08/03/2024
Bibók Bea szavaival kívánok Nagyon boldog Nőnapot magunknak!!!
👠👱♀️🤵♀️👩🏻⚕️👩🦳👩💻🧕🏻👯♀️🧔♀️👩🏭
Tökéletes vagy „elég jó”?
Vannak olyan emberek, akik mindig a maximális teljesítményre törekszenek, nemcsak a munkahelyükön, hanem általában az életben. Sajnos ezáltal kialakul egy teljesítmény alapú szemlélet. Ezt a belső magas elvárást a felnőtt a gyermekkorából hozza, hiszen a szülő erősíti meg abban, hogy mikor válik szerethető kisgyermekké.
Vannak szülők, akik a teljesítmény alapján mérik a szeretetet, éppen ezért a gyermekük azt tanulja meg, hogy a maximális teljesítményt muszáj produkálniuk, mert máskülönben nem kapnak szeretetet.
Sajnos a ez felnőtt létre is kihat.
Vannak, akik azért akarnak a nőnek orgazmust okozni, mert ez jelenti azt, hogy ők jó szeretők.
Vannak, akik túlságosan kiszolgálják a partnerüket és a másik embert is, és a saját szükségleteiket nem.
Vannak, akik felnőttként is pont úgy áhítják a szülők elismerését, mint kisgyermek korban.
Léteznek olyanok is, akik abból érzik tökéletesnek magukat, ha kigyúrják a testüket, és az egész életük az edzések köré szerveződik, mégsem érzik tökéletesnek magukat.
Élnek köztünk olyanok, akiknek egy luxusautó sem elég jó, mert évente, netán félévente még extrább kell ahhoz, hogy értékesnek érezzék magukat.
Aztán vannak olyan nők, akik halálra gyötrik azért magukat, hogy álom testük legyen, diéták tömkelege, önkínzás, és mérhetetlen önsanyargatás árán (sem) érik el a vágyott állapotot.
Vannak anyukák, akik az anyaságtól annyira görcsölnek, hogy szorongással telik a életük, mert tökéletes anyák akarnak lenni, „elég jó” anya helyett.
A fent felsorolt példákban szereplők azok az emberek, akik nem ismerik az elég jó fogalmát, csakis a tökéletességet (ami nem létező fogalom).
Egyszer régen, még a ’90-es évek elején a férjemnek volt egy CD boltja. Vidéken éltünk és Budapestre utazott azért, hogy egy igazán jó CD lejátszót és erősítőt vegyen, mert zeneszerető emberként meg akarta adni a módját, hogy a vevő jó minőségben hallgathassa meg a komolyzenét, a jazzt és a sláger zenét is.
Amikor hazaérkezett, megkérdeztem tőle, mit látott?
Azt válaszolta, hogy látott egy fantasztikus készüléket, aminek az ára kétszázezer forint környékén járt.
Megkérdeztem tőle azt is, mit tudott ez a készülék?
Azt válaszolta, hogy fantasztikusan szólt, nagyon élvezetes volt minden CD, amit hallgatott.
De az ennél jobb, csúcskategóriás készülék, na az az igazi top kategória. Kérdem én, mit tudott ez a CD lejátszó?
Mindent, amit az előző, de a basszus hangok, hát azok kicsit teltebbek voltak, mint az előző.
Persze nagyon szurkoltam, hogy a csúcskészülék mellett döntsön, de amikor az árát is megkérdeztem, akkor leesett az állam.
Ugyanis ez a top CD lejátszó négyszázezer forintba került.
Tudjuk, hogy minél magasabb kategóriás egy készülők, a legapróbb tökéletesítés is óriási pénzbe kerül.
Így a második legjobb készülék mellett döntöttünk.
Talán ismeritek a Pareto-elvet. Cégeknél, szervezeteknél használják ezt a fogalmat, ami azt jelenti, hogy 80:20 arányban várják el a dolgozótól a jó munkavégzést.
Mert a dolgozónak a 80%-nyi munkavégzés pont annyi energia és idő, mint 80%-ról elérni a 100 %-ot, így a cégnek ez nem gazdaságos.
Így van az életben is.
A tökéletességre törekvés nagy költséggel jár (és itt nem az anyagaikat értem, hanem a befektetett energiát), amiben nem elfogadható, hogy legyen benne némi tér a tökéletlenségre. Minél magasabb szinten működünk, egy pici pozitív változtatás egyre több energiába kerül.
Ha egy futót vizsgálunk meg, akkor jól érzékelhető, hogy a kezdeti sikerek könnyen tudnak fejlődni, majd már amikor a világcsúcs környékén jár, akkor egy-két tized másodpercnyi fejlődésért négy évet dolgozik, míg a páyafutása elején ekkora fejlődést néhány hét alatt ért el.
Egy szó, mint száz, a leghatékonyabb működés, pszichés értelemben is az, amikor törekszünk elég jól elvégezni a feladatainkat, a magunk iránti elvárások nem merevek, hanem hagyunk játékteret arra, hogy ha nem sikerül tökéletesen, akkor is meg tudjuk élni az elégedettséget. Ez a rugalmas gondolkozás.
Ugyanis ez szolgál majd motivációként a legközelebbi kihívásra.
Jó lenne, ha nem ülne a vállunkon az elváró anyukánk vagy apukánk és duruzsolna a már felnőtt fülünkbe, hogy „csak akkor vagy szerethető, ha belegebedsz, és kihozod magadból a lehetetlent".
Jó lenne, ha ezt a soha nem szűnő mérgező hangot lecsitítanánk, és megszeretgetnénk önmagunkat.
Jó lenne, ha meg tudnánk engedni azt, hogy jó érzésünk akkor is megszülethet bennünk, ha azt érezzük, hogy beletettük azt az energiát, amit éppen mozgósítani tudunk.
Jó lenne, ha ez elég ahhoz, hogy sikeresnek érezzük magunkat és a munkánkat, a szülői szerepünket, vagy a sz*****is teljesítményünknek is tudjunk örülni.
(Fotó forrása: Haris Lithos)
