29/03/2026
Nemrég olvastam egy beszélgetést a magyar fókuszolás történetéről. És közben megint eszembe jutott egy érdekes paradoxon a fókuszolásban.Sokan úgy találkoznak vele, mint egy módszerrel. Van struktúrája, vannak lépései, tanulható és tanítható, de Eugene Gendlin, a fókuszolás megalkotója többször mondta a híres hat lépés valójában csak egy tanítási eszköz.
Nem maga a fókuszolás. A fókuszolás inkább egy természetes emberi képesség. Egy finom figyelem, amikor kapcsolatba lépünk azzal, ami bennünk még nem teljesen világos.Nem elemezni próbáljuk magunkat.Nem megoldani akarjuk a problémát, hanem egyszerűen figyelünk valamire, ami ott van bennünk.És itt jelenik meg egy paradoxon. Minél mélyebben történik a fókuszolás, annál kevésbé tűnik technikának. Egy bizonyos ponton túl inkább hasonlít egy csendes jelenléthez, egy meditációhoz, egy kreatív kibomláshoz. Mintha az élet saját bölcsessége kezdene el megmutatkozni.A test néha szavak nélkül válaszol. Egy kép, egy érzés, egy belső elmozdulás formájában. Gendlin ezt úgy nevezte: felt shift, egy apró belső átrendeződés.Nem azért, mert erőltettük.Hanem mert helyet adtunk annak, ami bennünk él. Talán ezért van az is, hogy a fókuszoláshoz sokféle úton érkeznek az emberek.
Van, aki pszichológiai háttérből, terápiás közegből talál rá. Mások inkább a testtudat, a jóga, a meditáció vagy más belső tapasztalati utak felől.
És valahol ezek a különböző utak találkoznak.
Mert a fókuszolás végső soron nem egy technika.
Hanem egy mód arra, hogy kapcsolatba kerüljünk azzal az élő folyamattal bennünk, ami mindig egy kicsit többet tud, mint amit éppen gondolunk magunkról.😊