Énidő Sziget - Masszázs&Testkozmetika

Énidő Sziget - Masszázs&Testkozmetika Masszázs szolgáltatásaim között megtalálod az izomzatra és belső szervekre ható kezeléseket. Cserhalmi Rita vagyok, masszőr és testkozmetikus.

Testkozmetikám hatékonyan segít narancsbőr, ráncok, lerakódott zsírpárnák csökkentésében, megszűntetésében a test teljes felületén. Régóta dédelgetett álmomat valósítottam meg azáltal, hogy létrehoztam az én kis stúdiómat, az énidő-t. Ezt Érted tettem kedves leendő vendégem és persze magamért, mert imádom az első gondolat létrejötte óta. Mindig is szerettem emberekkel foglalkozni, de előző munkahelyeimen egy kedves mosolynál, pár jó szónál többet nem tudtam értük tenni. Mivel az élet mindenki számára tartogat sarkalatos fordulópontokat, így az enyémbe is bekövetkezett ez a pillanat. Ezt egy jelnek tekintettem mely arra ösztönzött, itt az idő az álmaimat megvalósítani. Elkezdődött egy hosszú, sokoldalú, tartalmas tanulási folyamat. Ennek a folyamatnak köszönhetően ma már az egészségetek, valamint a testi szépségetek javításában illetve megőrzésében hatékony segítséget tudok nyújtani. Sokrétű szolgáltatással állok rendelkezésetekre. Masszázs szolgáltatásaim között megtalálhatod akár az izomzatra, akár a belső szervekre ható masszázsfajtákat, testkozmetikai kezeléseim keretében pedig viszonylag gyorsan és hatékonyan tudok segíteni a narancsbőr,- ráncok,- lerakódott zsírpárnák látványos csökkentésében, akár teljes megszűntetésében a test teljes felületén. A kezelések előtt egy rövid beszélgetésre,- állapotfelmérésre kerül sor, ami biztosítja, hogy a leghatékonyabb szolgáltatásban részesülj. Ha még nem vagy biztos benne mit is szeretnél, csak érzed, hogy ki kell szakadnod a mindennapok rohanásából keress bátran elérhetőségeimen és megtaláljuk számodra a legmegfelelőbb megoldást, hogy kiegyensúlyozottabban, feltöltődve futhass neki a következő akadályoknak. Ajándékozd meg magad a törődés, a nyugalom, a felfrissülés élményével nálam az énidő-ben! Harmonikus, barátságos környezetben várlak szeretettel!

Minden Kedves Vendégemnek (és akik még nem azok, nekik is ☺️)tartalmas lehetőségeket, csodàs Új Évet kívànok!Vàrlak benn...
31/12/2024

Minden Kedves Vendégemnek (és akik még nem azok, nekik is ☺️)tartalmas lehetőségeket, csodàs Új Évet kívànok!
Vàrlak benneteket szeretettel 2025-ben is!♥️

31/12/2023

Kedves Vendégeim!🙂
Köszönöm Nektek ezt az évet, hogy velem voltatok, engem választottatok!🙏
Köszönöm a nagyon kellemes, olykor szórakoztató, olykor elgondolkodtató, olykor mély beszélgetéseket!
Egyszerűen fantasztikus volt ez az év Veletek!🥰
Ez úton szeretnék nagyon boldog, tartalmas Új Évet kívánni!🍾🍀
Várok Mindenkit 2024-ben is szeretettel!❤️

"...azon gondolkodtam mit is adhatnék Neked..."Kedves Vendégeim!🥰Az ünnep🌲közeledtével december hónapban kedveskedni sze...
03/12/2022

"...azon gondolkodtam mit is adhatnék Neked..."
Kedves Vendégeim!🥰
Az ünnep🌲közeledtével december hónapban kedveskedni szeretnék nektek egy apró, ám egyedi meglepetéssel💝
"...amit csak én adhatok, amiről Te is tudod, hogy igazán én vagyok..."
Az apró kis meglepetések közül azonban néhány nagyobbat is tartogat!😉Ehhez nem kell mást tenned, mint jól választanod!🤗
Várlak szeretettel!💝
20/219-6562

Vannak szomorkás pillanatok egy ember életében.. Ilyen, amikor egy kedves vendégnek lejár a bérlete..Köszönöm ezt a gyön...
04/08/2022

Vannak szomorkás pillanatok egy ember életében.. Ilyen, amikor egy kedves vendégnek lejár a bérlete..
Köszönöm ezt a gyönyörű kis búcsúvirágot Elekes Vanda és köszönöm, hogy heteken keresztül èlvezhettem a társaságodat😘

26/07/2022

Kedves Vendégeim/Leendő Vendégeim, Kedves Kismamák!❗️

Mint ahogy életem minden területéből próbálom kihozni a fejlődési maximumot, úgy ebben a gyönyörű hivatásban is igyekszem megújulni, folyamatosan fejlődni, tanulni.

Örömmel jelentem be új, igénybevehető szolgáltatásomat. a KISMAMA MASSZÁZS-t❗️🥰🙏

És hogy miért pont ezt választottam egy következő állomásnak?
Mert az anyaság a legcsodálatosabb dolog, ami egy Nővel történhet.
9 hónap együtt töltött idő, csak Ti ketten! Soha nem lesz az életben még egy ilyen alkalom! Hogy ezt hogyan töltitek el, az az Anyától függ.. Meg nagyon kis mértékben tőlem🙂 Részese lehetek egy kialakuló harmonizált kapcsolatnak ami lehet, hogy meghatározza az anya-gyermek kapcsolatot egy életre már a pocakban. A tudat, hogy ehhez bármilyen formában hozzájárulhatok egyszerűen felemelő!❤️
Tudom mindent megteszel, hogy egészségesen fejlődjön. Betartod az orvos utasításait, figyelsz a táplálkozásra, stb..
És közben lehet eszedbe se jut, hogy már a boldogságára is tudsz figyelni❗️ Ebben segít Neked a KISMAMA MASSZÁZS!
Hiszen közben csökken a stressz, növekszik a boldogsághormonod, amit a pocaklakód is érzékel. Harmónikusabbá válik a kapcsolatod magzatoddal már az anyaméhben, születés után pedig sokkal kiegyensúlyozottabb, boldogabb baba lesz!
Viszont a várandósság az anya szervezetét nagyon megviseli ami kellemetlen tünetekkel járhat, különösen a második és harmadik trimeszterben. Azonban számos panasz enyhíthető a megfelelő masszázstechnikával.
📌Csökken az ödéma, duzzanat a lábak, boka, lábszár területein
📌Csökkenti a derék-,hát-,nyaki fájdalmakat
📌Oldja a csípő körüli izmok feszülését
📌Csökkenti az ülőideg nyomódásából adódó fájdalmakat
📌Erősíti az immunrendszert, ezáltal növeli az energiát
📌Jobb alvást biztosít, javítja a légzést
📌Növeli a bőr és kötőszövet rugalmasságát

Ha úgy döntöttél, ÉNIDŐT fordítasz kettőtök kapcsolatára már a kezdetektől, keress bizalommal!😘

Bejelentkezés szükséges!
Cserhalmi Rita
Nagykanizsa
Rozmaring utca 5/a
20/219-6562

Köszönöm, ha megosztod💕

Legfiatalabb kis vendégem😀😍🥰
07/07/2022

Legfiatalabb kis vendégem😀😍🥰

Nem baj ha az agyatokra megyek, de ha naponta csak kétszer jut is eszetekbe, az már kétszer több, mintha eszetekbe sem j...
27/06/2022

Nem baj ha az agyatokra megyek, de ha naponta csak kétszer jut is eszetekbe, az már kétszer több, mintha eszetekbe sem jutna 😀❤

Várlak szeretettel❗️🥰🍀masszázsra🍀energetikai kezelésre🍀testkozmetikai kezelésreBejelentkezés szükséges!+36 20 219 6562
24/06/2022

Várlak szeretettel❗️🥰

🍀masszázsra
🍀energetikai kezelésre
🍀testkozmetikai kezelésre

Bejelentkezés szükséges!
+36 20 219 6562

Életem egyik legmeghatározóbb pillanatát élhettem át a tegnapi napon REIKI MESTER-i beavatásom által🙏😇💝Energetikai kezel...
19/06/2022

Életem egyik legmeghatározóbb pillanatát élhettem át a tegnapi napon REIKI MESTER-i beavatásom által🙏😇💝
Energetikai kezeléseim között megtalálhatjátok a REIKI kezelést, de, hogy ez mit is takar valójában, arról hamarosan bővebben írok nektek😉

További csodás napot mindenkinek!❤️

Igen, ezért érdemes!❤️
18/06/2022

Igen, ezért érdemes!❤️

Cím

Rozmaring Utca 5/a
Nagykanizsa
8800

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Énidő Sziget - Masszázs&Testkozmetika új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Rendelő Elérése

Üzenet küldése Énidő Sziget - Masszázs&Testkozmetika számára:

Megosztás

Share on Facebook Share on Twitter Share on LinkedIn
Share on Pinterest Share on Reddit Share via Email
Share on WhatsApp Share on Instagram Share on Telegram