.
Ha pedig ránéznél a saját szülésedre, születésedre, szüleiddel vagy gyermekeiddel való kapcsolatra, keress bátran.
Szül(et)ésfeldolgozó csoportos és egyéni is elérhető!
