Magyar Nemzeti Levéltár Fejér Vármegyei Levéltára

04/12/2025

https://mnl.gov.hu/mnl/ol/hirek/uj_adatbazis_magyarorszag_1944_1945_os_katonai_birtokbavetelerol

December 2-án sajtónyilvános esemény keretében mutatták be a Magyar Nemzeti Levéltár Bécsi kapu téri palotájában a Magyarország katonai birtokbavétele 1944–1945 című adatbázist, amely mérföldkőnek számít a hazai levéltári digitalizáció és adatvizualizáció területén.

02/12/2025

01/12/2025

Ma 100 éves a magyar rádió!

Bár a hazai rádiózás története visszanyúlik néhány évvel korábbra: a kezdetek egészen az 1917-től gyártott katonai KLERA-készülékekig vezetnek, amelyeket a Telefongyár állított elő.

A lakossági rádiók gyártására várni kellett néhány évet, 1923-tól beszélhetünk magyarországi kísérleti rádiósugárzásról. A rendszeres adások éppen ma egy évszázada indultak el.

A rádió első operaközvetítésén a Puccini Tosca című darabja hangzott el, míg az első daljáték a János vitéz volt. A legelső helyszíni riportot a fővárosi állatkertből sugározták, ahol a kreativitására is szüksége volt a helyszíni riporternek: „a csörgőkígyó nem akart csörögni, […] egy kisgyerektől kért kölcsön játékcsörgőt.” 1925. május 3-án hallhatta először a közönség először a „Mit üzen a rádió?” című műsort. Az első külföldi közvetítés Bécsből történt a helyi rádió zenekarának hangversenyén.

Hazánk a készülékgyártás terén is figyelemre méltót alkotott: 1924 és 1984 között több mint ezerféle rádiótípus készült az Orionban, a Híradótechnikában, a Rádiócentrumban, a Tungsramban és további 34 hazai üzemben. Illusztrációként álljon itt egyetlen számadat: 1928-ban – három évvel az adások elindulása után - már 105 430 detektoros és 56 332 csöves rádió üzemelt Magyarországon.

A Magyar Nemzeti Levéltár Fejér Vármegyei Levéltára 2023. június 24-én, Kóger László gyűjtő-kurátor közreműködésével rádiótörténeti kiállítással ünnepelte a kísérleti rádióadások elindulásnak évfordulóját. A tárlatról bővebben: https://mnl.gov.hu/mnl/fml/hirek/nosztalgia_radio_hirujsag_irasa. A kiállítás 2024 áprilisáig volt látogatható és több cikkben is foglalkoztunk a rádiózás és a tömegkommunikáció történetével a Levéltári Mozaik online újságban. A cikkeket ajánljuk a rádiókedvelő közönség szíves figyelmébe:
· A rádió a képzőművészetben - https://mnl.gov.hu/mnl/fml/hirek/a_radio_a_kepzomuveszetben
· „Doboz a fa alá” - https://mnl.gov.hu/mnl/fml/hirek/doboz_a_fa_ala
· Távkommunikáció és a rádiózás története - https://mnl.gov.hu/mnl/fml/hirek/tavkommunikacio_es_a_radiozas_tortenete

25/11/2025

Mi a frász? – Avagy rángógörcsre együnk smaragdot és bújjunk át a frászkarikán

Néha egy-egy kötetlen beszélgetésből is születnek cikkek, tegnap a frászkarika miben létéről történt baráti-szakmai értekezés igazolta, hogy a frász „megér egy misét”.
A levéltárban talán frászt nem tud senki kapni, de kezelni elvben lehetne, mivel van némi „frász elleni magisztérium” a gyűjteményünkben. Igaz nem maga a 18. századi csodagyógyszer, csak annak az emléke papírra nyomva... Először azonban vizsgáljuk meg, hogy mi is az a frász, amelyet többek közt frászkarikával és frászkereszttel is megpróbáltak kezelni több-kevesebb sikerrel.
A frász (ritkábban fráz) szó eredetileg elsődlegesen betegséget jelölt (erről később), másodlagos jelentése „ijedség, ijedtség”, harmadlagosan pedig pofont jelentett. A kifejezés valószínűleg 19. századi átvétel a német nyelvből. Feltehetően a frais (ritkábban freis, fraisel) szóból származik, aminek görcsroham a jelentése. Erdődi József kutatása szerint „a (die) Frais, (die) Fraisel görcsökkel járó betegség, eskór [nyavalya, epilepszia], eclampsia. Bajorországban ez a mondás járja: […] eskór és a rángógörcs egy testvérek. […] A magyar nyelvben a betegséget […] jelölő frász szó csak a XIX. és a XX. század irodalmából mutatható ki […], a legrégibb adat a XIX. század elejéről való.” Az átvett névvel valamilyen más, korábban is ismert betegséget illettek eleink (például a nyavalyát). Átvitt értelemben is használták a kifejezést a szerelmi vágyakozáshoz kapcsolódóan: „töri a frász valakiért.”
A betegségnév és a hozzá kapcsolódó szólások és szitkok-átkok máig fennmaradtak annak ellenére, hogy már nem keressük fel háziorvosunkat azzal, hogy „frászt kaptunk”. A szitkozódásokban általában a „kitör” ige szerepel, jellemző még a „beléáll” ige, szórványosan a „rámegy”, illetve a „rájön a frász” is ismert (pl. Szolnok). A „törjön ki a frász”, akárcsak a „törjön ki a nyavalya” megszemélyesített betegségokozóra utalnak, mintha egy cselekvésre képes entitással lenne dolga betegnek vagy a „megátkozottnak”. A „frász törje ki”, a „frász fogja meg”, a „beállt a frász”, a „járta a frász” stb. szidalom országszerte adatolható. A „frászt kapott” szókapcsolatot később elkezdték magára az ijedelemre is használni. A „kapsz egy frászt”, vagyis egy nyaklevest, a frásznak egy egyedi, hazánkban ismert jelentéstartalmú változata. A tolvajok zsargonjában előforduló frász/pofon első lejegyzése 1888-ben történt.
A frász vagy fráz többféle betegséget jelölhetet, de elsősorban görcsös rohamokkal járó bajokra használták, így például a nyavalyatörés (a nyavalya vagy nyavalyatörés epilepsziát, illetve annak rohamát jelenti), eklampszia (eszméletvesztéssel járó rángógörcs), illetve más rángatódzással járó állapotot értettek alatta. Leggyakrabban a csecsemő- és gyermekkori görcsös állapotokat illették a baljós névvel (néha akár a szélgörcsöt is). A felnőttek esetében frász kiemelt tünete volt a szájhabzás, illetve az is, ha a beteg valamiért földhöz vágta magát. Néhány esetben szívbajnak, szívrohamnak, sőt idegbajnak is minősítették a frászt.
A fogfrász viszont egy veszélyes gyermekbetegségnek számító szájüregi probléma volt, ami a tejfogak ínyen való áttörése, vagy a fogak növekedése során alakult ki. A fogfrász súlyos gyulladással járó lázas betegség, amely bizonyos esetben görcsökhöz is vezetett, vélhetően ezért ragadt rá a frász kifejezés. A szájbetegség súlyosabb esetben halált okozott.
Nem csupán a rángógörcsös betegségek esetén nehéz megfejteni, hogy pontosan milyen mai betegséggel álltak szemben a régi orvosok, amikor „sima” frászt diagnosztizáltak egy betegnél, hanem a fogfrász esetén is. Ugyanis más szájüregi gyulladással és egyben lázzal járó tünet esetén is fogfrásznak minősítették az esetet, akkor is, ha nem fogzott a páciens.
A frászt a népi gyógyászat a megijedéssel, rontással vagy az előbb is említett fogzással hozta összefüggésbe. Az ijedtséget önálló betegségnek tartották, azonban inkább gyűjtőfogalomnak tekinthető, az a közös az ijedségnek tartott betegségekben, hogy a tüneteket megijedés, félelem válthatták ki és gyakran jártak remegéssel.
A frász kezelésére a népi gyógyászat számos eljárást alkalmazott. Mivel babonás hit övezte a betegséget csak feltételezéseik voltak eredetére: „[…]jeges vízbe tapickolt, abba mindig benne volt a frász, mindig ezt az oldalát rángatta. Elérte ott [a vízben], [...]még a szemire is hályog jött, mert megvadult a vére, Így csúszott csak egyik oldalon, mint akit szél ért, a keze csak igy maratt. neresztőfű (Momordica balsamina, másként csúcsos magrugó) fürdőben fürdették, patikai ineresztő zsírral kenegették, de […] nyomorultnak maradt.” Elég volt egy apró ballépés és frászossá tehette valaki gyermekét a néphit szerint: „Ha a könyérsütő asszon az égő pemetet a lábává tiporta el, vagy a szemvinyót [szénvonót], annak a gyeröke úgy éfeketödött. Frászos lőtt.”
A rohamok kezelésére léteztek gyógyszerek, azonban hatásosságuk erősen megkérdőjelezhető, mivel az epilepszia máig kihívás az orvostudomány számára. Hans Seyfridt házipatikája és eceteskönyvecskéjének (1609–1633) 536. receptje frász elleni készítmény volt: „Für die Fraiss / A frász”. A gyógyszer receptjének fordítása: Végy fél kanál Alster vizet (vélhetően itt a folyó vízére gondol a szerző és nem a mai értelemben vett Alsterwasserre, ami egyfajta citromos sörital), tégy bele fehér és sárga tölgygubacsot (mindegyikből egy késhegynyit), és add be a gyermeknek, használ.”
A Magyar Nemzeti Levéltár Fejér Vármegyei Levéltára muzeális gyűjteményében fellelhető Torkos-féle 1745-ben kiadott gyógyszerárszabásban is találunk nyavalyatörés ellen szert: a Magisterium Epilepticum magyarul a „Nyavalya törés ellen való magisteriom”, németül a „Magisterium wider die Freis” nevet viselte (Torkos Justus János: Taxa pharmaceutica Posoniensis, cm instructionibus pharmacopoeorum, chirurgorum et obstetricum, Pozsony, 1745., 23.p.). A magisztériumként is ismert gyógyszer nevének jelentése „csodás hatású anyag”, az ásványi drogból ecetsavval, salétromsavval, kénsavval vagy káliumkarbonáttal készített (lecsapott) gyógyszerforma a 18. század folyamán volt közkedvelt. A legértékesebb változata valódi drágakövekből készült, ilyen volt a Magisterium Lapdidis Rubini (rubinos magisztérium), a Magisterium Lapdidis Smaragdi („smaragd-kő magisztérium”) és a Magisterium Lapdidis Sapphiri (zafír/Safír-kő magisztérium). A frász elleni magisztérium hajmeresztő összetevőket tartalmazott, nem volt híján a drágakőnek sem: „Egy nehezen emészthető és igen értékes keverék volt kétségkívül a Magisterium epilepticum, amely az emberi koponya, a szarvas- és jávorszarvaspata, a szarvasagancs, valamint „valódi egyszarvúszarv” (unicornu verae, valójában általában narvál agyar), smaragd és borostyán, továbbá néhány egyéb összetevő keverékéből állt (forrás: Karl Ahlberg: Den svenska farmaciens historia, 1908; részben mesterséges intelligenciával fordítva svédből). Nem csupán az orvosok és gyógyszerészek ajánlottak emberi származékot a frász kezelésére, hanem a népi gyógyítók is, igaz, hogy azt legalább nem kellett megenni az „orvosi kannibalizmus” szellemében. Az első gyermek köldökzsinórját gyakran eltették, mert jól jött „[…]ha frászt kap a gyermek, vagy fogai jönnek, jó, ha magánál hordja.”
Az epilepsziás és görcsös rohamokért gyakran a boszorkányok általi rontást tették felelőssé, így a kezeléskor a fentebb látható gyógynövényekkel való kezelés mellett a ráolvasások és a különböző rítusok is megjelentek. A nyavalya vagy nyavalyatörés néphit szerinti oka lehet rontás, megszállás, illetve az, ha ördög vagy bűbájos „csigázza” az illetőt, esetleg a „lábnyomát sírba lökték” a betegnek.
Az epilepsziások hazánkban Szent László király sírjához zarándokoltak, helyenként pedig Szent Vitus (Vid) volt az epilepsziások pártfogója. Az epilepszia népi megelőzése Szent György napi, illetve Szent Iván-napi szokásokhoz kötött rituálékat végeztek (hempergés, tűzugrás), hatásosnak vélték többek közt a visszafelé elmondott imát. Más mágikus eljárásról is vannak adatok: hasított ág körül oda-vissza adják a beteget (átbújtatás), harang szívére öntött vízzel mossák meg a testét; kilenc forrás vízéből kilenc fűvel fürdőt készítenek neki vagy ruháit leszaggatva a határban elássák. A nyakba akasztott kígyóbőr, a Szent György nap előtt fogott kígyó feje vagy a száraz denevér nyakba akasztva is segíthetett a bajon.
A ráolvasások az igézésnek és más betegségeknek is az „orvoslói” lehettek, Vajtán a szájhagyomány az alábbi ráolvasót őrizte meg: „Úton mén az ige, azt kérdi a Jézus király, hová mén, te ige? Elmegyek a János szívét szaggatni, színjét hervasztani. Ne menj el a János szívét szaggatni, színjét hervasztani, menj el a Jordán vizére, fürödj meg a Jézus nevébe.” De léteztek általános ráolvasók is, amelyet az ország minden részében alkalmaztak: „Se nem kilenc, se nem nyolc, se nem hét... se nem kettő, se nem egy, se nem semmi”, vagyis úgy tűnjön el a betegség, ahogy a számok eltűnnek. Némelyik ráolvasó gyermekmondókává vált az idők során, sokunk mondogatta ártatlan óvodásként a „Szita-szita péntek, szerelem csütörtök, dobszerda” rigmust.
A németeknek, osztrákoknak, illetve a hazai német kisebbségnek gazdagabb a frásszal kapcsolatos hagyományai vannak, mint nekünk. A hazai németek ablakot borítottak a beteg csecsemő bölcsőjére a frász megelőzésére, a népszokást Szeged környékén és Balatonszemesen is rögzítették a néprajzkutatók. Szatmár vármegyében a fogfrász megelőzésére kulcsot használtak: „Ha nehezen jön a gyerek foga, kócsot [=kulcsot] rágatnak vele. Amilyen könnyen nyitja a kulcs a zárt, olyan könnyen jöjjön ki a foga. A szegényebbje a fogzás megkönnyítésére kócot [kender, len v. juta hulladékszálak csomója] rágat a gyerekkel, nehogy fogfrászt kapjon.” Békés vármegyében a frászos beteget jegykendővel, kifordított köténnyel takarták le jegygyűrűt nyomtak homlokára, majd pálinkában csikólépet adtak be neki orvosság gyanánt és ráolvastak. A fogfrászt arról ismerték fel, hogy a gyerek ínye „megveresedett” (begyulladt) és szinte önkívületi állapotba került, a gyerek ínyét ilyenkor pálinkával, rézelejével (metilalkoholban gazdag párlatrész), illetve sósborszesszel dörzsölték be.
A varázseszközök között található frász elleni nyakba gyöngysor (a kör betegségtávoltartó erejének felhasználása), sőt a frász ellen „görcs-főkötővel” is lehetett küzdeni, az eszköz finom vászonból készült és szentképekkel hímezték ki. A másik bajelhárító a frászkereszt vagy Bálint-kereszt volt, amelyet a betegek a nyakukban hordtak védőeszközként. A színes szalag is gyógyíthatta a bajt, ha a megfelelő helyre rögzítették, de mi is volt az: „Frász ha fokta a gyerököt, piros szallagot kötöttek a bilijjére [nemi szervére].”
Létezett úgynevezett frászlevél (Fraisbrief) is, amely védő-óvó funkciót ellátó nyomtatvány volt, amely a 17–19. században örvendett népszerűségnek, főként a német területeken. Az egylapos, – gyakran fametszettel ellátott – dokumentumon többnyire ima is szerepelt a betegség megelőzéséhez. A szövegek gyakran tartalmaztak napi áhítatra vonatkozó kéréseket vagy imagyakorlatokat is. Gyerek esetében a frászlevelet összehajtották és az ágyba vagy a bölcsőbe helyezték, ritkábban a testen hordták (például szövetzsákocskába varrva, amelyet „medálként” viseltek. Tirolban a szülésznők az újszülött párnája alá helyezték, hogy megvédjék. Felnőtt betegeknél a táskába is kerülhetett. Lenz Kriss-Rettenbeck kutatása szerint „A vidéki háztartásokban a frászlevelet spirituális gyógyszernek tekintették, […] felhelyezték a lázas ember mellkasára, miközben a Miatyánkot mondták.” Részlet a Salzburgi Néprajzimúzeumban őrzött frászlevélből: „Aki magával viszi ezt a levelet, azt nem érinti pestis, villámlás, ellenség vagy mágia, amíg Mária köpenye alatt tudja magát.” A svábok által alkalmazott „Frais-Segen”, vagyis frászcédulák ugyanebben a tárgytípusba tartoznak. A szentképes (Mária, Krisztus) németnyelvű cédulákat hetvenhét-féle frais-ra ajánlották. Frászcédulájukon rendre csak tizenhármat (szám babona) sorolnak fel (rángatódzó frász, a veres-, az aszaló-, a rezgő-, a hideg-, az ejtő-, a futó-, a feszítő-, a csendes-, a kiabáló-, a dühöngő-, a dagadt- és a lökőfrász).
Kifejezetten a gyermekkori frász gyógyítására szolgált a frászkarika (németül Fraisring, illetve Fraiskette), amelyen átbújtatták a beteg kisgyermeket vagy az egészséges újszülöttet. Egyes források szerint különleges módon elkészített kör alakú hatalmas perec volt, míg más források koszorúszerű vesszőfonatnak írják le. Légrády Eszter egy harmadik frászkarika típusról is tudósít „A tudósasszony gyógyírjai: kenés, ráolvasás, ablakráma” című írásában: „Ha a frász-betegség — mai nyelvén epilepszia — támadott meg valakit, frászkarikával gyógyították. Frászkarika: csemetefa törzse kettéhasítva, közé bújtatva a páciens, a páciens feje fölött karikába hajlítva a kettészelt fa törzse. De gyógyított az egyszerű ablak is, ha leemelve, táblástul, keretestül a betegre helyezték.”
A frászkarika első ismert említése a 12. századi Angliában történt (görcsoldó gyűrűk), hozzánk ugyanúgy német közvetítéssel kerülhetett, mint maga a frász szó. A frászkarika szót az ország egész magyarsága ismerte, a fővárosban és a Nyírségben is használták, de Zolnay Vilmos szerint a Dunántúlon (Budakeszi, Budaörs, Budakalász, Csolnok, Dorog, Esztergom, Pilisvörösvár, Pomáz, Tata, Tát, Veszprém környéke, illetve a Bakonyban) sem volt ismeretlen. A frászkarika készítésére és használására vonatkozóan szórványosak az adatok és elsősorban a tésztából sütött verziót találjuk meg.
A sült tésztából készült kerek, vagy enyhén elliptikus („hosszúkás”) perec alapanyagainak száma különleges jelentőséggel bírt: kilenc egymás utáni napon kellett kilenc házból a lisztet kérni majd kilenc napig készíteni. A kilenc itt az anyaméhben eltöltött időt szimbolizálja Zolnay szerint. A tésztát szentelvízzel gyúrták. A fogfrászt kapott gyermeket átbújtatták a méretes sült „perecen”, amely a betegségből való megszabadulást, tehát a jelképes az újjászületést jelentett (analógiás gyógymód).
A frászkarika kifejezés később egybeolvadt a franckarikával, pedig a franc teljesen más betegség volt. A szifiliszt nevezték francnak, de számos más neve is ismert, mint a franciakór, lüesz, (rádai) rosseb, vénuszi nyavalya vagy a vérbaj. Valódi franckarikáról jelen ismereteink szerint nincsenek adatok, sem pedig tárgyi emlékek, viszont a sült frászkarikát megtaláljuk (a nagykőrösi Arany János Múzeum gyűjteményében. Bodnár Zsuzsanna, a „Fűben, fában, hitben orvosság” Régi gyógymódok a parasztságnál című időszaki kiállítás kurátora pedig a Sóstói Múzeumfaluban mutatott be egy frissen kisütött frászkarika rekonstrukciót.
Amennyiben a frászkarika és társai sem segítettek a betegen, a „nyavalyatörőshöz exorcistát, ördögűző papot hívtak, aki kifejezetten erre a célra összeállított szövegekkel és rítusokkal látott a kezeléshez.”
A frász néha jó célt is szolgálhatott, ezt példázza a szlovákiai Forrón (egykori Abaúj-Torna vármegye) feljegyzett népszokás. A gyógyító a nyelven nőtt kelevény (pattanásféle) gyógyításáról szóló tanácsában említette meg a frászt: „Nyelvét háromszor tűvel szurkálja, háromszor tűzbe köpjön és csombékot [=csomót] kötve a nyakán (fején) lévő kendőre (amivel mintegy jelképesen a megrontó nyelvére köti a csombékot mondja: Fráz fogja meg a nyelvedet, ha nem tudsz tülem pihenni. Akkor a megrontó megkapja a bajt.”
A frász még a hazai szépirodalomban is helyet kapott: „Akkor is úgy volt: frász törhette ki! A Dal és Szépség nyugtalan magyarját" (Ady Endre: Néhai Vajda János: Összes Versei, 1908), illetve „Minél jobban kacagott, engem annál jobban tört a frász” (Móricz Zsigmond: Életem regénye, 1939).
Zárásként érdemes megjegyezni, hogy – a már igencsak közelgő – karácsonyi ünnep is segíthetett a frászos csemetéken, azonban ajándék helyett ők kerültek – na nem a fa alá – hanem az asztalra: „Ha talán gyerökfélét mökfogott a frász, karácsonyi abrosszá letakarták.” Vagyis azzal az asztalterítővel, amely karácsonykor az asztalon volt. A karácsonyi asztalra, alá, illetve a közelébe helyezett tárgyak különleges mágikus hatalommal ruházódtak fel. A karácsonyi abroszt – amely a Dunántúlon meglehetősen szép változatokban terjedt el – csak egyetlen ünnepi alkalomra használták, ezt követően vetőabroszként vagy sütőabroszként alkalmazták (termés bő legyen, vagy hogy a kenyér jól sikerüljön), de mint látjuk gyógyító szereppel is bírhatott. Az ünnepek idején tehát felesleges frászt kapni, a megoldás ott találjuk az asztalunk tetején. 😊
Felhasznált irodalom:
• A magyar nyelv értelmező szótára
• Ahlberg, Karl: Den svenska farmaciens historia
• Antall József szerk.: Népi gyógyítás Magyarországon
• Antall József–Buzinkay Géza: Népi gyógyítás Magyarországon
• Babona a gyermekszobában. Magyar nő, 1950.05.01.
• Bodnár Zsuzsanna: „Fűben, fában, hitben orvosság” Régi gyógymódok a parasztságnál – időszaki kiállítás a Sóstói Múzeumfaluban
• Eperjessy Ernő: Regionális cselédszótár. A zselicségi uradalmi cselédek regionális szótára 1900–1950
• Erdődi József: Egy babona európai útja
• Gábor Gina: Hogyan készül a frászkarika
• Grynaeus Tamás: Népi orvoslás Orosházán
• Hans Seyfridt házipatikája és eceteskönyvecskéje (1609–1633)
• https://luminated.at/news/detail/der-frais-brief-magie-glaube-und-volkskultur.html
• Kaán Miklós (ifj.): A fog- és szájbetegségek gyógyítása állati és emberi testrészekből nyert orvosságokkal
• Kohári Anna–Mandl Orsolya: Régi magyar szavak magyarázó adatbázisa Kihalt, elfeledett és kiveszőben lévő szavak, szóalakok és szójelentések magyarázata
• Kresz Mária: A kisbuba és anyja Nyárszón
• Légrády Eszter: „A „tudósasszony” gyógyírjai: kenés, ráolvasás, ablakráma
• Luby Margit: A parasztélet rendje. Népi szokások, illendő magatartás, babonák Szatmár vármegyében
• Magyar László András: Az egyetlen „szent betegség”: az epilepszia
• Magyar Néprajz
• Magyar Néprajzi Lexikon
• Szabó László–Gulyás Éva–Csalog Zsolt: Szolnok megye néprajzi atlasza II. 1.
• Szinnyei József: Magyar tájszótár
• Szomor Anikó: Tudja-e, mi az a frászkarika és a nyavalyatörés?
• Torkos Justus János: Taxa pharmaceutica Posoniensis, cm instructionibus pharmacopoeorum, chirurgorum et obstetricum. (pozsonyi taxa)
• Tüskés Gábor Egylapos paraszti fametszetek a 18-19. században
• Zolnay Vilmos: Frászkarika

21/11/2025

Köszönjük, hogy részt vettek Varga Gábor Farkas tárlatvezetéssel egybekötött workshopján, és velünk töltötték a tegnap délutánt!
A foglalkozáson számos izgalmas dobozkép született, melyek mind minőségükben és eredetiségükben is egyedi műalkotásnak tekinthetők.
Az se csüggedjen, aki most nem tudta megtekinteni Varga Gábor műveit: a kiállítás jövő hét csütörtök 15 óráig látogatható (nyitvatartás: hétfőtől csütörtökig, nyitás: 8.00 óra). A belépés továbbra is díjtalan, mindenkit szeretettel várunk!
A művész soron következő kézműves programjairól a Papírforma honlapját, és Facebook-oldalán tájékozódhatnak (https://papirforma.com/, https://www.facebook.com/profile.php?id=100063643850473).
Akinek pedig csak egy eredeti Varga-alkotás hiányozna a felhőtlen Karácsonyhoz, annak érdemes ellátogatnia a Ludvig Papírgalériába, ahol saját magát vagy szeretteit is meglepheti egy különleges általa készített műtárggyal.
A levéltár sem marad télen kiállítás nélkül: Mihály György hangszergyűjtő kincseit bemutató „Hangszeres örökségünk, a magyar lélek hangjai” című tárlat 2026. március 31-ig látogatható a kutatószolgálat nyitvatartási idejében (hétfőtől csütörtökig, 8.00–15.00). Jöjjenek el és ismerjék meg a különleges kollekciót! A belépés ingyenes!

17/11/2025

„Van képünk hozzá…” – Programajánló csütörtök délutánra

November 20-án rendhagyó programmal várjuk a kedves közönséget a Magyar Nemzeti Levéltár Fejér Vármegyei Levéltárában.

Varga Gábor Farkas 16 órakor kezdődő alkotói tárlatvezetésén közelebbről is megismerhetik a Vers-plakátok kiállítás látványos alkotásait, valamint kérdezhetnek is a művek készítésének folyamatáról.
A bemutatót követően dobozkép workshop várja a résztvevőket, amely nem csak a gyerekek, hanem a felnőttek számára is kreatív kikapcsolódást kínál. A foglalkozáson szépirodalom ihlette kézműves alkotások készülnek a művész útmutatásával, amelyek akár a karácsonyfa alá is bekerülhetnek.
A részvételhez mindössze jókedvre és lelkesedésre van szükség: a belépés ingyenes, az eszközöket és az alapanyagokat maga a művész biztosítja.

Látogassanak el hozzánk, ismerjék meg közelebbről Varga Gábor Farkas művészetét!
Alkossanak irodalmi idézetek, haikuk és Örkény egypercesek inspirálta egyedi papírműveket akár a saját örömükre, vagy ajándékba a szeretteiknek.
Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt 16-tól 18 óráig a levéltár kutatótermében!

A művészről
Varga Gábor Farkas tervezőgrafikust és képzőművészt Székesfehérváron aligha kell bemutatni: a Fehérvári Irodalmi Napok (FIN), a Hetedhét Játékmúzeum és a hozzá kapcsolódó Hetedhét Játékfesztivál arculata egyaránt az ő nevéhez fűződnek. Számos kiállítás és rendezvénysorozat grafikáján felfedezhetjük keze nyomát. Erre kiváló példa a 2013-ban rendezett „Zichy-expedíció” című kiállítás illusztrációi (a gróf Zichy Jenő életét bemutató tárlatot Bányai Balázs történész és Kovács Eleonóra levéltáros rendezte a Szent István Király Múzeum Megyeház utca 17. szám alatti épületében, itt található az Új Magyar Képtár is), vagy a Fekete Sas Patikamúzeum Herbarius gyógynövénygyűjtő túráinak eredeti plakáttervei.

Varga Gábor Farkas 1976-ban született Székesfehérváron, 2006-ban szerzett diplomát a Magyar Képzőművészeti Egyetem tervezőgrafika szakán, de pályája jóval korábban indult. 1996. november 15-én Garami Richárddal volt közös tárlata a Távirda utcai – mára megszűnt – Galéria Könyvesboltban, 1997. március 13-án a fehérvári helyőrségi klubban Garamival és Arany (Gold) Zoltánnal állított ki. 2000-ben a Szabadművelődés Házában önálló tárlattal jelentkezett.

Varga tagja több művészeti társaságnak, a Székesfehérvári Művészek Társaságának 2007 óta, a Magyar Plakát Társaságnak 2008-tól tagja és felvételt nyert a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségébe (MKISZ) is. Mindezeken felül a városhoz erősen kötődő művész aktívan támogatja a Fehérvári Heti Betevő munkáját egyrészt grafikai feladatokkal, másrészt adománygyűjtő akciókban való részvétellel.

Varga rendszeres résztvevője hazai és nemzetközi grafikai és képzőművészeti kiállításoknak (részletek a cikk alján). Műveivel leggyakrabban a Szent István Király Múzeumban találkozhat a közönség. Legutóbb a Koronázó Bazilika Nemzeti Emlékhely Látogatóközpontjában mutatta be Weöres Sándor életművéhez kapcsolódó alkotásait „A hónap műtárgya” sorozat keretében. Az „Egy múzeum tekintete” című tárlaton szereplő humoros plakátja – „A felelőtlen olvasás balesetet okozhat!” – szintén jól példázza művészetének játékosságát és szellemes társadalmi-kulturális reflexióit.

A Simon Ágnessel közösen alapított Papírforma kreatív műhely számos sikeres workshopot és foglalkozást tartott az elmúlt években, amelyek közül kiemelendő a 23. Kortárs Művészeti Fesztivál (2024. május 17-19.) „Stencilezz!” workshopja. Legutóbb 2025. november 8-án, szintén az „Egy múzeum tekintete” időszaki tárlat finisszázsán lehetett a Papírforma jóvoltából textilfestéssel díszített vászontáskát készíteni a Csók István Képtárban.

Varga nem csupán alkot, hanem szakmai zsűrinek is felkérik művészeti pályázatok során. Az Új Magyar Képtárban 2025. november 30-áig látogatható „Kondor Béla átiratok” vármegyei rajzpályázat bírálóbizottságának a tagja volt Pinke Miklós képzőművész, a Kondor Kör korábbi vezetője mellett.

Az MNL Fejér Vármegyei Levéltárában rendezett önálló tárlata a 10. Fehérvári Irodalmi Napok keretében valósult meg. A Vers-plakátok kiállítás megtekinthető 2025. november 27-éig a kutatószolgálat nyitvatartási idejében (hétfőtől csütörtökig, 8–15 óráig).

DÍJAK, ÖSZTÖNDÍJAK
2015 NKA alkotói ösztöndíj
2004 Magyar Grafikai Tervező Biennálé | Békéscsaba
2010 NKA alkotói ösztöndíj

VÁLOGATOTT EGYÉNI KIÁLLÍTÁSOK
2016 Magyar Intézet | Tallinn | Észtország
2015 Fordítók Háza | Balatonfüred
2014 Szent István Király Múzeum | Székesfehérvár
2013 Park Galéria | Mór
2010 Pelikán Galéria | Székesfehérvár
2000 A Szabadművelődés Háza | Székesfehérvár

VÁLOGATOTT CSOPORTOS KIÁLLÍTÁSOK
2020 Kortárs Magyar Plakát | Román Design Hét | Bukarest, Románia
2020 XXII. Magyar Grafikai Tervező Biennálé | Budapest
2019 Magyar Plakátszövetség: Újrahasznosítás | Székesfehérvár
2019 Colors - Opla poszter projekt | Szimpla kert | Budapest
2018 2. Posterfest | Tesla | Budapest
2018 Titokzatos krakkói plakátverseny, Dydo Galéria, Krakkó, Lengyelország
2018 XXI. Magyar Grafikai Tervező Biennálé | Békéscsaba
2018 Aranyrajzszög | Tesla | Budapest
2018 Fogd be! nemzetközi plakátverseny | Jan Koniarek Galéria | Nagyszombat | Szlovákia
2017 Neuformatieren /Reformáció | Ungarisches Kulturinstitut | Stuttgart
2016 1. Posterfest | Budapest
2016 Vasarely 110 | Pécsi Galéria | Pécs
2016 13. Nemzetközi Politikai Plakátkiállítás Triennálé | Mons | Belgium
2015 Magyar Plakát Szövetség: Szelfi | FUGA, Építészeti Központ | Budapest
2014 13. Nemzetközi Plakát Biennálé Méxicóban
2014 Frredom – nemzetközi plakátkiállítás | Lengyel Intézet | Budapest
2013 12. Nemzetközi Politikai Plakátkiállítás Triennálé | Mons | Belgium
2013 Visegrád Karma – nemzetközi plakátkiállítás | Bakelit Multi Art Center | Budapest
2013 Plakátok/Posters 2013 –nemzetközi plakátkiállítás | Pécsi Galéria | Pécs
2013 Magyar Plakát Szövetség: Pizza all'Ungherese | Római Magyar Akadémia | Olaszország
2012 8th International Triennale of Eco-Posters | Harkov | Ukrajna
2012 12. Nemzetközi Plakát Biennálé Méxicóban
2011 13. Nemzetközi Színházi Plakátbiennálé | Rzeszow | Lengyelország
2011 Lima Walls Down – 5. Nemzetközi Plakátkiállítás | Lima, | Peru
2011 Magyar Plakátszövetség: Vizuális szennyezés | Magyar Plakátház | Nagykanizsa
2010 22. Nemzetközi Plakátbiennálé | Varsó | Lengyelország
2010 I. Nemzetközi Meghívásos Plakát Biennálé | Isztambul | Törökország
2010 11. Nemzetközi Plakát Biennálé Mexikóban
2010 Plakátok/Posters 2010 –nemzetközi plakátkiállítás | Pécsi Galéria | Pécs
2010 Magyar Plakát Szövetség | Magyar Kulturális Intézet Varsóban | Lengyelország
2010 Chopin-Music-Liszt | Lengyel Intézet | Budapest
2009 Magyar Plakátszövetség: Hommage á Mucha | Lengyel Intézet | Budapest
2008 21. Nemzetközi Plakátbiennálé | Varsó | Lengyelország
2008 10. Nemzetközi Plakát Biennálé Méxicóban
2008 Plakátok/Posters 2008 –nemzetközi plakátkiállítás | Pécsi Galéria | Pécs
2007 Posteri Group | Platán Galéria | Budapest
2006 20. Nemzetközi Plakátbiennálé | Varsó | Lengyelország
2006 6th International Triennale of Eco Posters | Harkov | Ukrajna
2006 2nd World Biennial of Student Poster | Újvidék | Szerbia
2006 XV. Magyar Grafikai Tervező Biennálé | Magyar Nemzeti Galéria | Budapest
2006 1956 plakátokon – nemzetközi plakátkiállítás | Lengyel Intézet | Budapest
2004 XIV. Magyar Grafikai Tervező Biennálé | Békéscsaba
2003 Európa 2020 | Merlin Színház | Budapest

KÖZGYŰJTEMÉNYEKBEN SZEREPLŐ MŰVEK
Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár
4. Grafikai Tervezők Blokkszövetsége, Harkov, Ukrajna
Plakátmúzeum, Willanów, Lengyelország

14/11/2025

Az idei év kerek évfordulókban meglehetősen gazdag, idén lett 10 éves a Czinki Ferenc nevével fémjelezhető Fehérvári Irodalmi Napok, vagyis a FIN (a FIN-hez kapcsolódóan 2025. november 20-án Varga Gábor Farkas várja tárlatvezetéssel és workshoppal a kedves vendégeket a Vers-plakátok című tárlatában).
50 éves a Fekete Sas Patikamúzeum, illetve a Magyar Nemzeti Levéltár Fejér Vármegyei Levéltára szintén 1975-ben kapott önálló székházat a Szent István tér 2. szám alatt, az egykori Ferenc József Nőnevelő Intézetépületében (1979-ben a Szent István tér 3. is a levéltár részévé vált).
100 éve született Moskovszky Éva játékgyűjtő (kollekciójából jött létre a Fehérvári Babaház, majd 2012-ben a Hetedhét Játékmúzeum), most lesz a magyar rádiózás centenáriuma is (1925. december 1-én kezdték meg a rendszeres műsorszórást).
Székesfehérvár és Fejér Vármegye első múzeumának 150 évét bemutató „Egy múzeum tekintete” című időszaki tárlatot még vasárnap megtekinthette a nagyérdemű. Csütörtökön ismét évfordulóhoz értünk, 150 évvel ezelőtt, november 13-án látta meg a napvilágot gróf Klebelsberg Kuno kultuszminiszter, aki Székesfehérváron töltötte gyerekkorának zömét. A mai napon így ifjúkoráról kívánunk számot adni.

A Klebelsberg família egy osztrák eredetű nemesi család, történetük a 16. századig vezethető vissza. 1520-ban már fel tudnak mutatni egy polgármester őst, aki Sopron városának volt elöljárója. A família kiváló harcosokban is bővelkedett, akik hadi érdemeikkel elősegítették a család feljebb jutását a ranglétrán, így válhattak 1530-ban a tiroli Thumburg várának uraivá (nevük Klebelsberg von Thumburg-ra változott). 1686-ban Klebelsberg Ferenc Budavár bevételnél tanúsított haditetteivel megszerezte a grófi címet. Ezt megerősítendő álljon itt Kuno gróftól egy idézet: „Buda visszafoglalásakor a török elleni küzdelemben mély sebbel együtt kapta a grófságot egyik ősöm…” Gróf Klebelsberg Kuno nagyapja és apja is a katonai hivatást választotta (a nagyapja, Klebelsberg Ferenc gróf egy huszárezred századparancsnokaként, édesapja Klebelsberg Jakab a 14. huszárezred századosaként szolgált a császári és királyi hadseregben).

Klebelsberg Jakab 1872-ben nősült meg, párjául felső- és alsó-eőri Farkas Arankát (a Farkas család középnemesi família volt, a nemességet II. Mátyástól, illetve Rudolf királytól kapták). Aranka lett a Klebelsberg család első magyar származású női tagja. A Farkas leányok szerencsés házasságokat mondhattak magukénak: Arankából Klebelsberg grófné lett, Gabriella egy magas rangú katonatiszthez, Farkas Sándorhoz ment feleségül, aki nem mellesleg tulajdon unokafivére volt. Klementina Scherer Kamill táblabíróval kötötte össze életét. Csupán a legifjabb leány, Franciska maradt pártában. A Farkas leányok és hitveseik – Arankát és Jakabot kivéve – együtt éltek a Szarka utca 147-es szám alatti (ma Táncsics Mihály utca 4.) hatalmas épületben.

A Klebelsberg-Farkas pár az Arad vármegyei Magyarpécskán telepedett le. Először egy kislánnyal gyarapodott a család, majd 1875. november 13-án megszületett Kuno gróf (Imre Aurél Ferenc). Kuno nevét apjának jó barátjától, gróf Czetwitz Kunotól (Zedwitz Kúnó) kapta. Maga a név a német Konrád név becézett alakja (Konrad-Kunrad-Kuno). Kuno gróf nevének helyesírásával kapcsolatban nagy dilemma áll fent: egyesek ékezetek nélkül – Kuno- írják, míg mások szóvégi hosszú „ó”-val zárva tartják helyesnek. Az első verziót a család leszármazottjai is pártolják, míg az utóbbi írásmód a név mai írásmódját tükrözi. Azt azonban kevesen tudják, hogy létezik egy harmadik verzió is: csupa ékezettel ellátott forma. Annyi bizonyos, hogy ez a gróf nevének első hivatalos alakja, mivel születési anyakönyvében még, mint „Kúnó” szerepel. A keresztapa szintén ekképpen írja a nevét, tehát 1875-ben még ez az írásmód volt divatban. Érdekességként meg kell jegyezni, hogy a jövendőbeli kultuszminiszter ifjú éveiben nem lelkesedett idegen hangzású nevéért. A családja egy biztató válasszal tudott szolgálni: legalább nem Udónak keresztelték. Ugyanis a Czetwitz családban a Konrád-Kúnó mellett az Udo név is közkedvelt volt.

Kuno első éveit Magyarpécskán tölti, mivel apját mint a császári és királyi hadsereg századosát ide kötötte a katonai szolgálat. Sajnálatos módon rövid ideig élvezhette a gondtalan gyermekéveket, ugyanis Jakab gróf egy hadgyakorlat során lebukott lováról és az egész század átlovagolt rajta. Sérüléséből a vártnál lassabban lábadozott, ráadásul a tüdőbaj tünetei is megmutatkoztak rajta Az apa betegsége mellett újabb tragédia sújtotta a családot: elveszítették leánygyermeküket. Jakab egyre gyengébb lett, így 1876 végén kérte egyéves szabadságolását. Felesége 1876-ban levitette a gleichenbergi szanatóriumba, remélve, hogy a levegőváltozás és a segítség meghozza a várt gyógyulást. Azonban már ez sem segíthetett, így 1877. június 15-én Jakab gróf távozott az élők sorából, Kuno még kétéves kora előtt félárvává vált.

Az ifjú özvegy és gyermeke, férje maradványaival egyetemben elhagyta lakhelyüket, Magyarpécskát és visszatértek Székesfehérvárra. A Székesfehérvár és vidéke című lap 1877. június 20-i számában tették közzé halálhírét „Thumburgi gr. Klebelsberg Jakabné, szül. Felsőeőri Farkas Aranka és fia Kúnó tudatják, hogy Thumburgi gróf Klebelsberg Jakab a 14. sz. cs. és kir. huszárezred kapitánya és birtokosa a hadiéremnek hosszas szenvedés után 34. életévében, házassága 5. évében Székesfehérváron 1877. június 15-én elhunyt[…].” Jakab grófot 1877. június 17-én a székesfehérvári Hosszútemetőben, felső- és alsó-eőri Farkas család családi sírboltjában helyezték végső nyugalomba.

Aranka kisfiával pedig visszakötözött a családi rezidenciára. Az asszony soha nem vetette le az özvegyi fátylat, nem keresett új társat maga mellé. Kuno nevelése ettől kezdve nem a grófi rokonságra, hanem a székesfehérvári családtagokra hárult.
A hatalmas Szarka utcai „palota” az egész Farkas família lakóhelyéül szolgált, így a felnövekvő Kuno a kiterjedt rokonság – nagyszülei, édesanyja, nénjei és férjeik – körében cseperedhetett fel. mellett nevelkedett. Mielőtt azt feltételeznénk, hogy a népes család zsúfolt szobákban tengődött, le kell szögeznünk, hogy egy tekintélyes méretű épületről beszélünk. Az emeletes épület számos szobát rejtett. Székesfehérvár város 1909-es házadó kataszteri törzskönyve szerint 23 szoba és 22 mellékhelyiség volt az egyemeletes házban, így bérlők fogadására is alkalmas volt az épület. Az 1879-ben kelt Királyi és házi adófőkönyv tanúsága szerint a Farkas família mellett még két család és egy bérlő lakta a Szarka utcai ingatlant.
A hatalmas háztömb a lakószobák mellett egy grandiózus könyvtárral is rendelkezett, amely az évek folyamán megnyitotta Kuno gróf a tudományos élet kapuját. Széleskörű műveltségének alapjait a családi könyvtár állományának megismerésével alapozta meg.

Férfimintát két személy szolgáltatott számára: nagyapja Farkas Imre, aki 1883-ban bekövetkezett haláláig gyámkodott felette, illetve Klementin nagynénjének hites ura, Scherer Kamill. Anyai nagyapjától – noha nem volt olyan előkelő, mint a Klebelsberg felmenők – sokat tanulhatott, mivel a család birtokainak igazgatásán túl értett a pénzügyekhez, sőt írói vénával is rendelkezett, és publikált a kortárs mezőgazdasági szaklapokba, de a Pesti Naplóval is kapcsolatban volt.
Scherer Kamill mély nyomot hagyott életében, bácsikájában olyan beszélgetőpartnerre és nevelőre talált benne, aki valamelyest pótolta az édesapa hiányát. Ő vezette be az élet rejtelmeibe, megosztották olvasmányélményeiket, sakkoztak, sőt – mikor Kuno idősebb lett - vadászni is eljártak.

A női rokonsággal már nem volt ilyen könnyed a viszonya az ifjú grófnak. Édesanyja – Kunot idézve – „[…]bánatos özvegyi életet élt. Én sem ismertem a vígasságot” vallotta magáról a későbbi kultuszminiszter. Kuno természetesen nagyon szerette édesanyját: „A csodálatos, színgazdag dunántúli magyar nyelvet beszélte gyönyörűségesen.” Klebelsberg későbbi éveiben egy bájos anekdota is fennmaradt az édesanyjával kapcsolatban: „Ezidőtájt jártam én a gimnáziumba és tanultam a nyelvtant. Tatik, tetik, valék, levék, leendek, által és mindazonáltal, ván vén és dacára csak úgy hemzsegtek a grammatikában. Alig tudtam megtanulni és kezdtem kételkedni abban, hogy nem népies, paraszti nyelvre tanított-e meg anyám és bizonytalankodtam, hogy egyáltalán jól beszélek-e magyarul. Szemrehányást is tettem ezért anyámnak, aki az előzmények után kimondhatatlanul furcsának találta szemrehányásomat. A magyartanár vesztére délután látogatást tett házunkban, én egy nagy kutyával benn ültem egy bokorban és amikor arra mentek egészen jól hallottam anyám gúnyos szavát: Fűtsön be professzor úr azzal a nyelvtannal és ne rontsák el mesterségesen azt, amire én a fiamat jól megtanítottam.” Kapcsolatukat semmi sem mutatja jobban, mint az, hogy 20 éves korában írt leveleiben „Édes jó Angyalom”-ként szólítja Arankát.
A család jelentős társasági életet folytatott, Kuno nénjei kiváló társalgók voltak, a francia, német, olasz nyelvet egyaránt ismerő úrihölgyek közt az ifjú gróf kiváló nyelvismeretre is szert tett a jómodor elsajátítása mellett.

Kuno gróf 1881-ben kezdte meg elemi tanulmányait. Négy évig volt a székesfehérvári Belvárosi Szent József Városi Főelemi Fitanoda diákja. Az elemit, mint magántanuló végezte el.
1885-ben felvételt nyert a ciszterci rend fehérvári főgimnáziumába, már első gimnáziumi emlékei is mély nyomot hagytak benne: „Sohasem felejtem el azokat a perceket, amikor jó anyám átadott a boldogult Gerlach Benjamin igazgatónak, s ő kézen fogva bevezetett a főoltár elé, ahol az öreg professzor és a kisdiák együtt elmondtuk a Miatyánkot. Abban az ódon művészi környezetben átvibrált fogékony gyermeklelkemen megsejtése annak, hogy ennek a helynek már géniusza és tradíciói vannak.”
Az intézmény magas szintű oktatást biztosított, és számos kiművelt főt adtak hazánknak. A ciszterci rendi katolikus főgimnázium tanári karában nagyszerű rendi és világi tanítók nevét találjuk. Sok tanár magas szintű tudományos tevékenységet végzett, és tudományos társaságok munkájában is részt vállaltak – például Természettudományi Társaság, Magyar Történelmi Társulat, Budapesti Philológiai Társulat –. Klebelsberg osztályfőnöke, Alaghy Dezső Székesfehérvár nevelésügyének jelentő személyisége volt, és a városi iskolaszék elnökeként számos fejlesztést eszközölt a városban. Nemcsak az oktatók között találunk nagy neveket. A tanulók között is fontos személyiségekre bukkanhatunk: szintén itt folytatta tanulmányait többek közt Gaál Gaszton politikus, Szekfű Gyula történész (Klebelsberg kortársa), Semmelweis Ignác orvos („az anyák megmentője”, Vörösmarty Mihály költő, Wekerle Sándor politikus (hazánk első polgári származású miniszterelnöke) és gróf Zichy János vallás és közoktatásügyi miniszter. Klebelsberg Kuno élete során igyekezett emelni az iskola hírnevét, noha az első gimnáziumi éveiben még nem lehetett sejteni, hogy a kezdetben inkább közepes-jó tanulóból egyszer az oktatás megreformálója lesz.
Kuno osztálya a beiratkozáskor még 123 főt számlált. Az alsó osztályokban Kuno érdemjegyeivel nem tűnt ki társai közül. „Tanulni jobban tanult, felelni jobban tudott, mint sokan, de sohasem volt első, hanem mindig jó tanuló” – így emlékezett rá vissza egyik volt osztálytársa Keczán Lívius.
Tanáraival tanulmányai alatt jó viszonyt ápolt, mikor tudása és szorgalma meghozta gyümölcsét, több ízben megjutalmazták teljesítményét: dicséretet kapott az évközi vizsgákon, harmadik, hatodik, hetedik és nyolcadik év végén pedig könyvjutalmat is kapott.
Diáktársai is jó szívvel emlékeztek az ifjú grófcsemetére: „Előkelő származására, grófi rangjára a másik grófi diáktárshoz, Cziráky Lászlóhoz hasonlóan egyáltalán nem volt büszke, amit a demokratikus szellemű diákság igen jó néven vett.” A visszafogott Kuno szívesen segített társain is: „olyan jó szíve volt, hogy számtanóra előtt odaadta a kidolgozott feladványt és mi lemásoltuk.”
Testgyakorlásból, illetve német-, latin- és görögnyelvekből nem ért el kimagasló eredményeket. Az előbbi oka feltehetően testalkatából fakadt – mely még fiatal felnőttként is inkább szikár volt – és izomzata valószínűleg túl gyengének bizonyult egyes testgyakorlatok megfelelő végrehajtásához. Ráadásul több órát is mulasztott a tárgyból, így értelemszerűen nem kaphatott jó minősítést.
A nyelvtanulással kapcsolatos problémái inkább a gimnázium nyelvoktatási módszerei és az egyéni tanulási szokásaiban rejlő különbségek okozhatták. Hiszen képes volt családi körben elsajátítani a francia nyelvet, erről vall gimnáziumi Beíratási Anyakönyve is. Feljegyezték benne, hogy felvételekor Klebelsberg a magyar mellett már francia és német nyelvismerettel is rendelkezett. A bejegyzés tanúsítja, hogy nem a nyelvelsajátítási képesség hiánya eredményezte a gyengébb érdemjegyeit.
A fentiek ellenére volt érzéke a humán tudományok iránt – irodalom, bölcseleti előtan – és talált olyan sportot is, melyben remekelni tudott (sakk, vívás), igaz e képességeit inkább felsős éveiben bontakoztatta ki. A reáliák iránti vonzódása viszont hamar megmutatkozott: mennyiségtanból (matematika) és természettanból jeles osztályzatai voltak.
A családi könyvtár kötetei megismertették vele az irodalom és kultúra színe-javát. Például már alsós gimnazistaként megismerkedett Shakespeare drámáival, szívesen szórakoztatta osztálytársait a színdarabokból előadott részletekkel. A családi könyvtárban a szépirodalom mellett filozófiai tárgyú, természettudományos és idegen nyelvű – főként német és francia – munkák is gazdagították az állományt, tehát műveltségét e témákban is csiszolhatta családi körben.
Az évek múlásával Klebelsberg egyre jobban szerepelt és bekerült az osztályelsők közé. Széleskörű ismereteit igazolja, hogy bölcseleti előtanból kiválóan teljesített, sőt szónoklatban és a szavalásban is jeleskedett. Tanulótársa, Kisteleki Károly az alábbiakat mondta el róla: „Az alsó négy osztályban közepes tanuló volt, s csak ötödik osztályban kezdte mutogatni oroszlánkörmeit. V., VI. osztályokban már az elsők között volt, VII., VIII. osztályokban pedig egészen az élre került.”
A tanulmányai kezdetén szerény visszahúzódó fiúból kiváló előadó lett. Emellett a Vörösmarty Irodalmi és Társaskörben is lelkesen tevékenykedett, előadásokat tartott, ráadásul az önképzőkörben írt mennyiségtan dolgozatával még díjat is nyert.
Míg Klebelsberg egyre szebb eredményeket tett le asztalra, addig az osztályában rendíthetetlenül zajlott a lemorzsolódás. Az évek folyamán a 123 fős társaságból csupán 24 fő maradt a nyolcadik év végére. Az érettségi vizsgán pedig csupán 17 fő szerepelt sikeresen. Kuno gróf remekül teljesített a vizsgán és a „jól érett” eredményt jegyezték be az érettségi vizsga jegyzőkönyvébe. Csupán a három nyelvből – németből, latinból és görögből – nem szerzett kitűnő érdemjegyet. A többi tárgyból jelesre értékelték teljesítményét. Így semmi sem állhatott útjába és megkezdhette felsőfokú tanulmányait. Miután sikeresen leérettségizett, Kuno elhagyta Székesfehérvárt és családja elvárásainak megfelelően elkezdte katonai pályafutását. A generációs hagyományok nagy terhet róttak az ifjú Klebelsbergre, aki korábban sosem jeleskedett testnevelésből. A Wiener-Neustadt katonai akadémiája helyett inkább a jogi pálya után vágyódott. Végül sosem fejezte be az akadémiát, a rosszallással és az apanázs megvonásával mit sem törődve beiratkozott a pesti jogi egyetemre.

A fiatal doktor az állami bürokráciában helyezkedett el és még 1898-ban segédfogalmazó lett a miniszterelnökségen. A ranglétra legalsó fokáról kezdte az indulást, de folyamatosan egyre előrébb lépett a szamárlétrán. 1913-ban került a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumba, ahol kezdetben adminisztratív államtitkárként, majd 1914-től vallás- és közoktatásügyi minisztériumi államtitkárként dolgozott. 1922. június 16-tól 1931. augusztus 24-ig a Bethlen-kormány Vallás- és közoktatásügyi minisztereként működött, mindeközben 1930. szeptember 8. – szeptember 28. között ideiglenesen a népjóléti és munkaügyi miniszteri tisztséget is elvállalta.
Nem csupán a karrierépítésnek szentelte idejét. 1900. április 24-én nőül vette lasztóczi Botka Saroltát, egy 13. századi magyar nemesi család leszármazottját (gyermekük nem született).
Klebelsberg grandiózus életművet hozott létre, 5000 népiskolával, középiskola-reformmal. A közoktatást éppúgy a szívén viselte, mint az iskolán kívüli művelődést. Az analfabetizmus visszaszorításáért éppoly eltökélten küzdött, mint a tudományos élet európai szintre emeléséért. Három egyetemet, huszonegy klinikát, három főiskolát hozott létre. Három Collegium Hungaricumot – Bécsben, Berlinben és Rómában – állított a fejlődni vágyó tudósok és művészek számára. Mindezek mellett átalakította a közoktatási rendszert, megreformálta a tanárképzést és célirányosan fejlesztette az egészségügyet, de az egyháztól sem fordult el. A szegedi Dóm tér kialakítása és a Fogadalmi templom építése is az ő nevével fémjelezhető időszakban történt meg.

Klebelsberg kapcsolata tanáraival, a renddel, és persze Székesfehérvárral később is megmaradt. 1924. november 9-én szombaton, az iskola fennállásnak 200. évfordulóján is megjelent, hogy díjat adjon át az intézmény igazgatójának, Mátrai Rudolf főigazgatónak: „A ciszterciták monumentális háza előtt azonban szokatlan világosság áradt az úttestre a rendház nemesen egyszerű, de előkelő izlésű vesztibulumából. Bent a földszinti folyosón a tanári kar az intézet kegyurával, a ciszt. rend apátjával sétálgat. Látogatót várnak, a fehérvári gimnázium nagynevű s hozzá gyengéden ragaszkodó, hálás tanítványát, Klebelsberg Kuno gróf, kultuszminisztert. […] Prohászka Ottokár, megyéspüspök látta vendégül. A püspöki palotából hét óra tájban átjött, hogy pár szót váltson a tanári karral így üzente előre. Mint régi ismerős, aki jól tudja a járást, sietett a két lépcsőjű vesztibulumon keresztül. A folyosón barátságosan fogadta a tanári kar üdvözlését. Majd az apátúr és a tanári kar kíséretében a gazdag stukkós díszítésű lépcsőn az apátság fogadó termébe ment. Itt a kultuszminiszter, kit a tanári kar tagjai körül álltak, pecsétes levelet tartva kezében, üdvözölte a nagymúltú gimnáziumot; megemlékezett annak a két első század határkövét lerakó igazgatójáról, az első jezsuita és az első ciszterci igazgatóról, akiknek mindegyike hatalmasat, nagyot alkotott. […] Míg a kultuszminiszter és az intézet kegyura a tanári karral együtt ünnepelte meghitt, családias körben Mátrai Rudolf főigazgatót és örvendett, […], azalatt az udvaron az ifjúsági zenekar tagjai gyülekeztek, hogy lampionos menetre induljanak. […] Az este szele elkapta a zene hangjait s szétvitte a városban. […] Szeretik a gimnazista zenészeket; aki pedig szeret, azt minden érdekli és észrevesz minden kedveset azon, akit szeret. […] Szájról-szájra adják: de szépek, de kedvesek. A tömeg egyre növekszik, mire a püspökség előtti tágas térre érnek, alig tud benne elférni. Itt megállnak és három darabot játszanak. A zene hangjaira a kultuszminiszter a palota erkélyére jön és megyéspüspökünk társaságában hallgatja a tiszteletére adott szerenádot.” Mindezeken felül Klebelsberg hivatalban levő vallás- és közoktatási miniszterként volt diáktársaival, Zichy Jánossal és Gaál Gasztonnal együtt megalakították a Ciszterci Diákszövetség Székesfehérvári Főosztályát. A Rend ezért azzal jutalmazta, hogy confraterévé nevezte ki. Székesfehérvár pedig kultuszminiszteri tetteinek – iskolaalapítás, fenntartásukban nyújtott segítség – jutalmaképpen 1926-ban a város díszpolgárává választotta.

Klebelsberg Kuno 1932. október 11-én hunyt el szívelégtelenség miatt Budapesten. A Nemzeti Múzeumban ravatalozták fel, majd Szegedre vitték, hogy a Fogadalmi templomban helyezzék örök nyugalomra. Az 1935-ben készült jelképes sírján az alábbi felirat látható: „Gondolattal, szóval, írással, alkotásokkal szolgálta hazáját és Szeged városát, virulása felett virraszt a feltámadásig.”

Felhasznált irodalom:
• Berta Annamária: Klebelsberg Kuno fiatal évei Székesfehérváron
• Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1924
• Csurgai Horváth József: Székesfehérvár történeti szerepe és annak változásai
• Demeter Zsófia – Gelencsér Ferenc: Örvendezz, királyi város
• Demeter Zsófia – Gelencsér Ferenc: Székesfehérvár Anno…
• Demeter Zsófia, Székesfehérvár fejlődése a két világháború között
• Demeter Zsófia: "Ennyiből egy oskolamester megélhet" Iskoláztatás Batthyány Fülöp herceg enyingi uradalmában a XIX. században
• Dr. Felkai László: A felnőttoktatás története Magyarországon
• Életutunk. Gróf Klebelsberg Kunoné visszaemlékezései
• Entz Géza Antal szerk.: Magyarország műemlékei
• Farkas Gábor: Hóman Bálint és a modern jobboldali politika érvényesülése Székesfehérváron 1932–1953
• Gergely Jenő – Izsák Lajos: A huszadik század története
• Hencz Péter: A lelkileg is összetört nemzetnek kiutat mutatott. Gróf Klebelsberg Kunó, a harmadik évezred minisztere
• http://www.bibl.u-szeged.hu/ha/bio/klebi/klebDM.html
• http://www.e-pesthidegkut.hu/index.php?inc=anyag/kirak&fa_id=97
• http://www.morahalom.hu/pages/varos_al.aspx?1=1&id=1530548&type=48
• http://www.sk-szeged.hu/kiallitas/klebelsberg/eletrajz.html
• Klebelsberg Kuno Emléktársaság anyagai, dr. Erdősi Károly gyűjtése
• Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története
• Toperczer Oszkár: Pesthidegkút. Helytörténeti barangolások
• Ujváry Gábor: „Az országrészek elvándoroltak, lecsatoltattak, de képük itt maradt”, A Horthy-korszakról
• Ujváry Gábor: Két dudás egy csárdában. Hóman Bálint és Gerevich Tibor barátságának első évei