16/02/2026
A szabadságról
Amikor a szabadság szót halljuk egyértelműen pozitív előjelű asszociációk bukkannak fel bennünk: kötöttségektől, felelősségektől, ilyen-olyan korlátoktól való állapot lebeg a szemünk előtt, vagy egy magasztos eszmére gondolunk. Ennek tükrében talán meglepő lehet, hogy a pszichológiában, vagyis egyes irányzatokban és értelmezési keretekben, a szabadság a szorongással, bizonytalansággal, vagyis egyértelműen negatív fogalmakkal asszociál. Az egzisztenciális pszichológiai iskolákban a szabadság és a szorongás fogalmai egyértelműen elválaszthatatlanok egymástól. Miként nehezedik ránk életünk döntéseinek és választásainak felelőssége és ezek reverzibilitásának súlya? Lehet-e jól dönteni egy helyzetben és egyáltalán mi döntünk-e, vagy ez csak illúzió, hiszen mindnyájukat meghatároznak a saját történeteink és tapasztalataink által belénk rögzült, általában nem a tudatosság szintjén működő mintázatok?
Soren Kirkegaard, a 19 század magányos, különc és rendkívül nagy hatású filozófusa a szorongást a „szabadság szédületeként” definiálta. Vagy-vagy című monumentális művében megfogalmazta az axiómát, miszerint minden választás veszteséggel jár, hiszen a nem választott lehetőségről való lemondás érzését hordozza magában, a választás mégis elkerülhetetlen.
„Házasodj meg és meg fogod bánni, ne házasodj meg és meg fogod bánni…”
A modern ember mára megszabadult számos kötöttségtől, társadalmi konvenciótól, kötelezően megélt hagyománytól, szokástól, amely történelme során kísérte mindennapjait. Ugyanakkor a szabadság valamitől állapota nem hozta el számára automatikusan a szabadság valamire üdvös állapotát. A mai ember gyakran egzisztenciális vákuumban találhatja magát, mikor is képtelen irányt, célokat és értékeket hozzárendelni korlátoktól megszabadult életéhez. Azok a spirituális, kulturális jelentéseket hordozó alakzatok és hagyományok, amelyek valamiféle tájékozódási keretet adhattak az ember számára, halványulóban vannak az egyre inkább demisztifikált és demitologizált világunkban. A szabadság nem csak áldás, hanem átok is, hiszen senki nem hozza meg helyettünk döntéseinket és nem vállalja értük a felelősséget. Ahogy Sarte fogalmaz: „szabadságra ítéltettünk.”
Sarte szerint, - aki nem csak a francia egzisztencializmus, de az egész 20. századi francia filozófia vezető alakja volt, az embernél az „egzisztencia megelőzi az esszenciát”, vagyis nincs előre meghatározott és mindenkire érvényes emberi természet, az ember először egzisztál (létezik) és csak aztán definiálja magát a világban, amiből az következik, hogy az ember azzá válik, amivé teszi magát választásai nyomán. „Önmagunk szerzői vagyunk” - mondja Sarte.
Eric Fromm a fasizmus és a nemzeti szocilista rezsim idején t***e fel a kérdést: miért támogatnak az emberek olyan rendszereket, amelyek megfosztják őket a szabadságuktól? Válaszát is megfogalmazta, amelyből az derül ki, hogy ennek nem kizárólag társadalmi, politikai vagy ideológiai okai vannak, hanem mélyen pszichológiai magyarázatai is. Ugyanis az emberek előszeret***el menekülnek a szabadság elől, amely rájuk rója létezésük súlyát és választásuk következményeit. Fromm három alapvető formáját írta le annak, ahogy az ember a szabadsága elől menekül: egyrészt hajlamos alávetni magát autoriter rendszereknek és szereplőknek, akiktől azt várja, hogy megmutassák a helyes irányt, vagy akár értelmet adjanak az ő létezésének. Másrészt Fromm automatizáló konformizmusról beszélt, vagyis arról, hogy az ember feladja saját autonóm igényeit és karaktersajátosságait, hogy megszabaduljon a különállóság miatti szorongástól. Feladja valódi énjét, alkalmazkodik az elvárásokhoz és konvenciókhoz, olyan lesz, mint mindenki más. Ha nem tud kapcsolódni, alkotni, vagyis nem tud élni a szabadságával, mert abban valamiért akadályozva van, vagy urambocsá’ nincs meg benne az alkotó tehetség és erő, az ember a destruktivítás és pusztítás ösvényére is léphet.
Sarte rosszhiszeműségnek nevezi azt, mikor nem vállaljuk a felelősséget életünk történéseiért és szerepek vagy társadalmi elvárások mögé bújva úgy teszünk, mintha nem lenne választásunk.
Heidegger a legsajátabb, autentikus létezés lehetőségéről beszél, amellyel ellentétes az a létfeledő állapot, amelybe az ember belesodródik a hétköznapod ismétlődő monotonitásában, miközben ráhanyatlik a létezésre. Szerinte a szorongás pont arra szolgál, hogy időről-időre felébresszen minket ebből a létfeledő kábult állapotból (akárki-lét) és reflektálni tudjunk saját létezésünkre, odafordulva valós létlehetőségeinkhez.
Biung Chul-Han a német nyelven alkotó koreai kortárs filozófus szerint ma már nincs szükség elnyomó rezsimekre a szabadság elvesztéséhez, hiszen a modern fogyasztói társadalmak tagjaként önként zsákmányoljuk ki magunkat, a teljesítménykényszernek engedelmeskedve, abban a hiszemben, hogy éppen megvalósítjuk önmagunkat. A rítusok eltűnésével, eltűntek a viszonyítási pontok és megtartó közösségi terek, amelyek irányt, formát adhatnának a döntéseinknek.
Felmerülhet a kérdés: vajon a szabad választás csak illúzió? A szabadság fogalma sokáig nem képezte tárgyát a pszichológiának. A 20. század első felében uralkodó nagy irányzatok, mint a pszichoanalízis és a behaviorizmus alapvetően determinisztikus emberképet vázoltak fel, amelyben az emberi viselkedés egzakt módon vizsgálható, visszavezethető és bejósolható. Freud szerint az emberi viselkedést determinálja a személyiség három összetevőjének (ösztönén, én, felettes én) kompromisszumokra törekvő dinamikája, melynek természetes célja a külvilág szabályaival összeegyeztethető viselkedés létrehozása. Még ennél is mechanikusabb szemlélettel operáltak a behaviorista pszichológusok, akik egyfajta inger-válasz pszichológiát teremt***ek, amelyben csakis a megfigyelhető viselkedésre koncentráltak. Milyen ingerre milyen válasz érkezik az élőlény részéről? Az állatokra és emberekre egyaránt alkalmazható tanuláselméletek mentén olyan mechanizmusokra vezették vissza a viselkedést, mint a kondicionálás, generalizálás, kioltás, vagy formálás. A behaviorizmus egyik meghatározó alakja Skinner volt, aki a szabadságot az averzív környezeti ingerek elől való menekülést, mint viselkedési mintázatot határozta meg. Ezekben az elméleti keretekben a szabadság, szabad választás fogalmai értelmezhetetlenek. A már többször említett Fromm szerint pont nem a valami elől való meneküléssel írható le a szabadság, hanem azzal, hogy az ember menekül a szabadság elől. Kőváry szerint pedig, a behaviorista elméletek nem veszik figyelembe az ember olyan antropológiai sajátosságait, mint hogy az a saját létére reflektáló, jelenvalólét-szerűen, folyamatos létmegértésben élő létező. Talán ez megértés és reflektálás az a jellemző, ami elválaszt minket más tudattal rendelkező élőlényektől. Ez ad lehetőséget, hogy értelemmel töltsük meg életünket, használjuk a szabadságunkat, hogy létrehozzunk egy legsajátabb életet, ahelyett, hogy akárkilétbe sodródnánk észrevétlenül.
Ha visszatekintünk életünk történéseire, melyek azok a csomópontok és kereszteződések, ahol esetleg más döntést kellett volna hoznunk? Vannak ilyenek? Minden bizonnyal. „Háttal ülünk a vonaton” és senki sem ment meg minket döntéseink szabadságától.
Ezekről a gondolatokról beszélgettünk az alábbi műsorban:
Frankl, V. E. (2015). És mégis mondj igent az életre! Ursus Libris.
Fromm, E. (2002). Menekülés a szabadság elől. Napvilág Kiadó.
Søren Kierkegaard (1994). Vagy-vagy. Osiris Kiadó.
Martin Heidegger (1989). Lét és idő. Gondolat Kiadó.
Byung-Chul Han (2019). Pszichopolitika: A neoliberalizmus és az új hatalomtechnikák. Typotex.
Kőváry, Z. (2025) Az egzisztenciális pszichológia alkalmazási lehetőségei. Scolar Kiadó.
A szabadság az emberi létezésünk egyik alapvető kérdése. Mindannyian vágyunk rá, miközben gyakran elérhetetlennek tartjuk, amikor nehéz, tagadjuk, sőt van, h...
