Talentum

Talentum Az oldalunkon található írások az életünkben megtapasztalt helyzetekből születtek. Saját történetek, megéltük, jelen voltunk benne.
(2)

Hiszünk benne, hogy azzal, hogy leírtuk, és megosztottuk veletek, segíteni tudunk nektek.

Több irányba is elindulhatunk, hogy számunkra nehéz helyzetekből kikeveredjünk, tovább léphessünk. Az egyik irányba elin...
30/11/2025

Több irányba is elindulhatunk, hogy számunkra nehéz helyzetekből kikeveredjünk, tovább léphessünk. Az egyik irányba elindulva megértést keresünk, szeretnénk a történeteket körbejárni, ok-okozati alapon megvizsgálni, szeretnénk megérteni.

Mindaddig amit ezt tesszük, egy helyben állunk, az élet áramából kilépve, körbe-körbe járunk. Így nem érhetnek el új helyzetek, emberek, a régi történetek, és érzéseink tengerében elmerülve élünk .

A másik utat választva, az élet áramlatában benne maradunk, megélt történeteinkkel együtt, azokat nem vizsgálva, a megszabadulás irányába haladunk. Megszabadulni szeretnénk, de nem attól akik vagyunk, amit átéltünk. Elismerve önmagunkat, és történeteinket, a megnyugvás, megbékélés irányába haladunk.

Ilyenkor a Szeretet egyenes útján járunk, és ezért cserébe, az Igazság görbe útját hátra hagyjuk. Választásunk alapja annak felismerése, és elismerése, hogy mindenkiben volt, van Jóság és Szeretet. Ezek az alapvető minőségek tesznek minket képessé arra, hogy történeteink súlyától függetlenül, szabadon tovább léphessünk.

A megszabadulás útján járva, valódi önmagunkra emlékezünk, felidézzük azt, akik vagyunk. Jóság és Szeretet. Megéljük, odaadjuk, megmutatjuk. Segítünk, támogatunk, utat mutatunk, és így az életünk példa értékű lesz.

A megszabadulás útja az igazak útja. A szív, a Lélek útja. A Csend és alázat útja. Az élet áramlásának lehetősége, és módja. A tapasztalás sokszínűségének kibontakozása. A bölcsesség, és a megélhető Misztérium forrása…

Ha úgy érzed, hogy segítségre van szükséged ahhoz, hogy te újra TE lehess, töltsd le a Főnix útja-Traumagyógyítás on-line csoportunkat. 14 letölthető Pdf lecke, hanganyagok, meditációk a belső munka elmélyítésére.

https://talentumok.com/termek/eletmuhely-a-fonix-utja-visszatalalas-az-eletbe-traumak-utan/

Légy igazán Boldog, legyen Áldott az életed!

Az "én csak jót akartam" címszó alatt emberek élete megy tönkre. A fő kérdés ebben az esetben, hogy vajon kinek jó? A jó...
30/11/2025

Az "én csak jót akartam" címszó alatt emberek élete megy tönkre. A fő kérdés ebben az esetben, hogy vajon kinek jó?

A jó szándék álarcába bújt emberek az önérvényesítés eszköztárából válogatva, módszeresen dominálnak. Persze mindezt úgy mintha ők mindent megtennének, és az általuk rászorulónak vélt félnek semmi sem felelne meg. Ez a játszma egyetlenegy emberről szól, és az nem te vagy.

Az "én csak jót akartam" mondattal az a probléma, hogy az akaratról szól. Nem az elfogadásról, nem a szeretetről, csakis az önérvényesítésről, az önös érdekről az akaratról. Arról, hogy ő mièrt tudja jobban és persze ezzel minősítve téged. Arról, hogy ő a jó és te sajnos rossz vagy. Róla szól, nem rólad.

Végtelen szeretettel: Dömötör Aletta

Vannak örökölt Sorsok, és generációs tükröződések, és sokáig úgy gondoljuk, hogy ezek meghatározzák életünket. A legmaga...
30/11/2025

Vannak örökölt Sorsok, és generációs tükröződések, és sokáig úgy gondoljuk, hogy ezek meghatározzák életünket. A legmagasabb szinten azonban az energia az, ami irányítja az életünket. Az energiák, amelyek legtisztábban a születési dátumodban láthatóak, amik hozzád tartoznak, rólad szólnak, és ha engeded, vezetnek téged. Utat mutatnak neked a saját életedhez, egy olyan jövőbe, ami rólad szól, amit odafent neked terveztek el. Ez az út, a TE valódi utad könnyed, és a szabadság felé vezet.

A Karakter Profil elemzés a TE személyes térképed, az iránytűd az életedhez. 🧭

A Karakter Profil elemzés egy kapcsolati háló, összefüggések rendszere. Energia csomag, amit kibontunk, és értelmezünk, majd hagyjuk, hogy bennünk eggyé váljon, és érezzük a szívünkben. Lelkünkben.

Az energia csomagban található Kihívás energia megmutatja, hogy amikor egy helyzetbe vagy önmagad belső köreibe beleragadsz, merre tudsz kimozdulni, mi az ami kivezet, és egy új irányba indít el. Ha megismered ezt az energiát, erőt és reményt ad neked a nehéz helyzetekben, hogy nem kell benne maradni és eltűrni mindazt ami történik veled.
A kihívás energiában található jegy megmutatja azokat a lehetőségeket, amelyek legmerészebb álmaidban szerepelnek. Utat mutat egy belső szabadság irányába, megmozgatja és átalakítja a belső energiákat ahhoz, hogy te minél előbb változhass, és változtathass. Amikor gyors, és látványos változást szeretnénk az életünkben, akkor a Kihívás energiához tartozó jegyet hívjuk segítségül, hogy támogasson minket, és az adott belső állapotból vagy szituációból kivezessen.

A Kihívás energia énünknek egy olyan potenciálja, ami a legerősebben vágyott belső állapotunk, saját identitásunk magjához mutat utat. Felismerve ezt a minőséget magunkban, esélyt kapunk saját magunktól-önmagunk egy teljesebb, igazabb megélésére, egy színesebb, mélyebb, valódibb életre.

A Karakter Profilod elkészítéséhez a Maya szimbólum és naptárrendszert használjuk.
Ha szeretnél önmagadról egy átfogó profilt, keress minket, és mi elkészítjük neked!

A születési számaid alapján készül a profil, a Maya szimbólumrendszer segítségével.
A születési év/ hó/nap/ -ra van szükségünk az elemzésre (nincs szükség az óra, percre)

Novemberi Akció ‼️
Az elemzés díja 22.000 Ft helyett 19.500 Ft

Ha szeretnéd megismerni a saját Karaktered jellemzőit, keress minket: https://talentumok.com/uzlet/maja-asztrologia-elemzesek/

Az alábbi linkre kattintva megrendelheted webáruházunkból:
https://talentumok.com/termek/karakter-profilozas-egyeni-elemzes/

Végtelen szeretettel: Váradi Andrea és Dömötör Aletta

Amikor az adok-kapok egyensúlyát tartjuk szem előtt, akkor meg kell, hogy lássuk, hogy nem csak körülöttünk forog a vilá...
30/11/2025

Amikor az adok-kapok egyensúlyát tartjuk szem előtt, akkor meg kell, hogy lássuk, hogy nem csak körülöttünk forog a világ. Nem mi irányítjuk az áramlást. Az áramlás van, adott, mi az dönthetjük el, hogy felszállunk-e az adott energiahullámra, vagy nem.

Amikor nem szállunk fel rá, akkor biztos, hogy mi az egyéni akaratunkkal akarjuk irányítani az életünket, a helyzeteket, esetleg más embereket.
Amikor felszállunk rá, akkor átadjuk az irányítást, kiadjuk a kezünkből, és engedjük, hogy a dolgok úgy történjenek, ahogy annak történnie kell. Itt lemondunk az egyéni érdekről, és alárendelődünk valaminek, ami sokkal nagyobb nálunk.

Időlegesen meg lehet tenni azt, hogy nem rendelődünk alá, hogy fogjuk, tartjuk, és irányítjuk, azonban mivel az energia kiegyenlítésre törekszik, ezért nem kerülhetjük el a „végzetünket”. Minél tovább irányítunk, annál nagyobb vákuum keletkezik, ezáltal annál nagyobb lesz a kiegyenlítés fájdalma.

Az adok- kapok egyensúlyát nem lehet elkerülni, csak halogatni és halasztani lehet. Nézzük csak meg, hogy mennyi domináns ember szenved egyre keményebb és kegyetlenebb fájdalmak közepette. Az energia szándéka, az, hogy ezek az erős jellemmel bíró emberek is egyszer legalább egyszer térdre kényszerüljenek, letérdeljenek a mindenség hatalma előtt, és megtanuljanak elfogadni. Elfogadni szeretetet, támogatást, segítséget, lemondva az egyéni elképzelésükről, hogy pontosan ki és mit adjon ahhoz, hogy ő be tudja fogadni.

Ha szeretnéd megérteni a családod működését, a rendszeretek dinamikáját, vegyél részt on-line tanfolyamunkon, a megrendelés után azonnal letöltheted a leckéket.

18 videó+13 Pdf lecke+ oldások hanganyagban.
❗Novemberben 43. 000 Ft helyett, 35.000 Ft!

https://talentumok.com/termek/eletmuhely-csaladi-matrix-gyokereink-fenye-es-arnyeka/

Légy igazán Boldog, legyen Áldott az életed!

Napi Lélekoldás:” Itt és most feloldok minden fogadalmat és ígéretet amit önmagamnak vagy bárki másnak tettem ebben vagy...
30/11/2025

Napi Lélekoldás:

” Itt és most feloldok minden fogadalmat és ígéretet amit önmagamnak vagy bárki másnak tettem ebben vagy bármelyik korábbi életemben és mostantól szabadon élek. Megnyitom a szívemet és szeretek! Helyet adok életemben a Jóságnak, Szeretetnek, Fénynek, és ezzel minden játszmának vége! Mostantól azon leszek, hogy Benső Béke és Harmónia legyen bennem, és ezt osztom meg.”

Végtelen szeretettel: Váradi Andrea és Dömötör Aletta

Nyitott szívvel élni ebben a világban, szinte elképzelhetetlen. Védekezésből támadunk, félelmeink miatt bezárkózunk, szo...
29/11/2025

Nyitott szívvel élni ebben a világban, szinte elképzelhetetlen. Védekezésből támadunk, félelmeink miatt bezárkózunk, szorongunk. Megszoktuk már, hogy magunkra maradtunk, hogy egyedül is helyt kell állnunk, hogy mi vagyunk azok, akik a jég hátán is megélnek, és erőből bármit túlélnek… mélyen belül mégis arra vágyunk, hogy örömünket leljük a mindennapokban.

A Lelkünk vágyik a kapcsolódásra, vágyunk az együttre, ahol mi is gyengék lehetünk, ahol nem kell senkinek megfelelni és nem kell semmit bizonyítanunk, egyszerűen csak jók vagyunk úgy ahogy vagyunk… de hol csúszott el mindez?

Miért nem érezzük magunkat méltónak az életre, méltónak a boldogságra, az örömre? Miért érezzük azt, hogy a teljesítményünk lesz az egyetlen ami szerethető bennünk?

Ha benned is felmerülnek ezek témák, ezek a kérdések, ha úgy érzed, hogy önmagadért senki nem tud igazán igent mondani rád, akkor várunk szeretettel a
AZ ANYASEB GYÓGYÍTÁSA - Az eredet sebe – Letölthető online tanfolyam.

Ha szeretnéd megérteni a miérteket, és az összefüggéseket, ha szívesen dolgozol magadon, hogy könnyebb, jobb lehessen az életed, tarts velünk!

A tanfolyam tartalmaz pdf leckéket és hanganyagokat is.
Részvételi díj: 43.000 Ft

Itt tudsz jelentkezni:
https://talentumok.com/termek/eletmuhely-az-anyaseb-gyogyitasa-az-eredet-sebe/

Érdeklődni, jelentkezni lehet: infovaradiandi@gmail.com, aletta.domotor@gmail.com
Szeretettel várunk a kurzuson: Váradi Andrea és Dömötör Aletta

A múltamtól nem tudsz megmenteni...Látom, hogy sajnálod mindazt amit meg kellett élnem, és érzem, hogy együtt érzel vele...
29/11/2025

A múltamtól nem tudsz megmenteni...

Látom, hogy sajnálod mindazt amit meg kellett élnem, és érzem, hogy együtt érzel velem. Itt állsz mellettem. Hallom a hangod, érzékellek. Érzem a tehetetlenségeddel körbeölelt aggodalmat. Talán rajtad keresztül érzem igazán, hogy milyen nagy bajban van most a Lelkem...

Én magam, talán most csak veszem észre, hiszen nekem mindez természetes. Megszoktam már, hogy így mennek a dolgok, így telik az életem. Felidézek történeteket, vagy egyszerűen csak a tudatomba törnek. Egy egy óvatlan pillanat, vagy álom, vagy egy mondat, ami magával ránt millió képet a tudattalanomból... és Te végig nézed mindezt. Mondod, hogy "sajnálom, hogy mindezt meg kellett élned". Én pedig erősnek mutatom magam, mintha mindez meg sem viselne. Talán azért, hogy ne aggódj értem, talán azért mert így nekem könnyebb, de belül óriási erők keltek életre. Már nincs vihar előtti csend. Már vihar van a Lelkemben. Magam ellen fordítom mindezt. Így tanultam, így kell tennem. Bántanak az emlékek és bántom magamat miattuk. Megtanították nekem, hogy hogy kell bántani engem, és én megtanultam ebből, hogy bántanom kell önmagamat, mert viselhetetlen a lényem... Mert nem vagyok szerethető, mert nem adom oda magam elsőre. Mert ellenállok, mert védekezek, és ezzel még jobban magamra hívom azt, aki lereszeli a Lelkem.

Megkaptam minden eszközt ahhoz, hogy tönkretegyem az életem, hogy bántsam magam, hogy szenvedjek akkor is, amikor nem szenvedtetnek. Elkészült a tökéletes önpusztító remekmű.... Teszi a dolgát észrevétlen.
.. Amikor magamat bántom, egy kicsit erőt nyerek belőle. Erőt nyerek ahhoz, hogy megküzdjek a múltammal, a benne lévő emberekkel, helyzetekkel... És Te azt kéred, hogy ne bántsam magam... De ha nem bántom magam, akkor mitől lesz újra erő bennem?

Azt mondod, hogy azok felé kellene megélnem, akik ezt tették velem... Őket kellene megbüntetnem, kifelé kellene megélnem, mert nincs ez így rendben. Igazad van, mert érzem... és tudom, hogy jót akarsz nekem.

Az emberben, egy gyerekben, ha életre keltik az állatot, akkor ez az állat vele együtt fog felnőni. Ez az állat az, aki magát bántja, csonkítja, mert jól tudja, hogy akkora erő van már benne, hogy képes lenne ölre menni... Az életéért megküzdeni, és ha kell, ölni... Ezt elkerülve, nem mutatja meg senkinek azt az állatot, aki munkál benne. Fél, hogy a benne lévő állatot nem tudná megállítani, fél hogy az önkontrollon átrágná magát... félsz, hogy nem tudnád megállítani magad.

Mégis mindezzel együtt érzem, hogy nem mehet ez így tovább. Elérkeztem ahhoz a ponthoz, ahol szükséges és elkerülhetetlen a változás. Tudati tisztításra van szükségem. Meg kell a gondolataimat tisztítani attól, hogy rosszá tettek. Fel kell ismernem, hogy amit velem tettek az nem engem minősít, nem én vagyok a rossz, hanem rosszat tettek velem. Meg kell engednem magamnak, hogy másként tekintsek magamra. Bármi is történt velem, itt vagyok, túléltem.

Végtelen szeretettel: Dömötör Aletta

Feladattal születtünk a Földre, egy meghatározott Lélek terv alapján, vagy feladatunk a születésünk pillanatában rajzoló...
29/11/2025

Feladattal születtünk a Földre, egy meghatározott Lélek terv alapján, vagy feladatunk a születésünk pillanatában rajzolódik ki? Bármelyik is az igazság, az biztos, hogy amikor megszületünk, kirajzolódik egy energetikai csomag, ami megmutatja, hogy Kik vagyunk, és miért vagyunk itt, mi a feladatunk.

KARAKTER PROFILOZÁS, ELEMZÉS.

Az energetikai háló megmutatja, hogy az Én milyen potenciálokkal érkezett. Milyen adottságokat hoz, és milyen kihívásokkal szembesülhet.

A környezet ami körülvesz minket, megköveteli, hogy teljesen elengedjük azt az Ént, akinek megszülettünk. Lemondást, önfeláldozást, alkalmazkodást vár, és ennek egyenes következménye, hogy elfelejtettük, kinek születtünk meg… Nem emlékszünk arra az Én-re, aki reményekkel, tervekkel, örömmel, segítő szándékkal érkezett, hogy a világot létével egy kicsit jobbá tegye.

Tudattalanunk mélyen őrzi önmagunkról az emléket, de ahhoz, hogy emlékeink valódi önmagunkról életre kelhessenek, segítség kell. A szimbolikus rendszerek (Maya szimbólumrendszer, asztrológia, numerológia) segítenek nekünk, hogy visszatalálhassunk Önmagunkhoz, ahhoz az élethez, amit magunknak álmodtunk meg.

Mi a Maya szimbólumrendszeren keresztül szeretnénk egy átfogó képet adni rólad.
A Maya szimbólumrendszer segítségével dolgozunk, mondhatjuk azt is, hogy Maya horoszkópot és összefüggésrendszert készítünk, aminek segítségével könnyebben megértheted önmagad, az életedben felbukkanó helyzeteket képes leszel új nézőpontból értelmezni. A Maya naptár és szimbólumrendszer a Világegyetem bölcsességéhez kapcsolódik, az egyetemes rendet, és törvényszerűségeket követi. Ritmust és Rendet képvisel, a természet törvényeihez, a csillagok, és bolygók mozgásához igazodik, emberi tapasztalások igazolják nagyszerűségét, szükségszerűségét.

Vannak örökölt Sorsok, és generációs tükröződések, és sokáig úgy gondoljuk, hogy ezek meghatározzák életünket. A legmagasabb szinten azonban az energia az, ami irányítja az életünket. Az energiák, amelyek legtisztábban a születési dátumodban láthatóak, amik hozzád tartoznak, rólad szólnak, és ha engeded, vezetnek téged. Utat mutatnak neked a saját életedhez, egy olyan jövőbe, ami rólad szól, amit odafent neked terveztek el. Ez az út, a TE valódi utad könnyed, és a szabadság felé vezet.
A Karakter Profil elemzés egy kapcsolati háló, összefüggések rendszere. Energia csomag, amit kibontunk, és értelmezünk, majd hagyjuk, hogy bennünk eggyé váljon, és érezzük a szívünkben. Lelkünkben.

Az elemzés egy írásos anyagból áll, amit a születési dátumod alapján készítünk el, illetve készítünk neked személyes mantrát, ami közelebb léptet a Lelkedhez, és mindig emlékeztet, hogy a legfontosabb a Szeretet.

MI szívből, szeretettel készítjük neked, TE hallgasd, olvasd el a szíveddel!

‼️Novemberi Akció‼️
Az elemzés díja 22.000 Ft helyett 19.500 Ft (november 30-ig) amit itt tudsz megrendelni, és átutalással, vagy bankkártyával fizetni: https://talentumok.com/termek/karakter-profilozas-egyeni-elemzes/

Ha kérdésed van, keress engem:
•Váradi Andrea, infovaradiandi@gmail.com, 06-20-410-0507

Én egy másik TE vagyok, adnék egy új nézőpontot magadról-neked…
A születési év, hó, napot kérjük pontosan megadni, mert téves dátum esetén a Profilt újra ki kell fizetni!

Szívből kívánjuk neked, legyen Áldott az életed!
www.talentumok.com

PÁRKAPCSOLATI KARAKTER PROFIL ELEMZÉSMi is az a Karakter Profil?Sokféle módszer létezik a világban, melyek segítségével ...
29/11/2025

PÁRKAPCSOLATI KARAKTER PROFIL ELEMZÉS

Mi is az a Karakter Profil?
Sokféle módszer létezik a világban, melyek segítségével betekintést kaphatunk az emberi személyiségbe, Lélek mélységeibe, a párkapcsolat elrendeltetettségébe. A Karakter profilozás lényege, hogy átfogó képet adjunk azokról az energiákról, amelyek benneteket jellemeznek. A születési számok segítségével meglátható az az energia térkép, ami téged és a kedvesedet meghatároz. Ennek segítségével kiolvasható a Lélek üzenete, a személyes küldetés célja, és bizonyos személyiség jegyek jelenléte vagy hiánya, ami egyszerűsíti, vagy nehezíti a kapcsolódást.

A Maya szimbólumrendszer segítségével dolgozunk, mondhatjuk azt is, hogy Maya horoszkópot és összefüggésrendszert készítünk, aminek segítségével könnyebben megérthetitek önmagatokat és egymást. Az életetekben felbukkanó helyzeteket képesek lesztek új nézőpontból értelmezni. A Maya naptár és szimbólumrendszer a Világegyetem bölcsességéhez kapcsolódik, az egyetemes rendet, és törvényszerűségeket követi. Ritmust és Rendet képvisel, a természet törvényeihez, a csillagok, és bolygók mozgásához igazodik, emberi tapasztalások igazolják nagyszerűségét, szükségszerűségét.

Mire van szükségünk hozzá?
A születési számok alapján készül a profil.
A Te születési év/ hó/napodra (nincs szükség az óra, percre)
A Kedvesed születési év/hó/napjára (nincs szükség az óra, percre)

Mennyibe kerül?
‼️Kedvezményes áron november 30.-ig 35.000 Ft helyett 29.500 Ft

Hol tudod megrendelni?
Az alábbi linkre kattintva megrendelhető az elemzés.
A megjegyzés rovatba írd be a saját és a kedvesed nevét és a születési dátumotokat.

https://talentumok.com/termek/kapcsolati-parkapcsolati-karakter-profilozas/

Bővebb információt itt találsz:
https://talentumok.com/parkapcsolati-kapcsolati-karakter-profilozas/

Végtelen szeretettel: Váradi Andrea és Dömötör Aletta
www.talentumok.com

Egy adott családi rendszert szemlélve  a testvérek egymás közötti viszonyát az érkezési sor határozza meg. Az idősebbnek...
29/11/2025

Egy adott családi rendszert szemlélve a testvérek egymás közötti viszonyát az érkezési sor határozza meg. Az idősebbnek többet lehet, mert előbb érkezett. Ezt a jogot biztosítani kell ahhoz, hogy rend legyen! A kisebb gyerekek általában nem fogadják el azt, hogy nem ők születtek elsőnek és sokszor élethosszig tartó harcot vívnak elsőnek született testvérükkel és természetesen önmagukkal is. Érzi, tudja, hogy neki nem jár annyi, mert utóbb érkezett. És ez így is van!

A szülőnek az a feladata, hogy megtartsa a rendet, azaz az első szülött helyét megerősítse, és a kicsinek megtanítsa, hogy mi a jó abban, hogy ő utóbb született.
A kisebb gyereknek joga van a nagyobbtól segítséget kérni és a nagyobbnak kötelessége őt segíteni. Ez egy nagyon jó lehetőség a kicsiknek, de miután a szülők sem ismerik a rendet és rend által adott, garantált lehetőségeket, így kevesen tudják megtanítani a gyerekeiknek, hogy éljenek jogaikkal úgy, hogy az mindenkinek a legjobb legyen. A nagyobbnak is vannak jogai és a kicsiknek is. A nagyobbnak több a kötelessége is.

A szülőknek észre kellene venniük a testvérek közötti feszültségeket melyek abból adódnak, hogy a helyért harcolnak egymással, és rendet kell tenni! A szülők felelőssége az, ha testvérek között rossz viszony van. Még a felnőtt korú gyerekek esetében is a szülők felelőssége az, hogy a testvérek rendezzék a viszonyukat.
A testvérek szövetségesnek érkeznek, a testvérünket kapjuk, mint szövetségest az élethez. Nagy ajándék, ha valakinek testvére születik, mert innentől kezdve soha többet nem lesz egyedül az életben. Ennél nagyobb ajándék már csak az, ha valakinek iker testvére születik. Az ikrek még erőteljesebben kötődnek, mint a testvérek, s bár itt az idő különbség a születésnél csal percekben mérhető, mégis éppen olyan fontos, mintha évek lennének.

Amikor a testvérek között feszültség keletkezik, az azért van, mert nincs rend, a szülők nincsenek helyükön a rendszerben. Ott, ahol mindkét szülő a felnőtt helyén áll és felelősséget vállal, a gyerekek jól vannak, nem harcolnak. A testvérek harca tulajdonképpen a szülők egymással meg nem vívott háborúja!

A gyerekek mutatják meg a felnőttek igaz egymáshoz viszonyulását. Amint a felnőttek között rend lesz, a testvérviszály megszűnik, értelmetlenné válik. Így tehát egyértelműen kijelenthető a szülők felelőssége.

Ha szeretnéd megérteni a családod működését, a rendszeretek dinamikáját, vegyél részt on-line tanfolyamunkon, a megrendelés után azonnal letöltheted a leckéket.

18 videó+13 Pdf lecke+ oldások hanganyagban.
❗Novemberben 43. 000 Ft helyett, 35.000 Ft!

https://talentumok.com/termek/eletmuhely-csaladi-matrix-gyokereink-fenye-es-arnyeka/

Légy igazán Boldog, legyen Áldott az életed!

Amikor hibáztatsz valakit valamiért, azzal akkor magad fölé emeled az illetőt, és ezzel extra erőt adsz neki ahhoz, hogy...
29/11/2025

Amikor hibáztatsz valakit valamiért, azzal akkor magad fölé emeled az illetőt, és ezzel extra erőt adsz neki ahhoz, hogy hatással legyen az életedre. Erőt adsz neki ahhoz, hogy függő viszonyt alakítson ki veled.

Figyelemet adsz neki, és a fókuszod nagy része rá szegeződik. Nem azt mondom, hogy ne haragudjál, és azt sem hogy mindenkinek meg kell bocsátani. Én csak azt mondom, hogy ne hidd el magadnak azt, hogy miatta szenvedsz. Magad miatt szenvedsz, mert elhiszed, hogy az egyik ember a másik fölött állhat. Elhiszed azt, hogy ő erősebb és több nálad.

Amikor hibáztatsz másokat akkor tulajdonképpen félsz a másiktól és gyengének és sérültnek ítéled meg magad.

Amikor hibáztatsz valakit, akkor hatalmat adsz neki... és aki hatalmat kap, az általában vissza is él vele. Hatalmat adsz, és tudattalanul azt mondod, hogy ő a felelős a te boldogtalanságodért, mert ha ő máshogy tenne, másmilyen lenne, akkor te boldog lennél.

Végtelen szeretettel: Dömötör Aletta

Szükségszerű felismerni, hogy az elengedés nem jelent mást, mint az aktuális emberhez, helyzethez fűződő érzelmi állapot...
28/11/2025

Szükségszerű felismerni, hogy az elengedés nem jelent mást, mint az aktuális emberhez, helyzethez fűződő érzelmi állapotainkat áthangolni. Azokhoz az emberekhez és helyzetekhez, ahol nem tudunk elengedni, negatív érzelmi állapot kötődik.

Amikor felismerjük ezeket az érzelmi állapotokat, és áthangoljuk őket pozitív minőségre magunkban, az elengedés szükségszerűen és spontán megtörténik. Már nem kell neked semmit akarni, tenni, egyszerűen azt fogod érezni: „Jól van ez így!”

Ahhoz, hogy ezt meg tudjuk tenni, egy új nézőpontból szükséges az elengedésre nézni.

Milyen érzelmi állapotok gátolhatják, hogy elengedjünk?

Bizonytalanság, Önbizalomhiány, Gyermetegség, Düh, Gyávaság, Irányítás, akarat,
Félelem, Hazugság, Bűntudat, Depresszió, Kegyetlenség.

Haladj végig velünk ezen az úton, töltsd le az Elengedés Művészete on-line tanfolyamunkat, 12 letölthető Pdf lecke: https://talentumok.com/termek/eletmuhely-az-elengedes-muveszete-aramlas-a-valtozassal/

Légy igazán Boldog, legyen Áldott az életed!

Cím

Nadap
8097

Telefonszám

+36204100507

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Talentum új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Rendelő Elérése

Üzenet küldése Talentum számára:

Megosztás

Share on Facebook Share on Twitter Share on LinkedIn
Share on Pinterest Share on Reddit Share via Email
Share on WhatsApp Share on Instagram Share on Telegram