28/07/2025
Érdemes elolvasni...
Mert tök jó a szöveg – azaz: Jób könyvét olvastam, mikor nagymama voltam
Véletlenek pedig nincsenek! Most, így pár nappal az élmény után is állítom: nincsenek véletlenek! És még azt is előre bocsájtom: aki bármi negatív kritikát mer mondani a mai fiatalokról, őket felszínességgel és nemtörődömséggel vádolni, azokat arra kérném, töltsön el körükben kis időt! Lásson bele életükbe, gondolatvilágukba, beszélgessen velük, kérdezzen tőlük, mi foglalkoztatja őket, hogyan látják a világ menetét - s garantáltan más véleménye lesz róluk!
Pár napot ugyanis huszonéves fiatalok körében volt szerencsém tölteni. Fiatalokkal, kik hasonló korúak, mint amilyen az én fiam volt akkor, amikor... Néhánnyal a gondolkodó, tevékeny ifjúság köréből, kik épp tanulmányi célból forgatták vizsgafilmjüket, s kikkel ennek kapcsán volt szerencsém együtt dolgozni. S bármennyire is vonz a téma, hogy írjak róluk és az általam megismert világukról, de mégsem azt fogom tenni. Inkább a bibliai Jóbról fogok mesélni. Jóbról, kinek történetét olvasom épp az alábbi fotón, mely az említett forgatáson készült a minap.
Itt épp egy idős asszonyt játszom. Szerepem szerint egy olyan nagymama korú hölgyet, ki gyászfeldolgozása során rendszeresen folyamodik a Biblia igéinek segítségéhez. Aztán az illusztrált jelenet felvétele előtt, mikor már az öregítő sminken túl az sztk-s szemüveg is felkerült, kezembe nyomta a rendezőasszisztens a Szentírást, mely Jób könyvénél volt kinyitva. Olvasni kezdtem. És azt hiszem, nem is hagytam abba a sokadik felvétel végéig. Csapó ide, csapó oda – anélkül, hogy felnéztem volna, azt t***em, amit a szerepem is megkívánt: elmélyülten, zavartalanul elmélkedtem Jób könyvének mondatain. Majd a forgatási szünetben megkérdeztem: -Miért ezt a részt választottátok? Mire jött a felelet a fiatalok részéről: -Mert belenéztünk és ennél tök jó a szöveg!
Hát, igen! Tök jó! És tökre nekem való! A filmbéli nagymamának is, de nekem, mint gyászoló szülőnek is mennyire, de mennyire jót tett, ha ti azt tudnátok, drága fiatalok!
Mert hát ki is Jób? Egy olyan ember, aki Istennek tetsző, békés, javakban gazdag, sőt, igaz életet él. Mégis - Isten engedélyével - elvétetik tőle minden, amit addig megszerzett: az összes barma, minden gazdagsága, egészsége, sőt, még a gyermekeit is elveszíti ez az igazhitű ember. Mindvégig tudja a történet olvasója, hogy nem azért, mert ezt érdemli. Mégis, Jób legjobb barátai is úgy vélik, hogy mivel Isten igazságos, ok nélkül nem bocsájtana ilyen veszedelmet hív szolgájára. Szerintük a szenvedés a bűn következménye, s Jób hiába próbálja „magyarázni a bizonyítványát”, mindannyian csak vádaskodnak és találgatnak, ugyan mi is lehet Jób hatalmas bűne. Nem tudják, mivel, de tutira vétkezett, hogy ezeket a csapásokat kapta!
Ó, honnan ismerős ez a helyzet?!?
Társadalmunkban az az általános vélekedés, hogy a világ ok-okozati következmények szerint halad előre. A közfelfogás szerint úgy működik a mindenség óraműszerkezete, hogy annak fogaskerekeit egy jól kiszámolható, érdem szerinti jutalomrendszer irányítja: ha jó voltál, jót kapsz, ha rossz, akkor büntetést.
Nos, ez valóban így lenne? Tényleg az igazságosság elve szerint kapjuk a sorseseményeket az életünkbe?
Jób könyve erről elmélkedik hosszan, több vélemény összeütköztetésével. Még Isten nézőpontját is megismerhetjük! Azonban a lírai, sok-sok oldalon keresztül vezetett gondolatmenet végén még csak konkrét válaszokat sem kapunk a felmerült miértekre. Ámde ez a (tök jó) szöveg rengeteget segíthet egy, a társadalom peremére szorult, vagy épp tragédiák és veszteségek által sújtott embernek! Megmutatja, hogyan lehet elfogadni a sorsát, beletörődni helyzetébe egy nagy adag reménnyel a tarsolyában, mondván: Isten tudja egyedül, mi válik igazán a javunkra. Az az Isten, aki az egész kozmosz, a teljes univerzum irányítója! Aki mindennek látja a kezdetét és végét, tehát a szenvedések kimenetelét is. Próbákat küld, s főképp azok számára, akik valóban erősek, s abból a célból, hogy még inkább megerősítse őket. Tanítja őket a szenvedés által, méghozzá: alázatra. Tehát – mily’ nagyszerű!(?) - az igazakat a próbasorozat által még több erénnyel övezi fel! Hurrá!
De, hogy mindezt igazságosnak lehet-e nevezni? Nem tudom. Csak azt: Jób történetének minden elemét felfedeztem a saját sorsomban is. A totális veszteséget. Hisz még a barátok, családtagok is azon meggyőződésüket akarták rám erőltetni, hogy azért kaptam a legnagyobb megpróbáltatásokat az életemben, mert valószínű, megérdemeltem. Azok, akik közelről látták emberi minőségem, áldozatkész t***eim, szándékaim és anyai szeretetem mértékét, még azok is az ok-okozat mércéje és elve szerint mértek engem és a sorsomat. „Nem tudni ugyan, mi okból jártál így, ezt neked kell tudnod!” – hagytak magamra a váddal és a meg nem értettséggel… Úgy maradtam szinte teljesen egyedül a gyászommal és a veszteségemmel, akár az Úz földjén élő Jób.
Milyen hatalmas erővel felruházó, segítő, s egyben örökérvényű történetet is nyomtak ezek a még alig felnőtt gyermekek a kezembe?! Maguk sem tudták, talán… Csak annyit láthattak: olvasom és elmélkedem, keresem a sorok között én is a válaszokat, miközben hálát adok minden véletlennek tűnő gesztusnak és eseménynek, bár tudom - s közhelyesen mondhatnám így is -: nincsenek véletlenek.
Jób sorsa nemcsak a mi, gyermeküket elvesztő szülők sorsára hasonlít. Számtalanszor visszatér a történelem folyamán egy-egy üldöztetett, ártatlanul vádolt és meg nem értett ember érdemtelen szenvedéstörténetében. És - közhelyesen - mondhatnánk így is: nincs új a nap alatt. Megtapasztalhattam, hogy amikor a legnagyobb empátiára és megértésre lenne szükség, akkor kritizálnak és fordulnak el az emberek a leginkább a szenvedőtől.
A kegyelem azonban pont akkor érkezett meg hozzám, amikor kellett: ott, akkor, abban a legmélyebb, mégis legmagasabbra felemelő pillanatban, fiam halálának órájában teljesen világosan körvonalazódott a veszteség oka, annak gyökere, láttam a fogaskerekeket, s azt is, mi lesz ennek az egész szenvedéstörténetnek a kimenetele és hozadéka. Ezért e küldetéstudat. Ezért e béke. Ami a külvilág, s a legközelebbi hozzátartozók szerint fel- és elfogadhatatlan.
S hogy mi lett Jób sorsa a legvégén? Mert még nincs ám vége ennek a sztorinak! (Mint ahogy a keresztre feszítés története sem Krisztus halálával végződik.) Nem fogom elárulni itt és most. Aki kíváncsi, úgyis elolvassa. Annyit elárulok: tök jó a vége! S talán pont ez a „happyend” ad újabb lendületet, hitet és energiát segítő munkám folytatásához.
És nem kevésbé ad erőt annak a forgatásnak a sikere, mely a minap történt Kalocsán. S a téma, melyet a készülő film körbejár: egy öngyilkosság utáni gyász feldolgozása. Ugye, hogy nincsenek véletlenek!?
Fotó: Nagy Lilla
