Mar氣's TuiNa Sopron - Traditional Chinese Acupressure Massage

Mar氣's TuiNa Sopron - Traditional Chinese Acupressure Massage Mar氣's TuiNa - Traditional Chinese Acupressure Massage in Sopron.

31/10/2019

A rugalmasság sokkal nagyobb szerepet játszik a közérzetünkben, mint hinnénk. Kutatók szerint hozzásegít ahhoz, hogy jobban tudjunk edzeni, növeli a mozgékonyságot, javítja az izmok koordinációját, csökkenti az izomfájdalmat, és csökkenti a sérülések esélyét. Minél rugalmas...

15/08/2019

A hagyományos kínai gyógyászat

"Első élményem megrendítő volt… ugyanis a Kínából származó doktor alaposan megnézte a beteg arcát, szemét, nyelvét, majd látszólag a távolba révedő tekintettel hosszasan tapintotta mindkét csuklón a pulzust. Ráadásul mindhárom ujjával hol nyomta, hol felengedte azt. Úgy tűnt, mintha zongorázna. El sem tudtam képzelni mi lesz ebből. Mekkorát csodálkoztam, amikor csupán ennyi vizsgálat után elmondta a kliense bajait. A kezelésből csak a vékony tűkre emlékszem és arra, hogy meggyógyult.
Azóta szerencsére sok kínai orvos érkezett hazánkba és segít a honfitársainkon. Mégis keveset tudunk erről a gyógymódról.
Kínában a hagyományos gyógyítást egyetemen oktatják a modern orvosi karok mellett, és a kórházakban párhuzamosan alkalmazzák igény és szükség szerint.

A hagyományos úton gyógyító orvos is először részletesen kikérdezi a betegét a panaszairól, de azok változásairól is részletesen tájékozódik. Ezt követi a fent is említett betegvizsgálat. Maga a vizsgálat teljesen eltérő a modern orvoslásétól. A szervezet mikroreprezentációs területeit használja. Olyan jeleket keres, amelyek az energiarendszer egyensúlyának felborulását mutatják.

A kínai gondolkodás szerint az ember a mikrokozmosz és a makrokozmosz szerves része. Így azok változásaival szorosan együtt kell változnia. A betegségek ebből adódnak, hogy változatlanul akarjuk magunkat látni. A világot alapvetően két ellentétes erő egymásra hatása alakítja. Ezeken - a yin és a yang- keresztül jelenik meg az egyetemes energia. A yin a befogadó, a hideg, a negatív, a yang az aktív, a meleg, a pozitív. A mi európai gondolkodásunk az ellentéteket vagy-vagy értelmezi szemben a kínaiakkal, akik is-is típusúan gondolkodnak. Szerintük a két ellentétes erő bármelyikét csak a másikhoz viszonyítva értelmes meghatározni. A világegyetem és benne az ember még az ún. 5 elemmel is összefüggésben van. Ezek a fa, a tűz, a föld, a fém, a víz. Ezek az elemek meghatározott rendszer szerint támogatják egymást vagy állnak szembe egymással. Mindegyik elemnek van egy yin és egy yang jellegű megjelenési formája, amelyhez egy-egy szervet és energia vezetéket rendelnek. A vezetékekben az energia állandóan kering és ennek a keringésnek meghatározott rendje, ideje van. A diagnosztikával ezt az áramlást és annak diszharmóniáit észlelik.

A terápiás lehetőségeik közül mi szinte csak az akupunktúrát ismerjük. Ennek gyakorlásakor vékony tűket vezetnek be a test bizonyos pontjain. A tűk anyaga, a szúrás iránya és módja segít abban, hogy az adott ponton serkentő vagy gátló hatás alakuljon ki.
A tűk helyett használhatunk ujjbegynyomást és melegítést is. Az előbbi az akupresszúra, az utóbbi a moxa kezelés.

A hagyományos kínai orvoslás eszköztára ennél szélesebb. A betegeknek minden esetben komoly életrendi, étkezési szabályokat írnak elő, mégpedig úgy, hogy a bevitt élelmiszerre jellemző energia támogassa a szervezet egyensúlyának helyreállását. Az életrendet pedig az aktivitás és lazítás helyes aránya határozza meg. Gyakran ajánlanak légző gyakorlatokat is összekötve fizikai tevékenységgel. Ezáltal a helyes keringést segítik elő. A kezelés alatti energiaharmonizációt a beteg otthonában a gyakorlatok végzésével tudja fenntartani.

Rendszeresen alkalmazzák a saját gyógyszereiket. Ezek teljesen természetes anyagokból állnak. Felhasználnak a készítés során állati-, növényi-, és ásványi eredetű anyagokat egyaránt. Az összeállításnál olyan elemi tulajdonságúakat válogatnak össze, hogy a beteg megbillent egyensúlyának helyreállítását érjék el. Arra is figyelmet fordítanak, hogy a beteg a gyógyszert a legoptimálisabb napszakban alkalmazza.

Végezetül két dologra hívom fel a figyelmet:

1. Kínában a hagyományos és a modern gyógyítás békésen megfér egymás mellett. A beteg igénye és szüksége szerint használják őket.
2. A kínai szemlélet megelőzés jellegű azzal, hogy az embert a világ és annak természetes változásának a részeként képzeli el. Ezért ott a legtöbben rendszeresen és tudatosan étkeznek, mozognak, ami a keletkezett diszharmóniákat szünteti meg.

Ha csak ezeket tanulnánk meg, akkor is az egészségi állapotunk jelentős javulását tapasztalnánk.

És mi gátol bennünket ebben…”

Dr. Sipos Tibor
Igazgató főorvos

www.kinaigyogymod.hu
https://www.facebook.com/kinaigyogymodok

31/07/2019

29/07/2019

A RIZS A BÚZA UTÁN AZ EMBERISÉG LEGFONTOSABB NÖVÉNYI TÁPLÁLÉKA. BÁR A GABONÁK KÖZÖTT A LEGTÖBB SZÉNHIDRÁTOT TARTALMAZZA,...
29/07/2019

A RIZS A BÚZA UTÁN AZ EMBERISÉG LEGFONTOSABB NÖVÉNYI TÁPLÁLÉKA. BÁR A GABONÁK KÖZÖTT A LEGTÖBB SZÉNHIDRÁTOT TARTALMAZZA, MÉGIS DIÉTÁSNAK LEHET NEVEZNI, MERT EGÉSZSÉGESEBB A TÉSZTÁNÁL. TÖBB FAJTÁJA LÉTEZIK. ISMERD MEG ŐKET, ÉS TUDD MEG, MELYIK, MIÉRT HAT JÓTÉKONYAN A SZERVEZETEDRE.

A rizs nem merül ki a fehér és a barna változatban. Több mint 40000 fajtája ismert, éppen ezért mindet nem is fogjuk bemutatni, csak a legnépszerűbb, nálunk is használt változatait. Táplálkozástani szempontból a barna rizs a legértékesebb, hiszen rendkívül magas a rost-, a komplex szénhidrát és a B-vitamin-tartalma, de lássuk, mi van még…

BARNA RIZS
Legalább olyan tápláló étel, mint az anyatej. A barna rizs rengeteg vitamint, ásványi anyagot, fehérjét tartalmaz és rostokban is gazdag. A vitaminok közül E- és B-vitaminban gazdag, sok-sok kalciumot, cinket, folsavat találhatunk benne. Remek méregtelenítő, tisztítja a beleket, és mindenféle emésztési problémák esetén hatékony megoldást, és védelmet nyújt. Az idegrendszer egyik legjobb barátja, nyugtatja az idegeket, kimerültség, stressz és fáradékonyság esetén is érdemes fogyasztani.

FEHÉR RIZS
A fehér rizs egyik nagy előnye, hogy nagyon magas a proteintartalma, így a húsok mellett az egyik legkiválóbb fehérjeforrás. Nem véletlen hát a csirke-rizs-saláta kombináció bármely sportolói, vagy alakformáló diéta esetén. Számos jótékony hatása mellett érdemes kiemelni, hogy a rizs koleszterinmentes, így azoknak, akiknek a koleszterinszintjükkel van problémája, az egyik legjobb táplálék. Ezen kívül pedig segíti a szervezet méregtelenítését úgy, hogy eltávolítja a szervezetből a káros zsírokat.

VÖRÖS RIZS
A vörös rizst 800 éve fogyasztják és használják a különböző betegségek kezelésre, és fehér társához hasonlóan, a vörös rizs szintén képes csökkenteni a „rossz” LDL koleszterinszintet. Különleges színét a Monascus purpureus élesztőgombának köszönheti. Egyik alkotóeleme, a monakolin K gyakorlatilag természetes, növényi változata az egyik legnagyobb forgalmú koleszterincsökkentő sztatin gyógyszernek.

JÁZMIN RIZS
Elszakadva a „színes” rizsektől a jázmin rizs a basmati rizs egyik alfajtája. Enyhe jázmin illatú, hosszú szemű fehér rizs. Ez a rizs rendelkezik a legmagasabb Glikémiás indexel. Konkrétan 109, ami a tiszta glükóznál is több. Bár ez a rizs szintén bővelkedik A- és B-vitaminba, és antioxidánsokat is tartalmaz, komoly vércukor-ingadoztató hatása miatta fogyasztása nem mindenkinek ajánlott. Az ázsiai ételekhez kiváló, de süteményeket és rizottót nem ajánlott belőle készíteni.

BASMATI RIZS
A rizsek között a legalacsonyabb glikémiás indexe (58). Ez azt jelenti, hogy a szénhidráttartalma minden más rizsnél lassabban szívódik fel a véráramba, így ez tekinthető a legdiétásabbnak. Fontos B-vitaminokat tartalmaz, mint például a tiamin és a niacin. Segít a szív, az izmok és az idegrendszer normális működésének fenntartásában. A rostjai pedig segítenek csökkenteni a koleszterin- és a vércukorszintet.

VADRIZS
A sötét színű vadrizs, valójában nem is rizs, hanem egy fűféle termése, de mégis rizsként használható. B-vitamin, niacin és riboflavin tartalma magas, ráadásul teljes értékű fehérjeforrás, tartalmazza az összes aminosavat. Élelmi rost, fehérje- és kalóriatartalma a barna rizshez hasonló.​ Íze igen intenzív, ezért a leggyakrabban valamilyen rizsfajtával elkeverve ajánlott fogyasztani.

Cím

Temető Utca 1/A
Sopronbánfalva
9400

Nyitvatartási idő

Hétfő 09:00 - 17:00
Kedd 09:00 - 17:00
Szerda 09:00 - 17:00
Csütörtök 09:00 - 17:00
Péntek 09:00 - 17:00
Szombat 09:00 - 17:00

Telefonszám

+36303737161

Weboldal

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Mar氣's TuiNa Sopron - Traditional Chinese Acupressure Massage új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

Megosztás

Share on Facebook Share on Twitter Share on LinkedIn
Share on Pinterest Share on Reddit Share via Email
Share on WhatsApp Share on Instagram Share on Telegram