14/12/2025
„NEM KELL ŐKET ANNYIRA SAJNÁLNI, BŰNÖZŐK!”
Lehet, hogy most sokaknak érdekében áll relativizálni a gyerekek bántalmazását, de fontos, hogy ennek is lássuk az etikai és nevelési szempontjait is. Ezért néhány gondolat arról, miért elfogadhatatlan a gyerekek bántalmazása egy javítóintézetben is.
A bántalmazás elsőre hatékony eszköznek tűnik.
A bántalmazott gyerek hallgat, megtörik, engedelmeskedik.
De ez nem nevelés, hanem félelmen alapuló kontroll.
A félelem fegyelmez, de nem tanít meg valóban fontos dolgokra.
Például: önszabályozásra, felelősségvállalásra, együttműködésre, empátiára, kötődésre.
Azt viszont megtanítja, hogy érdemes elkerülni a lebukást, hogy hasznos hazudni, hogy először kell támadni és hogy nem biztonságos érezni.
„DE ŐK MÁR ELEVE ERŐSZAKOSAK VOLTAK!”
Igen, lehet, hogy igaz.
Éppen ezért nagyon nem mindegy, hogy nekik mit tanítunk.
Ha erőszakot tanítunk, akkor azt tanulják meg, hogy az erősebbnek van igaza.
Lehet, hogy ettől az intézetben fegyelmezettebb lesz és tiszteletben tartja az erősebbet és azt, akinek hatalma van.
De biztos, hogy azt akarjuk, hogy miután kikerül onnan, ugyanezt képviselje? Hogy az erősebbnek van igaza? Hogy aki először agresszív, vagy először üt, az nyer?
Amikor bántanak valakit, akkor nem tanul, csak túlél.
Nem lesz belátó, vagy megbánó, nem fejlődik, túlél.
Amit mégis tanul, az erőszak, a szégyen, a gyűlölet, az érzelmi eltávolodás, a bizalmatlanság és az agresszió.
Azt tanulja, hogy a világ veszélyes, és gyakran úgy érezheti, hogy csak abban dönthet, hogy áldozat lesz vagy bántalmazó.
A bántalmazás eredménye lehet, hogy megtörik a fiatal, engedelmessé válik, de belül kiürül, dühös lesz, szégyennel teli és ügyesen megtanulja elrejteni a gondolatait és érzéseit, hogy túléljen.
A bántalmazás másik eredménye lehet, hogy megtanul védekezni, visszatámadni, először ütni, agresszívebbnek lenni. A rendszer, amelyben él, ebből ért.
Sem neki, sem a társadalomnak nem jó egyik út sem.
Ha azt szeretnénk, hogy kikerülve onnan ne bántson másokat, akkor emberséggel kell vele bánni.
BŰNTUDAT ÉS SZÉGYEN
A bűntudat azt üzeni, hogy rosszat tettem.
A szégyen azt üzeni, hogy rossz ember vagyok.
A bűntudat fontos, mert változást hozhat: legközelebb csinálhatom máshogy, javulhatok, fejlődhetek, válhatok jobb emberré.
A szégyen viszont rólam szól, nem csak a tetteimről. A szégyen bezár, dühössé és cinikussá tesz.
Ha valaki azt érzi, hogy ő selejt, menthetetlen, eleve bűnöző, akkor miért is kellene törődnie másokkal? Ha a világ eleve rossznak tekinti őt, akkor miért kellene a szabályokat betartania?
Így rombol a bántalmazás és így hoz létre még több erőszakot.
„DEHÁT ŐK IS BÁNTOTTAK MÁSOKAT!”
A felelősségre vonás fontos és szükséges. Kellenek a következmények.
Ugyanakkor a bántalmazás nem következmény, hanem bosszú.
A bosszú rövid távon lehet kielégítő, de hosszú távon ugyanazt a kört erősíti:
Az üzenetet, hogy a megoldás az erőszak.
Ha nem akarunk áldozatokat, akkor ne tanítsuk az erőszakot.
Nem az a kérdés, hogy mit érdemel valaki a tetteiért, hanem az, hogy mi történhet vele, amitől csökken az esélye, hogy újra bántalmazó lesz.
„MI MÁST TEHETNÉNK?”
Elég sok mindent tehetünk a bántalmazás helyett.
Meghatározhatunk olyan határokat, amelyeknél nem a bosszú a cél, hanem az, hogy legyenek következmények, ha valaki nem tartja be őket, de közben emberként bánunk egymással.
Lehetnek olyan következmények, amelyek segítenek megtanulni felelősséget vállalni.
Lehet szó jóvátételről, munkáról, szabályok betartásáról, ezeknek nem kell megalázónak lenniük.
Lehet tanítani készségeket, azt, hogy az agresszión kívül vannak más eszközök, és általában csak jobb eszközök vannak. Például indulatkezelés, kommunikáció, konfliktuskezelés, stresszkezelés stb.
Lehet kapcsolati biztonságot nyújtani, olyan emberi kapcsolatot építeni, ahol a fiatal megtapasztalja azt, hogy van legalább egy biztonságos felnőtt, akiben megbízhat, akire számíthat.
Az erőszak gyorsnak tűnő megoldás, a bizalom nagyon lassan épül, ezért kiemelten fontos, hogy megtapasztalják azt, hogy ilyen van, hogy ez lehetséges, hogy ezt később is érdemes keresni és törekedni rá.
Ezen is múlik, hogy később, évek múlva, felnőttként egy konfliktusban tud-e erőszak helyett más utat választani.
A BÁNTALMAZÁS TEHÁT NEM NEVEL
A bántalmazás csendes túlélésre késztet, és arra tanít, hogy az ember arra törekedjen, hogy ne áldozat legyen, hanem bántalmazó.
Hogy ő üssön először, hogy ő legyen az erőszakosabb, akitől félnek, és ne neki kelljen félnie.
Ha ezt tanítjuk neki, akkor ezt tanulja.
Fontos, hogy ezekben a fiatalokban az embert lássuk és fontos, hogy nekik is, és nekünk a társadalomnak is közös érdekünk, hogy lássuk bennük az embert és ne erőszakra tanítsuk őket, hanem emberségre.
Ha úgy érzed, hogy fontosak ezek a gondolatok, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést.
Ha szeretnél hasonló írásokat olvasni, akkor kövesd az oldalamat.
