Püspökladányi Egészségügyi Szolgáltató Intézmény

Püspökladányi Egészségügyi Szolgáltató Intézmény Intézményünk Püspökladány város, Báránd, Biharnagybajom, Földes, Sárrétudvari és Szerep Kedves Betegünk, Tisztelt Látogató! Facebook oldalán.

Köszöntöm Önt a Püspökladányi Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft. Intézményünk Püspökladány város, Báránd, Biharnagybajom, Földes, Sárrétudvari és Szerep községek lakosainak nyújt alap- és szakellátási szolgáltatásokat. Az egészségügyi alapellátás keretében háziorvosi, gyermekorvosi és fogorvosi ellátás működik az intézményben, továbbá 15 szakterületen biztosítjuk a térség járóbeteg szakorvosi ellátását. Intézményünk tevékenysége a Püspökladány, Kossuth utca 1. szám alatti épületében lérhető el. Az épület 1963-ban épült, így 2013-ben ünnepli 50 éves fennállását. Ezen idő alatt 2007-ben az épületet tetőszigetelésére, a falak hőszigetelése és nyilászárók cseréjére, 2011-ben a betegvárók, szociális helyiségek felújítására került sor. Kiemelten fontosnak tartjuk dolgozóink felkészültségét, továbbá beteg-centrikus légkör kialakítását. Alapvetőnek tartjuk a térség betegeinek minél szélesebb körben történő helyi ellátását, ennek elősegítésére szaktevékenységeinket igyekszünk bővíteni. A betegellátás alapjának tekinthető prevenciós tevékenységünket nem csak az egyes szakterületeken végzett szűrővizsgálatokkal de szűrőnapokkal is segíteni igyekszünk. Igyekszünk kellemes környezetet biztosítani betegeinknek és a dolgozóinknak egyaránt, és fejlesztéseink révén folyamatosan javítjuk az ellátás feltételeit. Intézményünk a térség lakosságának egészségügyi ellátásában központi szerepet kíván betölteni.

Köszönjük a szociális ágazatban dolgozók munkáját!
12/11/2025

Köszönjük a szociális ágazatban dolgozók munkáját!

A Püspökladányi Egészségügyi Szolgáltató Intézmény is részt vett a november 8-án Püspökladányban  megrendezett I. kolbás...
11/11/2025

A Püspökladányi Egészségügyi Szolgáltató Intézmény is részt vett a november 8-án Püspökladányban megrendezett I. kolbásztöltő versenyen. A kiválóan megrendezett versenyen az Intézménynek sikerült elhozni az I. helyezett díját. A résztvevő csapatoknak gratulálunk!

Sok szeretettel várjuk az érdeklődőket!
10/11/2025

Sok szeretettel várjuk az érdeklődőket!

Sok szeretettel várjuk az érdeklődőket a következő diabetesz klubba! 🙂
02/11/2025

Sok szeretettel várjuk az érdeklődőket a következő diabetesz klubba! 🙂

16/10/2025

Tisztelt pácienseink!
Tájékoztatjuk önöket, hogy az időpont foglaláshoz használható vezetékes telefonszám (+36 54 451 166\ 132-es mellék) ismét elérhető!
Emellett továbbra is tudnak időpontot foglalni a következő mobil telefonszámon is: +36 20 287 4641

16/10/2025

Értesítem Önöket, hogy a Püspökladányi Egészségügyi Szolgáltató Intézmény, Püspökladány, Kossuth u. 1. szám alatti épületében az alábbi szakrendelések szünetelnek:

Tüdőgyógyászat: október 17, 18, 20, 21.
/október 17-én, 20-án és 21-én a szakrendelés szünetel, a tüdőszűrés változatlan működik./
Kardiológia: október 21, október 28.

2025. október 18. napján valamennyi szakrendelés szünetel.

A Püspökladány, Petőfi u. 62. szám alatti telephelyen az alábbi szakrendelések szünetelnek:

Rheumatológia: október 18.
Fizikoterápia: október 18.
Gyógytorna: október 18.

Sok szeretettel várjuk a gyalogolni vágyókat!
14/10/2025

Sok szeretettel várjuk a gyalogolni vágyókat!

13/10/2025

Tisztelt pácienseink!
Tájékoztatjuk önöket, hogy technikai probléma miatt az időpont foglaláshoz használható vezetékes telefonszám (+36 54 451 166\ 132-es mellék) átmenetileg nem elérhető!
Időpontot foglalni a következő mobil telefonszámon tudnak: +36 20 287 4641
A hiba elhárításáig szíves türelmüket kérjük!

Tisztelt Lakosság!2025. október 06. napjától, hétfőtől kötelező az orrot és szájat eltakaró maszk használata a Püspöklad...
09/10/2025

Tisztelt Lakosság!
2025. október 06. napjától, hétfőtől kötelező az orrot és szájat eltakaró maszk használata a Püspökladányi Egészségügyi Szolgáltató Intézményben.
A rendelkezés értelmében minden egészségügyi és egészségügyben dolgozó, továbbá beteg, beteget kísérő személy köteles orrot és szájat folyamatosan elfedő maszkot viselni.
A rendelkezés alól mentesülnek a hatodik életévüket be nem töltött kiskorúak, valamint az értelmi vagy pszichoszociálisan fogyatékossággal élő személyek. Az akadálymentes kommunikáció érdekében az anamnézis felvételének időtartamára mentesül a maszkviselési kötelezettség alól a hallássérült beteg, valamint a vele kommunikáló, illetve kommunikációját segítő személy.
A rendelkezés visszavonásig érvényes.
Kérem a lakosság együttműködését és megértését!
Dr. Komoróczy Károly
intézményvezető

Sok szeretettel várjuk az érdeklődőket a következő szív-és érrendszeri klubunkba, ahol az előadás témája az alvás és a s...
02/10/2025

Sok szeretettel várjuk az érdeklődőket a következő szív-és érrendszeri klubunkba, ahol az előadás témája az alvás és a stresszkezelés lesz.

Cím

Kossuth Utca 1
Püspökladány
4150

Telefonszám

+3654451166

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Püspökladányi Egészségügyi Szolgáltató Intézmény új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Rendelő Elérése

Üzenet küldése Püspökladányi Egészségügyi Szolgáltató Intézmény számára:

Megosztás

Share on Facebook Share on Twitter Share on LinkedIn
Share on Pinterest Share on Reddit Share via Email
Share on WhatsApp Share on Instagram Share on Telegram