22/03/2023
A Vízöntő és a Határhúzás
(Azon keveseknek…)
Akinek a szülei akár direkt presszióval, akár indirekt elvárásokkal, folyamatosan átlépték a határait, az csak akkor találja meg a magasabb rendű egyensúlyt az életében, ha eljut a határmeghúzás bátorságához. A határhúzás nem egy direkt kiszámítható, racionális cselekedet, hanem a hit és a tudatosság fényében megszülető önazonosság támasza. Misztikus ugrás a lélekből a testbe, nem logikus, hanem a hitből táplálkozó érzelmi energia. A határhúzás az énképviselet és az önazonosság alapja. Másképpen úgy is mondhatnám, hogy akik szeretik és értékelik önmagukat, azok képesek a pozitív határhúzásra, meghaladva a destruktív védekezés zsákutcáit. A másik fél korlátozása, lebontása nem határhúzás, hanem agresszió. A határhúzás attól pozitív, hogy a belső figyelemből és a tudatosságból indul ki, mértéket tud tartani és benne marad a folyamatban. Az érzékeny énhatárok tartása biztosítja a személyiség fejlődését a változó körülmények között
A határhúzás egyfajta tértisztítás. Nem egyszeri, hanem folyamatos feladat, ahogyan a takarítás, rendrakás is az. Nem szabad fix határokat húzni önmagunk köré, mert az elveszi a rugalmas cselekvő és megújító képességünket. A határhúzás kreatív kísérletezés, ezért nem lehet végletes és merev. Lehet benne harag, erő, indulat, de végül a jó határhúzás a szelíd énképviseletbe torkollik bele. Elfogadom a sebeim, kilépek belőlük, hogy egyé válhassak a múltammal. Már nem akarok mindenáron megfelelni mindenkinek. A sebek nyaldosása, a bosszú, a sérülés lehetőségének a folyamatos kerülése, a bizalmatlanság elsötétít. A sebesülés felismerése, elfogadása és a helyzetből való elmozdulás vagy ha kell kilépés, előrevisz.
Minden valódi kapcsolódásban vannak horzsolások, ütközések, akár sebek is, de ha van szembenézés és belátás, akkor a kapcsolat fenntartható. Ha nincs, akkor a kapcsolatból való kilépés a jó megoldás.
Végül minden mélyebb kapcsolódásunknak a megbocsátás és a kisimulás felé kellene mennie, azaz építőelemmé kellene változnia, ahol már csak a hála és a támogatás jelenik meg. Minden mélyebb valódi kapcsolódásnak a barátság csatornájába kellene belesimulnia, akkor is, ha nem folytatódik vagy veszít az intenzitásából. Ennek feltétele a saját esetlegességünk elfogadása, ha kell a bocsánatkérés és a jóvátétel. Sajnos a legtöbben csak a pusztító énvédelem támadó-romboló-sértett viharához vagy a bezárkózáshoz jutnak el. Kevesen értik meg, hogy csupán kísérői, nem őrzői és kontrollálói vagyunk egymásnak, így nem határozhatjuk meg egymás sorsát és útirányát sem. Ha valaki egyoldalúan ragaszkodik egy kapcsolatban a meghatározó szerephez vagy a passzív hallgatáshoz, az anyáskodáshoz, apáskodáshoz vagy a dominancia - alárendelődés viszonyaihoz, akkor ott nincs átmenet a barátság egyenrangúságába.
Új korszakba lépünk, a Vízöntő Korszakba, amelynek alapvető jelentése a túláradás, átlépés, sodrás, a megtisztítás, megtisztulás, a transzformáció. Ebben az új korszakban, amibe bekerültünk, egyetlen kapaszkodónk van, hogy a változás ereje össze ne roppantson minket. A folyamatos és érzékeny határhúzás, tértisztítás, én-képviselet, amelynek alapja és eredménye az önazonosság. Ez azonban nem a régi stabilitás védelme, hanem a folyamatosan fejlődő és megújuló új energiákkal való pozitív együttműködés, fejlődés, amely most az egyedüli kiút. Ami mindezt még nehézebbé teszi (de egyben fel is oldja) a Plútó megjelenése, amely Hádészt jelképezi, az alvilág kapuinak őrzőjét. A kapu most megnyílik és beáramlik mindaz, ami eddig el volt nyomva vagy száműzve volt a sötétségbe.
Hálás vagyok, hogy a Transzformatív Út A Bardoban képzésen ezt közösen éljük át és egymást támogatva haladunk a hömpölygő áradásban. Hiszem, hogy munkánk túlmutat rajtunk.
Transzformatív Út A Bardoban
Fotó: Sebastiao Salgado
Sárvári György
