10/06/2025
40 év
Idén ősszel lesz negyven éve, hogy lementem a pincébe.És ott kezdődött minden...
Csemege – Vörös meteor S.C.
Őrület....
Magyarországon kommunizmus, öt éves terv és egy vékony magasra nyúlt kamasz összeszedve a bátorságát a fejét lehúzva lebotorkál a régi bérház pincéjének meredek lépcsőjén és rabul ejti az a dohos izzadtságszagú lehetőség, hogy igen... itt megtörténhet... egyszer még ő is olyan lehet mint amilyennek elképzeli magát az álmaiban.
A negyven év kisebb nagyobb megszakításokkal telt el, de az, hogy a testépítés az életem szerves részévé vált az megkérdőjezehetetlen.
A hosszú út során különböző fázisokon mentem keresztül. Rendkívül sokat tanultam és tapasztaltam.
Erről szeretnék nektek beszélni.
Ez a sport elég sajátságos. Könnyű lenne méltatni és kiemelni a pozitívumait és könnyű lenne rosszallóan lehúzni róla a keresztvizet. Mert ez sem más mint a Világon bármi. Jó és rossz oldala van.
Most egyikkel sem foglalkozok, de kimondom mi kell ehhez a sporthoz ha valaki sikeresen szeretné űzni.
Frusztráltság, mely talán a komplexusból fakad. Persze ez nem elég, de most nézzük csak ezt.
A legtöbb emberben megtalálható a komplexus bizonyos formája. Rendkívül ritka – pláne manapság – a Buddha szinten kiegyensúlyozott ember. Mindannyiunk elégedetlen valamivel és ez többé kevésbé frusztrálja és egyben motiválja is jó esetben.
Azt hiszem nem is létezik vagy rendkívül ritka a tökéletes testű ember. Azért mert amikor csúcsformában voltam, kétségtelen, hogy rendkívül imponáltam önmagamnak, de soha nem volt elég. Mindig volt nálam jobb és én, mint domináns személyiség mindig túl akartam szárnyalni mindenkit. Ez hajtott előre az úton, ez által értem el a célomat amennyiben elértem és ez hajtott túl a testi korlátaimon és ennek köszönhetem a veszteségeimet is.
Az ember egyik gyenge pontja a legtöbb fajtársunk tekintetében akik több milliárdan vannak a gerinc. Állítólag ebben nagy mértékben hibás az a tény, hogy az ember két lábra állt az evolúció során. Az ősi genetikai projekt akkor megborult és a jobbára horizontális terhelésű gerinc vertikális irányt vett, ami jelentősen kihatott a gerinc tartósságára és persze a funkcióira is.
Belátható, hogy ez a 90 fokos fordulat a gerinc puha szerkezetű alkotóelemeit rendkívüli próbatételnek t***e ki. A porckorongok új funkciót kaptak a sokszoros kompressziós terhelés hatására.
És itt jövünk mi a képbe, testépítők. És a frusztráció által motivált progresszió.És én.
Negyven év távlatában felfoghatatlanul sokat gondolkodtam a testépítés pozitív és negatív okozati következményein. Jó okom volt, hogy így tegyek, ugyanis 1984. május 23.-án műtöttek elvileg egy 1983. december 25.-én bekövetkezett baleset által okozott lumbális csigolyacsúszással, ami összeadódott a születésileg elégtelen csigolyazáródással, mely korábban semmi panaszt nem okozott.
Tudni kell, hogy addigra én már 4 éve vízilabdáztam, azaz hetente 6 alkalommal sportszerűen úsztam.
Ekkor került a szervezetembe 2 darab Jakab-csavar, mely elvileg stabilizálta a csigolyákat egy megfelelő pozícióban és megerősít***e a csigolyaszerkezetet.
Ekkor 14 éves voltam és ez éppen arra a nyárra esett, amikor rendkívül nagyot nőttem, ami miatt végtelenül groteszk módon vékony lettem és egyben beindult a kamaszokra jellemző testkép kiértékelés, ami a fentiek fényében nálam nem meglepő módon okozott komplexust. Az ebből fakadó frusztráció és megoldáskeresés vezette léptemet ahogy balra fordultam a Havas utca sarkán az említett pincelejárat irányába, ahol az orvosi utasítások ellenére a műtét után negyed évvel 1985. szeptember 15.-én kezembe vettem az első kézisúlyzót.
Mert mi is volt az orvosi utasítás? (És nem viccelek.) Ne sokat álljon, inkább feküdjön. 6 kilónál nehezebb tárgyat ne emeljen és rendszeresen ússzon. Szép kilátás így az életem hajnalán.
Emlékszem, belenéztem a tükrörbe és megállapítottam, hogy nem azért születtem erre a Világra, hogy immáron közel 190 cm testmagasságom mellé 29 cm-es karkerület és 60 kg testsúly párosuljon. És egyből ki is értékeltem az úszás eredményességét testformálás tekintetében.
Rám kifejezetten jellemző, hogy racionális alapon döntök. Akkor, fiatal tinédzserként is sok százszor átgondoltam, hogy vajon nem okozok-e ezzel hatalmas kárt magamnak? Ellenvetek az orvosok döntésének. A saját fiatal kezembe veszem a sorsom alakítását.
Természetesen rendkívül bizonytalan voltam és emiatt féltem is a következményektől. De arra jutottam, hogy abból nem lehet baj, ha kifejezetten olyan gyakorlatokat végzek, amik nem terhelik a gerincet. Az első években szinte kizárólag olyan gyakorlatokat végeztem, amiket padon fekve csinálhattam, vagy olyan kis súllyal gyakorolhattam, amik irrelevánsak voltak gerincterhelés szempontjából avagy ellentétes terhelésirányúak voltak, mint például a húzódzkodás.
A hihetetlen fejlődésemről már korábban írtam. A fejlődés pedig drog. Aki megtapasztalta az nem könnyen tud leszokni róla. A mindennapos elismerések, a csodálat, a tömegből való kiemelkedés ténye, az eredmények, a lehetséges pozitív jövőkép....
Aztán az évtizedek múltak de a testépítés különböző hangsúlyt kapva mindig jelen volt az életemben. Hol csak gondolatban, hol a mindennapokban. Hol más sportok mellett, hol dedikáltan szinte életcél formájában.
És az elmúlt negyven év során megannyi tapasztalattal lettem gazdagabb. A tapasztalat során visszafordíthatatlan problémák, egyéb sportsérülések keletkeztek a halhatatlan eredmények, rekordok mentén.
És persze én mindvégig analizáltam, latolgattam, utánanéztem, konzultáltam, megmutattam és meghallgattam, elemzetem és kipróbáltam, elkezdtem, kiegészít***em, újragondoltam.... és most itt vagyok.
Itt vagyok a negyedik gerincműtétre várva 54 évesen.
Vajon ezt a testépítésnek köszönhetem? Ha igen, akkor mennyiben? Rosszul döntöttem 14 évesen? Más lehetne? Mennyiben?
A Világ más lett, megváltozott. Fejlődött és ma már az orvosok szemlesütve, fej elfordítva mondják halkan, hogy ma már nem alkalmazzuk ezt az eljárást (Jakab-csavar) mert tévesnek bizonyult. És egyébként is sajnos nekem túl hosszú csavarokat helyeztek be és így belelőg a felette lévő kisizületekbe.
Engedjétek meg, hogy megosszam veletek a jelenlegi konklúziómat az évtizedek távlatából.
Szerintem ez a sport egy csodálatos sport. Nagyszerű lehetőség nagy dolgokat elérni. Levezetni az energiát. Önbizalmat építeni. Egészséges ego-ra szert tenni. Mindezekkel hozzájárulni egy magasabb életszínvonalhoz.
De ennek a fegyvernek is két éle van. Ahogy épít úgy tud rombolni is. A sérülések lehetnek időszakosak (időben észlelt sérülés) vagy visszafordíthatatlanok (későn észlelt izomszakadás), akár inoperábilisak is (például degeneratív csigolyatest és egyéb gerincsérülés). Lehetnek mentálisak is (szteroid mellékhatás) és vezethet diszfunkciókhoz is (ballaszt jellegű izomzat, beszűkült mozgástartomány).
Habár nincs nálam a Bölcsk Köve, nem tudom a Nagy Igazságot, de megkockáztatom, hogy az alábbi állításaim helyesek:
Semmilyen rekord nem ér annyit, hogy feláldozd érte az egészségedet. Az egészség akkor válik értékké hirtelen amikor nincs. Addig lényegtelen állandó.
Vannak hibás döntések, melyeket nem lehet korrigálni.Nincs újrajátszás.
A látható izomzaton túl figyelmet kell fordítani a nem látható izomzat fejlesztésére. Az elme, psziché fejlesztéséről most itt nem beszélek. Erre való a gyógytorna. De mivel rendkívül kevés ember veszi rá magát erre, ezért semmiképpen ne maradjon ki a bemelegítés, mert végülis annak vannak gyógytorna elemei is, még ha dinamikában más is a kettő és annak segítségével a mély izmokat is tudjuk stimulálni. Legalább ennyit tegyünk meg.
Rendkívül fontos a gyakorlatok helyes kivitelezése. Fogalmazzuk meg és hangosan mondjuk ki többször, hogy mi a célunk ezzel az egésszel? Legyünk őszinték önmagunkhoz. Vajon az a cél, hogy a teremben mi dolgozzunk a legnagyobb súllyal adott gyakorlaton? Ha igen, akkor vajon bármit feláldozunk ezért a célért? Ha igen, akkor megkezdődik az egészség feláldozása, és a gyakorlat fogalmának torzítása is. Nem lesz érdekes a lábtartás, mert felteszünk még négy tárcsát és egy bizonytalanabb pozícióval még éppen hogy ki tudjuk nyomni a súlyt. De ha nem tudjuk így se, akkor nem engedjük le annyira és elmagyarázzuk, hogy ilyen súlynál már ez is elfogadható.
Semmiképpen ne terheljük túl az izületeinket, gerincünket. Egyszerűen nem erre lettek megalkotva. Fogjuk fel és fogadjuk el, hogy a súlyzókkal természetellenes terhelésnek tesszük ki őket. És higgyük el, hogy nem lesz kockásabb a hasunk, ha a római széken egy 20 kilós tárcsát az ölünkbe veszünk. Értsük meg a kockás has mikéntjét. A szükséges hasi izomtömeget el tudjuk érni saját testsúllyal, megfelelő időráfordítással. Onnantól minden extra teher csak rombol. Onnantól már csak le kell fogyasztani a hasizmot eltakaró zsírt és meg is érkeztünk. Higyjük el, hogy nincs szükség 200 kg-os guggolásra, hogy impozáns combjaink legyenek. Gondolkozzunk el, hogy vajon mennyit ér számunkra egy 5 centivel vastagabb comb, ha a mérleg másik oldalára gerincműtétek kerülnek. Tegyük fel a kérdést, hogy nem létezik 2025-ben alternatív gyakorlat, ami kíméli a gerincet? Vajon nincs a teremben még tíz fajta lábgép? Nem lehetne esetleg azokkal is megfelelő eredményt elérni?
Gondolkozzunk el az izmok funkcióján. Vajon érdemes olyan izmokat birtokolni amik korlátoznak minket az élet más területein? Nyújtsunk! És a drabális tömeg helyett koncentráljunk a tükörképünkre.
Ez egy kemény sport ha jól csinálod. Ezt nem lehet teljes lelki béke közepette eredményesen, progresszíven űzni. Ehhez kell az említett frusztráció. Minél több kalória elégetése egységnyi idő alatt fájdalmas. Ezt a fájdalmat hidalja át a frusztráció. A frusztráló energiát levezetheted, hasznossá formálhatod. De az elméddel kontrollálod kell, mert sokan vagyunk olyanok, hogy sokkal erősebbek vagyunk mentálisan mint testileg. És ekkor jön a túlvállalás, a sérülés.
Ne akarjunk mindent azonnal. Élvezzük az utat, a fejlődést. Miért cél kezdőként most gyorsan egy 50-es kar? Nem jobb ezt 5 év alatt elérni? És akkor öt évig lehet örülni. Örülni a 41...44...46...majd az 50-nek. Hát nem jobb ez, mint szétszteroidozni magunkat az elején és szívbetegen, a gyors beteljesüléstől kiégve, megcsömörölve kardiológust és új célokat keresgélni?
Én azt hiszem, hogy ez egy csodás sport aminek van létjogosultsága. Van helye az életünkben. De remélem még időben hívom fel a figyelmet a veszélyeire. Ezek mentálisak és testiek is lehetnek.
Jó egészséget és progresszív testépítést kívánva üdvözöl mindenkit,
Ságodi Péter
UI.: Ami engem illet azt gondolom, hogy sajnos kifejezetten rossz minőségű gerincoszloppal születtem. Nem dönöttem rosszul amikor 14 évesen elkezdtem testépíteni. Figyelembe véve, hogy 25 évig ki se próbáltam a guggolást kétségtelen, hogy odafigyeltem a gerincem terhelhetőségére. Aztán az életemben bekövetkezett dolgok miatt egy sokkal önfeláldozóbb jellegű testépítés és kűzdősport kombo mellett döntöttem. Ezeknek bizonyos elemei szeriontem ártottak a gerincemnek. Viszont ezek nélkül is komoly problémákkal kűzdenék. Indoklásként megemlítem a nyaki porckorong problémáimat, amik szintén élettragédia minőségűek.
Ma már egyáltalán nem támogatom a merev rudas, hagyományos fekvenyomást és nyomásokat (45fok, nyakból nyomás) mivel kikapcsolják a váll pozícionálásáért felelős mélyizmokat. Helyettük egykezes súlyzót javasolok, amivel vélyményem szerint még esztétikusabb izmokat is lehet kialakítani a mozgás közben végzett stabilizálás által.
Nem látom be, hogy szükség van nagy súlyok használatára és szerintem egyáltalán nem ér annyit hosszútávon a nagy súly használata mint egy közepes súlyválasztás. Nem látom értelmét a nagy izomtömegnek, inkább egy minél dinamikusabb közepes izomtömeg melletti lehető legkisebb, de egészséges testzsírszázalék elérését céloznám meg. Mindenképpen javaslok többféle kiegészítő sportot. Véleményem szerint az általam is végzett irdatlan intenzitású edzés hasznos és jó dolog. Ezt az elég monoton, statikus alapot átviszi a dinamikus, picit kardio tartományba.
Hogy kerülök fél év alatt csúcsformába? Megmutatom.
Nézzétek és használjátok az itt tal?
