10/11/2025
Még van egy kevés ingyenes influenza elleni védőoltás a rendelőben annak, aki szeretné (elkerülni a kórházat).
“A negyedik beteg influenzás, alig több mint hatvanöt, állítólag friss nyugdíjas. Utóbbit, mint minden érdektelen információt, Anna elengedte a füle mellett. Nem akart belegondolni abba, hogy a beteg ki volt, mielőtt ide került, mit dolgozott, kit szeretett, és miért volt boldog vagy boldogtalan. Sose értette a kollegáit, akik hosszan tudnak szörnyülködni az itt fekvők magánéletén. Az agyvérzett nő kisgyerekein, akik árván maradnak, az elvált férjen, aki naponta meglátogatja, és arra se akart gondolni, hogy a férfi hogy boldogul egyedül a visszakapott gyerekekkel.
Vagy az influenzás férfi hálátlan gyerekein, akik sose érdeklődtek. Hát nem vagyok én pszichológus, szokta mondogatni magának. És hogy nem lehet mindenkivel együtthalni.
Az influenzásnak a magas vérnyomáson és a megszokott magyaros elhízáson kívül nem volt más betegsége. Már akkor is ott feküdt az osztályon, amikor ő elment szabadságra, mostanra pedig már negyvenedik napja volt gépen.
A légútbiztosító cső már a nyakán gégemetszéssel ejtett nyíláson kerül a tüdejébe.
Meg fog halni.
Valamelyik fiatal rezidens beírta a kórtörténetbe, hogy a beteg arra a kérdésre, hogy megkapta-e az éves influenzaoltást, azt válaszolta, hogy inkább meghal, mintsem egyetlen fillérrel növelje a gyógyszergyárak profitját. Hát, most meglesz neki mindkettő.
Ha tudná a szerencsétlen, hogy haláláig több százezret, sőt milliókat költöttek az életben tartására az elmúlt hetek alatt, amiben nyilván ott a gyógyszercégek haszna is, vajon hogyan okoskodna?
És micsoda ostoba halál, gondolta magában Anna, meghalni egy olyan betegségben, amit egy ezerforintos oltás megelőzhetett volna.
Darwin-díjas halál, a hülyeség diadala az ép elme felett.
Az itteniek dolga az intenzív osztályon, hogy átmenetileg pótolják a kiesett vagy felborult szervfunkciókat. Hogy mesterségesen lélegeztessék a beteget addig, amíg meggyógyul. Vagy amíg meggyógyítják. Hogy a betegségben megfáradt testben géppel segítsék az oxigéndús levegő bejutását a tüdőbe, ahol majd kicserélődik az elhasznált szén-dioxidra, amit a gép kiszellőztet a tüdőből. Ha jó a szív és a vérkeringés, akkor az oxigént a vér leszállítja az energiára éhes sejtekhez. Gyógyíthatatlan betegségben azonban nem segít ez sem. Az influenzás már nem fog meggyógyulni, néz rá a betegre, saját megtébolyult immunrendszere is ellene dolgozik, inkább megöli, mintsem segíti. Minden szerve szétesett, és hiába csinálnak neki vérnyomást, és segítik pumpálni a szívét, hiába kezelik az új fertőzéseit, és pótolják a veséjét, ők már kevesek ehhez.
Mert az intenzív terápia nem a csodák palotája. Csak tranzitzóna.
Átszállás egy repülőút idején. Minél rövidebb ideig tartózkodik itt valaki, annál jobbak az esélyei ahhoz, hogy kimerülés nélkül tovább utazzon. Mint amikor megiszol egy kávét, esetleg megeszel egy salátát, és rendelsz hozzá egy pohár bort, körülnézel a reptéri boltokban, magadra fújsz a kedvenc parfümödből, kipróbálsz néhány új rúzst, és felkened az arcodra a legdrágább szemránckrémet. Aztán már ülhetsz is be a járatodra.
Minél hosszabb azonban az átszállás, annál kimerítőbb az itt-tartózkodás, és az utas annál elcsigázottabb lesz. Hiába ténfereg a tranzitban, már nem érdeklik sem a boltok, sem a vendéglők, az újságok, a könyvek és az elektronikus kütyük sem, másra se vágyik, mint elnyújtózni és nem ott lenni. Ha végre felül a csatlakozásra, és végigszenvedi a hátralévő repülést, majd megérkezik, hosszú napokig fog tartani az időzónaváltás utáni bódultság és a felépülés. Előfordul az is, hogy törlik a járatát, és nincs tovább. Mert az utazó számára itt és most, ez a végállomás.
Ha megkérdezik tőle – amúgy nem szokták –, hogy miért akar valaki az intenzív terápián dolgozni, azt válaszolná, azért, mert ez a szakma csúcsa, megkísérteni a lehetetlent.
Mert itt van az orvostudomány szentélye, a minden titkok titka, a válaszvonal élet és halál között. Ahol azért gyakrabban nyer az élet, mint a halál. És a romantikus szakmai megfontolásokon túl, itt nem beszél a beteg.
Mert Anna nem szeret idegenekkel beszélgetni, betegekkel sem. Őt csak a páciens betegsége és a teste érdekli. És a kihívás, hogy meggyógyítsák. És hogy ne szóljon bele senki. Hozzátartozók sem, és a kollegák sem. Ezt a szakmát szent feladatként tiszteli a közvélemény, nem akar érteni hozzá, nem bírálja felül és nem kritizálja. Ezért választotta az aneszteziológia és intenzív terápiát, fejezné be a magyarázatot a fel nem tett kérdésre. Az aneszteziológia az érzéstelenítés és altatás művészete, az intenzív terápia a legsúlyosabb betegek gyógyításának tudománya. Altatóorvos: jól hangzik, nem?”
Részlet a Nincs Hold, ha nem nézed regényemből
