17/10/2025
„És mégis maradni…”
(egy párbeszéd a katarzis pontján)
NŐ:
(Már nem kiabál, de remeg benne még a düh.)
- Tudod, mi a legrosszabb? Hogy amikor a leginkább kellettél volna, te ott sem voltál.
Bezártad magad. Eltűntél.
És én tomboltam… igen, viharrá lettem!.Mert máshogy nem tudtam megmutatni, hogy mennyire fájt az, hogy nem hallasz engem.
FÉRFI:
(Csendes, de most nem menekül el. Marad és nézi őt.)
- És tudod, miért tűntem el?
Mert minden szavad penge volt. Nem is a hangod… hanem ami mögötte volt.
Mozdulni sem bírtam, megdermedtem.
Elment mindentől a kedvem.
NŐ:
(Szemében könnycseppek csillognak.)
- Én nem bántani akartalak…
Csak kétségbe voltam esve. Rettentően.
Láttam, hogy csúszunk szét, és megijedtem..
Hogy mi lesz velünk, ha senki nem nyúl a másik után.
FÉRFI:
(Sóhajt egyet. Már nincs ereje védekezni.)
- Láttalak.
De nem tudtam közelíteni. Sokszor azt éreztem, hogy nem vagyok elég jó neked.
Hogy amit adok, az nem elég.
Azt hittem, már nem kellek. Hogy csak a haragod beszél hozzám.
És a haragodban nem tudtam meglátni, hogy még mindig engem keresel.
NŐ:
(Halkan, lassan beszél.)
- Mindig Téged hívtalak.
Csak nem tudtam szépen kérni..
Csak azt tudtam: vagy jössz most… vagy ennek már nincs értelme mert elvész minden, amit Szívemben megtartanék.
FÉRFI:
(Közelebb lép, de nem ér hozzá.)
- Én meg úgy éreztem, hogy azzal védem meg magam, ha távolságot tartok.
Nem bírtam el a nehéz érzéseket. És nem bírtam el a konfliktust sem.
Közben Te azt érezted, hogy magadra hagytalak. És igazad volt.
NŐ:
(Hosszú csend után, elcsendesedve.)
- Már nem akarom, hogy így legyen.
Nem akarom megvárni, míg kitör belőlem valami, amit már én sem tudok irányítani.
Meg akarok tanulni szólni... időben. Szívből. Mielőtt elöntene minden.
(A férfira néz, most először gyengéden.)
De ehhez kell az is, hogy merjek bízni benned.
És én azt akarom, hogy újra tudjak bízni.
Nem abban, hogy tökéletes leszel - hanem abban, hogy jelen maradsz.
FÉRFI:
(Lehunyt szemmel bólint. Szavai most nem fejéből, hanem mélyebbről jönnek.)
- És én maradni szeretnék.
Nem csak testben. Hanem lélekben is.
Nem akarok többé elnémulni, csak mert nehéz.
Megígérem, hogy ezután ott leszek veled a nehéz beszélgetésekben is.
Akkor is, ha nem tudom a választ. Akkor is, ha fáj. Akkor is, ha zavarban vagyok.
(Rá néz.)
- Csak kérlek… ha valamire szükséged van, vagy valamivel bántalak úgy, hogy azt észre sem veszem, mondd el úgy, hogy az építsen.
Hogy ne érezzem magam értéktelennek közben.
NŐ:
(Elérzékenyül, de most nem sír. Most először: bizalom van benne.)
- Megígérem.
Nem tartogatom magamban.
Kimondom időben amire vágyom, nem dühből vagy fájdalomból, hanem a tiszta kapcsolódás szándékából.
(Megkönnyebbülten sóhajt.)
- Sajnálom, hogy nem voltam türelmes és nem vettem észre, hogy bántalak. Szeretnék változni ebben.
És Veled szeretném.
Ha, Te is akarod még…
FÉRFI:
(Halkan, de tisztán.)
- Én mindig akartam. Csak eddig nem tudtam, hogyan.
Sajnálom, hogy eddig nem ment és nem figyeltem Rád eléggé.
De most már tanulni szeretném.
____________________________________
Ebben a pillanatban valami megtört.
Nem a kapcsolat - hanem a fal, ami közéjük épült.
Nem lettek készen.
Nem lett varázsütésre könnyebb.
De megjelent az, ami a legfontosabb:
az egymás felé lépés szándéka.
És ez elég volt a kezdethez.
Megint."
Írta: Molnár Ádám
Egy-s-Ég Fényüzenetei Molnár Ádámmal
🙏🥰
