Magyar Nemzeti Levéltár Fejér Vármegyei Levéltára

11/11/2025

Tárlatvezetés és "szövegdoboz" készítő workshop a Vers-plakátok kiállításban Varga Gábor Farkas vezetésével 🖼🎨

21/10/2025

20/10/2025

Egy hétköznapi levéltári óra kalanddá válik: a csoport bent ragad dr. Fond Ferdinánd levéltárnok úr évek óta háborítatlan, kaotikus irodájában.
🕒 60 percetek van, hogy átrágjátok magatokat a titokzatos levéltáros furfangos fejtörőin és megtaláljátok a vészkijárat titkos kulcsát.
🔑 Kijuttok-e a múlt fogságából — vagy örökre bent rekedtek a levéltáros „barlangjában”?

10/10/2025

🍁 Az októberrel itt a lombhullás és hideg is beköszöntött. A csípős időre való tekint***el Varga Gábor Farkas Vers-plakátjait a díszudvarról beköltöztettük a kutatóterem kellemes melegébe.
A Fehérvári Irodalmi Napok keretében nyílt tárlat 2025. november 27-ig vár mindenkit, aki szereti a kortárs művészetet, a költészetet – vagy éppen ezek ötvözetét.
A kiállítás zárására (vagyis a finisszázsra, hogy szakszóval éljünk 😉) egy kis meglepetéssel is készülünk. Részletek hamarosan!

🎼 A zenekedvelők se maradjanak otthon: 2026. március 31-ig meghosszabbítottuk a „Hangszeres örökségünk, a magyar lélek hangjai” című tárlatot, ahol Mihály György egyedülálló gyűjteményének legszebb példányait láthatják a levéltári kápolna három termében.

📅 Mindkét kiállítás ingyenesen látogatható hétfőtől csütörtökig (munkanapokon), 8:00 és 15:00 között.
Szeret***el várunk mindenkit! Térjenek be hozzánk!

01/10/2025

Fejér vármegye 150 éves múzeumának, mai nevén a Szent István Király Múzeum története a kezdetektől fogva összekapcsolódott a vármegyei levéltárral. A megye közgyűjteményeiről az alábbi írásunkban már értekeztünk: https://mnl.gov.hu/mnl/fml/hirek/gondolatok_szekesfehervar_kozgyujtemenyeirol_egy_1872_evi_alapszabaly_kapcsan. A vármegye levéltárosai az első pillanatoktól kezdve szívükön viselték a múzeumállítás ügyét. Egy 1872 áprilisában kelt, Fejér vármegye alispánjának iratai (MNL FML IV. 405.) között fellelhető indítvány rögzít***e, hogy a műtárgyak őréül Fejér vármegye a levéltárnokot jelölte ki. Lássuk magát az iratot:

„2/ áll. vál.
Indítvány. Tekintve, hogy a megye új szervezetének alakulásánál egy régiségtár felállításának szükségességét elvileg elismerte, s ennek őréül a levéltárnokot eleve kijelölte [feltehetően a 9/1541. számú vármegyei közgyűlési határozatra utal vissza], mondja ki a megye határozatilag egy történelmi és régészeti egylet s ezzel kapcsolatban egy megyei múzeum alakítását a szükséges költségek fedezésére szavazzanak meg évenként költségvetésében pénzerejéhez képest rendes segélyt, jelöljön ki a megye székházában a múzeum számára helyiséget, bízza meg az állandó választmányt, hogy a létesítendő történelmi s régészeti egylet és a megyei múzeum szervezetének tervrajzát illetve alapszabályait, szakférfiak meghallgatása mellett elkészítvén, azt jóváhagyás végett ide mutassa be.
Beadja Fekete Ján[os] állandó választ[mány]tag

2. áll. vál.
A fentebbi indítványt az állandó választmány maga részéről is elfogadva pártfogólag a közgyűlés elé terjeszti.
1872. ápr. 3ik ülésből”

A „Fejérmegyei történelmi és régészeti egylet” alapszabálya megtalálható az alispáni iratok közt. A „[…]fejérmegyei és Székesfehérvári történelmi múltat” feltárni kívánó egylet 1872-ben alakult az áprilisi indítvány hatására., Az irat 1872. augusztus 29-én került báró Miske Imre alispán, választmányi elnök kezébe „minisztériumnak leendő bemutatás végett a megyei hatósághoz” beterjesztésre”, de mivel maga a „múzeumi alapszabály” datálatlan, nem tudni, hogy létezett-e még egy korábbi példány vagy sem.
A báró az 1872. április 8-án tartott vármegyei közgyűlésen mutatta be az alapszabályt. Az egylet „kormányzatának tisztviselője közt a levéltáros egyszerre töltött be titkári, illetve „könyv, levél és régiségtár őr” pozíciót. Miske a közgyűlés során kérte „az elérni kívánt tudományos czél érdekében” az alapszabály elfogadását („helyesléssel való hozzájárulását”) és a járási szolgabírónak való átadását. Továbbá az „egyleti tagok gyűjtésére” való felhívás közzétételét is javasolta.

1872. szeptember 17-én az 743/1872. számú aláírási ívet Fekete János „főjegyző” és „megyei levéltárnok úr” kapta meg, az átadás pontos időpontja nem szerepel az iraton, csupán egy jegyzet, amely először a „1873. január 1-ig”, majd egy áthúzást követően a „f(olyó)é(v) november 1-ig” megjegyzést tartalmazza. Az egylet neve „történelmi és régészeti egylet” formában szerepel, és a „régiségtár” felállításának elfogadását is rögzíti. „Az egylet 6 évre alakul. Tagjai: alapítók és pártolók.” Az alapítóknak ötven, a pártolóknak évente két forint tagdíjat kellett befizetniük az egyleti pénztárba. Az ív utolsó sora adhat magyarázatot arra, hogy miért csupán 1873. október 27-én alakult meg a Szent István Király Múzeum jogelődjének számító „A Fejér Megyei és Székesfehérvár Városi Történelmi és Régészeti Egylet”. Az 1872. évi irat alapján az „egylet csak úgy alakulhat meg, ha legalább 50 tagot számlál.”

1873-ban szerencsére 137 kultúra kedvelőnek (megyei főnemeseket, közéleti személyiségek, a klérus tagjai stb.) hála megszületett a megye első múzeumának elődje. Az egylet több, mint két sikeres évtizedet mondhatott magáénak, majd a 20. századra megszűnt, csak a gyűjteménye maradt fent. A helyi múzeumügy 1909-es fellendülése és a múzeumalapítás Marosi Arnold egykori pécsi cisztercita tanár, a későbbi múzeumigazgató tevékenységéhez köthető. Izinger Katalin művészettörténész „…a közönség hasznára…” című tanulmányában dolgozta fel az egylet, majd a később megalakuló múzeum történetét (lásd: https://szikmblog.wordpress.com/2020/05/17/a-kozonseg-hasznara/). A múzeum kiállítással ünnepelte a 150. évfordulót, a műkincsekkel és érdekességekkel tarkított reprezentatív tárlat 2025. november 9-ig „[…]a közönség használatára” tart nyitva a Csók István Képtárban. (további információ: https://szikm.hu/kiallitasok/egy_muzeum_tekintete_%E2%80%93_a_szent_istvan_kiraly_muzeum_elso_150_eve_%7C_kiallitasmegnyito-2933).

A levéltár a gyűjtemény gyarapításában aktívan közreműködött. Az alispán engedélyével Rexa Dezső főlevéltárnok „a vármegye levéltárában őrzött muzeális tárgyak” közül többet átadott Marosi Arnoldnak, a „Fejérvármegyei és Székesfehérvár városi történelmi és régészeti egylet” igazgatójának. Marosi 1910. november 2-én összesen 14 műtárgyat vett át (az aláírásában Marosi múz[eum] igazgatóként szerepel). 12 tárgyat adott a levéltár letétbe, míg kettőnél (egy 1755-ből való napóra, illetve Bárczay O. „A Heraldikai Kézikönyve” című kötete 1897-ből) vélhetően ajándékozás történt (csak átvételt rögzít az elismervény). A 12 műtárgy zöme érem (1896. évi ezredéves országos kiállítás bronzérme és nagyérme, az aradi vértanúk emlékére vert bronzérem tokban 1890-ből, József főherceg 50 éve tartó nádorságának alkalmából 1846-ban vert két bronz emlékérem stb.), de a vármegye 1837-ig használt bőrtokos, ezüst pecsétnyomója és a Mária Terézia által ajándékozott megyei zászló ún. sallangja (bőrből készült dísz) is bekerült a múzeumi kollekcióba.

Napjainkban a múzeum és a levéltár között már nem jellemzőek a tárgyátadások, hiszen a levéltárak is közgyűjteményekké váltak és kiállítási tevékenységet is folytatnak, azonban a tárgy- és iratkölcsönzések rendszeresek, az intézmények munkatársai pedig gyakran jelennek meg egymásnál, mint kutatók vagy szakértők egy-egy témában.

Az MNL Fejér Vármegyei Levéltárának tárlatait is szíves figyelmükbe ajánljuk. A zene és az iparművészet kedvelő számára a „Hangszeres örökségünk, a magyar lélek hangjai” című kiállítás sokszáz műtárgya nyújthat élményt (részletek: https://mnl.gov.hu/mnl/fml/hirek/hangszeres_oroksegunk_a_magyar_lelek_hangjai_idoszaki_kiallitas). A kortárs képzőművészet iránt érdeklődőknek Varga Gábor Farkas VERS-PLAKÁTOK című egyéni tárlatát ajánljuk. Kiállításaink megtekintése ingyenes, munkanapokon hétfőtől csütörtökig 8-tól 15 óráig szeret***el várjuk a nagyérdeműt a Szent István tér 2–3. szám alatt.

Fekete János és Rexa Dezső életét Kesztyüsné Csuti Judit levéltáros tárta fel:
- Fekete János (galánthai báró), 1872−1877

1817-ben Kápolnásnyéken született, régi Pozsony vármegyei nemesi család sarjaként. Elemi iskoláit Pátkán végezte, 1829-től Gyönkön, majd Kecskeméten tanult, később Pápára ment, ahol jogi és teológiai tanulmányokat folytatott.
Irodalmi munkássága már a harmincas években elkezdődött, költeményei, humoros és népies hangú írásai korabeli szépirodalmi lapokban jelentek meg. Federényi Jerindo, Fellegi Jordán, Jean de Noir, Kövér János és Fiván állnéven publikált.
1839–1841-ig Neszmélyen tanított, majd Tengődy János ügyvéd mellett praktizált. Miután 1843-ban let***e ügyvédi vizsgáját Székesfehérváron helyezkedett el.
A Szabadelvű Párt tagjaként részt vett a reformkor politikai küzdelmeiben. 1848-ban a fehérvári márciusi események meghatározó alakja volt, érdekes, közérthető írásmódjának köszönhetően ő foglalta írásba a forradalom és szabadságharc eseményeit, a trónfosztás alkalmával ő szerkeszt***e a vármegye kormányhoz intézett üdvözlő feliratát, amelyet több ezer példányban nyomtattak ki. 1849 májusában vármegyei főjegyző lett, a szabadságharc leverése után azonban írásai miatt hamarosan bujdosni kényszerült. 1852-ben visszatért Székesfehérvárra, de Ferenczy János polgármester személyes bosszúja miatt a városból kitiltották és 24 órán belül távozásra kényszerítették. Ekkor Sárbogárdon telepedett le, ahol ügyvédként dolgozott, ám 1853-ban a gyakorló ügyvédek sorából is törölték.
1854-től Sárkeresztúron, neje birtokán gazdálkodott. 1858-ban jelent meg egyetlen önálló verseskötete, az „Életiskola a magyar nép számára”, amely Arany János kedvező bírálata után többezer példányban kelt el.
Hamarosan visszatért a közéletbe, 1859-ben az akkor alakult Fehérmegyei Gazdasági Egylet titkárává választották, majd 1860-tól a Vörösmarty Szoborbizottmány jegyzőjeként szervezte a költő szobrának felállítását.
1861-től a vármegye főjegyzője lett, de még azévben lemondott és 1862-től elvállalta a Dunántúli Evangélikus Egyházkerület világi aljegyzői posztját. 1865-től ismét vármegyei főjegyzőként dolgozott, majd 1871-ben a főlevéltárnoki tisztséget kérte ki magának, amelyet haláláig viselt.
Egyik első szorgalmazója volt a megyei és városi múzeum egyesület megalapításának, 1872-ben a törvényhatósági bizottság ülésén felvet***e, hogy más vármegyék és városok mintájára Fejérben is szervezzenek a múlt tárgyi emlékeinek őrzésére múzeumot.
A vármegye „örökké víg kedélyű” főlevéltárosa 1877 áprilisában, Székesfehérváron halt meg. Hagyatékát, amelyben levéltári iratok is voltak, örökösei árverésen értékesítették.

- Rexa Dezső (nemeskuthi), 1910−1919

1872-ben született Budapesten. Édesapja ügyvéd volt, ő is jogot tanult, majd Kereskedelmi Akadémiát végzett, érdeklődése azonban más felé vitte útját. Pályáját újság- és szépíróként kezdte. Versei, elbeszélésgyűjteményei jelentek meg, két szórakoztató regénye (Az életregény és az Egy nemes család története) igazi könyvsiker lett.
1902-től felhagyott az újságírással és közszolgálatba lépett, Árva vármegye levéltárnokává és az alsókubini Csaplovics-könyvtár vezetőjévé nevezték ki. Alsókubini évei alatt szoros barátság fűzte a nagy szlovák költőhöz, Hviezdoslavhoz. Levéltáros pályafutását 1910-től Fejér vármegye főlevéltárnokaként Székesfehérváron folytatta, majd 1919-től visszatért szeretett szülővárosába és 1937-ig Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye főlevéltárnokaként dolgozott tovább. Nevéhez fűződik a nagy levéltár rendezés az 1920-as években, foglalkozott a vármegyei levéltárakban őrzött címeres levelek jegyzékének összeállításával, rengeteget fordított: latinból, németből, franciából, nevét mégis elsősorban irodalmi ritkaságok, történelmi érdekességek közzétételével örökít***e meg.
Kiadta Petőfi ismeretlen verseit, naplójának lapjait. Tréfálkozva mesélte, hogy ő volt nagynevű költőnk „első kiadója”: 1841-ben, amikor a tizennyolc éves Petőfi első verseit Wiegand Károly Frigyes pozsonyi kiadójának ajánlotta fel, Wiegand a verseket visszadobta, Rexa Dezső azonban 1923-ban, a költő centenáriumára ugyanezeket a verseket összegyűjtötte és Wiegand régi betűinek hasonmásával kinyomtattatta „Wiegand Frigyes kiadása, Pozsony 1841.” impresszummal. Petőfin túl sajtó alá rendezett Kazinczy és Gvadányi műveket, Shakespeare tanulmányai jeles adalékai lettek a magyar Shakespeare-kultusznak. A szépirodalom mellett a színjátszás is megragadta a képzeletét. Színészettörténeti kutatásokat folytatott, magángyűjteményében sok szép, ritka színházi vonatkozású emléket őrzött. Elsőként vet***e föl egy színész-múzeum alapításának gondolatát.
Történeti érdeklődése is csupa szín, többnyire a múlt érdekességei felé irányult, a régmúlt szépségeit kereste. Szülővárosa szerelmese volt, amely élete folyamán kétszázezres szabad királyi városból milliós Budapestté nőtte ki magát. Utcái, házai történetét úgy ismerte, mint a saját tenyerét, igazi „utca-historikus volt, valóságos ház-krónikás”, régmúlt pletykák és szerelmek tudója. Minden adat, amit a múltból kibányászott mesés történetté elevenedett a tolla alatt. Írt a Margit-szigetről, a Tabánról, a város „pletykázó-házairól”, „megtörtént történeteiről”, régi Pest-Budáról szóló szépséges képeskönyve napok alatt elkelt. Harminc évig kutatta Budapest utcaneveinek az eredetét. Följegyzéseit negyven iratcsomóban őrizték a főváros magasépítési osztályán és bár Budapest ostroma alatt nagy utcaprofológiája elégett, Rexa Dezső emlékezetből újra elkezdte följegyezni történeteit.
Reáltanoda utca 19. szám alatti otthonának falai maguk is régmúlt emlékeket őriztek. Itt élt Vörösmarty özvegye, itt éltek Petőfi szülei, a „vén zászlótartó” itt hunyta örök álomra szemét, éppen Rexa Dezső ágyának helyén. Munkahely és múzeum is volt ez az otthon. Rexa Dezső naphosszat dolgozott itt dolgozóasztalának könyvhalmai között, Vacak, éjfekete, bozontos pulija társaságában, körülötte ereklyék és ritkaságok példátlan gyűjteménye. Háta mögött a könyvespolcon díszelgett Budapest 1810-ben készült térképének egyetlen magyarországi példánya, Jókai Páter Péterének kézirata, a Ludas Matyi egyedülálló tussal rajzolt 1817-es bécsi kiadása, de féltve őrizte annak a virágos gallynak egy levéldarabkáját is, amelyet Kazinczy még útban Kufstein börtöne felé Brünnben tépett le egy almafáról, majd könyvébe préselte.
A kifogyhatatlan tollú polihisztor szeretett történetei és tárgyai között, egészségben öregedett meg. Kilencven éves korában az Élet és Irodalom hasábjain Szalatnai Rezső egyedülálló alakját így mutatta be: „tréfálkozó szavú öregúr jár-kel a pesti belvárosban, a Károlyi-kert környékén, sétabot és szemüveg nélkül. Az Egyetemi Könyvtár széles lépcsőin fürgébben halad felfelé, mint bárki más, s a kölcsönvett könyvet nagyobb áhítattal viszi haza, mint a diákok. Ha beszédbe elegyedsz vele, kiderül: egy élő századdal társalogsz.” A Magyar Pen Club születésnapja alkalmából rendezett estjén Sőtér István köszöntötte őt, a legidősebb élő magyar írót, „aki koccintott Jókaival, élceket mondott Mikszáthnak, hallgatta Gyulai Pál zsörtölődéseit" és Eötvös Lóránddal „gyermekded tréfákat követett el az éjszakai belvárosi utcákon, amikor becsöngettek a morc házmesterekre s nevettükben falnak dőlve hallgatták a felriasztott házmester szónoki gyakorlatát”.
Rexa Dezső túl a kilencvenediken is tartogatott még meglepetéseket. 92 éves korában felcsapott filmszínésznek, ő alakította a Hattyúdalban a kedélyes gézengúz tamburás apját. Filmszerepléséről családja csak a moziban értesült. Ha valaki ragyogó egészségének titka felől kérdezte csak mosolygott, mondván, soha életében nem volt főnöke. Amikor halála napján az orvos megkérdezte tőle „Fáj valami, Rexi bácsi?” − Dehogy, édes fiam, nagyon jól érzem magam! − hangzott a válasz és olyan szépen hunyta álomra a szemét, amilyen szépen élt.

18/09/2025

Hamarosan indul a tizedik – és jelenlegi formájában utolsó – FIN, vagyis a Fehérvári Irodalmi Napok a levéltár udvarán.

17:30-kor lesz kapunyitás, a rendezvény az intézmény díszudvarán zajlik, amelyet a főkapun (Szent István tér 2–3.) tudnak megközelíteni.
Németh Gábor nyitja meg a FIN-t és egyben Varga Gábor Farkas Vers-plakátok című tárlatát is.
Grecsó Krisztián beszélgetéssel egybekötött könyvbemutatója (Apám üzent című kötet) 18 órakor kezdődik.
A megnyitó és a beszélgetés időtartama megközelítőleg másfél óra, a belépés ingyenes.

20 órától Lovasi András „Egy az egybe… csak maga” című szólókoncertje várja a nagyérdeműt az udvaron, amelynek belépődíja 6500 Ft.
A jegyeket még elővételben még megválthatják a Museum Caféban (Megyeház u. 17.), vagy beszerezhetik a koncert előtt a helyszínen. Figyelem, már csak néhány jegy elérhető!

Nem csupán mára jut az irodalomból, a 10. FIN 2025. szeptember 20-áig tovább dübörög. A, helyszínekről és a részletes programról a FIN oldalán (https://www.facebook.com/fehervariirodalminapok), illetve itt olvashatnak: https://www.facebook.com/events/1272951517142993/).

A Vers-plakátok kiállítás pedig 2025. november 27-ig beköltözik a levéltárba. A kutatóteremben hétfőtől csütörtökig, munkanapokon 8–15 óra között díjtalanul megtekinthetik Varga Gábor Farkas látványos alkotásait (csoportos bejelentkezés, információ: +36 22 313 052, fvl@mnl.gov.hu).

Várunk mindenkit szeret***el!

11/09/2025

VERS-PLAKÁTOK

Varga Gábor Farkas kiállítása

Megnyitó: 2025. szeptember 18. csütörtök 17:30
Helyszín: MNL Fejér Vármegyei Levéltára, Szent István tér 2–3.

Megnyitja: Németh Gábor író

Megtekinthető 2025. november 27-ig munkanapokon (H–Cs), 8.00–15.00 között.

Csoportoknak előzetes bejelentkezés: +36 22 313 052 vagy fvl@mnl.gov.hu

A kiállítás a Fehérvári Irodalmi Napok kísérőprogramja.
Részletes fesztiválprogram:
https://www.facebook.com/fehervariirodalminapok

A belépés díjtalan!

03/09/2025

Csontváry, a gyógyszerész-festő és székesfehérvári emlékkiállítása

A gyógyszerész hivatásról elmondható, hogy jellemzően dinasztikus, mind külföldön, mind nálunk. Magyarországon 1015-ben „nyitották fel” az első patika jellegű intézményt a pécsváradi bencés apátság szerzetesei, 1303-ban kezdte el működését az első nyilvános gyógyszertár Budán, birtokosa gyógyszerész és orvos volt egyszemélyben („Petrus physicus et apothecarius Budensis”). Amíg a legkorábbi hazai gyógyszerészcsalád a Keczer-Szalay-Matyasovszky-Nemeskéry dinasztia, amely 1683-ig vezethető vissza (16 patikus). Székesfehérváron is kialakultak patikus dinasztiák, így a Takácsi-Nagy–Szigetváry–Kovács és a Lukáts–Patthy gyógyszerész család.

Hazánk gyógyszerészei nagyon sokszor választottak művészi pályát hol hobbi gyanánt, hol pedig fő hivatásként a családjuk legnagyobb megdöbbenéséére. Számos pályaelhagyó gyógyszerkészítőről tudunk, akik más területen alkottak nagyot az officina és a labor helyett. Az egyperces novelláiról ismert Örkény István író (gyógyszerész diploma: 1934) sajátos humorral 1949. december 5-én felajánlotta a Rákóczi út és a József körút sarkán álló – máig üzemelő – Csillaghoz címzett családi gyógyszertárát a Népjóléti Minisztériumnak a Sztálin 70. születésnapjára (két héttel a „jeles” esemény előtt). Az államosítást követően az Örkény család gyógyszertára lett – „Vörös Csillag” néven – hazánk első szovjet mintára kialakított gyógyszertára. Tömörkény István író, újságíró, néprajzkutató 1882–1886-ig oklevél nélküli gyógyszerész volt. Az Auschwitzban elhunyt Barta Sándor kolozsvári gyógyszerész, író az „Új Judea” című regényében (1938) pedig egy utópikus zsidó állam képét rajzolta meg. Stadler Aurél vajdasági gyógyszerész több irodalmi művet hagyott az utókorra: „Csak egy csodám maradt” (é.n.), „Az élet két arca” (1935), Hegyek, vizek, emberek stb. A festőművész patikusok közül az ún. kukoricás stílusáról ismert Rippl-Rónai József festőművész (gyógyszerészi mesterlevél megszerzése: 1881) neve kiemelendő.

Ezt az illusztris sort erősíti a kisszebeni gyógyszerész família tagja, Csontváry Kosztka Tivadar festőművész. Hazánk egyik leghíresebb alkotója 1876-ban szerezte meg a gyógyszerészi oklevelet és pályamódosításával megváltoztatta a magyar művészettörténetet.
A Kosztka família még a 17. században települt át Magyarországra és magyar nemességet szerzett. A család a nevét, Kostka változatban is használta. Tivadar édesapja, posztumici dr. Kosztka László (1818–1904) gyógyszerész-pirotechnikus-orvos volt, édesanyja daróczi Hajczelmajer Franciska (az Ung vármegyei Hajczelmajer Mihály leánya).

A festő posztumici Kosztka Mihály Tivadarként látta meg a napvilágot 1853. július 5-én Kisszebenben (szlovákul Sabinov) egy cseh-lengyel eredetű kilenc gyerekes család harmadik gyermekeként. A felnőtt Csontváry önéletrajzában így ír gyermekéveiről: „Tágra nyílt szemmel jöttem a világra, figyelő és emlékező tehetséggel lettem megáldva.” Testvérei: Kosztka Anna, Kosztka Pál altábornagy, Kosztka Ede, Kosztka Mária, Kosztka László, Kosztka Irén, Kosztka Ferenc Aladár, Bódogh Zsigmondné Kosztka Anna Valéria és Kosztka Etelka.

Az 1787-ben alapított kisszebeni Fekete Sas patikát (legrégibb patikanév típus az állatnevekből alkotott változat, 26 Fekete Sasról van tudomásunk a történelmi Magyarország területén) Kosztka László 1847-ben vette meg Hrabeczky Sándortól a hozzátartozó 26. számú házzal egyetemben. Az édesapa jelentős szerepet töltött be a település életében (később vélhetően az ő példáját követve vet***e bele magát Tivadar a gácsi közéletbe). „Emlékszem jól huszárlábamra hátulgomboló hózentrágeres nadrágomra, amelyből kifityegett az ingem csóvája. Így látom magamat még ma is azzal az erős sűrű hajjal és mindig derült arccal Kisszeben járdáján […]. Atyám akkortájt tiszteletből a város rendőrkapitánya és postamestere is volt Kisszeben sz. kir. városának. Szabad óráit pedig vadászattal és rakétacsinálással töltötte. Nem volt dohányos, borivó, s az italokat sem kedvelte. Ebből kifolyólag állandóan egy vadászlaboránst tartott és az abban az időben Kovács Jancsi volt, akire rá volt bízva az agarak, kopók, vizslák etetése, farkas-, rókakölykök nevelése. Foglyok kihallgatását figyelte, farkaslest fűtötte, no meg a négy fiúnak szertelenségét, a hinta s a kuglizó ellenőrzését, néha egy-egy nyúlnak elejtését is ő végezte.” – írta Csontváry évekkel később.

Tivadar az elemit szülővárosában végezte, a gimnázium első két évét pedig a Szebeni Gimnáziumban töltötte. Tivadar gyermekkorának meghatározó élménye volt a település felett elhaladó nagy üstökös látványa: „A kisgyermekkori élményeimet kiegészíti az óriásinagy üstökös, mely nyáron, 1856. vagy 57-ben, a Kis-Szebeni óratorony fölött képződött, de éjfél felé a világító csóvája az égbolton végighúzódott, s fényes csillaga pedig házunk fölött ragyogott […] szebb ragyogóbb égi tüneményt el sem lehet képzelni […]. De én tudom, hogy ez az üstökös engem ábrándozóvá tett, álmaimat megzavarva ismeretlen világrészekbe járnom kellett, s mire felébredtem, egyszerűen közönségesnek találtam a rendes életet.” Az ifjú szeretett kőzetet és rovarokat gyűjteni, aminek meglett az eredménye is. „Ki-kimaradoztam az iskolából, a pozamuri városfala között a természethez jártam tanulni, a rovarokkal, pillékkel, dongókkal, méhekkel beszélgettem; s nem egyszer egy aranyos futonc [aranyos futrinka, Carabus auratus] kedvéért a sáncdombon a napnál ebédeltem. [...] A természet iránti szeretetem korán bontakozott s e réven a gimnáziumi igazgatóval a sors összehozott, ki a napi sétáinál engem soha ki nem hagyott: séták közben fejlődött ki a Kis-szebeni gymnáziumi múzeum létesítésének eszméje, a természetrajzi gyűjteménnyel való megkezdése. Gyűjtöttünk mindent szeret***el, mindennek nevét ismertük […].” Tivadar fiatalon kapcsolatba került a szomszédos Szinyeújfalun élő Szinyei családdal is, köztük Szinyei Merse Pál későbbi festőművésszel, évekig fenntartották ezt a baráti jellegű kapcsolatot.

Tivadar legidősebb testvére, Anna (a legtöbb forrásban ez a név szerepel, egyben viszont Izabella), 13 évesen elhunyt 1863. szeptember 2-án, amikor a helyi nagy tűzvész során felrobbant a pincéjükben tárolt tűzijáték. A halálesetet követően az édesapja eladta a családi patikát, majd 1865-ben végleg elköltöztek a településről (a császárpárti László a forradalomban vállalt szerepe miatt kényszerült távozásra) és három évre (1868–1871) leköltöztek Szerednyére az édesanya rokonságához (az édesapja földműveléssel és vadászattal kezdett foglalkozni eredeti szakmája helyett). Tivadar bekerült az ungvári kegyesrendi főgimnáziumba.

Egy szünidei napon nagybátyjáékkal együtt Kisszebenbe kirándult, útközben néhány napra megálltak Eperjesen egy nagykereskedő-gyárosnál. Tivadart otthagyták az eperjesi családnál: „[…]Három szép leányka volt a háznál. Szelíd, mosolygó arccal. Későn vettem észre a cselt, […] így lettem kereskedő három és fél évig, ahol gyorsan megtanultam németül és pontosan számolni, mert a forgalom nagy volt.” 17 éves korában már tudta, hogy nem a kereskedelmi pálya érdekli. Itt látta meg a fél Európára kiterjedő északi fényt, ami 1870. október 24–25-én az ország több részéről látható volt. „Okt. 25-én este hazánk egy ritka kedvezményben részesült a természetnek. Az égboltozatnak mondhatni majdnem egész északi felét élénk piros fény borítá be. [...] ezaz északi fény a hires aurora borealis volt. Északi fényt látni hazánkban, magában véve még nem tartozik a nagy ritkaságok közé [...] Ami azonban e legközelebbi tüneményt méltán figyelmünk tárgyává teszi, az annak nagyszerűsége. Ilyenre hazánkban aligha emlékeznek egy pár évtized óta.” Tivadar Eperjesen gyógynövényismeretre is szert tett.
Édesapja időközben megelégelte a „szerednyei állapotot” és visszatért eredeti hivatásához, ezért 1869 decemberében megvásárolta a „Megváltóhoz” elnevezésű patikát a Szabolcs vármegyei Tiszalökön (a család csak később követte).
Tivadar gyógyszerészgyakornoki éveit a szabolcsi családi gyógyszertárban kezdte meg. A gyógyszertár sajnos 1871-ben leégett, szerencsére ezúttal a tűz emberéletet nem követelt. Tivadar az újjáépítést követően évekig besegített édesapjának, akit anyagilag rendkívül megviselt a gyógyszertár újbóli megnyitása: „Segédje nincs, hanem segítségére van a működésben, édes fia Kosztka Tivadar 20 éves fiú, aki ugyanitt 2 év óta gyakornokoskodik". Tivadar a környéken rendszeresen gyűjtötte és árusította a gyógynövényeket: „atyám vagyonát így (néhány száz koronával) gyarapítottam.”

Kosztka László elintézte, hogy fia Boleman Ede lévai gyógyszerésznél folytathassa a gyakornokoskodást, 1873. december 1-én kellett belépnie Léván egy szintén Fekete Sas nevű gyógyszertárba: „Délben érkeztünk Lévára. Léván kaptam meghívót Nagysallóra a sorozáshoz és azt, hogy egyéves önkéntességem 1875-76. évre engedélyezve van.” Léván gyógyszerészgyakornokként csupán néhány hónapot töltött, szakmai tevékenysége viszont említésre méltó: „[…]Léván […] általános gyógyszerkönyvet írtam, s így behatoltam a gyógyszerek ismeretébe, a legszélesebb rétegeibe.” A Csontváry kutatók eddig még nem találták meg a gyógyszerkönyvet, egyes feltételezések szerint nem is készült el teljesen a könyv csak egy kézirat hozzá.
Beiratkozott a Budapesti Orvostudományi Egyetemre, hogy majd átvehesse apja patikáját. Gyógyszerészetet, kémiát, ásványtant, földtant és kristálytant tanult. 1876-ban megszerezte a gyógyszerészdiplomát. Terveit megváltoztatta 60 éves apja diplomaszerzési szándéka: „De amikor az oklevelet elnyertem, felülkerekedett bennem egy különös sejtelem, hogy ez még mindig nem az igazi cél - valami kifogyhatatlan munka után vágytam és ettől még az első szerelmi fellobbanás sem volt képes elterelni, sőt ezt megerősít***e atyámnak hirtelen Budapestre való jövetelének a terve. Orvosdoktori diplomát akart szerezni s az egyetemre beiratkozni. […] 86 évet élt s így hát 24 évig gyakorló orvos is volt. Együtt laktunk együtt tanultunk. Ő az orvosegyetemet s a Rókus-kórházat járta, én mint önkéntes vasárnapokon a katonaságot szolgáltam, a hétköznapokon pedig a fővárosi tanácsnál a közigazgatásban gyakornokoskodtam […], s mint rendkívüli hallgató is beiratkoztam a jogegyetemre.”

1879 márciusában azok közé az egyetemi hallgatók közé tartozott, akik siettek Szegedre segíteni az árvízkárosultakon. A segédkezés közben a csónakjukat elsodorta a víz, ő pedig olyan súlyosan megfázott, hogy élete végéig tartó krónikus légzőszervi betegsége alakult ki. Orvosai tanácsára félbehagyta tanulmányait és 1874 augusztusában Iglóra került, ahol Kalmár Bertalan gyógyszerész tárt karokkal fogadta. Gyógyszerészi munkája mellett rendszeresen járta a vidéket: „Itt ebben a csendesmagányban eltűnt az árvíz réme, a háborgó elem végzete. […] Itt vendégszeret***el, a fülemüle dallamával fogadja az embert az isteni természet, amott háborgó morajjal éjjel költi fel a végzet.” A községben igazi elhívatás-élményben részesült a patikussegéd, 1880. október 13-án egy vénycédula hátára lerajzolta az árnyékban „bubiskoló” ökrös szekeret. Az alkotás pillanatára és az általa hallott belső hangra így emlékezett vissza a művész az önéletírásában: „Eleget bámultál fiam csináld utánam. Ezeket az alvóökröket melyek legközelebb vannak hozzánk rajzold fel erre a papírra. Kezedet én irányítom, ne gondolj semmire, csak figyeld az ökröket, hogy fel ne ébredjenek. Ne gondolj semmire csak érezve lásd a kezedet, majd én vezetem s az eredményt a végén bíráld. […] E jelenetet rajzolnom kellett s megrajzoltam […]. Ezzel azután soha nem képzelt gyönyör ömlött körülöttem valami rendkívüli leírhatatlan boldogságérzete fogott el s folyton ébren tartott, míg az utcára ki nem mentem s ott a gyógyszertár jobb oldalán a rajzot újból nézem pici kis háromszögletű fekete magot vettem észre, s ahogy a rajzban gyönyörködve a kis magot figyelem, egy hang fejem fölött monda Te leszel a világlegnagyobb ( - ) festője, nagyobb Raffaelnál. Egy szót azonban nem ért***em s az ismétlését kértem, de ez nem ismétlődött meg.” Később már úgy vélte, hogy a „napút” kifejezést hallotta az alaktalan hangtól.

Csontváry számára az esemény mindent megváltoztatott. Terveit főnöke is támogatta, akitől képességeinek csiszolásához megkapta a művészeti oktatás alap „HERMES” füzetek nevű kilenc kötetes tananyagát: „A principálisom jólelkű idősebb ember volt, úgy segített a dolgon, hogy hozott egy csomó Hermes-féle füzetet másolás céljából, amelyeket oly hűen másoltam le, hogy az eredetitől meg sem lehetett különböztetni.” Ettől kezdve Csontváry figyelme középpontjába a képzőművészet került, azonban a gyógyszerészpályát nem adta fel.

Csontváry szorgalmasan fejleszt***e magát, mivel nem voltak előzetes ismeretei: „Mindenekelőtt megjegyezni szerencsém van azt, hogy életemben múlt hó 13-áig, amikor is az első karcolattal a papirost elpiszkolni mertem, kezemben soha semmiféle rajz nem volt. De még az iskolában akkor 60–70-ig sem tanítottak erre, így tehát azon eszme, hogy én rajzoláshoz kezdek, pusztán a véletlenségen alapszik […].” Tanulási célzattal folyamatosan járta a Tátrát, a természet megfigyelése közben arra is maradt ideje, hogy a szepesi vár falába bevésse a nevét. A római tanulmányi útjához egy hasonló bejárás során kapott ihletet: „Amint így a nagy rajztáblával járom a vidéket s keresem az alkalmas felvételeket, befordultam Csütörtökfalvára, a híres Rákóczi-klastromba. A klastromban X+ gvardian atya szívesen fogadott, ő néhány esztendeig Rómában magyar gyóntató volt. Ebéd közben ráterelődött a beszéd Rómára s Raffael munkáira. X atya [a Rómában élő] Szoldaticshoz ajánlott Bauer német gyóntató felkeresésével.” Az utazás egy év múlva valósult meg.

Az 1880-as évben principálisa javaslatára levélben többször megkereste Keleti Gusztávot is (21 levélben), hogy lássa el a mester szakmai tanácsokkal: „Erre főnököm azzal állott elő, írjak Kelety Gusztáv felső rajziskolai igazgatónak, s a rajzok alapján kérjem a felvételt az iskolába gyakorlatozónak. A válasz az volt: maradjak csak ott abban az aranybányában, ahol jó a dolgom s nem kívánkozzam a göröngyös pályára, amelyen a megélhetés sincs biztosítva. Erre nem estem kétségbe, hanem meghozattam az Önsegély című munkát, azt hiszem, Schmilestől*, amelyből megtudtam azt, hogy minden nagy munkához nagy idő kell, s hogy a nagy időhöz csak pénz kell, amely nem állott rendelkezésemre.” Más jellegű kérdéseket is feltett Keletinek: „[…]a festéket hol szerezhetem, milyen ecseteket vegyek, s hogy kezeljem, t.i. a festéket hígítsam, avagy már készen is kaphatni, milyen vászonra fessek, hogy kell és mivel annak alapot adni, használjam-e a vonalzót és milyet az éles határok húzására, avagy az egész kép szabad kézből készüljön? Továbbá sejtelmem a festészetről, illetve az olajos festék sajátságaira nézve, mit szépítsem a valót, bizony csak az úgynevezett mázolásig (anstreichen) terjed. Végül, hogy kezdjem a munkát, kifeszítsem, avagy leszögezzem, vagy felakasztva úgy fessek a vászonra? Mindezek a tapasztalt festő előtt oly kicsiségek, melyekről már rég megfeledkezett, előttem azonban minden új, s nincs fogalmam azon mód és eszközökről, melyek segítségével kifejezést adhatnék annak, mi bennem – a sötétség fátyolával burkolva – életre ébredni vágy” (1880 november 30.).

Csontváry 56 forinttal a zsebében indul el Rómába festőtanulónak. „1881-ben húsvét szombatján a Castello s'Angelo tűzijátékánál már jelen is voltam, s másnap Bauer gyóntató atyával is tanácskoztam. […] Ugyanaznap megtudtam Bauertől, hogy Szoldatics Egerben van; s a Collegie Austro-Hungaricoban pedig meggyőződtem arról, hogy ott egyetlen egy magyar Prohászka nevű kispap [későbbi püspök] tanul, aki szívesen, de félénken fogadott, és egy tányér supát belém is csúsztatott.” Az Örökvárosban Tivadar megtekint***e Rafaello képeit és felerősödött küldetéstudata, bár némileg másként, mint ahogy gondolnánk: „Átmentem a Raffael Loggiáiba, ott sem borultam lázba. Megnéztem a nagy csata falfestményét és a többit mind együttvéve, de élő természetet nem találtam. Ezzel a tudattal már az első látogatásnál felülemelkedtem az egész Vatikánon, csupán azt irigyeltem a mesterektől, hogy ők sokat és szépet is alkottak; de az isteni természetet hűségesen nem szolgálták, – idegen szellemnek voltak hirdetői és ez nem volt az Igazi Isteni. A sorsommal tehát kibékültem, mert most már elméletileg is tudtam miről van szó, miért kell nekem nagyobbnak lennem Raffaelnél. […] (Rómában maradtam, a műkincseket végig tanulmányoztam, a vidékre is kirándultam, amíg pénzem tellett, azután amikor már a pénzem fogytán volt – útrakeltem Firenze-Bolognán át a magyar határra, ahonnan utánvéttel kerültem haza.”
Eszékre ment a rokonaihoz, ahol a helyi gyógyszertárban dolgozott. Fennmaradt levelei szerint 1882. május 3-án már bizonyíthatóan itt tartózkodott. Nagybátyja felesége, idősebb Kosztka Károlyné Ruttner Antónia és leányai éltek a településen. Tivadar orvosságokkal és gyógyszerreceptekkel látta el rokonságát (még a távollévő családtagokat is), Veszprémben tartózkodó Lajos nagybátyját éppen úgy, mint a Szentesen lévő Károlyt (utóbbinak csak receptet küldött, mivel a szentesi családtagok és gyógyszerész barátok frissen is elkészíthetik a szert a receptje alapján). Csontváry életében ez a párizsi útra való spórolás időszaka.

Ezer frank értékű valutával a kezében érkezett meg a francia fővárosba: „Az eszéki állomáson voltam, havonta ötven forintot megtakarítottam, és egy év után ezer frankkal Párizsba utaztam azzal a szándékkal, hogy Munkácsyval megbeszélem a dolgomat. Ott Bruck Lajos műtermében tudtam meg, hogy Munkácsy hosszabb időre távol nyaral: de kezembe került az Egyetértés, amelyben olvastam Tisza belügyminiszter rendeletét a gyógyszertárak felállításáról s az okleveles gyógyszerészek jogosítványáról. Oly eseményesen hatott ez reám, hogy teljesen tisztában állott előttem az anyagi helyzetem megalapozása. Ezzel elesett Munkácsyval való értekezésem szándéka, elesett minden közvetítésnek a játéka, mert saját lábaimon haladhattam tova.”
Hazatérését követően tudatosan gyógyszerészi, illetve majdani gyógyszertár birtokosi bevételeiből kívánta finanszírozni művészeti tevékenységét. Először Szentesre ment a Megváltó gyógyszertárba gyógyszerésznek. Itt hallott egy Gácson nyitandó patika ügyéről, ami megragadta fantáziáját. 1883. szeptember 17-én Szentesről írt levelet Budapestre, Kammermayer Károly királyi tanácsos polgármesternek, hogy korábbi díjnoki foglalkoztatásáról állítson ki bizonyítványt, mivel az is kellett a pályázatához (az illetékbélyeg hiánya lassította a folyamatot). A gácsi patikanyitás jogára Tivadar mellett Bárány János okleveles gyógyszerész is pályázott. Az engedélyeztetési eljárás 1884. februárjától októberig tartott. A minisztérium 1884. október 15-én végül Csontváry számára engedélyezte a gyógyszertár megnyitását: „az 1876 évi XIV. törvényczikkely 131 §-a alapján az első folyamodó Kosztka Tivadar, okleveles gyógyszerésznek ezennel megengedem, hogy Gácson egy személyes üzleti jogú gyógyszertárt felállítson. [...] a […] gyógyszertárát egy év leforgása alatt felállítani tartozik. Mert különben jogosítványa elévültnek tekintetik.” Kosztkának két hónap elegendő volt ahhoz, hogy berendezze üzletét, pedig sok elintéznivalója akadt: „Egy cimbalmom volt, melynek értékesítéséből indultam Gácsra, a szükséges kézi gyógyszereket pedig táviratilag rendeltem meg; addig, míg az állványok, felszerelések elkészültek, már a kiadásokat a napi bevételek fedezték, úgy hogy a gyógyszertár még az évben a forgalomnak átadható volt.” A sajtóforrások szerint a gácsi patika 1884. december 10-én, míg a gácsi járási szolgabíró irataiban található iktatókönyv szerint 1884. december 14-én nyílt Vörös Kereszthez megnevezéssel egy haszonbérelt házban. „Komoly tervvel siettem haza s Gács községben nyitottam gyógyszertárt, ahol néhány évig lankadatlan szorgalommal odajutottam, hogy gyógyszertáram adósságmentesen állott s amikor már havonta száz koronát jövedelmezett, bérbeadva, elmentem Münchenbe […].”

A patikanyitással szinte egyidőben Tivadar bekapcsolódott a helyi közéletbe (gácsi népiskola és a helyi kisdedóvó megújítása, a leányiskola alapítása, utóbbira gyógyszertára helyiségeit is felajánlotta, valamint a tanítói fizetés javára a gyógyszertár évi jövedelmének 100 forintját is). Az önéletrajzában Tivadar gyorsan átlép a gácsi időszakon, ennek feltehetően az az oka, hogy a sikeres kezdeteket több konfliktus, majd per is követte. Gyógyszertár tulajdonosi időszaka pedig különösen érdekes, itt már használja a „Csontváry” művésznevet, viszont még nem festményen, hanem egy saját maga által kifejlesztett termékének a márkanevében.
1887-ben, a Gyógyszerészi Hetilapban „A gyógyszerárulás, tekint***el a vidékre” címmel cikket jelentetett meg: „a vidéket szolgálni s megnyerni" „a lehető egyszerű és olcsó kiszolgálással” kívánta. Egy „egész bizottság ostromolt meg (persze az érdekelt gyógyszerárulókból), hogy ha oly olcsón adom a szereket, a nép, melyekhez szokva nincs, nem fogja elfogadni mint jó gyógyszertári szereket, tanácsokat adva a magasabb árakra, mert a nép úgy van szoktatva. […] Figyelő állást foglaltam el [...] s én kiismertem ellenfelem fegyvereit, kiismertem a gyengeségüket.” 1886 közepén ezért a pályatársak javaslatait mellőzve a „Legjobbat legolcsóbban címmel” kezdte hirdetni üzletét a Losoncz és Vidéke, a Nógrádi Lapok és a Honti Híradó című lapokban.

A patika gazdag termékkínálattal rendelkezett: „hangyaszesz, mustárszesz, menta-, borókaszesz, levendula-, cukor-, rózsaszesz”, továbbá a „gyógyszertáramban ezentúl a természetes ásványvíz eddig forgalomban lévő mindenféleségei a legfrissebb töltésben, a budapesti piaczi áron megszerezhető”. Fő terméke egy alkohol tartalmú saját találmány volt, amely egyaránt lehetett önmagában vagy más gyógyszerekbe keverten hasznosítani. A "Csontváry-féle" borszesszel 1886-ban rukkolt elő, amelyből leginkább sósborszeszt készített. A Spiritus Vini Gallicus (sósborszesz, borcsík, francia borszesz, Franzbranntwein) nevű hígított borpárlat eredetileg francia vívmány, amely vizet, konyhasót, finomszeszt és etil-acetátot tartalmaz. Különböző receptjei ismertek, leggyakoribb ízesítő hatású összetevője a mentolkristály. Magyarországon a 19. század utolsó harmadától lett népszerű. Az első hazai sósborszesz-gyártó Thék Mór volt (1858), viszont Erényi Béla alkotta meg a Diana sósborszeszt (Dianás cukor alapja). A gyógyszertári reklám szerint „egész Magyarországon feltűnést keltő úgy minőségre, mint jutányos áránál fogva a [Csontváry-féle] borszesz, s ezzel készült gyógyszereim, nevezetesen: a sósborszesz […] és az általánosan népszerű gácsi magyar gyomorkeserű, melyekkel minden néven nevezendő gyári vagy kereskedői reklám háttérbe szorul s versenyképtelen." Csontváry a vagyonát növelte a szeszméréssel: a „magyar és francia cognacot literenként 1-től 1,50 forintig, a franciát pedig 2,56-tól 6 forintig terjedő áron és jó minőségben” volt elérhető. A gyógyszertárban pálinkamérés is folyt, ami a helyi földbirtokos família, a Forgách-család számára is jelentős jövedelemforrás volt. A pálinka árusításával Csontváry megsért***e gr. Forgách Antal és neje ún. regáléjogát, ezért a grófnő közigazgatási eljárást akasztott a nyakába. A Forgáchok fő célja volt, hogy megszűntessék a gyógyszertárat. Kosztka védekezése az volt, hogy a többi kocsma rossz minőségű szeszt árusít, míg ő ügyel a minőségre, ez egészségügyi feladata egy gyógyszerésznek. A per 1887 januárjában Csontváryt a regálécsonkításért 14 hektoliter (1400 liter, vagyis 2800 félliteres palacknyi) tiszta szesznek megfelelő kártérítést fizetésére kötelezték. A fellebbezést követően az ügyben 1887 júliusában a minisztérium hozott döntést, amely a regálécsonkítást fenntartotta („Kosztka Tivadar regále csonkítónak mondván ki’’), de Forgáchné kárigényét bíróság elé utasította. Ezt a grófné nagy galamblövészettel ünnepelte meg, ráadásul később a perben is ő nyert. A peres események megrendítették a gyógyszerárust, kivonult a nógrádi közéletből. A pert követően ugyan a gyógyszertár a tulajdonában maradt, de a kirótt pénzbüntetést a bevételéből nehezen tudta megfizetni. A 4500 korona és kamatainak a törlesztésére egy losonci gyógyszerésztől kölcsönt vett fel. Csontváry a gyógyszertárát eközben Hackenberger László aradi gyógyszerésznek bérbe adta két évre (a bérletiszerződést később meghosszabbíthatták, mert 1895-ig a bérlője maradt). A Losoncz és Vidéke, 1891. november 29-ei száma is rögzíti: „A gyógyszertárak közül a törvény szabta évi megvizsgálás ez időszak alatt a losonczi, gácsi, ipoly, rónyai és sziráki gyógyszertárakban eszközöltetett, kedvező eredménnyel. Kezelés tekintetében változás a gácsiban történt, amennyiben Kosztka Tivadar személyes jogú gyógyszertárát Hackenberger László okl. gyógyszerésznek adta bérbe.”

A losonci pályatársától kölcsönzött összeget úgy tűnt, hogy képtelen visszafizetni, emiatt 1890 végén árverezésre bocsájtották a patikát a teljes berendezésével egyetemben. Az ügy végül rendeződött, mert a gyógyszertár megmaradt Tivadar tulajdonában, vélhetően segítséget kapott a törlesztéshez. 1895 után egy évig Tivadar testvére, László irányította a patikát.
Csontváryt a szakirodalom hagyományosan gyógyszertárának bérbe adásától fogva jegyzi hivatásos festőként, annak ellenére, hogy már festett korábban. A művész a „Pillangók” néven ismert alkotását Romváry József vélhetően ezért teszi az 1890-es évek elejére-közepére, ráadásul Csontváry eredetileg az „Első olajképem” címet adta a lepkegyűjteményt ábrázoló képnek. Maga a cím megtévesztő, nehezíti az életműben való elhelyezést, hiszen attól, hogy ezt jelöli meg első olajfestményeként, más technikával kísérletezhetett 1880-tól. Csontváry Gácson már rendszeresen alkotott. Korai korszakának legvitatottabb példája a Parkrészlet című munka 1890-ből. Szintén itt fest***e 1893-ban – ma a losonci Nógrádi Múzeum és Galéria gyűjteményében található – „A gém” című alkotását, a mely a leghíresebb állatábrázolása. Csontváry önéletrajzából tudjuk, hogy a szabadtéri, vagyis helyszíni vázlatok helyett ő inkább az állat- és növényvilág tanulmányozásával töltötte az idejét túrák alkalmával. Ennek is köszönhető állatképeinek (A süvöltőt leterítő karvaly,1893; Héja hófajddal, 1893; Az őz, 1893 stb.) élethű és részletgazdag ábrázolásmódja (Romváry József szerint a művész kitömött állatok alapján is alkotott, ezt az elméletet Végvári Zsófia elveti).

A gácsi gyógyszertár ügyének rendezését követően indult el „Hollósy [Simon] iskolájába, rajzolni természet után”: „1894-ben bérbeadtam a patikát, s hatvan forinthavi jövedelemmel beutaztam a világot, negyven-ötvenméteres festményeket cipeltem a Libanonon, s az arábiai sivatagon keresztül, karavánokkal hónapokig küzdöttem az éhséggel és szomjúsággal, amíg megszoktam a koplaló életet [... ] Kigúnyoltak, követelték, hogy ha próféta vagyok, igazoljam az isteni összeköttetést a földrengéssel. Ha csak ez kell, ha ez fog meggyőzni, jöjjön aminek jönnie kell, jönni fog. Alig értem Münchenbe, már kinn volt a plakát a kecskeméti földrengésről. Erre rögtön visszafordultam.” Fél évet maradt Csontváry Münchenben, majd ezt követően több helyen is megfordult: „Hat hónap után Münchenből, Liezen-Mayer Sándor barátom tanácsára Karlsruheba mentem Kahlmorgen tanárhoz, aki három hó után Itáliába küldött. Én a dalmát partokon festve csak Raguzáig értem s innen a düsseldorfi akadémiára utaztam fel, ahol az igazgató tudtomra adá, hogy már többet tudok s iskolára szükségem nincsen.”

Rövid időre megszakította az utazást és visszatért Gácsra (feltehetően pénzgyűjtési célzattal). A belügyminisztérium 1896. augusztusában a gácsi községi hivatal anyakönyvvezető-helyettesévé nevezte ki, közben tovább vezette a gyógyszertárat. Hamarosan elkezdett kezelőt keresni a patikának, a pozíciót a Gyógyszerészi Hetilap 1897. májusi és júniusi számaiban hirdette: „Kosztka Tivadar úrhoz Gács. Kezelői állomás szeptember 1-től két évre. Kétszobás lakás nagy gyümölcsös kerttel.” Sajnos jelenleg nincs ismeret a kezelő személyéről. 1898 nyarán már eladni kívánta a patikát: „Középforgalmú gyógyszertár, szódavízgyár, egynagyobb gyümölcsöskert közepén kőből épült kényelmes házzal ritkaszép klimatikus vidéken 20.000 frt készpénzért eladó. Vevő, ki a gyógytári teendők mellett kertbeni foglalkozásnak is barátja, szórakozást és kellemes otthont talál.” Azonban nem talált megfelelő vevőre, ezt követően újból bérlők keresésébe kezdett, Dankó Gyula (1899 decemberétől 1906. szeptember 7-ig), Bentáth Kálmán (1906–1909), Dőry Mihály (1909. október –1910), Eisnitz Sándort (1911–1912. június), végül a békéscsabai Székely Sándor (1912. július 25-től) vette bérbe az üzletet. Csontváry Székellyel kötött szerződéséről áll rendelkezésre a legtöbb ismeret. A három évre szóló bérletiszerződés 2800 korona készpénz, az összes adók, tűzbiztosítás és a többi évi járulékok fizetésének és egyéb terheknek a kötelezettségével járt. Tivadar azt is kikötötte, hogy legyen számára fenntartva egy szoba, ahol lakhat, a budapesti műtermében útban lévő festményeit és eszközeit a patika padlásán tarthassa.

A bérlők megteremtették számára azt az anyagi függetlenséget az alkotáshoz (akár fővárosi műtermében, akár másutt) és utazáshoz: „Elutaztam hát Párizsba, a Julien-Akadémiába iratkoztam be, innen kerültem ki egyenesen Pompejire, ahol egy nagyarányú festménybe bele is fogtam, de ez, mint sok más tanulmány, a padlásomon hever. Ezek után évről-évre hol, mit s minő haladással festek, egészen az 1904. évben Athénben festett Jupitertemplomig, ez az első festmény, amelyen vásznat már nem lát a szemlélő.” A tanulmányút után kizárólag a festészetnek élt, meglelte a „napút színeket”, az anyagi szükségleteit a patika bérleti díja fedezte. Járt többek közt Egyiptomban, Libanonban, Palesztinában. A szentföldön tett utazását Panaszfal bejáratánál Jeruzsálemben című 1904-es alkotása örökít***e meg (őrzőhely: Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria), a sokalakos, expresszionista alkotásban egyes kritikusai a szkizofrénia jeleinek megmutatkozását látták. A művész kapcsán halálát követően többször felmerült az elmebetegség kérdése, azonban kezeléseket sosem kapott, nem ismert mentális betegséget megállapító diagnózis róla. Dr. Czeizel Endre szakvéleménye szerint – amelyet részben a boncolási jegyzőkönyvre alapoz – Csontváry nem volt elmebeteg (bővebben lásd Matematikusok, gének rejtélyek című könyvét).
Gyógyszerészeti ismereteit festékei kikeverésekor kamatoztatta, az olaj helyett maga által kikísérletezett festőszerrel dolgozott. A festékei kaolinból, anilin alapú textilfestékből, porfestékből, enyvből, tiszta terpentinből, sóból és vízből álltak, a keverék magas színezőerővel bírt, ráadásul lassan száradt be. Csontváry festményreceptjeinek hála sosem szűnt meg teljesen patikusnak lenni. Temperaszerű festéke pedig ma is élénken virít fennmaradt vásznain, ráadásul képeinek azonosítását is segíti az egyedi összetételű festőszer az eredetiség vizsgálatakor.

Szakmai elismertsége a századfordulót követően kezdett növekedni. Megkezdődött a kiállításokon való szereplése. 1905. szeptember 9-én a Pesti Hírlap beszámot Csontváry városligeti iparcsarnokban megrendezett tárlatáról, amelyet némi kritikával is illetett: „A művészetek birodalmában talán a festészet terén andalog a legtöbb különc. Ilyen különc volt a belga Viertz is, de Rubens allűrjeivel, és ilyen különc – »Csontváry« Kosztka Tivadar is, aki egyébként gyógyszerész és Nógrád megyében Gácson van a patikája. Mint vagyonos ember évek óta művészi tanulmányúton van és – fest. Ő maga büszkén hirdeti, hogy nagy taorminai tájképét százezer líráért sem adta oda Vanderbiltnek (mert neki van pénze elég) és képeivel az a célja, hogy a »Csontváry« név világhírű legyen. A budapesti Műcsarnok és a »Nemzeti Szalon« azonban szűkkeblűen meggátolták azt, hogy a »Csontváry« név világhíre az ő helyiségeikből induljon ki. Ezért »Csontváry« úr a városligeti iparcsarnokba szorult ki, ahol mintegy 25 képből álló kollekciójának rengeteg üres terület áll rendelkezésére. »Csontváry« úr (az idézőjeleket ő maga használja) meghívóin azt hirdeti, hogy képeit eredeti találmánya technikával fest***e. […] A régi németek naivitását juttatja eszünkbe »Selmecbánya látképe« c. műve, viszont a naivitások netovábbja a »Vihar a Hortobágyon« és a nagyméretű »Jeruzsálemi panaszfal Salamon templománál«. Ez a pár théma is mutatja, hogy Csontváryt nem izgatják a holmi apró-cseprő dolgok, festi Athént, Pompejit, az Aetnát, Nápolyt, a Tátrát, a Hortobágyot és a keleti pályaudvart villámfénynél. Miután pedig ő elsőrangú művésznek érzi magát, a kritikának itt helye nincs. És letesszük a tollat.”

1906-ban megfest***e a gigantikus, 385 × 714 cm méretű Naptemplom Baalbekbent című olajfestményét (az alkotás ma szintén a Szépművészeti Múzeum gyűjteményében található meg), majd Szíriából elindult Párizsba, ahol 1907 júniusában tárlata nyílt. Majd Franciaországból ismét a libanoni hegyekbe ment, itt készült el a Zarándoklás a cédrusfához (1907) és a közismert Magányos cédrus (1907). 1908-ban készült a „Mária kútja” és a „Marokkói tanító”. 1908 őszén tárlata volt Budapesten, majd megint útra kelt. 1909-ben Nápolyban megfest***e a Sétalovaglás a tengerparton címet viselő utolsó befejezett művét. 1910 tavaszán ismét Budapesten mutatta be munkásságát a nyilvánosságnak, még ugyanebben az évben megpróbált egy külföldi kiállítást szervezni műveiből, de ez nem valósult meg.

Az 1910-es években kezdte meg írói tevékenységét, 1912-től fogva filozófiai töltetű írásművekkel és röpiratokkal jelentkezett, továbbá előadásokat is tartott. Ekkor már kevesebbet foglalkozott festészettel, inkább a grafikára koncentrált. Főleg kartonra dolgozott szénnel (már 1890-es években is dolgozott szénnel), az alkotásainak megítélése kettős, egyes művészettörténészek csak vázlatoknak tekintik őket (pl. Róka és hattyú, 1913). 1919-es haláláig több nagyméretű grafikát is készített (köztük két képet Ferenc Józsefről).

A világháború idején Csontváry hadikölcsönökbe fekt***e megtakarításait (60 000 korona), amelyet sajnos el is vesztett. 1914-ben megbetegedett és csak nehezen élte túl a kórt: „kidobálta magából az enyves részeket is, de azután naponta 20 dekával erősödött s a vegetáriánusból falánk ember lett.” Állapota 1915-től tovább romlott. 1916-ban IV. Károly királlyá koronázásán jelen volt, hogy megfesse azt, azonban rosszul lett, így ez a mű nem készülhetett el. 1917-ben adta el a gácsi patikát. Egészsége nem javult, egyre rosszabb anyagi körülmények között élt. 1919. május 13-án a Róbert kórházba szállították, ahol a belgyógyászati osztály fekvőbetegei közé került. Az állapota nem javult, testsúlya 57,90 kg-ról 52 kg-ra csökkent. A köztudat szerint 1919. június 20-án, az orvosi jelentés szerint 21-én hunyt el „szívelégtelenség, tüdőtágulás és belérhártyagyulladás” következtében. Az Óbudai temetőben temették el, a ravatalt így jegyezte le Gerlóczy Gedeon: „Óbudai temető ravatalozója 1919. június 28. du. 4óra. Nyomasztó hőség, sötét felhők gomolyognak, távoli zivatar visszhangja morajlik. A szertartás véget ért, a koporsót hozzák. […] A koporsó oldalán felirat: Kosztka Tivadar élt 66 évet. A pap megkezdi a végszertartást. A sötét fellegek szétválnak. Kisüt a nap és egy fénynyalábja csak a sírt és a körülállókat világítja meg. A koporsót leeresztik. A zuhanó göröngyök dobogása hallatszik. A nap fénykévéje halványodik - csak, a fejfán ragyog utolsó sugara. A szokatlan fénytüneményre a temetőből többen odasietnek. Újra beborul, szélvész kerekedik, villámlik, a zivatar közeledik. A gyászolók sietve szélednek.”

A művészt az utókor Gerlóczy Gedeon jóvoltából ismertheti. Csontváry nem értékesít***e műveit, hanem Székely Sándor gyógyszerésznek adományozta. Székely Sándor 1919 folyamán Kecskemétre költözött és magával vitte a gácsi patika padlásán lévő festmények zömét (20–25 képet). Azonban volt mű, amelynek más sorsa lett. Székely kapcsolatot tartott fel a kecskeméti művésztelepen dolgozó festőkkel, a számára értéktelennek tűnő Csontvárykat odaadta a „vászonínségben szenvedő” művésztelepi művészeknek vászon gyanánt. Szerencsére nem mindegyikük használta el alapozott vászonként őket, a Passió-kompozíció több töredéke így menekült meg. A nagyobb vásznak máshová kerültek, a vásznakat anyagárban fuvarosoknak kocsiponyvaként akarta értékesíteni, szerencsére a legtöbb mű Dr. Gerlóczy Gedeon építőművész birtokába jutott, aki értéket látott bennük ipari nyersanyag helyett. Székely Sándor fogadott leánya, id. Kabar Zoltánné Rózsa, 1988-ban így emlékezett erre: Amikor 1917 augusztusában édesapám a gyógyszertárat – addigi bérlete helyett – Csontvárytól megvásárolta, az átadás alkalmával Csontváry felhívta apámat a patikaház padlására, s a léckerítéssel elválasztott térben lévő összegöngyölt festményeire rámutatott: »Kolléga Úr! Ezeket mind Önnek adom, s ezzel Önt milliomossá teszem.« Apám ezt nem hitte el, s még később sem tudatosodott benne, hogy nagy művészeti, kulturális és valóságos értéket hagyott veszendőbe és mások kezébe menni.” A Gácson maradt képek egy ideig a padláson voltak, majd az épület 1922-ben magánházként Ruzsinszky Gyula birtokába került. A padláson maradt hagyatékot megmutatta néhány műgyűjtőnek (Oppenheimer Rezső losonci fogorvos, Büchler Gyula orvos), akik olcsón megvásárolták az alkotásokat. A gazdát nem lelő festmények sorsát maga Ruzsinszky pecsételte meg: „Tudtam én, mert hallottam, hogy [Csontváry] fest, de a képeit csak akkor láttam, amikor beköltöztünk ide, ebbe a házba. Az egész padlás tele volt velük. [...] Rég volt ez már kérem. Elégettem őket. [...] koszosak, porosak is voltak azok. Egy darabig jöttek ide valami losonci kereskedőfélék és egyikért-másikért itt hagytak ilyen bekeretezett szentképeket, de aztán már azokkal is tele lett a ház. A feleségem meg azt mondta, hogy elege van a nagy jövés-menésből, és akkor lehordtuk a képeket az udvarra és meggyújtottuk őket. Kellett a hely a padláson, na! Mert sok kép volt ott kérem. Emlékszem, órákig égett a tűz, pedig azok jól égtek, mert jól kiszáradt fából meg vászonból volt mind.”
Csontváry művészetét lassan fedezte fel magának a művészettörténet. A gyógyszerész-festő nem tartozott a korabeli irányzatokhoz, hanem a „napút” festőként jellemezte önmagát, műveinek szikrázó színei és egyedi elbeszélőmódja túl egyedi volt saját korának. A 20. század közepén kapott valódi elismerést Európában. Hazánkban 1930-ban volt az első gyűjteményes kiállítása az Ernst Múzeumban, majd 1936-ban újabban előkerült műveit t***e közzé a Frankel-Szalon. 1949-ben a párizsi Musée National d’Art Moderne-ben mutatták be 10 képét, utána Brüsszelbe vitték a kiállítást. 1958-ban a brüsszeli világkiállításon (Cinquante ans d'art moderne tárlat) bemutatták több művét („Sétalovaglás a tengerparton”, „Mária kútja Názáretben" „Kocsikázás újholdnál Athénben”, „Villanyvilágított fák Jajcéban”) és posztumusz aranyéremmel tüntették ki. 1962-ben a leningrádi Eremitage-ban és moszkvai magyar kiállításon „Magányos cédrus” c. műve aratott sikert, Brüsszelben pedig a Palus des Beaux Artbin gyűjteményes kiállítását rendezte meg a Kulturális Kapcsolatok Intézete és a Magyar Nemzeti Galéria. 1963 márciusában Belgrádban volt 24 művéből kiállítása.

Gerlóczy Gedeon az általa megmentett festményeket Budapest, Galamb utca 3. szám alatti lakásában őrizte. A művekből időszaki tárlatokhoz is adott kölcsön (pl. a székesfehérvári Csontváry emlékkiállításra, amelyről hamarosan szó lesz), de folyamatosan dolgozott egy Csontváry múzeum létrehozásán is. A birtokában lévő alkotások egy része később a pécsi Janus Pannonius Múzeumba került letétként, egy másik része pedig az 1973-ban nyílt Csontváry Emlékmúzeumban kapott helyet (Pécs, Janus Pannonius utca 11.; a Janus Pannonius Múzeum filiáléja).
A székesfehérvári (Szent) István Király Múzeum rendezett először Csontváry emlékkiállítást, a teljes életművet ekkor ismerhette meg a közönség és lett országosan ismert modern művész Csontváryból: „egy vidéki város […] termeibe és szívébe fogadta a legnagyobb modern magyar festőt; örvendetes, hogy a város múzeumának kitűnő igazgatója, dr. Fitz Jenő, nyolc éve munkáló szívós figyelemmel kivárta a megfelelő időt, s élt az alkalommal, hogy e grandiózus életművet bemutassa Székesfehérvár közönségének.” F. Petres Éva, a múzeum akkori igazgatóhelyettese eképp emlékezett vissza a kiállításrendezést megelőző eseményekre: „Egy alkalommal az Esztergomban dolgozó Mucsi András megkérdezett, miért nem rendezünk Csontváry kiállítást? A Csók István Képtár szinte kínálja magát erre a célra, és higgyem el, a közönség is megérett erre az élményre. Ez volt a csíra, amely a kiállítás megvalósulásához vezetett. […] A Fejér Megyei Idegenforgalmi Hivatalhoz fordultunk és meggyőztük vezetőjét, Gonda Istvánnét, milyen nagy közönséget vonzana ez a kiállítás.” A múzeum munkatársai ezt követően fordulhattak a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) főigazgatójához, Pogány Ö. Gáborhoz, aki támogatta az ötletet. Pogány egy kollégáját, Bodnár Éva művészettörténészt kérte fel a fehérvári kiállítás kurátorának. A tárlat másik rendezője Kovács Péter (a későbbi múzeumigazgató 1962-ben lett a múzeum kinevezett művészettörténésze) muzeológus volt. A kiállítási anyag elsődlegesen magángyűjteményekre (Bedő Rudolf, Gerlóczy Gedeon, Hidas László, Dr. Ónodi János, Dr. Petró Sándor, Révész Kálmán, Tarján Jenő, Dr. Tompa Kálmán) épült, az MNG hat festménnyel gyarapította a Csontváry emlékkiállítása című tárlatot. Egy dr. Fitz Jenővel, 1963 januárjában készített interjúval harangozták be a tárlatot: „A képzőművészet megyénkben élő kedvelőinek nagy örömére február végén újabb meglepetéssel készül fel a székesfehérvári múzeum. Csontváry Kosztka Tivadar képeinek első teljes kiállítását hazánkban Fehérváron rendezik. A kiállítás anyaga Brüsszelből érkezik Fehérvárra, s innen újabb külföldi útra indul, a budapesti bemutatásra közel egy év múlva kerül sor. Így a tárlat egyben idegenforgalmi nevezetessége is lesz a városnak.” A festményeket 1963. május 9-én (csütörtök) szállították Székesfehérvárra. „A rendezés napjai, minden szállítási és egyéb szokásos bonyodalmak mellett, vidáman és könnyedén folytak, Bodnár Éva kívánságára a déli órákat a szokatlanul meleg májusban a strandon töltöttük.” – írta 1998-ban az igazgatóhelyettes asszony. Az emlékkiállítást 1963. május 19-én (vasárnap) Bujdosó Imre, a Fejér megyei Tanács elnöke nyitotta meg, részt vett az eseményen dr. Mihályfi Ernő, az Elnöki Tanács tagja is. A tárlat sikerét jól mutatja, hogy pár nappal később a Kossuth Rádió már a képtárból jelentkezett be »A Székesfehérvári Csontváry-kiállításon« című műsorával 1963. május 24-én (péntek délután). A megyei hírlap 1963. június 5-én méltatta a tárlatot: „[…]minden várakozást felülmúló sikere van: naponta többszáz látogató keresi fel és nézi végig a gyönyörű képeket. Nemcsak fehérváriak és megyebeliek a képtár látogatói, hanem messzi vidékekről is zarándokolnak ide a festészet kedvelői […] A Csontváry emlékkiállítás forgalma országos szinten is valósággal csúcseredményt jelent a hasonló rendezvények sorában: két hét alatt kereken hétezren tekintették meg […]. A nagy érdeklődésre tekint***el a kiállítás minden nap nyitva van.” A látogatószám rendíthetetlenül emelkedett: „A tárlatnak immáron nemzetközi hírneve is van, s mint a kiállítás vendégkönyve is bizonyítja a megnyitás óta eltelt néhány hónapban majdnem 25 ezer ember tekint***e meg a későn felfedezett festő – le merem írni néhány műbírálónktól eltérően — remekműveit. Megfordult a Csók Képtárban, például Pierre Andre diplomata, az Európai Közös Piac kabinetirodájának főnöke – és Plattent nevű londoni mérnök is.
(A kiállításról bővebben Izinger Katalin: Csontváry Székesfehérváron. https://szikmblog.wordpress.com/2020/06/20/csontvary-szekesfehervaron/)

A fehérvári tárlat sorsát is egy külföldi látogató érkezése pecsételte meg. 1963. augusztusában Magyarországra látogatott Hruscsov felesége, Nyina Hruscsova és lányai, akik Kádár Jánosné társaságában kívánták megtekinteni a Csontváry képeket. Annyira megtetszett nekik a tárlat, hogy másnap már Aczél György elkezdte telefonon intézni a kiállítás fővárosba való felvitelének ügyét. „Fitz Jenő vezette Hruscsovnét és Kádárnét, én és Kovács Péter a többieket kísértük. Egy megjegyzésre emlékszem, valamelyik Hruscsov lány, tán Jelena Hruscsova megjegyezte, természetesen tolmács közvetítésével, hogy még a párizsi útjuk után is megkapóak ezek a képek. A látogatást követően szinte azonnal, tán még másnap, megszólalt a telefon. Aczél elvtárs közölte, hogy a kiállítást haladéktalanul Pestre kell szállítani, ott kell kiállítani, de nem a Nemzeti Galériában, hanem a Szépművészeti Múzeumban. […] Gerlóczy Gedeonnal, megállapodásunk a Nemzeti Galériával két évre szólt, a kiállítás gyönyörű Kondor plakátján is 63–64 szerepelt. Adattárunk őriz egy feljegyzést, amelyben csokorba szedtük érveinket a kiállítás megtartása érdekében, mint ismeretes, hiába. Talán csak annyi eredménye volt, hogy október 27-ig ki tudtuk húzni Fehérváron maradását, a múzeumi hónapra hivatkozva, hisz programunk gerince a Csontváry kiállításra épült. […] Ekkor még azt hittük, a budapesti bemutató után visszakerül hozzánk a kiállítás. Nem így történt. […] A Csontváry-kiállítás Pécsre került. Utóélet: Egyetlen kép maradt Székesfehérváron, a Baalbek, méretei miatt. Amikor csak lehetett, látható volt, de állandóan nem tudtuk ezt biztosítani, mert a múzeum életét folytatni kellett. […] A kép később követte a többit Pécsre.”

A fehérvári Csontváry kiállítás a megrövidített időtartam ellenére is elképesztő közönségsikernek számít, hiszen május 18 és október 27 között 55 405 látogató tekint***e meg, a katalógus 12000 példányban jelent meg. A katalógus kapcsán némi nézeteltérés is kialakult a múzeum és a Nemzeti Galéria között, a galéria 400 példányra igényt tartott (pedig ez nem szerepelt az eredeti egyezségben). Dr. Fitz Jenő a hosszútávú együttműködés reményében teljesít***e a kérést. „A nézeteltérések elsősorban a Nemzeti Galériának […] utólagosan jelentkező kívánságából adódtak, […] véleményünk szerint e 400 példány nem éri meg a fennálló kapcsolat elrontását.” – írta a Fejér Megyei Tanács VB Művelődési Osztályának 1963. április 5-én kelt levelében.
A múzeum tárlata t***e hazai szinten közismertté Csontváryt és egyedi művészetét. A székesfehérvári kiállítás és az azt követő, a budapesti Szépművészeti Múzeumban rendezett tárlat kövezte ki az utat Gerlóczy álma, egy önálló Csontváry Múzeum felé. 1964-ben Németh Lajos megírta Csontváry monográfiáját, amely az első volt a művész életével foglalkozó szakmai kötetek hosszú sorában (Pertorini Rezső: Csontváry patográfiája, 1966; Németh Lajos monográfiájának bővített kiadása, Gerlóczy Gedeon-Németh Lajos: Csontváry-emlékkönyv - Válogatás Csontváry Kosztka Tivadar írásaiból és a Csontváry-irodalomból, 1976 stb.).

A Csontváry művek a művészettörténet mellett a műkereskedelemben is elfoglalták méltó helyüket. Az egykor vászon áron árult alkotások az aukciók „sztárjai”. Keresettségüknek oka az egyediségük mellett, hogy kevés gyűjtők által hozzáférhető mű érhető el, a fennmaradt Csontváryk zöme közgyűjteményekben látható. Csontváry alkotást birtokolni valódi privilégiummá vált. Egy-egy Csontváry feltűnése a műtárgypiacon mindig izgalmas esemény a műgyűjtők, a művészettörténészek és a nagyközöség számára. Traui táj naplemente idején (1899) című alkotása 240 000 000 Ft, a Hídon átvonuló társaság (1903–1908) 180 000 000 Ft, az Olasz halász (1901 körül) 140 000 000 Ft leütési áron cserélt gazdát. 2024-ben került utoljára kalapács alá Csontváry. A Pirosruhás gyermek (1894) című festményt Székely Sándortól szerezte meg Buschi Emil műgyűjtő. A mű kikiáltási ára 160 000 000 Ft volt, a leütési árat viszont csak azok ismerhetik, akik maguk is részt vettek a 77. téli árverésen a Kongresszusi Központban.
Legutóbb a Szépművészeti Múzeum Csontváry 170 címmel rendezett időszaki tárlatot 2023. április 14. és 2023. július 16. között.

Kisszebeni szülőházán születésének 140. évfordulója alkalmából emléktáblát (Nagy János szobrászművész alkotása) avattak 1993. szeptember 6-án. A gácsi egykori patikaházon szintén tábla hirdeti, hogy „Ebben a házban élt és alkotott Csontváry Kosztka Tivadar gyógyszerész és festőművész 1853–1919”. Csontváry emlékművét a ház közelében állították fel.

Felhasznált irodalom
• Bellák Gábor: Csontváry Kosztka Tivadar – kérdések egy életmű körül
• Bencze László: Csontváry Székesfehérvárott. Kortárs, 1963/ 9. szám
• Böszörményi István: Csontváry Kosztka Tivadar emléktáblája Gácson
• Dr. Czeizel Endre: Matematikusok, gének rejtélyek
• Csontváry emlékkiállítása, Székesfehérvár, István Király Múzeum, 1963 (katalógus)
• Csontváry Kosztka Tivadar: Önéletrajz
• F. Nagy Veronika: A Csontváry-hagyaték megmentője, egyben a modern magyar építészet neves alakja – 125 éve született Gerlóczy Gedeon
• F. Petres Éva: Emlék és valóság: Csontváry Kosztka Tivadar gyűjteményes kiállítása, Székesfehérvár 1963. Magyar Múzeumok, 1998/ 2. szám
• Hann Ferenc: A gácsi patikus. Ismeretlen dokumentumok Csontváryról
• Hann Ferenc: Csontváry gácsi évei
• https://mng.hu/mutargyak/
• https://patikapartner.hu/gyogyszereszbol-festomuvesz-csontvary-kosztka-tivadar-es-a-ket-palya-osszefonodasa/
• https://szikm.hu/hirek/1963._majus_19-en_nyilt_meg__szekesfehervaron_a_csontvary-kiallitas_a_csok_istvan_keptarban-2100
• https://viragjuditgaleria.hu/hu/aukciok/rekordok/
• https://www.alkotasutca.hu/csontvary-kosztka-tivadar
• Izinger Katalin: Csontváry Székesfehérváron. https://szikmblog.wordpress.com/2020/06/20/csontvary-szekesfehervaron/
• Kaszás Gábor: Traui tájkép naplemente idején. Egy lappangó Csontváry-alkotás története
• Kovalovszky Márta: „TISZTELT MESTER”. Fejér Megyei Szemle, 1988/ 1. szám
• Magos Gergely: A gyógyszertárak államosításának első szakasza, avagy Örkény István „felajánlja” gyógyszertárát az államnak Sztálin 70. születésnapjára
• Magyar Közigazgatás, 1887/ 24. szám
• Mezei Ottó: Kosztka Tivadar gácsi közművelődési tevékenysége 1884–1891 között Művészet, 1979/ 1. szám
• Pesti Hírlap, 1885/ 277. szám
• Pesti Hírlap, 1905/ 250. szám
• Puntigán József Száz évvel ezelőtt hunyt el Csontváry-Kosztka Tivadar
• Puntigán József: Kosztka Tivadar – Gács gyógyszerésze a nógrádi közéletben. Csontváry és Nógrád - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 62.
• Romváry Ferenc: Csontváry szénrajzai – adalékok Csontváry grafikai munkásságához
• Rózsa Gábor: Csontváry Kosztka Tivadar egyik nagybácsija. Kosztka Károly (1814–1887) mérnök Szentesen
• Szabadi Judit: Csontváry Kosztka Tivadar helye korunk szellemi életében. A közelmúlt Csontváry-kutatásainak rövid áttekintése. HOLMI, 2013/ 7. szám
• Szabadi Judit: Csontváry Kosztka Tivadar helye korunk szellemi életében. A közelmúlt Csontváry-kutatásainak rövid áttekintése
• Végvári Zsófia: Csontváry állatos festményei. Összefoglaló tanulmány egy újonnan felmerült festmény apropóján
• Végvári Zsófia: Csontváry különleges anyaghasználata. Egy életmű ismeretlen részletei
• Dr. Zalay Károly: Csontváry Kosztka Tivadar festőművész életpályájának gyógyszerészi vonatkozása. Gyógyszerészettörténeti közlemények. Gyógyszerészel 32.
• Zsuppán András: Meghökkentő felfedezés és remek tárlat is jutott az idei Csontváry-évfordulóra
Levéltári források

Magyar Nemzeti Levéltár Fejér Vármegyei Levéltára
- MNL FML XV. 24.a Gyűjtemények. Plakátok. Csontváry kiállítás plakátja (másolat)
- MNL FML XXIII.13.b 923/1963. Fejér Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága Művelődésügyi szakigazgatási szervének iratai. Művelődésügyi Osztály iratai. Az István Király Múzeum és a Nemzeti Galéria megállapodása. 1963.

Sajtó források a levéltár szakkönyvtárából
• Fejér Megyei Hírlap, 1962/ 115. szám
• Fejér Megyei Hírlap, 1962/ 290. szám
• Fejér Megyei Hírlap, 1963/ 115. szám
• Fejér Megyei Hírlap, 1963/ 116. szám
• Fejér Megyei Hírlap, 1963/ 129. szám
• Fejér Megyei Hírlap, 1963/ 156. szám
• Fejér Megyei Hírlap, 1963/ 184. szám
• Fejér Megyei Hírlap, 1963/ 188. szám
• Fejér Megyei Hírlap, 1963/ 204. szám
• Fejér Megyei Hírlap, 1963/ 238. szám
• Fejér Megyei Hírlap, 1963/ 6. szám
• Fejér Megyei Hírlap, 1963/ 6. szám
• Fejér Megyei Hírlap, 1964/ 7. szám
• Fejér Megyei Hírlap, 1968/ 273. szám
• Fejér Megyei Szemle, 1965/ 2. szám