10/03/2026
Az utóbbi időben nagyon sok olyan komment érkezett a posztjaim alá, hogy például: „akkor ezek szerint most már mindenki autista”, „akkor mindenki ADHD-s”, „hát ilyen jele mindenkinek van.”
Azért írom most ezt a bejegyzést, hogy legközelebb egyszerűen csak belinkelhessem azok alá a hozzászólások alá, ahol ez újra és újra előkerül.
Kezdjük az alapoktól. 👇
Igen, teljesen igaz az az állítás, hogy azok a tulajdonságok, amelyeket autizmussal vagy ADHD-val kapcsolatban említünk, önmagukban nem idegen tulajdonságok. Hiszen nem valami külön fajról beszélünk. Az autista és ADHD-s emberek is emberek, ugyanazokkal az alapvető emberi működésekkel. Éppen ezért természetes, hogy sok olyan jel, amelyet egy neurodivergens állapotnál látunk, külön-külön bárkinél előfordulhat.
Egy ember néha szétszórt.
Egy ember néha érzékeny zajokra.
Egy ember néha nem szereti a szemkontaktust.
Egy ember néha túl sokat gondolkodik valamin.
Ezek mind teljesen hétköznapi jelenségek.
Az autizmus és az ADHD azonban nem azt jelenti, hogy valakiben jelen van egy vagy két ilyen tulajdonság. És nem is azt, hogy valaki néha ilyen. A különbség az intenzitásban, a mennyiségben és a következményekben van.
Egy diagnózis mögött nem két-három jellemző áll, hanem rengeteg egymással összefüggő idegrendszeri működés. Olyan mintázatok, amelyek egyszerre hatnak a figyelemre, az érzékelésre, az érzelmi szabályozásra, a társas működésre, a végrehajtó funkciókra, a stresszfeldolgozásra, a terhelhetőségre és még sok minden másra. Nem arról van szó, hogy valaki „kicsit ilyen”. Hanem arról, hogy ez a működés átszövi az egész életét.
Az is nagyon fontos különbség, hogy ezek a jelenségek nem időnként jelennek meg, hanem tartósan, gyakran szélsőséges intenzitással. Sőt, már gyerekkorban jelen vannak, és évtizedeken keresztül kísérik az embert. És még az is előfordul, hogy valaki felnőttként újabb és újabb mintázatokat ismer fel magán, mert az élethelyzetek változásával más területeken is láthatóvá válik a működés.
Ez tehát nem arról szól, hogy „mindenkiben van egy kis autizmus” vagy „mindenki egy kicsit ADHD-s”. Ez olyan, mintha valaki azt mondaná, hogy mivel minden embernek fáj néha a feje, ezért a krónikus migrén nem létezik.
A másik dolog, hogy amikor valaki következetesen elbagatellizál egy idegrendszeri állapotot, annak nagyon komoly következményei lehetnek. Amikor valaki azt mondja egy autista vagy ADHD-s embernek, hogy „ugyan, ilyen mindenkinél van”, azzal valójában invalidálja azt a küzdelmet, amelyet az illető nap mint nap átél.
Ez nem egy ártatlan mondat.
Egy állapot következetes megkérdőjelezése, elbagatellizálása vagy tagadása ugyanúgy rombolja az ember önértékelését, mint bármilyen más pszichés bántalmazás. Amikor valaki egész életében azt hallja, hogy „mindenki ilyen”, „mások is kibírják”, „csak akarat kérdése”, akkor előbb-utóbb elhiszi, hogy vele van a baj.
Szóval igen: egy-egy jel minden emberben előfordulhat. De egy idegrendszeri állapot nem néhány jelből áll. Hanem egy teljes működésmódból, amely végigkíséri az életet.
