29/12/2025
Mostanában egy finom belső egyensúlyt keresek.
A látható és a láthatatlan világ között.
Az online térben csendesebb vagyok.
Pedig tudom, ebben a korban szinte elvárás, hogy folyamatosan megmutassuk magunkat, hogy jelen legyünk, hogy „bizonyítsuk”, hogy létezünk.
De a lelkem máshol van otthon.
Ami a Napsugár Zen-Tér ajtaján belül történik, az számomra szent tér.
Lélek és lélek találkozása.
Lélegzetvételek, elcsendesedések, oldódások.
Olyan pillanatok, amelyek nem kérnek fotót, nem kérnek szavakat, csak jelenlétet.
Úgy érzem, ezek az élmények nem a közösségi térbe valók, hanem a szívbe.
Ott élnek tovább, ahol nincs zaj, nincs megfelelés, csak igazság.
Közben bennem is ott a kérdés:
ha nem vagyok aktív, vajon látható vagyok-e?
Ha nem osztok meg mindent, vajon számít-e, amit csinálok?
És ilyenkor emlékeztetem magam:
a lélek nem algoritmus szerint működik.
Az, akivel dolgom van, úgyis megtalál.
A hívás mindig célba ér – akkor is, ha csendben születik.
És most, ahogy közeledünk az év végéhez,
mély hálát érzek.
Ez az év annyi kapcsolódást, nevetést, könnyet, gyógyulást hozott.
Hálás vagyok minden lélekért, aki belépett a térbe,
aki megengedte a megérintődést,
aki velem együtt volt jelen – akár egyetlen pillanatra is.
Köszönöm a nevetéseket.
Köszönöm a könnyeket.
Köszönöm a gyógyulás útjait – mindazt, ami látható volt, és azt is, ami csendben történt.
Tanulom elfogadni, hogy nem minden fény vakító.
Van, ami finoman világít.
És van, ami csak annak látszik, aki készen áll meglátni. ✨
Ha most itt vagy, talán nem véletlen.
Talán a csend is tud hívni.
Zsuzsi 💛🌞
Napsugár Zen-Tér