Oláh Dóra vagyok, 1981-ben születtem Budapesten. Jelenleg is itt élek párommal és 3 éves kisfiammal. A XIX. Oláh Dóra
Végzettségemet tekintve közgazdász vagyok idegenforgalmi és szálloda szakon. Angol és német nyelven beszélek. Hobbijaim közé tartozik az utazás, olvasás, futás, kirándulás. Mindig is közel állt hozzám az emberekkel való foglalkozás, többek között ez az, ami a kineziológia felé vezetett. 2015-ben ismerkedtem meg a kineziológiával egy 1 napos tanfolyam keretében, mely nagyon magával ragadott és ezután el is kezdtem tanulni a One Brain módszert. Jelenleg a X-es szinten tartok. Emellett elvégeztem az Ugorj a békákkal tanfolyamot, hogy gyerekcsoportokkal is foglalkozhassak. 2020. november, decemberében pedig a Bach virágterápiás képzést is sikeresen elsajátítottam. Fontos számomra, hogy a hozzám forduló felnőtteknek és gyerekeknek a lehető leghatékonyabb segítséget tudjam nyújtani. Mindig is érdekelt a test-lélek-szellem egysége, ennek egyensúlyba hozatala. Az általam használt stresszoldó technikákkal tudok segíteni azoknak az embereknek, akik szeretnének változtatni életük valamely területén, felvállalják - az esetlegesen akár visszatérő - problémáikat, ezeket szeretnék "kezelésbe venni", szembe mernek fordulni a problémák múltban gyökerező hátterével is és szeretnék / merik azt az utat választani, hogy ezeket a régi hátráltató tényezőket elhagyják és mernek a jelenben élni. Fordulj hozzám bizalommal, ha párkapcsolati-, egyéb kapcsolati nehézségekkel küzdesz, gondot okoz az új helyzetek elfogadása, beilleszkedés egy új közegbe, tanulási problémáid vannak, nehéz élethelyzetbe kerültél, különböző betegségeid / tüneteid vannak és az emögött meghúzódó érzelmi stresszeket oldani szeretnéd. Elérhetőségeim:
Telefon: 0620-366-3421
E-mail: dori.oldas@gmail.com
Facebook oldalamon üzenetben. kerületben dolgozom (Wekerle). Szeretettel várom a jelentkezésedet!
06/10/2025
Ugorj a békákkal tanfolyam az örömteli tanulásért az őszi szünetben 🥰
Helyszín: Fecsegő Tipegők Fejlesztőház, XVII. Home Center
Időpont: október 27., hétfő 9.00-12.00, október 28., kedd 9.00-11-30, október 29., szerda 9.00-11.30
Életkor: 6-10 év
Létszám: max. 6 fő
Témák:
- stresszoldó technikák
- érzelmek felfedezése
- bal-, jobb agyfélteke kiegyensúlyozását támogató gyakorlatok
- koncentrációt fejlesztő gyakorlatok
- figyelmet, összpontosítást fejlesztő gyakorlatok
- meditáció
A tanfolyam díja: 30.000 Ft / gyerek, mely tartalmazza: jegyzet, színkártya, tanulási létra, színek és érzelmek lap, emléklap, békás kártya.
Kérés / kérdés / jelentkezés: 0620-366-3421 telefonszámon, a dori.oldas@gmail.com email címen vagy messenger üzenetben.
Szeretettel várom az érdeklődők jelentkezését október 17-ig!
Szép délutánt!
Dóri
18/09/2025
Sziasztok!
Van még szabad hely az október 4.-én induló gyerekcsoportomba. Szeretettel várom az érdeklődők jelentkezését jövő hét végéig.
Ősszel ismét útjára indul önismereti tanfolyamom 6-10 éves gyerekek részére.
A tanfolyam rövid tartalma a mellékelt képen látható.
Tanfolyammal kapcsolatos fontos információk:
Dátumok és időpontok: 2025. október 04., 11., 18., november 08., 15., 22., 29., december 06., szombatonként 10.00-11.30 között.
Az őszi szünetre (okt.25. nem terveztem alkalmat, de a csoporttól függ majd, lehet alakítani, rugalmasan kezelem).
Létszám: max. 8 fő.
A 8 alkalom díja: 48.000 Ft / gyermek, mely az 1. alkalommal fizetendő. Részletfizetés egyéni megbeszélés szerint lehetséges.
Foglalkozásvezető: Oláh Dóra, a One Brain kineziológia konzultáns facilitátora, Bach virágterapeuta.
Jelentkezni 2025. szeptember 26-ig lehet az alábbi elérhetőségek egyikén: telefonon a 0620-366-3421-es telefonszámon; a dori.oldas@gmail.com e-mail címen; messenger üzenetben a StresszolDÓri facebook oldalon: https://bit.ly/3nOUAZq.
Helyszín: Fecsegő Tipegők Fejlesztőház, XVII. ker. Home Center.
Amennyiben bármilyen kérdésetek van, akkor is keressetek nyugodtan a fenti elérhetőségek egyikén.
Szeretettel várom az új és a már korábbi tanfolyamokon részt vett érdeklődők jelentkezését!
Dóri
28/08/2025
Sziasztok!
Elrobogott ez a nyár is, lassan itt a szeptember.
Ősszel ismét útjára indul önismereti tanfolyamom 6-10 éves gyerekek részére.
A tanfolyam rövid tartalma a mellékelt képen látható.
Tanfolyammal kapcsolatos fontos információk:
Dátumok és időpontok: 2025. október 04., 11., 18., november 08., 15., 22., 29., december 06., szombatonként 10.00-11.30 között.
Az őszi szünetre (okt.25. nem terveztem alkalmat, de a csoporttól függ majd, lehet alakítani, rugalmasan kezelem).
Létszám: max. 8 fő.
A 8 alkalom díja: 48.000 Ft / gyermek, mely az 1. alkalommal fizetendő. Részletfizetés egyéni megbeszélés szerint lehetséges.
Foglalkozásvezető: Oláh Dóra, a One Brain kineziológia konzultáns facilitátora, Bach virágterapeuta.
Jelentkezni 2025. szeptember 26-ig lehet az alábbi elérhetőségek egyikén: telefonon a 0620-366-3421-es telefonszámon; a dori.oldas@gmail.com e-mail címen; messenger üzenetben a StresszolDÓri facebook oldalon: https://bit.ly/3nOUAZq.
Helyszín: Fecsegő Tipegők Fejlesztőház, XVII. ker. Home Center.
Amennyiben bármilyen kérdésetek van, akkor is keressetek nyugodtan a fenti elérhetőségek egyikén.
Szeretettel várom az új és a már korábbi tanfolyamokon részt vett érdeklődők jelentkezését!
Dóri
11/07/2025
Sziasztok!
2 hely maradt még az augusztusi Ugorj a békákkal tanfolyamra. Szeretettel várom az érdeklődők jelentkezését!
Szép napot!
Dóri
20/06/2025
Sziasztok!
Nyáron ismét Ugorj a békákkal tanfolyam még a tavalyi áron 🥰!
Ha úgy érzed, gyermeked számára hasznos lehet, szeretettel várom a jelentkezésedet.
Információk a képen.
Szép napot!
Dóri
12/05/2025
Sziasztok!
Május 16., péntek 14.00-tól felszabadult egy helyem a XIX. kerületben, a Wekerlén. Illetve ugyanitt május 22.-én, csütörtökön 10.00-tól is van szabad időpontom érzelmi stresszoldásra vagy Bach virágterápiás tanácsadásra.
Ha szeretnéd bármelyiket, kérlek jelezd nekem telefonon, emailben vagy messenger üzenetben.
Hétvégi időpontot, illetve a XVII. kerületi Home Centerbe időpontot egyéni egyeztetés szerint tudok adni.
Szép délutánt!
Dóri
20/04/2025
Minden kedves Kliensemnek, az oldalam kedvelőinek, követőinek kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánok🥰!
29/03/2025
Sziasztok!
Hamarosan itt az április. A teljesség igény nélkül néhány szabad időpontomat megosztom veletek, ezekben az időpontokban a Wekerlére tudtok jönni hozzám érzelmi stresszoldásra vagy Bach virágterápiás tanácsadásra:
- 04.03 csütörtök délelőtt
- 04.14 hétfő 13.00
- 04.17 csütörtök délelőtt
Tavaszi szünetben (04.22-25 között) és szombatonként egyéni egyeztetés alapján tudunk időpontot nézni.
Ha a XVII. kerület Home Centerbe jönnétek hozzám, akkor is keressetek nyugodtan, ott is vannak szabad időpontjaim áprilisra.
Bejelentkezni telefonon (0620-366-3421, emailben: dori.oldas@gmail.com, vagy messenger üzenetben tudtok.
Szép hétvégét!
Dóri
10/03/2025
Sziasztok!
10 napja beköszöntött a március, ezzel a tavasz.
Ha épp most érzed úgy, hogy szeretnél változtatni valamiben az életed valamely területén, egy régóta hordozott nehéz teher súlyán könnyítenél, másképp szeretnél tekinteni egy régóta fennálló problémádra, várlak szeretettel. A teljesség igénye nélkül néhány szabad időpontom:
- március 14., péntek délelőtt
- március 17., hétfő délelőtt
- március 28., péntek délután
- március 31., hétfő délután
Amennyiben más időpont lenne jó, egyeztessünk mindenképp róla.
Várom szeretettel a jelentkezéseket!
Szép délutánt!
Dóri
08/02/2025
Sziasztok!
Mai nap elindult az idei első 8 alkalmas gyerek önismereti csoportom. Örültem a visszatérő és új gyerekeknek egyaránt 🥰. Nagyon kellemesen telt az első délutánunk együtt, közlékenyek, lelkesek, együttműkődőek voltak a gyerekek.
A foglalkozás első fele után egy újonnan érkezett gyermek, aki félelemmel telve jött, mert nem tudta, milyen lesz itt és félt attól, hogy ő nem megfelelő és hogy valaki ledorongolja (ezeket ő mondta), azt mondta: "öröm itt lenni". Nekem a legnagyobb öröm, hogy ő már 1 óra elteltével így érezte 🥰.
Illetve a vége felé mindannyian kérdezték, hogy holnap is jönnek-e. Mondtam, hogy holnap nem, mindenki pihenjen egy nagyot, de 1 hét múlva szeretettel várom őket.
Hálás vagyok, hogy így kezdődött és nagyon várom a folytatást 😊.
Szép délutánt!
Dóri
27/01/2025
Sziasztok!
Szombaton részt vettem az OH kártya alapworkshopon.
Egy nagyon gyakorlat orientált tanfolyam volt, egyéni és csoportos gyakorlatokat is csináltunk a nap folyamán. Többféle kártyacsomaggal is dolgoztunk, de az alap kártyacsomagon volt a hangsúly, mely képkártyákat és szókártyákat is tartalmaz. A kártyákkal elvégzett gyakorlatok segítségével a problémáinkra más szemszögből tudunk ránézni és különféle felismeréseket tapasztalhatunk meg, oldhatjuk a nehézségeinkhez kapcsolódó stresszt, rossz érzéseket. Rengetegféle / típusú gyakorlatot lehet csinálni a kártyákkal mind az egyéni kliensekkel, mind pedig a csoportos foglalkozások során.
Nagyon várom már, hogy a februárban induló gyerekcsoportommal is kipróbálhassam a kártyákat.
Ha valaki még kedvet érez hozzá, hogy csatlakozzon a csoporthoz, a héten még várom szeretettel a jelentkezéseket.
Szép délutánt!
Dóri
20/01/2025
Sziasztok!
Nagy örömmel tölt el, hogy februárban induló gyerekcsoportomba már két olyan gyermek is jelentkezett, akik az előző csoportos foglalkozásokon is részt vettek 🥰.
Az egyik szülő a következő kedves mondatot küldte a jelentkezéskor (név nélkül osztom meg): "köszönöm, hogy vagy ....-nak".
Boldog vagyok, ha segítettek a foglalkozások változások elindulásában és nagyon készülök az idei, február 8.-án induló csoportos "munkára" is.
Jelentkezni még tudtok január 31.-ig, vannak még szabad helyek.
Még Karácsony előtt szeretném megosztani veletek, hogy februártól újra indítok önismereti tanfolyamot 6-10 éves gyerekeknek.
Erre a jövő évi első tanfolyamra még az idei áron tudtok jelentkezni 😊.
A tanfolyam rövid tartalma a mellékelt képen látható.
Mire elindul a tanfolyam, egy újabb eszköz is lesz a kezemben, hogy minél szélesebb körű, érdekesebb foglalkozást tudjak tartani, ugyanis januárban el fogom végezni az OH kártya alapképzését.
Tanfolyammal kapcsolatos fontos információk:
Dátumok és időpontok: 2025. február 08., február 15., február 22., március 01., március 08., március 22., március 29., április 05, szombatonként 14.00-16.00 között.
Létszám: max. 8 fő.
A 8 alkalom díja: 48.000 Ft / gyermek, mely az 1. alkalommal fizetendő. Részletfizetés egyéni megbeszélés szerint lehetséges.
Foglalkozásvezető: Oláh Dóra, a One Brain kineziológia konzultáns facilitátora, Bach virágterapeuta.
Jelentkezni 2025. január 31.-ig lehet az alábbi elérhetőségek egyikén: telefonon a 0620-366-3421-es telefonszámon; a dori.oldas@gmail.com e-mail címen; messenger üzenetben a StresszolDÓri facebook oldalon: https://bit.ly/3nOUAZq.
Helyszín: Fecsegő Tipegők Fejlesztőház, XVII. ker. Home Center.
Szeretettel várom az érdeklődők jelentkezését!
Dóri
Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni StresszolDÓri - Oláh Dóra, érzelmi stresszoldás új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.
Oláh Dóra vagyok, 1981-ben születtem Budapesten. Végzettségemet tekintve közgazdász vagyok idegenforgalmi és szálloda szakon, de mindig is közel állt hozzám az emberekkel való foglalkozás. Angol és német nyelven beszélek.
2018. februárjában megszületett a kisfiam, vele és párommal jelenleg Budapesten élünk.
Hobbijaim közé tartozik a teljesség igénye nélkül az utazás – nagyon szeretem a tengert, hegyeket és a városnéző utakat is -, olvasás, futás, kirándulás.
A kineziológiával 2015 decemberében ismerkedtem meg, amikor úgy döntöttem, elmegyek egy tanfolyamra, ami nagyon jó döntés volt, hisz így kerültem a Chiron Stúdióba, Dr. Simon Katalin „kezei közé”, akinek azóta is hálás vagyok mindenért. Ha van ilyen, akkor mondhatom, hogy ez a tanfolyam tökéletes volt, csupa pozitív élménnyel tértem haza és elkezdett érlelődni bennem valami. Miért is ne csinálhatnék mást? Miért is ne segíthetnék embereknek? Miért is ne változtassak a jelenlegi helyzetemen? Új kihívásokra vágytam és úgy éreztem, itt a lehetőség, hogy emberekkel foglalkozzak.
TUDNIVALÓK, JELENTKEZÉS MÓDJA
Hogy mi az a One Brain módszer?
Röviden érzelmi stresszoldás izomtesztelés segítségével. Dolgozunk a jelenben, amennyiben engedélyt kapunk, a múltban is, hiszen az izomteszteléssel életünk eseményeire fényt deríthetünk és a korrekciók segítségével oldhatjuk ezeket a stresszeket. Amennyiben úgy érzed, hogy az életed bármely területén (karrier, kapcsolatok – nem csak párkapcsolat -, tanulás, lelki egészség, ismétlődő helyzetek az életedben stb.) megrekedtél, keress bizalommal.
2021. januárjától Bach virágterápiára is lehet jelentkezni hozzám. Ez kb. 1 órás elfoglaltságot jelent, mely során feltárjuk a kliens problémáját, a problémához fűződő érzéseit, érzelmeit. Ez alapján javaslok különféle Bach esszenciákat az üggyel kapcsolatosan, melyekről beszélgetünk egy kicsit és végül közös döntés eredményeképp “megszületik” a személyre szabott csepp keverék, mely az adott ügyben segíthet a kliensnek a problémája feldolgozásában / másképp látásában.
Az alábbi elérhetőségeken tudsz hozzám időpontot kérni (illetve természetesen ha kérdésed van a fenti módszerekkel kapcsolatosan, akkor is keress bátran):