30/09/2025
Folytatás:
Ez a folyamat pontosan 9 éve kezdődött el. Egyre többet meditáltam, és kezdtem olyan megoldásokat keresni, amik támogathatnak abban, hogy szépen lassan elindulhassak a színesebb világ felé.
Jártam pszichológushoz, aki segített rádöbbenteni mennyi elspájzolt fájdalom van bennem, sok sok hosszú télre elegendő. Itt a kevencem a színes kártyás technika volt, mivel nagyon vizuális ember vagyok, ezzel sikerült kizökkenteni az üresség állapotából, amit akkoriban éreztem. Jártam támogató közösségbe, ahol másokat hallgatva erősödtem szépen lassan, tudván, hogy nem vagyok egyedül, és bár mindenki útja egyedi, mégsem kell, hogy magányos legyen.
Majd jött az állapotosság és a Covid. Itthonról folytattam tovább az önismereti utam, de ekkor nem volt helye a vájkálásnak, mert az sok nehéz felismeréssel járhat. A pici kis babóca miatt, akire nekem kellett vigyáznom, aki akkor a testem védelmében fejlődött, sokat meditáltam, sokat meséltem neki, és nagyon, de nagyon sokat szeretgettem.
Miután megérkezett a kinti földi világba, és elkezdtünk szépen lassan összeszokni, megindult életem legnagyobb önismereti utazása, a gyermekem által tartott tükörben. Szeretett vezérelte tükörbenézés ez.
Megmutatta nekem a fájdalmas igazságot: nem tudom, hogyan szeressem magam, és ez a megdöbbentő felfedezés az alapvető eleme a további utamnak. Most van a leghitelesebb okom, hogy ezt megtanuljam. Az önszeretetet művészetét már Nem csak magam miatt kell mesteri szintre fejlsztenem, hanem felelősséget is kell vállalnom azért, hogy megmutassam a fiamnak, hogyan szeresse önmagát, hogy magabiztosan és bizalommal léphessen ki a világba.
Néha nagyon mély és nehéz felismerések vannak, de egyre könnyebb és mindig csodálatos utazás ez egy hullámvasúton, amin egyre kisebbek a hullámok, és paradox módon ugyan, de pont ez teszi napról napra értékesebbé.
Folyt.köv
Continued:
This process started exactly nine years ago. I meditated more and more, and I began searching for solutions that could support me in gradually moving towards a more vibrant world.
I visited a psychologist, who helped me realise how much pent-up pain I had inside, enough for many long winters. My favourite technique was the colour card method, as I am very visual, and it managed to lift me out of the emptiness I felt at the time.
I joined a support community, where I slowly became stronger by listening to others, recognising that I was not alone. Although everyone's journey is unique, it doesn't have to be lonely.
Then came pregnancy and Covid. I continued my journey of self-discovery at the comfort of my home, but there was no room for digging deep into my traumas, as it can involve confronting many difficult truths.
I had a tiny baby developing inside me at the time, I meditated a lot, spoke to him often, and showed him a great deal of love. Once he arrived in the outside world and we started to get used to each other, the greatest journey of self-discovery of my life began — in the mirror held by my little son.
This mirror-gazing is given to me by someone I love. He started to show me the painful truth: I do not know how to love myself, and this shocking self-discovery is the basic element of my journey going forward. I have the most precious reason now, I have to not just teach myself but also I am responsible for showing my son how to love himself, so he can go out to the world with confidence and trust.
Sometimes it is profoundly challenging, but it becomes easier, and it always remains a wonderful roller coaster ride, on which the waves grow smaller and smaller — and paradoxically, this only makes it more precious each day.