12/10/2025
💔 52 év után süket fülekre találtunk
Sokáig hittük, hogy ha baj van, elég szólni a megfelelő helyeken, a megfelelő embereknek.
Hittük, hogy ha elmondjuk, hogy a falaink áznak, a vezetékek szikráznak, és életveszélyben vagyunk, akkor valaki azt mondja majd: „Ne aggódjatok, segítünk.”
De nem így lett.
Nem tettünk semmi rosszat – csak szóltunk.
Szóltunk, hogy a látássérült emberek, akik nap mint nap bejönnek hozzánk, már nemcsak a vaksággal, hanem a tűzveszély valós lehetőségével is szembenéznek.
Szóltunk, hogy 52 év után az épület olyan állapotban van, ami emberek életét veszélyezteti.
És mit kaptunk válaszul?
Lenézést. Kioktatást. Gúnyt.
Megkaptuk, hogy inkább legyünk hálásak, amiért egy „impozáns épületben” lehetünk, és fogjuk be a szánkat.
Vicces, mennyire könnyű ítélkezni olyan embereknek, akik egy percet sem töltöttek az irodánkban.
Akik nem érezték azt a dohos levegőt, nem látták, ahogy a fal vizes foltjai a konnektorig érnek.
De mi nem ítélkezünk.
Mi dolgozunk, segítünk, élünk, és minden nap azon vagyunk, hogy Fejér megye látássérült családjai ne maradjanak magukra.
Mi fogadjuk az újszülötteket, akik vakon jönnek a világra. Mi tanítjuk a szülőket, hogyan öleljék, hogyan neveljék, hogyan szeressék őket – félelem nélkül.
És közben mi is próbáljuk túlélni a közönyt.
Nem kérünk sokat.
Csak annyit, hogy ne nézzenek le minket azért, mert szólni mertünk.
Mert a felelősséget már nem tudjuk vállalni egy életveszélyes helyért.
A parkolásért sem azért szóltunk, mert kényelmeskedni akartunk – hanem mert minden nap mozgássérült és látássérült embereket szállítunk.
És óránként 1000 Ft-ot fizetni azért, hogy segíthessünk, egy civil szervezetnek már egyszerűen lehetetlen.
Mi nem panaszkodunk – mi csak elmondjuk az igazat.
És köszönjük azoknak a vállalkozóknak, adományozóknak és emberséges lelkeknek, akik eljöttek, megnézték, megértették – és nem volt kérdés számukra, hogy segítenek.
A többieknek pedig csak annyit kívánunk:
soha ne kelljen átélniük azt, amit egy látássérült ember átél, amikor elveszíti a látását.
Soha ne kelljen szembenézniük azzal a félelemmel, amivel mi dolgozunk nap mint nap – vizes falak között, hosszabbítókkal a földön, mégis reménnyel a szívünkben.
✨ Mert a mi fényünk nem az áramtól, hanem az emberségtől függ.
És mi megyünk előre, mert tudjuk, hogy lesznek, akik segítenek az úton. 💛
