24/01/2026
,,Az óvoda szaga még ma is itt van az orromban. Tejbepapi, fertőtlenítő és az a tipikus, nyirkos gyerekszag. Emlékszem a fekete hajamra és a világoskék szememre a tükörben – egy kislány, aki kívülről „formás, aranyos és kedves” volt. Olyan, akire azt mondják: milyen jó gyerek, milyen nyugodt, de belül egy fotólabor működött.
Felnőttként olvastam el az óvodai jellemzésemet. ,,feladatmegoldása lassú, de pontos"
Évtizedekig csak a „lassú”-t hallottam az óvodában, az iskolában, a munkahelyemen. A lassú az én világomban azt jelentette: hibás. Azt jelentette, hogy rám várni kell. Azt jelentette, hogy amíg a többiek már rég elszaladtak a piros labdáért, én még mindig a cipőm fűzőjét néztem, mert nem tudtam egyformára kötni a nyuszifüleket. Ezek után , évtizedekkel később olvasni a leírásban, amit soha nem mondtak nekem, hogy : PONTOS...
A szégyentelenítés itt kezdődik: nem lassú voltam, hanem alapos.
Az én agyam nem szűrt. Amíg egy „átlagos” gyerek csak egy udvart látott a játékkal, én láttam a felragasztott óvodai jelek felpöndörödött papírszélét, a függönyökön lévő minták ismétlődésének dinamikáját, az ablakpárkányon megülő port, és hallottam Andi néni ruhájának a susogását. És közben pontosan tudtam a társaim milyen sorrendben mentek ki az udvarra, amíg én öltöztem. Fotószerűen rögzítettem a világot, és ennyi adat feldolgozásához idő kell. A lassúságom valójában a mélységem volt.
Emlékszem a kámzsás sapkára. A nyolcvanas évek kegyetlen divatja. A többieknek csak egy sapka volt, nekem egy fojtogató, szúrós ketrec. Nagy levegőt kellett venni mielőtt áthúztam az anyagot az arcom előtt.
A kötött pulóverek nem melegítettek, hanem marták a bőrömet. Amikor „hisztiztem”, nem rossz voltam. Csak az idegrendszerem kiabált: Túl sok! Fáj! Vedd le!
És ott volt a magány. Egy olyan barátnőm volt, akit szintén csúfoltak. Két kívülálló, akik egymásba kapaszkodtak egy olyan világban, amit nem értettek. Hazaértem, és azt mondtam: Nem szeretnek, csúfolnak. Otthon csak néztek rám: De hát olyan szép vagy, kedves, okos... Biztos rosszul gondolod. Mi bajuk lehetne veled?
A baj az volt, hogy láthatatlan voltam a saját testemben. A „nyugodt baba” álarca mögött ott volt a kislány, aki az evésbe fojtotta a feszültséget, mert a kaja mindig ugyanolyan volt. Nem veszekedett, nem volt túl hangos.
De volt valami, ami ugyanilyen fontos volt: a színezés.
A színezésben nem voltam lassú. Ott pontos voltam. Órákig tudtam görnyedni egy papír felett, és a legnagyobb boldogságot az jelentette, ha a ceruza hegye pontosan a fekete vonalig ért, de egy milliméternyit sem ment túl rajta. A vonal volt a határ, amit én húztam meg a külvilág és magam között. A vonalon belül rend volt. A vonalon belül én döntöttem el, mi milyen színű legyen.
Míg a gyerekek csúfolása vagy a kámzsapulóver szúrása felett nem volt kontrollom, a kifestőkönyv felett igen. Az evés és a színezés volt az én első 'terápiám'. Az egyikkel belülről csillapítottam a szorongást, a másikkal kívülről próbáltam keretek közé szorítani a szétfolyó valóságot.
Ma már értem, miért volt ez fontos. Nem 'hisztis' vagy 'falánk' voltam, hanem egy kislány, aki kétségbeesetten kereste a nyugalmat egy olyan életben, ahol a világ éppen kegyetlen volt körülötte.
Ma már tudom, mi történt. Egy neurodivergens kislány próbált megjelenni egy olyan világban, ahol csak a gyorsaságot díjazták, a mélységet pedig lassúságnak hívták. Ma már nem kérek elnézést azért, mert megállok és megfigyelek. Ma már tudom, hogy a pontosságom éppen abból a lassúságból fakad, amit egykor szégyelltem.
Évtizedekig a pontosságom volt a mentsváram. Ha minden öltés egyenes volt a varrógépen, ha minden adat stimmelt az áramszolgáltatónál, biztonságban éreztem magam.
De most, amikor falakat építek és álmokat valósítok meg, rájöttem: a tökéletesség a haladás gyilkosa. Most tanulom, hogy egy repedezett fal is tarthat tetőt, és egy nem tökéletes mondat is gyógyíthat lelkeket. Iszonyú nehéz. Mert minden elengedett részletnél azt érzi az a kék szemű kislány bennem, hogy megint rá fognak szólni, mert nem elég jó."
Írta:
Bátai Anita
SZÉGYENTELENÍTVE - t ö r e d é k
a szöveg felhasználása módosítás nélkül , csak teljes tartalmában engedélyezett
