01/11/2025
Emlékezés napjai 🕯
Minden év október végén
vannak esték, amikor az otthon különös csendbe burkolózik.
A folyosón csak a lépteim visszhangja kísér tompán.
Ilyenkor mindig azt érzem, hogy nem vagyok egyedül.
Azokra gondolok, akik már továbbmentek.
Valahogy.. az ápoló-gondozó, egy régi lakó nevetését véli hallani a folyosó sarkán. Egy kéz érintésének emlékét, egy könnyektől csillogó tekintetet, ami mélyen ott marad nővérlelkünkben, lenyomatként szívünkben.❤️🩹
Az elmúlás nem ürességet hagy maga után, hanem nyomokat – finom, láthatatlan fonalakat, amik összekötnek minket mindazokkal, akiket valaha megérintettünk.
Ahogy a halottak napja közeleg, nem csak gyertyát gyújtunk, hanem megállunk egy pillanatra az ágyak mellett.
Mert tudjuk, itt is voltak, akikre már senki sem emlékszik – csak mi, akik fogtuk a kezüket, amikor elcsendesedtek.
És ez az emlékezés nem szomorúság.
Ez az ápolói lét csendes ígérete:
hogy senki ne menjen el egyedül,
legyen valaki, aki mindig őrzi az élet fényét, amíg az ki nem alszik.
Mikor leülök a műszak végén, és kint a szél kecsesen mozgatja a fák lassan kopár ágait, úgy érzem, minden lélek, akit valaha kísértünk, egy kicsit bennünk él tovább.
És talán ez ad értelmet annak, hogy másnap is újra elindulunk...
Halottak napján nemcsak a távozottakra gondolunk.
Hanem arra a szeretetre is, ami megmaradt utánuk.
Mi, akik nap mint nap a határon járunk élet és elmúlás között, tudjuk: egy szeretett lélek sosem távozik el örökre.
Csak alakot vált. Egy emlék, néha egy illat… és néha egy mécses fénye őrzi tovább. 🖤🍂🕯
Ápolónő
