03/12/2025
Korán érő éretlenek
Gyermekpszichológusi munkám során egyre inkább kirajzolódni látszik egy trend. Egy jelenségvilág, egy generációs sajátosság, mely sok gyereket és családot érint.
Mindig vannak kivételek persze, valószínűleg ők azok, akikkel nem is találkozom. Mert a szülőnek nincs kérdése, nincs nehézsége, mert számára gyermeke érthető és jól kezelhető.
Minden más esetben azonban, azt vettem észre az utóbbi években, hogy gyakorta nem egyedi problémával jelentkeznek a szülők, hanem olyasmivel, ami más családokban is felüti a fejét.
Ennek a gyerektípusnak adtam a ’korán érő éretlenek’ nevet.
Mit tapasztalnak a szülők?
jellemzően problémamentes várandóság után: irritábilis csecsemőkor.
A gyerek 3-6 hónapos koráig nehezen megnyugtatható, nagyon sokat sír. Hasfájós, allergiás, alkalmazkodási nehézsége van? Soha nem derül ki.
A szülők minden erőfeszítése ellenére a probléma idővel magától rendeződik, addig semmi nem vezet igazán eredményre.
Azért ez a kezdet már megalapoz egy alaphangulatot: ahol a szülők elbizonytalanodva, magukat tehetetlennek érezve, iszonyatosan kimerülnek.
Ez aztán így is marad.
Ezek azok a gyerekek, akiknél az akaratosság nagyon korán, már másfél éves korukra teljesen kibontakozik.
A gyerekek szemmel láthatóan nagyon értelmesek, fogékonyak.
Csak tombolnak bennük az indulatok. Mikor éppen miért. Mert nem tudja kifejezni magát. Mert vannak szabályok. Mert nem kap meg valamit azonnal.
Látjuk tehát az életkori sajátosságokat, a kisgyerekekre jellemző éretlen indulatszabályozást, ám hozzá társul egy magas intelligencia és ingerkereső magatartás.
Előfordul, hogy semmilyen napirend nem alakítható ki. Mert, ami az egyik nap beválik, a másik nap nem működik.
Sokáig kell altatni, éjjel többször megébred.
A szülők a rekordok könyvébe írhatják, ha 5 órát sikerül ebben az időszakban egyhuzamban aludniuk.
A mozgásfejlődésre jellemző, hogy a kúszás szinte teljesen kimarad, a mászás periódusa nem tart sokáig, nagyon hamar feláll, és járni akar a gyerek. Beszéde hamar sok szóból áll, nagy szókincsre tesz szert.
Magát egy pillanatig sem tudja lekötni. A szülők órákat járkálnak, kezükben a 10 kilós gyerekkel, hogy ringatva altassák el. Napközben is nagyon szeret kézben lenni.
Nagyobb korában folyamatos figyelmet igényel. Elképzelhetetlen, hogy mellette házimunkát lehessen végezni, vagy a felnőttek két szót váltsanak egymással.
Ekorra apa és anya két külön hajóból integetnek néha egymásnak, gyakran nem találkoznak, mivel az egyik szülő beájul a gyerek mellé a hosszas altatás közben, a másik egy másik ágyba szorul, ha a gyerek a franciaágyat bitorolja.
A cél a túlélés, többet kitűzni botorság lenne.
A gyerek jól fejlődik, ám vannak vele problémák: például az, hogy non-stop vele kell foglalkozni, de ezt nehéz lenne elmagyarázni bárkinek. Ha elmennek otthonról, program van, ha vendégek jönnek: a gyerek angyalian viselkedik.
Nem nehéz összerakni, hogy azért, mert, ha több inger van: a gyerek jobban van, könnyebb vele.
A legrosszabb otthon, a négy fal között.
Aki teheti, ilyenkor előre menekül: telerakja a napot programokkal, reggel 7-kor már a játszón vannak.
Igen ám, de az ilyen típusú gyerek nagyon érzékeny is. Így, ha túlingerlik véletlenül, ha túl sok inger éri egyik nap, akkor elfárad, kiborul.
Kiborulásai gyakoriak, hosszan tartanak, a kívülálló számára ijesztőek.
Ekkor már megkapja a szülő, hogy a gyereke neveletlen, biztos elkényeztette, elkapatta.
Nem erről van szó: az ilyen gyerekek intenzívek, és nem róható fel a szülőnek, hogy következetlen lenne, vagy elhanyagolná a gyereket, vagy mindent ráhagyna, azért enged meg magának ennyi mindent a gyerek.
A szülők nem érzik magukat kompetensnek. Eszköztelennek, és tehetetlennek érzik magukat. Arra a következtetésre jutnak, hogy ők rontottak el valamit. Biztos ők nevelték rosszul, azért lett ilyen a gyerek.
A gyerek ekkorra: okos, ám nagyon akaratos. Tud tündér cuki lenni, vagy igazi kisördög.
Gondolkodása rigid, merev. Olyan, mint, aki eleve rigorózus nagypapának született volna.
Csak anya mellett ülhet a reggelizőasztalnál. Ha ráhull morzsa, vagy piszkos lesz a keze: sikít. Csak apa pelenkázhatja. A nyári szezon után melegebb cipőt nem lehet ráadni, nem viseli el magán.
A változások nem a barátja, a nyaraláson irtózik a sós, hullámzó tengertől. Egész jól telik vele a nap, ha minden úgy történik, ahogy ő akarja.
Ezért a szülők tojáshéjon kezdenek el járni: legbelül félni kezdenek a gyereküktől. Nem tudják melyik pillanatban, min fog kiborulni. Őszintén: egy újabb kialvatlan éjszaka után, 5 évnyi át nem aludt éjjel után, senki sem érzi magát felkészültnek egy újabb dühkitörés kezelésére.
Közben a szülői ön-elvárások magasak: a gyerekkel mindig türelmesnek kell lenni. Nem szabad felemelni a hangjukat…Azonban azt a kiképzést, amit az ilyen gyerekek szülei kapnak, még egy született Buddha sem tudná jól viselni.
A szülőknek azonban nincs összehasonlítási alapja. "Mások gyereke nem csinál ilyet."
Újra és újra arra a konklúzióra jutnak, hogy biztosan ők rontottak el valamit.
A gyerek közben szépen fejlődik. Ha már átalussza az éjszakát, levegőhöz jut a szülő. Eddig olyan volt, mintha mázsás súlyokkal próbált volna futni. A súly egy része felemelkedik, eltűnik, a szülő úgy érzi: "Ide nekem az oroszlánt is!" Egy óvatlan pillanatban jó ötletnek tűnik kistestvért vállalni. Úton a kistestvér.
Majd nem várt módon ismét egy nehezebb periódus az első szülöttel: nehezebb bölcsődei, óvodai beilleszkedés, hektikus délutáni alvás, felső légúti betegségek garmada.
A szülői teendők, ahogy sokasodnak: majdnem minden családba bekúszik a képernyőidő.
Maga megváltás! A gyerek végre elvan vele egyedül is!
Aztán a fagyi visszanyal: a gyerek se perc alatt ráfügg a tartalomfogyasztásra és minden alkalommal óriási balhé van, ha nem nyúlhat a szülő telefonjához, vagy ha ki kell kapcsolni a mesét.
Kisiskolás korra azt látjuk, hogy ezeknél a gyerekeknél a dackorszak véget sem ér, máris átcsap egy nehezen megfejthető jelenségvilágba:
A gyerek elégedetlen. Pesszimista. Sokszor apróságtól frusztrálttá válik. A szülővel lekezelően beszél. Flegma.
"Kiskamaszkor?" Találgatnak a szülők.
Nem. Ekkorra fuzionál az éretlen idegrendszer: az éretlenség egyfajta koraérettséggel.
A gyerek érzelmileg éretlen. Kognitívan pedig túlterhelt, összezavarodott, nincs a koránál.
Nagyos dolgok érdeklik. Hedonista: ne kellejen erőfeszítést tenni. Legyen sok édesség. Mindig legyen buli. Kapjon ajándékot. Feltámad benne egy vágy. Megkapja az áhított drága holmit. 5 perc öröm után újabb vágy ébred, már nem érdekes a korábbi ajándék.
A szabályokat nem szereti. Öntörvényű. Nehezen gyakorol vagy tesz erőfeszítést.
Ellenben nyitott, érdeklődő. Van, aki sportokban, más művészetekben kitűnik. Ami érdekli, azzal sok időt szeret tölteni, képes elmélyülni benne.
Általában iskolában nem díjazott képességekben a legjobb: érzékeny, empatikus, szociábilis, van érzéke az állatokhoz, egyedi ötletei vannak, kreatív.
Az egészben az a legérdekesebb, hogy sok családnál ugyanezt tapasztalják!
Tehát nem X vagy Y szülő rontja el.
Hanem így születnek a gyerek, így nőnek fel, ez jellemző rájuk: generációs jelenségről van szó tehát.
Az okok, úgy vélem, nem teljesen ismertek.
Csak találgatni tudok: a modern világ sajátosságai, a táplálkozásunk, a környezet, az ingerek, az életmód, genetikai sajátosságok, nevelési elvek? Valószínűleg a háttérben többféle ok húzódik meg.
Egy biztos. Ilyenek a mai gyerekek. Ilyenek is.
A szülőknek, családoknak, ezen a nehezített terepen kell megteremtenie a családi harmóniát, a szoros érzelmi köteléket.
Sokat mondó, hogy nem egyedi jelenségről van szó. Nekem ez azt mondja, hogy nem szülői nevelési hibáról van szó. A szülők a lehető legjobban, sok-sok szeretettel, és emberfeletti türelemmel igyekeznek jót tenni az ilyen ’korán érő éretlen’ gyermeknek, csak nem mindig találják meg elsőre az útját, módját.
A jó hír az, hogy ezek a gyerekek, okosak, szeretetre méltóak, kortársaikkal jól megtalálják a közös hangot. Érdeklődőek és fogékonyak, nagyon tájékozottak a világ dolgait illetően.
Ki tudja, lehet, hogy ők az az embertípus, akire az alaposan megváltozott, gyorsan fejlődő világunkban szükség lesz?
