12/03/2025
A gyógyulás nem egy önfejlesztési projekt, ahol a cél a tökéletesség. Nem arról szól, hogy kifogástalan verziókká váljunk, hanem arról, hogy képesek legyünk szembenézni önmagunkkal – akkor is, amikor a legnehezebb szeretni magunkat. Hogy ne csak az „erős” részeinket öleljük magunkhoz, hanem azt is, aki szétesik, aki fél, aki dühös, aki elbukik, aki újra és újra rossz döntéseket hoz.
Mert amíg a szeretetünket feltételekhez kötjük, addig nem gyógyulunk – csak próbálunk megfelelni. De a valódi gyógyulás ott kezdődik, ahol a legsérültebb, legzavarbaejtőbb, legnehezebben vállalható részeink is helyet kapnak – nem elutasítva, hanem elfogadva.
Az elnyomott félelmeink, haragjaink, szégyeneink, kudarcaink nem tűnnek el attól, hogy nem nézünk rájuk. Csak a felszín alatt formálnak, irányítanak, és olyanná tesznek minket, amilyenné sosem akartunk válni. De ha merünk rájuk nézni, ha nem menekülünk előlük, hanem kíváncsian, ítélet nélkül figyeljük őket, akkor már nem uralkodnak rajtunk. Akkor végre önmagunk lehetünk – minden fényünkkel és árnyékunkkal együtt.
