Calm Lotus Hangtál Akadémia - Nagyházi Éva

Calm Lotus Hangtál Akadémia - Nagyházi Éva ✨2017 óta hangterapeuta, 2019 óta hangtálkurzusokat tartok. Nepálban és itthon tanultam
✨Belső béke és harmónia megreremtése zengőtálakkal.

Eredeti nepáli hangterápiás eszközök elérhetők a webshopban.
✨ Balinéz ékszerek
✨Calm Lotus – a belső csend hangja.

💎📚🌲✨ Idén kerülhet valami egészen személyes is a fa alá. ✨📚 Több mint nyolc éve találkoztam először a hangtálakkal.Egy m...
04/12/2025

💎📚🌲✨ Idén kerülhet valami egészen személyes is a fa alá. ✨

📚 Több mint nyolc éve találkoztam először a hangtálakkal.
Egy másik városba utaztam egy kurzus miatt, és már akkor éreztem, hogy valami fontos indul el bennem.
Később Nepálban 🇳🇵 újabb ajtók nyíltak meg, és ott értettem meg igazán, hogy ez az út az életem része marad.

Azóta sokféle emberrel dolgoztam együtt.
Mindegyik alkalom más.
Mégis van benne valami közös: az a pillanat, amikor mindenki kicsit elcsendesedik, és közelebb kerül önmagához.🫶
Ez az, ami miatt ma is ugyanolyan lelkesedéssel tanítok, mint az elején.

🎁Most először készítettem ajándékutalványt is azoknak, akik szívesen adnának élményt, csendet, tanulást vagy egy kis belső újjászületést ajándékba.

✨Az utalvány a teljes 2026-os évben felhasználható, így bőven van idő kiválasztani, melyik kurzus szólít meg majd.

Ha van valaki, akinek ez igazán jól esne, szeretettel várom.

Öleléssel
Évi 🤍✨
Calm Lotus Hangtál Akadémia

🌘Ahogy közeledik a december 4–5-i Ikrek telihold, tiszta, éles fény érkezik. Én már érzem…✨🤗💫Ez az időszak mindig rólunk...
03/12/2025

🌘Ahogy közeledik a december 4–5-i Ikrek telihold, tiszta, éles fény érkezik. Én már érzem…✨🤗💫
Ez az időszak mindig rólunk mesél: arról, amit már nem szeretnénk tovább hordozni…
és arról is, ami megszületni készül bennünk.

Ebben a fehér, csendes decemberi térben most azt érzem egyébként, hogy valami új minőség nyílik a Calm Lotus útján is. Ebben az évben nem először 🤩
Tágasabb tér, tisztább jelenlét, mélyebb szakmai fókusz, tanulás ….
A hang, a fény és a rezgés új irányt mutat.

A telihold üzenete:
🌕 engedd el, ami nehézzé vált,
🌕 tisztítsd meg a teret magad körül,
🌕 és lépj bele abba az új körbe, ami már rég hív.

A decemberi időszakban ezek a kurzusok várnak🫶

✨ Dec. 7. Debrecen – Haladó hangterápia kurzus
https://www.facebook.com/share/1HAAEazMUQ/?mibextid=wwXIfr

✨ Dec. 14. – Budapest – Kezdő kurzus
https://www.facebook.com/share/1D7oyr1dEE/?mibextid=wwXIfr

✨ Dec. 21. – Szeged – Kezdő kurzus
https://www.facebook.com/share/15Y91EwxmNf/?mibextid=wwXIfr

Ha szeretnél csatlakozni, vagy Karácsonyra ajándékba adni egy egész életre szóló tudást, írj bátran.

A tér nyitva.A hang hív.
A telihold fényében minden tisztábban látszik. 🤍✨

Nagyházi Éva
Calm Lotus Hangtál Akadémia




rajongók

✨ Advent első vasárnapja – A Hit gyertyája ✨Kedves Ismerőseim, Kedves Követők 🌟Ma a Hit gyertyája gyullad meg …az a bels...
30/11/2025

✨ Advent első vasárnapja – A Hit gyertyája ✨

Kedves Ismerőseim, Kedves Követők 🌟
Ma a Hit gyertyája gyullad meg …az a belső fény, ami akkor is vezet, amikor még nem látjuk a teljes utat.

Ahogy a hangtál rezgése lassan elcsendesíti a bennünk kavargó zajt, úgy érkezik meg a lélekben is a puha bizalom:
hogy jó helyen vagyunk.
Hogy az élet támogat.
Hogy minden nap új lehetőség a reményre és a hitre. 🤍

Kívánok ma mindannyiótoknak egy apró, mégis erős fényt belül.
Egy olyan pontot, amihez mindig visszatérhettek.
Ahol béke van. Ahol Hit van.

Szeretettel: Évi ✨🫶
Calm Lotus Hangtál Akadémia

29/11/2025

🎁 ✨CALM LOTUS HANGTÁL KURZUS KARÁCSONYRA VAGY AJÁNDÉKBA 🎁

Egy életre szóló tudás. Egy finom, lélekemelő ajándék.

Egyre többen kérdezitek most az ünnepek előtt (de tényleg!!:))
„Évi, lehet hangtálkurzust adni karácsonyi ajándéknak?”

Igen. Mostantól gyönyörű, névre szóló ajándékutalvány formájában is elérhető. ✨

Ha szeretnél valakinek olyan ajándékot adni, ami nem tárgy, hanem élmény…
ami út, rezgés, fény, és valódi belső tudás…
akkor szeretettel választhatod bármelyik Calm Lotus Hangtál Akadémia képzést:

◽ Kezdő hangtálterápia – alapok, hangok, rezgésismeret
◽ Haladó csakraharmonizáló tanfolyam – 5–7 tálas kezelések
◽ Hangfürdő-vezető képzés – csoporttér, hangutazások
◽ Szertartásvezetés és térnyitás – rituálék, elemek, hang és szándék

🎁 Az ajándékutalvány névre szóló, ünnepi, elegáns kivitelben készül,
és bármely 2026-os kurzusidőpontra felhasználható.

Ez az ajándék nem múlik el.
Ez életre szóló tudás, amivel valaki:
– elindulhat a saját hangterápiás útján,
– segítheti a családját és környezetét,
– vagy újra megtalálhatja a csendet, a rezgést, a belső egyensúlyt.

Ha szeretnél ilyen ajándékot, írj privát üzenetet.
Segítek kiválasztani a legszebb verziót. ✨💛

Calm Lotus – Hangtál Akadémia
rezgésből • fényből • szeretetből
🤗


rajongók

🌿 ÚJ KÉPZÉS – Most indul először Szegeden 🌿Még 2 hely maradt – Vasárnap.Elindul az első “Calm Lotus Szertartásvezetés és...
25/11/2025

🌿 ÚJ KÉPZÉS – Most indul először Szegeden 🌿
Még 2 hely maradt – Vasárnap.

Elindul az első “Calm Lotus Szertartásvezetés és térnyitás” képzés, egy gyakorlati, egynapos program, ahol megtanulhatod:

✅ rövid mini-szertartások vezetését
✅ térnyitást & térlezárást hangtállal
✅ Telihold, Újhold, Napéjegyenlőség rituálékat
✅ Kakaószertartást & Kelta Sószertartást

🎓 Jegyzet + gyakorlat + oklevél
📍 Szeged
🕙 Vasárnap 10:00–17:00

Ez az első alkalom és már csak 2 hely van.
Jelentkezés privát üzenetben. 💛
nagyhazi.eva@gmail.com

Calm Lotus –Hangtál Akadémia
Nagyházi Éva

rajongók

22/11/2025

2014-ben mindent megadtam volna ezért a pillanatért. Hogy egyszer majd ilyen békében üljek egy fotelben, egy teával a kezemben.
Hogy ne szorongjak, tudjak aludni, és meglegyen a belső békén.
Akkor még el sem hittem volna, hogy ez egyszer valóság lehet.
Most pedig… itt van.
Van hivatásom, van szeretet az életemben, és van nyugalmam.
A békém lett a legnagyobb érték.

Egyre tisztábban látom, hogy a siker nem kifelé vezet. Nem számokból, eredményekből, bizonyításból áll. Hanem belül kezdődik.
Abban a csendben, amikor már nem akarsz rohanni, nem akarsz bizonygatni, csak jelen lenni, néha fáradtan, néha boldogan…

És itt jön a fordított logika, amit nekem olyan sok idő volt megérteni…🫠🫢
ha békében vagy magaddal, egyszerűen elkezdenek megjelenni azok a dolgok, amiket eddig görcsösen kergettél, akartál. Emberek, lehetőségek, pénz, áramlás, inspiráció…Mintha minden a helyére csúszna erőlködés nélkül.

A régi modell: dolgozz keményen, hátha egyszer lesz békéd.
Az új modell: találd meg a békéd, és minden más jön magától.

Ez a belső munka.Ez a hangoltság.Ez a valódi siker.

🪷 Calm Lotus – Hangtál Akadémia

21/11/2025

CALM LOTUS Hangtál Akadémia – Kurzusok 2025–2026
🪷 8 év tapasztalat
🪷 csendből.fényből.hangból.

Elkészült a 2025–2026-os kurzusnaptár –
Szeged • Debrecen • Budapest
az alapoktól a hangfürdővezető képzésig.

Néhány kedvenc témám ebből az időszakból:
✨ szertartásvezetés és térnyitás
✨ kezdő hangtálkurzusok
✨ haladó csakraharmonizáló napok
✨ hangfürdővezető képzések

Ha szeretnéd megtanulni, hogyan dolgozz hangtálakkal mélyen, tisztán és biztonságosan, szeretettel várlak az Akadémián.
A helyek minden városban limitáltak.

🪷 Calm Lotus
hang • fény • áramlás

21/11/2025

Hogyan válassz hangtálat?
3 másodperc alatt hallod a különbséget.

Az első tál egy gépi hangtál: röviden szól, gyorsan elhalkul, és nincs mélysége.
A második tál egy kézzel készült Nap–Hold tál: hosszú rezgés, puha mélyhang, és a testben is érezhető vibráció.

A hangtál választása nem a látványról szól.
Nem a méretről.
Nem a díszítésről.

A rezgés az, ami megérint.
A kézzel készült hangtál nem csak hangot ad, hanem megnyit, ellazít és helyreállít.

Ha szeretnéd megtanulni, hogyan érzékeld a hangtálak különbségét, várlak szeretettel a Calm Lotus Hangtál Akadémián. 🪷✨

20/11/2025

🌑 Újhold a Skorpióban (november 20.)– Érzelmi megtisztulás
Ma reggel egy rendkívül erős újholdas energia nyílik meg:
a mély érzelmek tisztulása, az áldozatszerepek elengedése,
és annak felismerése, mi az, ami már nem a mi terhünk.

Ez az újhold arról szól, hogy visszaadjuk, ami nem a mi energiánk:
a megfelelést, a másokért cipelt terheket, a szolgaságot, a mártírprogramokat.
És közben megengedjük magunknak, hogy érezni jó.
Hogy az érzés nem gyengeség, hanem erő, iránytű és tisztulás.

🪷 Mini hangtál-rituálé (1 perc)
1️⃣ Lélegezz mélyen.
2️⃣ Szólaltasd meg a hangtálat háromszor.
3️⃣ Mondd magadban:
„Visszaadok mindent, ami nem az enyém.
És megnyitom magam az új kezdetnek.”

Ma egy érzelmi új tér nyílik benned.
Finom, tiszta, mély.

🪷
Calm Lotus Hangtál Akadémia

Cím

Siófok
8600

Telefonszám

+36302079826

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Calm Lotus Hangtál Akadémia - Nagyházi Éva új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Rendelő Elérése

Üzenet küldése Calm Lotus Hangtál Akadémia - Nagyházi Éva számára:

Megosztás

Share on Facebook Share on Twitter Share on LinkedIn
Share on Pinterest Share on Reddit Share via Email
Share on WhatsApp Share on Instagram Share on Telegram