Szent Benedek Idősek Háza

Szent Benedek Idősek Háza Biztonság, kényelem, gondoskodás! Isten hozta a Szent Benedek Idősek Házában! Az előzmények rövid története:

A Magyar Bencés Kongregáció és dr. Endrédy F.

Csanád OSB 1998-ban hozták létre az Alapítványt. A bencés rend szociális hagyományaira alapozva, a volt soproni rendház romos épületének felújítását követően Idősek Háza kialakítása volt a cél. A munka az első időkben, a felújításhoz szükséges források felkutatásában, pályázatok megírásában és a várható nehézségekre történő felkészülésben öltött testet. A munka befejezésére igen jelentős hatást gyakorolt, a 2001-ben kiírt Széchenyi Terv Pályázaton nyert 308 millió forint. Ennek eredménye, hogy 2003. november 20-án teljes befogadóképességével megnyílt az intézmény. Az Alapítvány célja volt a rászorulók, elsősorban az idős, beteg emberek szociális, egészségügyi és lelki ellátásának biztosítása, bencés keresztény szellemben. Ezt a célt tartjuk szem előtt intézményünkben a mai napig. Az intézmény rövid bemutatása:

A Szent Benedek Idősek Háza teljes felújítását követően, az épület adottságaihoz igazodva alakítottuk ki intézményünk lakótereit és közösségi helyeit. Ezen körülmények között színvonalas szakmai feladatot látunk el. Elsődleges feladatunk biztosítani lakóink részére, testi-lelki szükségleteik kielégítését, amellyel hozzájárulunk időskoruk szebbé, tartalmasabbá tételéhez úgy, hogy autonómiájukat a lehető legtovább fenntarthassák és emberi méltóságukat megőrizhessék. Célunk továbbá: szociális és humán-egészségügyi szolgáltatás biztosítása elsősorban az öregségi nyugdíjkorhatáron felüli személyek részére. Indokolt esetben, azonban – a mindenkori törvényben meghatározottak alapján – az előírt korhatár alatt is nyújthatjuk a kérelmezők részére szolgáltatásainkat, melyek olyan személyek intézeti elhelyezése, ápolása, gondozása, teljes ellátása, akik önmagukról gondoskodni nem képesek, azonban állapotuk rendszeres gyógyintézeti kezelést nem igényel. A lakók otthonos, kényelmes, olykor saját bútorral berendezett, fürdőszobás lakrészekben élnek. Ápolásra szoruló lakóink részére 2-3 ágyas szobákban az intézmény biztosítja a bútorzatot mely, megfelel a szakmai technikai és a higiénés feltételeknek is. Közösségi helyiségeink valamint két igényesen kialakított udvar megfelelően kiegészíti a lakók életterét. Az intézmény saját főzőkonyhával rendelkezik. Ízlésesen berendezett, kényelmes ebédlő áll a lakók rendelkezésére.
Ápolás, gondozás és mentálhigiénés ellátás:
Etikai kérdésekben iránymutatóként használjuk az intézmény védőszentjének „Szent Benedeknek Reguláját”, melyet minden munkatárssal és lakóval igyekszünk megismertetni. Házirendünk tartalmazza az intézményben elvárandó alapvető jogokat és kötelezettségeket mind lakóink, mind dolgozóink számára. Az ápolást-gondozást saját intézményünkben készített szakmai protokollok segítik. Biztosított a megfelelő gyógyszerrel és gyógyászati segédeszközökkel való ellátás, valamint az ápoláshoz-gondozáshoz megfelelő személyi és tárgyi feltételek is adottak. Az ápolás-gondozás személyre szabott, és az egészségi állapotnak megfelelő. Az intézményben az aktivitást, és lelkigondozást-segítő tevékenységek jól szervezettek, melynek eredményeként lakóink önnálóságukat mind tovább megőrizhetik. A dolgozók folyamatosan figyelembe veszik a lakók önálló döntéseit és feladatukat ennek megfontolásával, magas szakmaisággal végzik. A lelki gondozásra különösen a beköltözéskor valamint az élet utolsó szakaszában, nagy gondot fordítunk. Az aktivitást segítő programok sokszínűek. A hitélet mindenki számára napi szinten elérhető és gyakorolható. A folyamatos lelkipásztori szolgálatot a Bencés Templom Plébánosa látja el, megkönnyítve lakóink számára a hitélet gyakorlását. Szent Benedek Regulájából:
36. FEJEZET: A BETEG TESTVÉREK
A betegekről kell mindenekelőtt és mindenek fölött gondoskodni, és valóban, mint Krisztusnak úgy szolgáljanak nekik. Hisz ő maga mondta: "Beteg voltam, és meglátogattatok engem" (Mt 25,36), és: "Amit egynek ezen legkisebbek közül cselekedtetek, nekem cselekedtétek" (Mt 25, 40). De másfelől a betegek is gondolják meg, hogy Isten dicsőségére szolgálnak nekik, és fölösleges kívánságaikkal ne szomorítsák meg a nekik szolgáló testvéreket. De még így is türelemmel kell elviselni őket, mert ez által bőségesebb jutalmat lehet szerezni.

37. FEJEZET: AZ ÖREGEK ÉS A GYERMEKEK
Habár az emberi természet is könyörületre hajlik ezen életkorokkal, tudniillik az öregekkel és a gyermekekkel szemben, mégis a Regula tekintélyével is gondoskodnunk kell róluk. Mindig vegyék tekintetbe bennük a gyöngeséget, és semmiképpen se alkalmazzák rájuk a Regula szigorúságát az ételekben, hanem legyenek jóságos figyelemmel irántuk, és a szabályszerű időnél előbb kapjanak valami ételt.

"A zene és a tánc egymáshoz terel."        /Palya Bea/A keringő dallamaival indítottuk újra a népszerű ülőtáncos foglalk...
03/12/2025

"A zene és a tánc egymáshoz terel."
/Palya Bea/
A keringő dallamaival indítottuk újra a népszerű ülőtáncos foglalkozásokat. Kedves Lakóink nagy figyelemmel memorizálták a látott mozdulatsorokat.

"Szorgoskodnak az angyalok"
02/12/2025

"Szorgoskodnak az angyalok"

A közös imádság fényét ma az Ifjú Lámpás Missziós Iskola diákjai hozták el kedves Lakóinkhoz. Köszönjük 🙏
26/11/2025

A közös imádság fényét ma az Ifjú Lámpás Missziós Iskola diákjai hozták el kedves Lakóinkhoz.
Köszönjük 🙏

A mai napon Csombordiné Szakál Reni kolléganőnk és Filep Márk a demens emberek gondozásának jelenéről és jövőjéről hallg...
18/11/2025

A mai napon Csombordiné Szakál Reni kolléganőnk és Filep Márk a demens emberek gondozásának jelenéről és jövőjéről hallgatott előadásokat a Máltai Szeretetszolgálat szervezésében Győrben. A szakmai napon szociológia és mesterséges intelligencia, neurológia és statisztika keveredett össze.
Hasznos tapasztalatok és tudás a jövőre nézve.

14/11/2025
😎😎😎Nem baj, ha nem dolgozunk állandóan. 🙂 Egy kedves kis “sportdélutánt” tartott a kollégák lelkes csapata. Szerintünk e...
14/11/2025

😎😎😎
Nem baj, ha nem dolgozunk állandóan. 🙂 Egy kedves kis “sportdélutánt” tartott a kollégák lelkes csapata. Szerintünk ebből hagyomány lesz, mindenesetre közeleg a farsangi időszak 😉 😀.

Isten áldja a kollégákat, akikkel igazán önfeledten és meglepően magas színvonalon bowlingoztunk, ettünk, ittunk egy kicsit.🍔🍕🥤🍻

❗️❗️❗️Büszkeségeink:A szociális munka napja alkalmából városi ünnepségen vettünk részt, ahol Polgármester úr meleg szava...
13/11/2025

❗️❗️❗️
Büszkeségeink:
A szociális munka napja alkalmából városi ünnepségen vettünk részt, ahol Polgármester úr meleg szavakkal méltatta a szociális dolgozókat.
Nagyon büszkék vagyunk hűséges kollégáinkra:
Baloghné Klémensz Ibire és
Molnárné Megyesi Marcsira!
❤️❤️❤️
Istennek hála, hogy velünk vannak. 🙏🏻

13/11/2025

"kettévágta díszes köpenyét, betakarta koldus testét. Osszuk szét a köpenyét, öröksége a miénk"

Kirándulás, torna, nyelvi játékok, baráti kártyázás...
04/11/2025

Kirándulás, torna, nyelvi játékok, baráti kártyázás...

Emlékezünk...
31/10/2025

Emlékezünk...

"Mi áradt itt meg, mint a tenger?Miért remegtek világrendek?Egy nép kiáltott. Aztán csend lett."(Márai Sándor: Mennyből ...
23/10/2025

"Mi áradt itt meg, mint a tenger?
Miért remegtek világrendek?
Egy nép kiáltott. Aztán csend lett."
(Márai Sándor: Mennyből az angyal)

Dolgoznak az idős kezek...✍️"– Nagymama, hogyan viseljem el a fájdalmat?– A kezeiddel kedvesem. Ha az elméddel próbálod ...
15/10/2025

Dolgoznak az idős kezek...✍️
"– Nagymama, hogyan viseljem el a fájdalmat?
– A kezeiddel kedvesem. Ha az elméddel próbálod meg, akkor a kín még erősebb lesz.
– A kezeimmel, Nagymama?
– Igen, igen. A kezünk a lelkünk antennája.
Ha varrásra, főzésre, festésre, a föld érintésére használod őket, vagy ahogy a földbe fúrod őket, a gondoskodás jelzéseit küldik a legbensőbb lényedhez és a lelked megnyugszik.
Így nem kell több fájdalmat keltenie, hogy odafigyelj rá.
– Tényleg olyan fontosak a kezek?
– Igen, lányom. Gondolj a csecsemőkre: az érintés útján ismerkednek meg a világgal.
Amikor öreg kezekre tekintesz, többet mondanak el tulajdonosukról, mint bármely más testrésze.
Minden, amit kézzel készítünk, szívből készül, mert a kezünk és a szívünk egységben vannak."
/Elena Barnabé/

Cím

Templom Utca 1
Sopron
9400

Nyitvatartási idő

Hétfő 08:00 - 16:00
Kedd 08:00 - 16:00
Szerda 08:00 - 16:00
Csütörtök 08:00 - 16:00
Péntek 08:00 - 16:00

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Szent Benedek Idősek Háza új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Rendelő Elérése

Üzenet küldése Szent Benedek Idősek Háza számára:

Megosztás

Share on Facebook Share on Twitter Share on LinkedIn
Share on Pinterest Share on Reddit Share via Email
Share on WhatsApp Share on Instagram Share on Telegram