22/09/2025
Einstein óta tudjuk, hogy minden energia, és minden élő vagy élettelen dolog más frekvencián rezeg.
Egy egészséges ember rezgésszintje például 62-70 Hz között van, ám ha ez alá süllyed, megjelennek az életünkben a betegségek. A megfázásos tünetek például már 58 Hz-nél jelentkeznek, a daganatos sejtek pedig 42 MHz-nél kezdenek kialakulni. Jól felfogott érdekünk tehát, hogy megtegyünk mindent annak érdekében, hogy magas rezgésű érzelmi állapotba kerüljünk, ahol a béke, a hála és az öröm lakozik. Ennek elérésére jónéhány módszer létezik:
-Lehetőleg friss, feldolgozatlan élelmiszereket fogyassz!
A gyorséttermi ételek rezgése nagyon alacsony, mindösszesen 3-5 Hz. Ezzel szembe például a nyers mandula frekvenciája 50 Hz, az olyan "élő" zöldeké pedig mint, amilyen a brokkoli vagy a búzafű, eléri a 70 Hz-cet is. Ebből is láthatod, hogy nagyon nem mindegy, milyen élelmiszerek jutnak be a szervezetedbe, hiszen ezek mind hatással lesznek a te saját frekvenciádra is.
-Járd az erdőt!
A kutatók monitorozták, hogy hogyan változik az erdőfürdőzés hatására a kortizol és amiláz szintje a szervezetünkben. Figyelték a vérnyomást is és elképesztően pozitív eredményekre derült fény. Az erdőjárás újraindítja idegrendszerünket.
-Használj gyógynövényeket akár nyersen is egy reggeli zöldturmixban. Ha összeturmixolsz 1-2 banánt kevés vízzel, növényi tejjel, esetleg spirulina algával, friss csalánnal, citromfűvel, gyermekláncfűvel, tökéletes, tápanyagdús koktélt kortyolhatsz. Ha tea formájában fogyasztanád az is tökéletes.
- Használj esszenciális olajokat!
Vannak, akik egyébként is nagyon szeretik egy diffúzorba csepegtetve élvezni az aromás illatokat a lakásukban, melyek közül néhánynak komoly szerepe lehet abban, hogy megemeljék a rezgésünket. A rózsa olajának frekvenciája például 320, a levenduláé 118 Hz.
- Légy hálás!
Nem csak az általános hangulatodat, de a rezgésedet is megemelheted, ha számba veszed, mi mindenért lehetsz hálás. Vezess hála naplót, hogy emlékeztesd magad arra, mi mindenért mondhatsz köszönetet.
("Meg kell tanulni vágyakozni az után, ami a miénk!" Simone Weil)
- Lásd meg mindenben a nyereséget is
Tanuld meg felismerni és értékelni a szépséget, lásd meg a csodát egy egyszerű virágban, vedd észre a felhők alkotta gyönyörű mintákat az égen. Ha esik az eső, ne bosszankodj az időjárás miatt, hanem örülj annak, amit mindez a természetnek ad. Amikor elkezded észrevenni és értékelni mindazt, ami körülvesz, a tudatosság és éberség magasabb szintjére jutsz, ami a rezgésedet is megemeli.
-Olyan emberek társaságát keresd, akik magasan rezegnek
Talán te is tapasztaltad már, hogy bizonyos embereket valamiképp ragyogóbb energia vesz körül, akiknek emiatt vonzó a közelsége. Jó, ha minél több időt tudsz eltölteni ilyen emberek társaságában, mert nem csak kapni, de adni is tudni fogod ezt az energiát később másoknak, és egyre több olyan emberrel fog összehozni a sors, akik hozzád hasonlóan rezegnek.
- Használj kristályokat
Az illóolajokhoz hasonlóan a kristályok is rendelkeznek olyan tulajdonságokkal, melyek egy adott életterületen tudják kifejteni jótékony hatásukat. A rózsakvarc például a szeretettel kapcsolatos érzéseinket tudja megtámogatni. A kristályok nem csupán a te energiáidat, de a teret is képesek megtisztítani. Ha érdekel a téma, az interneten számos tanulmányt találsz, ami az ásványok természetével foglalkozik.
-Igyál tiszta vizet
Ezt nyilván más egészségmegőrző módszer kapcsán is hallottad már, de itt nem csupán arról van szó, hogy karbantartsd általa a szervezetedet. Érdemes utánanézni az Emoto kísérleteknek.
-Meditálj
A légző gyakorlatokhoz hasonlóan, ha hagyod, hogy az elméd ráhangolódjon a szívedben és a lélegzetedben rejlő nyugalomra, csodákat tehet a hangulatoddal és a rezonanciáddal. Akár az irányított meditációt, akár a mozdulatlan ülést részesíted előnyben, ennek a gyakorlatnak a jótékony hatása fizikai, energetikai és spirituális szinten is érvényesül, hiszen kilépve a robotpilóta üzemmódból a gondolataid össze-vissza cikázása helyett befelé figyelsz, ahol az elméd elcsendesedik.
-Hallgass rezgésemelő zenéket
A csakrákról és az életünkben betöltött szerepükről már bizonyára hallottál. Szám szerint 7 ilyen csomópont van a testünkben, melyek mindegyike életünk különböző aspektusait, valamint az energiapontot körülvevő fizikai testet irányítja. Ha valamelyik csakránk blokkolva van, az energiák sem áramolnak megfelelően, és az komoly problémákat okozhat.
Az alulműködő csakrák megfelelő zenei hangokkal aktiválhatóak. Íme egy lejátszási lista mind a 7 csakrádhoz:
1. A gyökércsakrához (396 Hz): Imagine Dragons - Roots
2. Szakrális csakra (417 Hz): Shakira - Hips do not lie
3. Köldök csakra (528 Hz): Imagine Dragons - On top of the world
4. Szívcsakra (639 Hz): Jason Mraz - Look for the Good
5. Torokcsakra (741 Hz): One Republic - Secrets
6. Harmadik szem csakra (852 Hz): Inzo - Overthinker
7. Koronacsakra (963 Hz): Jack Johnson - Imagine
10. Táncolj vagy sportolj
Nem nehéz megérteni, hogy amikor mozgunk, emelkedik a rezgésünk is. Minél aktívabb vagy, és minél többet sportolsz, annál több energia áramlik át a testedben. Ez az energiaáramlás segít megemelni a rezonanciádat, és segít a tudatod felemelésében is. A sport mellett a tánc az, ami még a segítségedre lehet. És ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy művészileg értékelhető-e a teljesítményed.
- Lélegezz mélyeket
A napunk nagy részében tudomást sem veszünk a lélegzésünkről, pedig ez hasonlatos a meditációhoz. Amikor mély lélegzetet veszünk, akkor eleve több oxigénhely juttatjuk a szervezetünket, ami ezáltal több energiát is kap. Csupán néhány egyszerű mély lélegzetvétel is fantasztikusan képes csökkenteni a feszültséget, ami után máris érezni fogod, hogy: oké, itt vagyok, minden rendben lesz! Itt lényeges megemlíteni Wim Hof módszerét és a hidegmerülést is. Érdemes utána nézni.
- Értékeld a környezetedet
Amikor gondterheltek vagyunk és nem jól mennek a dolgaink, gyakran észre sem vesszük a környezetünket, még azt sem, hogy besötétedett. Napközben próbálj meg tudatosan megállni időnként és tartani egy kis szünetet, és nézz körül. Vedd észre, hogy kik és mik vannak körülötted. Vedd észre a vízcseppben megcsillanó napfényt, egy bogarat a járdaszegélyen, a méheket, amint döngicsélnek a virágszirmok körül, mert ez is az élet. Sőt, ez sokkal inkább az, mint amit gyakorta sikeres életnek könyvelünk el...
-Szerelmeskedés (ezt nem is kell kifejtenem)
-Bach virágesszenciák használata.
A Bach-virágterápia a virágok rezgésinformációját alkalmazza az energetikai blokkok feloldására és harmonizálására.
-Az állatok simogatása, a kertészkedés.
-Jóga harmonizálja a testünkben az energia áramlását.
-Az ima hatását sem kell kifejtenünk azt hiszem.