01/11/2025
Akik bennünk élnek tovább…
- Emlékvers az elhunyt betegekért -
Amikor először fogtam kezet,
még féltem, hogy elengedem.
Egy élet múlt a tenyeremen,
s ott maradt bennem minden igen.
Tanultam, nőttem, lettem orvos,
de bennem maradt az a torok-szoros,
mikor a csend rám borul halkan,
és elnémul a remény abban.
Mi mind így lettünk – reményt őrző had,
kik harcoltunk éjeken át sok bajt,
de van, hogy minden tudás kevés,
s a sors lehajtja a fejét.
Láttam csodát és visszatért szívet,
de azt is, mikor elpihent,
kit szóval hívtam vissza halkan,
s csak a csend felelt a zajban.
Mi együtt állunk a határ szélén,
hol test és lélek összefér,
s mikor az egyik útra tér,
a másik bennünk tovább él.
Ma gyertyát gyújtok. Égjen értük,
akikért már nem tehetünk,
és értünk is, kik itt maradtunk,
s a lelkünkben őket hordozzuk.
Nem szoktam meg – s nem is tudom,
hogy kellene máshogy élnem.
Minden búcsú egy seb a szívben,
de emberré tesz, ha érzem.
És ha majd én is útra kelek,
vigyék tovább a fényt kezek.
Mert amit adtam, nem enyész,
bennetek él, míg élni kész.
