Szummer Gabriella pszichológus

12/03/2026

🇦🇹 A Großglockner-ügyben párkapcsolati szemszögből egy bécsi ügyvédnő tapasztalatai és véleménye következik. Avagy "alpesi válás”: a nők hajszolása végkimerülésig, a hegyekben és a mindennapi életben is.

A Großglockneren elhunyt nő ügyében folyó bírósági tárgyalás óta a közösségi médiában egyre több nő mondja el a saját történetét „alpesi válás (alpine divorce) címszóval, azt, hogyan hagyta ott őket partnerük vagy egyedül a hegyen, és ezáltal hogyan sodorták őket néha akár életveszélyes helyzetekbe is.

Az „alpesi válás” kifejezés egyébként Robert Barr egyik 1893-as novellájából származik, amelyben egy férfi egy hegyi túra során úgy tervezi megölni a feleségét, hogy a szakadékba löki.

Természetesen vannak olyan nők, akik fizikailag felülmúlják partnerüket (mert fittebbek és néha fiatalabbak is), kezdődik Katharina Braun, bécsi ügyvédnő cikke, és persze az is előfordulhat, hogy két azonos képességű, aktív és ambiciózus ember találkozik össze. Azonban általánosságban megállapítható, hogy a férfiak több kockázatot vállalnak, nagyobb bennük a versenyszellem, és fizikailag is erősebbek, mint a nők.

Az Osztrák Alpesi Biztonsági Kuratórium szerint 2024-ben a hegyi balesetet szenvedett emberek túlnyomó többsége, 87%-a férfi volt.

Azóta az ügyvédnő szerint a "Alpine divorce" kifejezést ki lehetne egészíteni a biciklis-, motoros-, szörf- vagy vitorlázós-válásos kifejezésekkel is. Az ilyen ügyekben indult válóperekben a partner magatartását „szeretetlen és érdektelen” -ként lehetne összefoglalni. Ezeknek a válásoknak az alapja ugyanis a partner olyan magatartása, ami a személyes célok elérése érdekében figyelmen kívül hagyja a partner igényeit (pl. védelemre, pihenésre).

Sok nő mesélt az ügyvédnőnek a válások során arról, hogy a partnerrel való együttes sportban a partnere gyakran túllépte a határait, és számukra a közös tevékenység egyáltalán nem volt élvezetes. Elmondták, hogy a partnerük esetenként azért kiabált velük, mert nem mertek egy túrába belevágni, vagy mert nem volt erejük továbbmenni. Az ügyvédnő egymás után hallott történeteket arról is, hogy a partner egyszerűen magára hagyta a nőt, mert szerinte túl lassú volt.

Általánosságban elmondható, hogy a férfiaknak a sportban a teljesítmény és a verseny a fontos, a nőknek pedig inkább az együttes élmény és a kikapcsolódás, a feltöltődés.

Ha a nő a túra során balesetet szenved, a férfiak gyorsan azt mondják, hogy dehát ő vállalta a túrát, felnőtt, és vigyáznia kellett volna magára, a férfi nem tehet róla. Ezzel azonban figyelmen kívül hagyják azt, hogy a legtöbb esetben a baleset épp a nőnek a partnerébe vetett túlzott bizalma miatt következett be. A nők ugyanis abban bíznak, hogy a partnereik figyelni fognak rájuk a közös sporttevékenység során. És sokszor nem akarnak nyafogósnak tűnni, nem akarják "elrontani" a napot, ezért nem szólnak.
Az ügyvédnő véleménye szerint a Großglockner-ügy miatti felzúdulás mögött épp ezek a sokak által megélt, átélt kapcsolati problémák állnak, ezért is kísérik sokan oly nagy figyelemmel az ügyet.

Ezeket az "alpesi és sport válásos" eseteket az ügyvédnő szerint ki lehetne még egészíteni a „családgondozási válás” kifejezéssel is.
Hiszen a nők végzik a család körüli munka nagy részét, mert úgy gondolják, hogy ez hozzátartozik a női szerephez, és bíznak abban, hogy a családjuk egyszer majd megköszöni nekik az erőfeszítéseiket. Ez sajnos egy tévhit. Ha ugyanis válásra kerül sor, sok nő akkor tapasztalja megdöbbenve, hogy Ausztriában továbbra sem létezik olyan pénzbeli ellátásbeli kiegyenlítés, mint például Németországban (itt a házastársak közötti nyugdíjösszegek kiegyenlítéséről van szó). Ausztriában tehát később sokkal alacsonyabb nyugdíjjal kell majd beérniük a nőknek, mint a férfiak (2025-ben a nők átlagosan havi bruttó 1527 eurót, a férfiak havi bruttó 2535 euró nyugdíjat kaptak).
Szóval sok nő nem a hegyen marad hátra, hanem a mindennapi életben, ahol gyakran a teljes kimerültség határáig hajszolják őket.

A partner fizikai és mentális határainak figyelmen kívül hagyása a polgári jogi következményeken kívül (Ausztriában vizsgálja a bíróság, hogy milyen körülmények miatt és kinek a hibájából következett be a válás) a partner számára akár büntetőjogi következményekkel is járhat.
Ezért a párkapcsolatot érintő bírósági eljárások során mindig pontosan meg kell(ene) vizsgálni magát a párkapcsolatot is. A gyakorlatban ez gyakran elmarad, ahogyan azt nemrég az ügyvédnő a Großglockner-perben is megfigyelte.

A szerelemhez ugyanis az ügyvédnő értelmezésében – hozzátartozik a kölcsönös figyelem és gondoskodás is. Ezt követelni pedig emberi jog.

És ha ezt megtagadják a nőktől, az ügyvédnő azt tanácsolja, álljunk meg, hogy a nők üljenek le és kérjenek segítséget (például egy női szervezettől). A hegyen is és otthon is.

Ha pedig bárki lát olyan nőt, aki nem tud továbbmenni, az mindenki feladata és közös felelőssége, hogy könnyítsen a hátizsákján.

Szerző: Katharina Braun bécsi ügyvédnő
***
A cikket ajánlom Pintér Lászlónak is, aki szerint én itt az oldalon "végig rendkívül elítélően számoltam be az esetről" mert rám "nyilván a felhasznált bulvármédia erősen hatással volt", és ezzel "erős hatással voltam az emberek véleményformálására is". Mi több, szerinte én "szándékos emberölést sejtetetek, ami nem több, mint felhergelt hőbörgés."

Így fogalmaz tehát egy korrekt, partnerségben gondolkodó, kritikáját korrekten megfogalmazni tudni tudó, magát a hegymászásban szakértőnek valló igazi szakember.

Forrás: Kurier
Kép: saját; a heiligenbluti St. Vinzenz templom mögött emelkedik a Großglockner csúcsa

🇭🇺🇦🇹

11/03/2026

Tegnap Anyakivan Nóri feltett egy elég provokatív és sokakat megmozgató kérdést:
“Ha feltételekhez lehetne kötni a gyerekvállalást, milyen feltételt szabnátok?”
A kérdés valóban elgondolkodtató és nagyon összecsengett egy szintén tegnapi élményemmel: egy huszonéves kolléganővel beszélgettünk arról, hogy a párok vajon miért csak akkor rohannak párterápiára, amikor már a gyerekek “élete” forog veszélyben. Milyen jó lenne, ha a fiatalok lennének annyira tudatosak, hogy már az összeköltözés vagy a házasságkötés előtt részt vennének egy amolyan preventív párterápián, ami segítene nekik abban, hogy valóban stabil alapot teremtsenek a további közös életükhöz. Mert a családterápiás folyamatokban gyakran tapasztalom, hogy hiába próbáljuk megkeresni a közös élet romjai alatt ezt az alapot, az sajnos nincs sehol. Így nem csoda, hogy 10-15 év után minden összeomlik, és már a gyerekek is tünetekkel jelzik, hogy mennyire instabil körülöttük minden.
De ami a valódi alapot adná mindehhez, az az egyéni felkészülés, aminek nem az együttéléssel vagy a gyerekvállalással járó specifikus helyzetekről kellene szólnia, hanem egy sokkal fontosabb dologról: az önismeretről. Ahhoz ugyanis, hogy mi magunk képesek legyünk érzelmi biztonságot nyújtani, és ezáltal elérhető társsá vagy szülővé válni, nagy szükség lenne arra, hogy ismerjük saját magunkat. Hogy meghalljuk saját szükségleteinket, tudjunk együttérezni önmagunkkal. Ehhez azonban elengedhetetlen, hogy tisztában legyünk a félelmeinkkel, a berögzült mintáinkkal, életünk korábbi időszakából hozott esetleges sérüléseinkkel. És tudnunk kell azt is, hogy milyen erőforrásaink és eszközeink állnak rendelkezésünkre ahhoz, hogy megtaláljuk a belső kapaszkodóinkat a saját megnyugatásunkhoz, a lelki egyensúlyunk megteremtéséhez. Az önismeret fejlesztése nemcsak a saját megértéshez visz közelebb, hanem a párunknak is segít abban, hogy érthetőbbé váljanak az egyes helyzetekben megjelenő viselkedésmintáink. Egymás megértése pedig sok konfliktust, krízist kezelhetőbbé tesz. Így válhat a párkapcsolat valóban megtartó erővé nem csak a saját életünkben, hanem a gyerekeink életében is.
És bár a posztot nem reklámnak, hanem gondolatébresztőnek szántam, mégis ide kapcsolódik az a személyes történet, ami a Mi ketten - a párkapcsolat mint a család megtartó ereje című könyvemet inspirálta: az akkor húsz éves fiunk feltette nekem a kérdést, hogy szerintem mitől működik jól egy párkapcsolat. Jó volt megtapasztalni, hogy van olyan fiatal, akiben ott a nyitottság, az érdeklődés és a tudatosság. A válaszomat megírtam a könyvben. 💛

10/03/2026

Jó szívvel ajánlom a kolléganőt!🌸

Miben tudok segíteni?

Neuroaffirmatív szemlélet: Az idegrendszeri sokszínűségre (ADHD) építő, támogató kísérés.

Gyermek- és serdülőkor: Érzelmi és magatartási zavarok, tanulási és társas elakadások támogatása.

ADHD-támogatás: Személyre szabott kísérés és megküzdési stratégiák minden korosztálynak.

Felnőtt konzultáció: Szorongás, hangulati problémák és életvezetési nehézségek kezelése.

Integratív módszertan: A kognitív viselkedésterápia (CBT), a mélylélektani szemlélet és az imaginatív technikák ötvözése.

Támogató jelenlét: Tiszteletteljes kíváncsiságon alapuló közös munka a belső erőforrások mozgósításáért.

📍 Belső Sziget – Szeged

07/03/2026

Nem könnyű szembesülni azzal, hogy mindannyian ki vagyunk szolgáltatva az egészségügyi ellátórendszer hiányosságainak.
Ilyenkor beindulnak az elhárítások: a mi családunkban senkinek nincs pszichés problémája, mi rendes emberek vagyunk, nem fogunk detoxba kerülni, mi nem így élünk: aki odakerül, tett érte.
Ez önáltatás: mindannyian kerülhetünk olyan állapotba, ami miatt pszichiátriai kezelésre szorulunk, válhatunk veszélyessé önmagunkra és másokra, elveszíthetjük a kapcsolatot a valósággal, megváltozhatnak a kognitív képességeink, a személyiségünk.
Én is feküdhetek még azon a matracon, meg te is. Ne a vakszerencsén múljon, kijutunk-e élve.

Négy évvel ezelőtt egy huszonéves, bódult nőt vittek be a budapesti Szent Imre Kórház sürgősségi osztályára. Zavart volt, drogok hatása alatt állt, nem volt ura a cselekedeteinek. Az ilyen állapot nem ritka az SBO-n. Őt is lefektették az úgynevezett detoxikálóba. Különlegesen hangzik, valójában ez egy elkülönítő helyiség, ahol általában matracok vannak a földön, hogy könnyű legyen takarítani az emberi testnedveket. Ide kerülnek azok, akik túl hangosak, túl zavartak, túl kiszámíthatatlanok egy zsúfolt sürgősségin.

A tűz innen indult. Talán rá akart gyújtani a fiatal nő, nem tudjuk. A lángok gyorsan terjedtek, menteni kellett az SBO betegeit és a személyzetet is. Mire elértek hozzá, a fiatal nő teste olyan súlyosan megégett, hogy nem lehetett megmenteni.

Az SBO-t fél milliárd forintból újították fel.

A detoxikálás nem pszichiátriai feladat, így első ránézésre nincs összefüggés azzal, hogy a kórház pszichiátriai zárt osztálya már jó ideje nem működött (olyan siralmas állapotok uralkodtak ott, hogy be kellett zárni). De valójában azon az úton, aminek a vége egy detoxikáló matraca, ott van a mentális egészségügyi ellátás hozzáférésének kérdésköre. A fiatal nő rendkívüli halálesetének kivizsgálása nem ismert, így az sem, hogy milyen tanulságokat vontak le belőle a lakosság mentális egészségügyi ellátását illetően. A pszichiátriai zárt osztály viszont azóta is zárva van, a Kórház nem szánt pénzt a felújítására. A betegút rendezetlen, a veszélyeztető betegeket máshova kell küldeni, duplán terhelve a budapesti SBO-kat, pszichiátriákat. Ez jelenleg is több százezer ember ellátási lehetőségét szűkíti. A korlátozottan elérhető pszichiátriai ellátás szerepet játszik abban, hogy a legsérülékenyebb emberek máshol jelennek meg: a sürgősségin, a rendőrségen, az utcán, vagy a családjuknál, egyre távolabb kerülve a valódi segítségtől. Természetesen nem tudhatjuk, hogy ha az osztály működött volna, képesek lettek volna-e időben segíteni annak a huszonéves, droghatás alatt álló nőnek, aki végül egy detoxikáló osztály matracán halt meg. De egy elérhető, biztonságos, megfelelően felszerelt és személyzettel ellátott pszichiátriai környezet nélkül nem lehet mérsékelni az ilyen sorsok hanyatlását.

Egy kórházban senkinek nem lenne szabad így meghalnia, de a pszichiátriai betegek ritkán hangosak a közéletben. Nem szerveznek sajtótájékoztatót, nem írnak nyílt levelet. Gyakran még a saját családjuk is szégyelli a betegségüket. Könnyű róluk megfeledkezni, könnyebb azt mondani: „drogos volt”, „maga tehet róla”, „tragikus baleset”.

Ebben a történetben egyszerre van jelen mindaz, amit évek óta jelez a szakma: a pszichiátriai osztályok fizikai leépítése, az alulfinanszírozottság, a szakemberhiány, a krízisellátás hiányosságai. És a csend, ami ezeket körülveszi.

Bárki és bárkinek a szerette kerülhet krízisbe. A pszichiáterek küzdelme most arról szól, hogy érdemben javuljanak a társadalom lelki ellátásának körülményei. Hogy ne egy matrac és egy zárt ajtó várja a gondban lévőket, hanem egy működő rendszer.

(A fotót a Katasztrófavédelem készítette a helyszínen.)

04/03/2026

PERIMENOAUZA ÉS ADHD – mi történik az idegrendszerrel a hormonális átmenet idején? (1. rész)

Népszerű téma ez mostanában, és nagyon fontos is, úgyhogy egy rövid sorozatot készítettem róla.

A perimenopauza a menopauzát megelőző évek hormonális átmeneti időszaka, amikor az ösztrogén- és progeszteronszintek ingadozni kezdenek. Ez az időszak nemcsak testi tüneteket okoz, hanem jelentős idegrendszeri és kognitív változásokkal is járhat. Az ösztrogén kulcsszerepet játszik az agy dopamin- és noradrenalin-rendszerének szabályozásában, amelyek pontosan azok a neurotranszmitterek, amelyek az ADHD hátterében is állnak. Emiatt a hormonális változások különösen érzékenyen érinthetik az ADHD-s nőket.

Perimenopauzában gyakoribbá válik a figyelmetlenség, a munkamemória-romlás és a végrehajtó funkciók gyengülése. Ezek a tünetek sokszor hasonlítanak az ADHD klasszikus megjelenéséhez vagy annak felerősödéséhez. Sok nő ilyenkor érzi először, hogy „szétesik a koncentrációja”, nehezebben szervez, feledékenyebb lesz. Illetve sokan ilyenkor már nem tudják már tovább kompenzálni a nehézségeiket, amiket eddig hatalmas erőfeszítésekkel ugyan, de sikerült.

Az ösztrogén serkenti a prefrontális kéreg működését, amely a tervezésért, döntéshozatalért és impulzuskontrollért felel. Amikor az ösztrogénszint ingadozik vagy csökken, ezek a funkciók kevésbé hatékonyan működhetnek.

Funkcionális MRI-vizsgálatok azt mutatják, hogy az alacsonyabb ösztrogénszint csökkent dopaminaktivitással társul. Ez az idegi mintázat nagyon hasonló ahhoz, amit ADHD-ban látunk. Emiatt a perimenopauza akár „ADHD-szerű” állapotot is előidézhet azoknál is, akik korábban nem kaptak diagnózist. (A két állapot megkülönböztetéséről külön részt írok.)

Az ADHD-s nőknél viszont a tünetek súlyosbodhatnak vagy a gyógyszerhatás megváltozhat. Sokan ilyenkor érzi először, hogy a korábbi stratégiák nem működnek.

HOLNAP FOLYTATOM! 😊

📖 Felhasznált irodalom

Hampson, E., & Morley, E. E. (2013). Estradiol concentrations and working memory performance in women of reproductive age. Psychoneuroendocrinology, 38(12), 2897–2904.

Jacobs, E. G., & D’Esposito, M. (2011). Estrogen shapes dopamine-dependent cognitive processes: Implications for women’s health. The Journal of Neuroscience, 31(14), 5286–5293.

Epperson, C. N., Sammel, M. D., & Freeman, E. W. (2015). Menopause effects on verbal memory: Findings from a longitudinal community cohort. Menopause, 22(7), 734–742.

Quinn, P. O. (2005). Treating adolescent girls and women with ADHD: Gender-specific issues. Journal of Clinical Psychology, 61(5), 579–587.

03/03/2026

A tegnapi napon öt napos határidővel letétbe helyezte a felmondását az országos pszichiátriai intézet fekvőbeteg ellátását végző 27 orvos.

Mi vezetett ide?

A budapesti pszichiátriai ellátás kritikus helyzete az Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet vezetési válságával vált nyilvánossá, a színfalak mögött azonban évek óta ismertek voltak a problémák. Februárban két hét alatt teljes egység alakult a pszichiátriában halaszthatatlan szakmai lépések megtétele mellett. A főváros pszichiátriai osztályainak orvosai mellett a szakma országos összefogással állt ki, illetve a szakmai társaságok is azt kérték az OKFŐ-től, hogy az ellátás fenntartása érdekében az OPAI élére pszichiátert nevezzen ki, a pszichiátriai osztályokon szakmabeli orvos ügyeljen, a budapesti ellátás szervezését vizsgálják felül.

Az elmúlt hetekben az egészségügyi kormányzat és az OKFŐ azonban inkább azt próbálta elérni, hogy a pszichiáterek álljanak el a fenti szakmai követelésektől.

Az OKFŐ erővel próbálta meg átvinni az akaratát.
1) Olyan intézményekből vezényelnek el kollégákat, amelyek eleve szűkös kapacitással vagy szüneteltetett ágyakkal működnek. Ez szükségszerűen az ellátás további romlását okozza ezeken a helyeken, miközben az OPAI-ban sem jelent valódi megoldást.

2) A budapesti pszichiátriákon létszámstopot vezettek be, megnehezítendő az OPAI-ból a munkahely váltást. Ezzel a magánszektor felé terelik az onnan távozni akarókat.

3) Több kórházban a pszichiátereket műszakos rendbe próbálják kényszeríteni. Ez a pszichiátriai ellátás szakmai sajátosságaival nem összeegyeztethető működési forma, a munkáltató részéről pedig jogszerűségi kérdéseket is felvet. Az intézkedés következménye már most látható: az orvosok nem vállalják ezeket a feltételeket, és lesznek, akik elhagyják az állami ellátást.

4) A rezidenseket elvezénylik kötelező képzési helyeikről, mely késleltetheti a szakvizsgájuk megszerzését. Ez nemcsak a jelenlegi ellátást gyengíti, hanem a jövő szakorvosi utánpótlását is közvetlenül veszélyezteti.

5) Emellett egyes intézmények vezetői olyan eszközökkel próbáltak nyomást gyakorolni az orvosokra, melyek álláspontunk szerint jogszabály (Eütev) sértésének lehetőségét is felvetik.

Az egészségügyi ellátás biztosítása az állam és a kormányzat felelőssége. Ami az elmúlt hetekben történik, az csak a helyzet romlását eredményezte. Ilyen intézkedésekkel legfeljebb a működés látszatát lehet fenntartani, miközben a betegek helyzete egyre rosszabb lesz.

2026 van. Európához tartozunk, az orvosaink is oda tartoznak. Még a nálunk jobb helyzetben lévő országoknak is küzdeniük kell az orvosaik megtartásáért. Ennek megfelelően a kollégáinkat nem legyőzni érdemes, hanem teret engedni a szakmai érveknek.

Ahogyan a pszichiátriában, úgy a teljes magyar egészségügyben sem halogatható tovább az érdemi reformok elindítása és a szükséges többletforrások biztosítása – mindez a szakma valódi, partneri bevonásával.

01/03/2026

Kim John Payne családterapeuta az Egyszerűbb gyermekkor című könyvében egy tanulságos esetről számol be:
Egy család azzal kereste meg, hogy a 8 éves gyermekük viselkedése megváltozott: szorongóbb lett, alvási nehézségei jelentkeztek, nem barátkozott kortársakkal, csak idősebbekkel.
A beszélgetések során kiderült, hogy a szülők rendszeresen hallgatták a politikai híreket a gyerekük jelenlétében is. Rendszeresen ment a háttérben a CNN, és úgy beszélgettek ezekről, hogy a fiuk is jelen volt.

Payne rámutatott arra, hogy a gyerekek érzelmileg rendkívül érzékenyek a felnőttek hangulatára, ugyanakkor még nem rendelkeznek azokkal a belső eszközökkel, amelyekkel a nagyvilág eseményeit értelmezni és feldolgozni tudnák. Így a hallott információk közvetetten szorongást és viselkedési zavarokat idézhet elő a gyerekben.

A család esetében a változást az hozta, hogy a szülők tudatosan csökkentették a hírfogyasztást a gyermek jelenlétében, és nagyobb hangsúlyt fektettek az otthoni érzelmi biztonság megteremtésére.

Gyakorlatban ez azt jelentette:
📺mind a 2 TV-t eltávolították az otthonukból
💻3 számítógép helyett 1-et hagytak meg
🎮 Xbox, playstation is dobozba került
🗣️a szülők megegyeztek, hogy a gyerek elalvása után, este beszélik meg a politikai témákat. Mind közül ez volt a legnehezebb számukra, de tartották magukat hozzá.

A gyermek viselkedése ennek hatására fokozatosan rendeződött, amit a szülők és az iskola is észrevett:
🧸lett valódi gyerekkora: csökkent a szorongása, javult az alvása, gödröt ásott, gyíkokat kergetett, barátkozott és játszott.
„..megadták fiuknak a lehetősége, hogy szabadon és boldogan, saját életkorának megfelelően éljen” (Payne, 2013, 22. o.).

Tegyük biztonságosabbá a kampányidőszakot a gyerekekért:
https://gyerekislatja.hintalovon.hu/

📩Iratkozz fel a hírlevelünkre, ahol naprakészen reagálunk kampányeseményekre és segítünk, hogyan kezeld az ehhez kapcsolódó kialakult helyzeteket gyerekjogi szempontból.

27/02/2026

Hogyan lehet „mérgező” szülők után saját életed?

Sok évvel ezelőtt jött hozzám az első olyan kliens, akit Susan Forward, Mérgező szülők (Háttér Kiadó Kft., Budapest, 2000) című könyve inspirált. Ezen keresztül látta be, hogy pszichológusra lenne szüksége. Meglepő volt számomra ez a fajta tudatosság és felnőttség. Azóta a környezetemből többen forgatták már a kezükben ezt a nem hétköznapi írást, sőt párszor szoktam ajánlani is az elolvasását.
Nekem annak idején rengeteget adott – kétszer „ment át” rajtam. Ha egy mondatban össze szeretném foglalni az üzenetét, akkor más forrásokkal és a mindennapi munkámmal kiegészítve azt a következőképpen tenném meg – bárkire vonatkoztatva (nem feltétlenül csak a szülőkre):

“Elfogadom, hogy nem fogadott el, és talán nem is fog soha.”

Tisztában vagyok azzal, hogy a pszichológiában nincsenek „csodamondatok”, és mindenkinek más az útja. Ennek ellenére az előbbi sarkos megfogalmazást érdemes lehet mégis hegy kicsit megvizsgálnod...

Létezhet-e olyan, hogy elfogadni az el nem fogadást?

Igen, létezik. Egyszerűen lemondhat az ember arról, hogy valaki őt elfogadja, még akkor is, ha konkrétan ez a személy a szülője. Lemondhatunk tehát arról az elvárásunkról, hogy a másik bennünket megbecsüljön. Lassú gyászfolyamat ennek a megengedése…, de hiszen ez visszafelé is igaz!

Ha valaki őszinte önmagához, akkor be kell látnia, hogy ő sem tud mindenkit a keblére ölelni. Persze, ha ezt az el nem fogadásos „csomagot” a szülők testálják rá az emberre, akkor a düh megalapozott... A jogos haragot mindenféleképpen ki kell engedni. Ha azonban ez „bent” ragad vagy másik végletként a „szájkarate” állandósul, akkor – sajnos – a rossz hozzáállás megnyomorítóvá válhat. A munkámból erre rengeteg példát tudnék hozni. Nos, pontosan erről szól a könyv: a gyászról, a fájdalomról. Annak meggyászolásáról, hogy milyennek kellett volna lennie a dolgoknak…

„Szüleink mentális és emocionális magvakat ültetnek el bennünk – magvakat, amelyek a velünk együtt fejlődnek és növekednek. Egyes családokban ezek a szeretet, a tisztelet, és a függetlenség magvai. Sok más családban azonban a félelemé, a kényszeré és a bűntudaté.” (10-11. o.)

Sokan akkor eszmélnek arra rá, hogy a szüleikkel való kapcsolatuk korántsem ért véget és a negatív örökségük továbbadódik, amikor fájdalmasan rálátnak azon bántó mondatokra, amelyeket most a saját gyermekiek felé használnak. Az élet ekkor kínálja fel a korrekciót.

„Amikor bocsánatot kér a gyermekeitől, arra tanítja őket, hogy bízzanak az érzéseikben és az észleléseikben. Ilyenkor azt mondja nekik: „Amiről azt gondoltad, hogy igazságtalan volt veled szemben, valóban az is volt. Jogosan érezted így.” Ezenkívül azt is megmutatja nekik, hogy még ön is követhet el hibákat, de kész vállalni a felelősséget értük.” (331.o.)

Kik a mérgező szülők?
Többek között az aktív alkoholbetegek, akiknek a számuk Magyarországon több százezer. Folytatom a sort a kezeletlen pszichiátriai betegekkel, valamint a rivalizáló, ironizáló, leértékelő, megszégyenítő és szavakkal verő személyekkel. Meg kell még említenem a maximalistákat, a testi erőszaktevőket és az időben elérhetetlen, elhanyagoló szülők népes táborát. („Csak egy közös szelfi, más semmi!”) Nem lehet azokat sem letagadni, akik mellett a gyermekek nem tudtak gyermekek lenni, mert nekik kellett a szüleiket félteni, netalán róluk gondoskodni. A felsorolást azokkal zárnám, akik a csemetéjüket a szülőtársuk „oltárán” beáldozták, azaz nem védték meg őket – határozottan nem húzták meg a határokat az érzelmi és a fizikai biztonság tekintetében…

Igen, jól olvastad, széles rétegnek szól ez a könyv! Sőt, teljes mellszélességben nekimegy a szülők mindenek feletti tiszteletének tabujának!

„Ezennel eltemetem a jó családról hozott ábrándjaimat. Eltemetem a szüleimmel kapcsolatos reményeimet és várakozásaimat. Eltemetem a fantáziaképet, hogy gyerekként tehettem volna valamit, hogy megváltozzak. Tudom, hogy soha nem lesznek olyan szüleim, akiket szerettem volna magamnak, és gyászolom ezt a veszteséget. De elfogadom. Nyugodjanak békében ezek az ábrándok.” (242.o.)

Hogyan lehet „mérgező” szülő gyermekeként saját életem?
Rengeteget lehet ezért tenni! Az alábbi felsorolásból azonban egyik sem helyettesítheti a pszichológus egyéni felkeresését. Sőt, továbbmennék! Egyáltalán nem biztos, hogy egy szakember elég. A művészetterápia, az EMDR, a szomatodráma, a pszichodráma vagy a mindfulness nem szerepel számos pszichológus eszközei között, ahogyan a családterápia rendszerszemlélete sem… Számos esetben – véleményem szerint – a csoportterápiáta is szükség van. Hiszen, ami egy kapcsolatban “romlott el”, egy másikban tud gyógyulni…

Biztonságos közegben újra kell ahhoz a múltat élni, hogy a gyász végbemehessen! Lássuk az egyáltalán nem teljes listát – a könyv és a tapasztalataim alapján:
- Megtanulok nemet mondani.
- Elsajátítom a konfrontációt.
- Képessé válok a véleményem, az érzéseim, a gondolataim, az igényeim és az igazságaim felvállalására.
- Felülvizsgálom a hiedelmeimet és az elvárásaimat. Miért gondolom azt, hogy például engem mindenkinek szeretnie kell, vagy nekem kellene ezt másokkal tennem?
- Felismerem, majd feladom a megmentő, az üldöző és az áldozat szerepet.
- Felhagyok azzal, hogy a másik „mindenáron” megértsen engem.
- Abbahagyom a védekezést és a támadást.
- Megtanulok állást foglalni.
- El nem küldött leveleket írok, hogy kapcsolatba kerüljek a haragommal.
- Szabadjára engedem a haragomat, majd a megbocsátást választom.
- Visszaadom a szüleimnek a felelősséget a gyermekkoromban mutatott szeretetlenségükért. Ezért ők a felelősek!
- Új célok és örömök felé nyitok.
Inspirációs közeget hozok magamnak létre.
- Elfogadom a személyes felelősségemet a saját életem kialakításával kapcsolatosan.
- Barátikört működtetek.
- Újabbnál újabb örömöket engedek meg magamnak és másoknak.
- Egyensúlyba hozom az adást és a kapást – ha - kell, akkor a belső fájdalmaim/ellenállásaim ellenére is.
- Megtanulok igent mondani.
- Elhagyom a komfortzónámat és új élmények közé engedem be magam.
- Bátran és átgondoltan döntéseket hozok.
- A „képtelen vagyok”-ot átkeretezem”még nem tettem meg”-re.
- Tudatosan keresem a megelégedettséget, és teszek a vágyaim megvalósulásáért!
- Elfogadom önmagamat és a szüleimet olyannak, amilyenek…

Évek alatt el lehet oda jutni, hogy az ember egyre több helyzetben fel tudja ismerni a sérült gyermeki énjét. Egy idő után ez már nem önsajnálatot jelent, hanem azt, hogy a fájdalmak mögött „meglátjuk saját tisztaságunkat és eredendő jóságunkat” (341.o.). Mindezekkel párhuzamosan elindul – biztos segítő kezekbe kapaszkodva – a saját élet „megteremtése”. Elkezdem – lassanként – önállóan élvezni az életet. A könyv nyelvezete szerint ez azt jelenti, hogy egyre bátrabban önmagam szerető szülőjévé válok. Miközben tehát ezt teszem, már egyáltalán… „… nem vállalom a felelősséget azért, amit gyermekkoromban velem csináltatok.” (261.o.)

Utolsó gondolatom a szomatizáció. Ha tetszik, ha nem, a múlt traumái testi szinten továbbélnek bennünk. A szomatizáció azt jelenti, hogy semmilyen organikus vagy egyéb ismert betegség nem magyarázza meg a megjelenő testi panaszt. Mérgező szülők gyermekeinél ez – sajnos – gyakori.

Mindezek mellett számos párkapcsolati és gyermeknevelési probléma mögött érinteni szükséges a szülőkkel való kapcsolatot.
Az érzelmi leválás végső lépése a tudomásulvételen és a gyászfolyamaton keresztül „történik meg”.

A sok-sok negatívum után szeretnék pozitív lenni, hiszen van kiút. A múlt lezárható! A tanulságok leszűrése, valamint az érzelmek – leginkább a harag – újraélése után a megbocsátás és az elfogadás választható! Idővel a harag mögötti fájdalom kézbe vezetővé válik. A múlt “elmúlik”, elfogadom, hogy elmúlt, a tanulságok beépülnek - bár a deficit megmarad. Egy megrabolt gyermekkor, majd annak feldolgozása következtében a megértésben, az (ön)együttérzésben és a „valódi” megbocsátásban olyan megélt élménye lesz az embernek, amellyel akarata ellenére is a környezetét fogja gazdagítani („gyógyítani”).

Hiszek abban, hogy minden helyzetben meg lehet tanulnunk határt húzni és magunkkal együttérezni. Hiszek abban, hogy egy szerető közösséggel – baráti kapcsolatokkal – körülvéve le lehet az áldozatszerepet „levedleni” és közben az (ön)szeretetet naponta választani.

Akármin is mentél át gyermekként, azért a szüleid a felelősek! Ha kell, akkor pszichoterápiás segítségen keresztül, de meg fogod idővel érteni: azt tudták emberként tenni, amire képesek voltak, nem pedig azt, amire szükség lett volna. Mindezek mellett nekik is vannak értékeik, tehetségeik és nagyszerű tulajdonságaik…

A gyermekkorért nem, de hogy mit kezdesz a saját felnőttségeddel és jövőddel, azért Te vagy a felelős. Ha kell, kérj pszichoterápiás segítséget 🤗

Mondj igent magadra!
Sok erőt!

Dr. Domján Mihály
pszichoterapeuta szakorvos
családterapeuta, mindfulness oktató
pszichológus, szomatodráma játékvezető

Budapesti és kecskeméti önismereti
csoportok linkjei:
https://linktr.ee/drdomjan

Új könyvem:
https://nemhagyom.hu

rajongók

27/02/2026

Fontos hogyan kezeled, illetve kommunikálod a szóbeliket, hiszen a gyereked (és a magad) szorongását csökkenteni szeretnéd. 😌 🧘

Összeszedtünk néhány - valójában bazi sok - gondolatot, amelyek nekünk segítettek. Ezek az évek tapasztalatai alapján gyűltek össze, némelyik felismeréséhez több felvételi ciklus szükségeltetett, így ha nem értesz vele egyet, mert (még) nem így látod, az természetes.

📌Szóbelire behívás – ha nem hívnak be, akkor nem az iskola gonosz, egyszerűen a szóbeli keretbe nem fért bele a tiéd az eredményével. Más iskolában majd ő lesz a nyerő!

📌 Szóbelire behívás – igen, neked kell figyelned a honlapot, emailjeidet. Nem a KIFIR-ben kommunikálnak, a KIFIR nem osztja be a szóbeliket, mert az iskolák maguk tudják mikorra tudnak elég termet, tanárt stb. megszervezni. Ha ismered a szóbeli ponthatárt, és úgy számolod, hogy a gyermeked elérte, de nem hívták be mégsem, akkor jelezd az iskolának, hiszen az adminisztrációs hibát ki kell zárni.

📌Szóbeli mentesség – aki eléri, az megkapja a maximális pontszámot, és azzal kerül fel az ideiglenes listára, de a mentesség nem jelent automatikus felvételt. Van, hogy el kell menni akkor is ismerkedni, mert távolmaradás esetén elutasítják. Aki nem kap mentességet, annak is van esélye bekerülni.

📌Szóbeli időpontok – igen, ütközhetnek. A te szülői feladatod ezt megoldani, emailben javasoljuk az iskolákat megkeresni. Mivel korlátlan számú iskolát lehetett beírni, így nem elvárható, hogy a középiskola mindenkinek mindenféle variációját, problémáját, családi programját stb. ismerje és figyelembe vegye. Az a tapasztalat, hogy az iskolák általában jóindulatúak és igyekeznek segíteni, és örülnek a kedves, együttműködő szülőknek. Morcos, harapós, számonkérő megkeresések valamivel kevesebb sikerre számíthatnak, az iskolatitkár is ember, no.
Ha nem megy el szóbelizni – írásban jelezd a középiskolának a távolmaradást, hogy más gyerek esélyt kaphasson, hiszen mindenkinek más álmai vannak.

📌Szóbelire mit kell vinni – amit az adott iskola kér. Nincs általános lista ezekről, olvasd el a honlapon vagy a felvételi tájékoztatóban mit vigyél. Sokféle iskola van, mindenki azt kéri be, ami számára fontos információt tartalmaz (füzetek, oklevelek, ellenőrző, stb).

📌 Szóbelire bemehet-e a szülő – előfordul, inkább a kisebbeknél, de néha nyolcadikban is. Ha bent vagy, maradj a háttérben, ne szólj hozzá/bele a gyerek feleletébe, hiszen ő felvételizik, nem te. Légy nagyon büszke rá, hogy már itt tart!

📌Szóbeli pontozás – Az iskola a saját megítélése szerint pontoz, a szabályok általában nem ismertek, hogy mi alapján. Néha leírják, de nem kötelező megosztani a szülőkkel a szempontokat. A pontszámot se kötelező közölni, és reklamálni itt nem lehet.

📌Több szóbeli egymás után – megterhelő, de ne feledd, ti választottátok ki az iskolákat, nyilván érdemes küzdeni értük. Gyakori, hogy az első szóbelin még a köszönés is nehezen megy, aztán a gyermek belejön, vizsgarutint szerez, már kevésbé izgul és javul a teljesítménye.

📌Szóbeli eredmény – előfordul, hogy nem tetszik. „Mindenhol máshol maximumot kapott, mit képzelnek ezek, hogy itt csak ennyit adtak, pedig ez nem is olyan erős iskola, mint a többi”.
Ezt fel kell dolgozni!
Szülőként a saját gyermekünk mindig a legokosabb, legrátermettebb és pont oda való. De azt is tudjuk (ugye?) hogy nem lehet mindenhol a mi gyermekünk a szupersztár. Ha felháborít minket a (le)pontozás, nagyon nem mindegy, hogy hogyan értelmezzük, kezeljük a kialakult szituációt. Elképzelhető, hogy mindenkit lepontoztak, vannak szigorú iskolák. Az is előfordul, hogy nem volt jó élmény a szóbeli, és az is, hogy valóban nem ment jól, vagy jónak érezte, de a pontszám mást mutat.

Tapasztalataink szerint a szóbelin kapott pontszám önmagában nem sokat mond el az adott iskola színvonaláról, a gyerekekhez való hozzáállásáról. A szóbelin a szubjektív faktorokat nem lehet kizárni, erről a SN Tapasztalatok fülön is olvashattok (és ti is küldhettek majd, akár a szóbeli eredmények ismeretében).

Ha a gyermeknek továbbra is tetszik az iskola, akkor a kapott pontszám miatt nem szükséges hátra sorolni.
Ha egy szóbeli nem volt jó élmény, akkor viszont valószínűleg hátrébb teszitek. Ezt olyan módon is fel lehet fogni, hogy ez egy állomása annak a folyamatnak, amely során rátaláltok arra a helyre, ahol szeptemberben örömmel ül be az iskolapadba. Azt javasoljuk, hogy ne csak a személyes sértettség szemüvegén át nézzétek a helyzetet, hanem úgy, hogy ez egy olyan tapasztalat, ami alapján újra lehet alkotni a sorrendet, így hát közelebb visz a megfelelő iskola megtalálásához.

Fontos tudni az is, hogy ha a gyermeknek nem tetszik az iskola a szóbelin, az nem zárja ki, hogy néhány év elteltével a testvérének pont az lesz az álomsulija. Ezért nem kell a nagyobb gyermek szóbelije kapcsán kígyót-békát kiabálnunk egy-egy iskolára, esetleg a sérelmet évekig hordozni magunkban. A szóbeli egy pillanatnyi élmény és eredmény, mely az adott gyermek adott napjához kapcsolódik, kezeljétek a helyén!
Kitartást és sok sikert mindenkinek!