21/04/2026
December óta csendben voltam.
Sokszor eszembe jutott, hogy írnom kellene, hogy új játékokat kellene hoznom…de közben azt is éreztem, hogy már nem örömből csinálnám.
Amikor évekkel ezelőtt elindítottam ezt az oldalt, egyetlen dolog vezérelt:megmutatni azoknak az anyukáknak, akik hasonló helyzetben vannak, mint mi voltunk, hogy van kiút.
A kisfiam fejlődésén keresztül szerettem volna reményt adni.Megmutatni azt, hogy a befektetett munka számít, és megtérül!
(...és számított is. 😉 )
De ez az út nemcsak a gyermekem számára hozott változást —hanem nekem is! A történtek formáltak engem is. Rátaláltam az utamra: a gyógypedagógiára.
Minden jól alkult, a kisfiam körül elkezdtek rendeződni a dolgok, én is úgy éreztem, hogy a helyemen vagyok, de ekkor egy újabb feladatot kaptam: egy komoly betegséggel kellett szembenéznem.
Abban az időszakban ez az oldal lett az én menedékem.Az alkotás, a megosztás, a kapcsolódás — ez adott erőt.
Aztán, amikor végre lekerült rólam ennek az egésznek a súlya,amikor már tudtam, hogy rendben leszek…
valami megváltozott.
Ami addig kapaszkodó volt, az már nem adott örömet.
Szükségem volt arra, hogy hátralépjek. Hogy kicsit csendben legyek.Hogy újra megtaláljam magam — és közben szorgalmasan tanultam.
Most pedig itt vagyok!
Nem ugyanazzal a lendülettel, nem ugyanazzal a céllal —hanem egy kicsit másképp. A magam örömére! 😉
És ha közben nektek is adok valamit, az méginkább megsokszorozza az örömömet. 😊
Ha a történetem neked is azt üzeni, hogy soha ne add fel, tarts velem és kommentben küldj egy fehér szívet!
🤍🤍🤍
Holnap kezdünk! 😉
