21/11/2025
Tű pontos 😊
Miért roskadozik a mai társadalmunk? És hogyan hat ez ránk nap mint nap?
Az utóbbi években egyre gyakrabban találkozom olyan emberekkel, akik nem is igazán tudják megfogalmazni, mi bajuk van… csak azt érzik, hogy valami nincs rendben. Mintha túl gyors lenne minden, mintha túl sok lenne a zaj, mintha a lelkük már nem tudná tartani azt a tempót, amit a világ diktál.
Gyakran kérdezik tőlem:
„Péter, miért érzem azt, hogy valami kifelé szétesik, és bennem is megbomlik valami?”
A helyzet az, hogy amit most társadalmi szinten látunk, az nem tegnap kezdődött.
A világ nem rosszabb lett – csak hangosabb, szűkebb, és sokkal kevésbé kapcsolódó. És ez a legtöbb emberben ugyanazt a régi, gyerekkori érzést ébreszti fel:
„Egyedül vagyok.”
Mert mi történik ma?
– Állandó online jelenlét
– Tömeges összehasonlítgatás
– Folyamatos teljesítménykényszer
– Kapcsolatok, amik egy kattintással megszakadnak
– Kapcsolatok, amik sokszor csak felszínesek
És közben egyre mélyebbre temetjük azt az egyszerű igazságot, hogy az ember kapcsolódásra van teremtve. Nem információra. Nem teljesítményre. Kapcsolódásra.
Lássunk egy példát:
Képzelj el egy 5 éves kislányt, aki az óvodában szeretné megmutatni a rajzát. Odalép a többiekhez, de azok épp mással vannak elfoglalva, nem figyelnek rá. A kislány nem tudja, hogy a többiek csak el voltak merülve… Ő ebből csak annyit ért:
„Nem vagyok elég érdekes. Nem figyelnek rám.”
Most ugyanez felnőttben:
– Posztolsz valamit, és alig reagál valaki. Elkezded úgy érezni: nem számítasz.
– Mesélni próbálsz a párodnak, de a telefonját nézi. Megint ugyanaz az érzés: nem vagy elég fontos.
– Beviszel egy ötletet a munkahelyeden, de átnéznek rajtad. És már kapcsol is be a régi lenyomat.
Pedig nem történik semmi különös. A világ csak túl gyors lett, a figyelem pedig túl kicsi.
De a lelkünk ezt nem így érzékeli.
A lelkünk számára a figyelem = szeretet.
És ma ez a legnagyobb hiánycikk.
A legtöbb ember valójában nem fáradt… hanem kiéhezett.
Kapcsolatra. Liszt helyett jelenlétre.
Siker helyett méltóságra.
Rohanás helyett meghallgatásra.
A modern társadalom legnagyobb problémája nem a gazdaság, nem a politika, nem a technológia.
Hanem az, hogy az ember lassan elfelejti, hogyan kell emberséggel közeledni egymáshoz.
És ez ott csapódik le a legkeményebben, ahol a legsebezhetőbbek vagyunk:
– a párkapcsolatban
– a családban
– a baráti kapcsolatokban
– és a saját belső világunkban
Ha nem figyelnek ránk, ha nem kapcsolódunk, ha nincs érzelmi jelenlét… akkor ugyanaz történik, mint annak az 5 éves kislánynak: elveszítjük az önmagunkba vetett hitet.
De ez nem a vég.
Ez egy folyamat kezdete is lehet.
Mert minden társadalmi válság egyetlen emberrel indul – és egyetlen emberrel is tud változni: veled.
Zsóri Péter