Nagykátai Gyógy- és Strandfürdő

Nagykátai Gyógy- és Strandfürdő Fedett gyógyfürdő és strand.
7 medence, amelyből 2 fedett, gőzkabin, finn és infraszauna valamint masszázs szolgáltatás igénybe vehető. Szállás lehetőség.

Nyári strandunk csak szezonálisan tudott üzemelni, ezért a vendégkör igényeihez, az
idegenforgalmi, turisztikai versenyképesség előmozdítása érdekében elengedhetetlen volt egy
fedett fürdőház létesítése, amely 2012. júniusában nyitotta meg kapuit. A fedett fürdőház hasznos alapterülete több mint 1300 m2, melyben 3 medence található :
belső gyógymedence - 44m2, melegvizes medence - 115m2, kiúszó medence élmény-
elemekkel – 213 m2. Az emeleti részen „Szauna-világ” (gőzkabin, infra-szauna, száraz-
gőz, aroma-kabin, merülő-medence), masszírozó-helyiségek, büfé, egyéb kiszolgáló
helyiségek találhatóak. A fürdőház komplex akadály-mentesítéssel került kialakításra,
amely során többek között beépítésre került a medencébe egy beemelő-szerkezet (lift)
a mozgáskorlátozottak számára. A fürdőház esztétikailag is rendkívül igényes, ízléses
kialakítású. Gyógyvizünk orvosi vizsgálatok alapján megállapítható, hogy kiemelten hatásos és javasolt az
alábbi betegségek gyógyítására, utókezelésére:
idült ízületi gyulladások,
degeneratív elváltozások,
gerinc különböző idült gyulladása
idült idegfájdalmak, ideggyógyulások
Heine-medin kór utáni, valamint agyvérzés, agyműtét vagy más okból kialakult
bénulások utókezelésére,
idült izomfájdalmak,
sérülések, sportsérülések utókezelésére
elhúzódó nehezen gyógyuló csonttöréseknél a callusképződés elősegítésére. Fürdőházunk egész évben várja a családosokat, időseket, gyermekeket egyaránt, akiknek
harmonikus, nyugodt pihenést és remek szórakozást kínálunk! A fürdőházban váltott belépőkkel a fedett fürdő és a strandfürdő is együttesen igénybe vehető.

🎁 Ajándékozzon élményt Karácsonyra! 🎁🎄Megérkeztek karácsonyi ajándékutalványaink, amelyek kiállíthatók valamennyi szolgá...
06/12/2025

🎁 Ajándékozzon élményt Karácsonyra! 🎁

🎄Megérkeztek karácsonyi ajándékutalványaink, amelyek kiállíthatók valamennyi szolgáltatásunkról (belépők, bérlet, masszázsok).

🎀 egyedi ajándékötlet
🎀 elegáns, ünnepi kivitel
🎀 rugalmas felhasználás (1 év)

🎅 Boldog Mikulást kívánunk piciknek és nagyoknak! Reméljük, hogy reggelig eljutott mindenkihez a Télapó!A Fürdőház munka...
06/12/2025

🎅 Boldog Mikulást kívánunk piciknek és nagyoknak! Reméljük, hogy reggelig eljutott mindenkihez a Télapó!

A Fürdőház munkatársai sok szeretettel várják a legkisebbeket is ezen a szép napon!

🔥Csütörtöki szauna est!🔥Engedje el a hét közepének feszültségét, és merüljön el a teljes kikapcsolódásban!Csütörtökön is...
02/12/2025

🔥Csütörtöki szauna est!🔥
Engedje el a hét közepének feszültségét, és merüljön el a teljes kikapcsolódásban!
Csütörtökön ismét várjuk egy különleges szaunaprogrammal!

🧖🏻‍♂️ Váltott felöntések
🌿 Illatos aromák
💧Jeges felfrissülés
🎶 Nyugtató zenék és harmonikus hangulat

🗓️ Időpont: 2025. december 4. (csütörtök)

Helyszín: Nagykátai Gyógy- és Strandfürdő, Fürdőház

📞 Jelentkezés: személyesen a Fürdőház recepcióján, vagy az alábbi telefonszámon: 06 30 952 4587.

Felhívjuk kedves Vendégeink figyelmét hogy a program létszámhoz kötött, ezért kérjük előzetes foglalásukat!

05/11/2025
🍁Őszi feltöltődés testnek és léleknek 🍂A hűvösebb napok beköszöntével itt az ideje, hogy kényeztesse magát! Csobbanjon a...
03/11/2025

🍁Őszi feltöltődés testnek és léleknek 🍂

A hűvösebb napok beköszöntével itt az ideje, hogy kényeztesse magát!
Csobbanjon a meleg vízben 🩱, lazítson félórás masszázsaink egyikével 💆🏻‍♀️, szaunázzon egy jót 🧖🏻‍♂️, és engedje, hogy az őszi nyugalom körülölelje 🍂!

Az ajánlat foglalása személyesen lehetséges a Fürdőház recepcióján, illetve az alábbi telefonszámon: 06 30 952 4587.
Felhasználható hétköznapokon, november 3. és december 19. között.

30/10/2025

Kedves Vendégeink!

A Fürdőház november 1-jén is a megszokott nyitvatartással várja Önöket!

‼️Szerdán 9:00-kor nyit a Fürdőház!
27/10/2025

‼️Szerdán 9:00-kor nyit a Fürdőház!

‼️Változás! Kedves Vendégeink! Az alábbi fejlesztési munkálatok időpontja változik, ezért október 29-én, szerdán a megszokott rendben, 9:00-kor nyit a Fürdőház. Az új időpontot hamarosan közzétesszük. Sok szeretettel várjuk Önöket!

A természet is velünk fürdik! 🍂☀️🍁
25/10/2025

A természet is velünk fürdik! 🍂☀️🍁

‼️Változás! Kedves Vendégeink! Az alábbi fejlesztési munkálatok időpontja változik, ezért október 29-én, szerdán a megsz...
22/10/2025

‼️Változás! Kedves Vendégeink! Az alábbi fejlesztési munkálatok időpontja változik, ezért október 29-én, szerdán a megszokott rendben, 9:00-kor nyit a Fürdőház. Az új időpontot hamarosan közzétesszük. Sok szeretettel várjuk Önöket!

21/10/2025

Kedves Vendégeink!

Október 22-én, szerdán a gőzkabin karbantartási munkálatok miatt nem lesz elérhető.

A Fürdőház minden más szolgáltatással a megszokott rendben és nyitvatartással üzemel.

Megértésüket köszönjük, és várjuk Önöket szeretettel a hosszú hétvégén is!

Üdvözlettel,

A fürdő munkatársai

Cím

Jászberényi út 88
Nagykáta
2760

Telefonszám

+36309524587

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Nagykátai Gyógy- és Strandfürdő új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Rendelő Elérése

Üzenet küldése Nagykátai Gyógy- és Strandfürdő számára:

Megosztás

Share on Facebook Share on Twitter Share on LinkedIn
Share on Pinterest Share on Reddit Share via Email
Share on WhatsApp Share on Instagram Share on Telegram