12/02/2026
Az esti foglalkozás végét izgalmas bújócskával zártuk a sötétben,csak a keresésben segített a kis fejlámpa fénye.
A sötét egyáltalán nem volt félelmetes, inkább titokzatos!🥰
A Sötétség titka
Egyszer volt, hol nem volt, élt egy kislány, Milla,aki nem szerette a sötétet.
Amikor este lekapcsolták a villanyt, félni kezdett.. attól, hogy a sötét elnyeli,és az árnyaktól, amik meg- megjelentek.
Egy este,ahogy Milla az ágyában feküdt, egyszer csak halk, ezüstös hang szólalt meg a szobában:
– Ne félj tőlem – suttogta a Sötétség.
Én csak egy puha bársonyos takarót hozok a világra. Azért, hogy megpihenhessenek a fák ,az állatok aludhassanak, a tested erőt gyűjthessen, az agyad csodaszép álmokat készíthessen neked.
-De az árnyak…-szólt félénken Milla.
-Az árnyak a falon?- mosolyodott el a Sötétség.
Tudd, hogy ilyenkor csak a Hold dalol!
Eláruljam a titkom?- kérdezte a Sötét
-Titkod?..igen- nyelt egyet Milla
Én nem azért jövök, hogy eltakarjam a fényt. Azért jövök, hogy te felkapcsolhasd a sajátodat.
Milla nem értette.
– Amíg világos van – folytatta a Sötétség –, a Nap, és minden lámpa kívül világít. De amikor én megérkezem, akkor végre megláthatod, mi fénylik benned.
– Bennem? – kérdezte Milla halkan.
Abban a pillanatban valami melegséget érzett a mellkasában. Mintha egy aprócska csillag gyulladt volna a szíve közepén.
– Ez a bátorságod – suttogta a Sötétség. – Ez a szereteted. Ez a képzeleted. Ezek nappal is ott vannak benned, csak akkor nehezebb észrevenni.
Milla becsukta a szemét, és figyelt.
A kis csillag egyre fényesebben ragyogott. Nem vakítóan – hanem puhán, aranyosan, mint egy aranyfényű őrző fény.A szoba már nem tűnt ijesztőnek. Inkább csendesnek, nyugodtnak. A kiságya pedig, mint egy biztonság sziget.
– Látod? – kérdezte a Sötétség. – Én csak segítek, hogy észrevedd: te is tudsz világítani.
Attól az estétől kezdve Milla tudta a titkot:a Sötétség nem elveszi a fényt,hanem helyet ad annak, ami bennünk ragyog.