22/12/2025
"Amikor egy gyermek megszületik.👼 Egy ős visszatér.🙏
A lélek születés előtti sorsépítéséről lesz szó. Tudom, hogy ez „meredek” téma, de kikerülhetetlen. Igyekszem ezt érthetően leírni (ezért nem 3 mondat az írás, de akit érdekel, az elolvassa), mert ennek az ősi tanításnak a segítségével sok mindent jobban érthetünk meg az életünk eseményeiből.
A reinkarnáció mint tény nem csak egyfajta keleti babonaság, hanem egykor része volt a korai keresztény tanításoknak is. (lásd pld. Origenész tanait) Az emberi élet, az emberi sors teljessége nem érthető meg a reinkarnáció ismerete nélkül, hiszen az ember az életeinek a láncolata révén „okul és tanul” (József Atilla), s mint egy spirálon haladva emelkedik a magasabb, az isteni szintek minőségei felé.
Nézzük hát, mit is mondanak az ősi tanítások a lélek útjáról! Minden lélek feladattal, de kijelenthetjük azt is, hogy küldetéssel érkezik vissza a test, az anyag világába.
Mikor véget ér egy „földi út”, s a lélek végleg kilép a fizikai testéből (ezt ma halálnak nevezik), akkor énünk nem anyagi része átlép a „túlsó oldalra”. Ez az oldal azonban nem idegen a számára, hiszen a „földi életében” is minden elalvást követően ide érkezett. Újra találkozik a családjának a tagjaival. Találkozik olyan társakkal is, akikkel ebben az életében nem is találkozott. Egészen csodás élmények ezek, igen gyorsan átminősül ezeknek a hatására az élet egészéhez (evilági, és túlvilági) való hozzáállása. Lassan hozzászokik ahhoz, hogy már nincs fizikai teste. Lassan lekopik róla a hatalom, a birtoklás, a szexualitás, a dominancia, vágya, mert ezek a fizikai testhez kötődnek! Mindazok a célok, és értékek, amelyek a földi élet fő motivációi voltak, lényegtelen csacskasággá válnak. Aztán eljön a számvetés ideje. Bele kell nézni az utolsó élet „valódi valóságába”.
Ekkor átnézi a maga mögött hagyott életet. Ez persze nem csak egy szimpla áttekintés! Újra átéli az életét, de már nem a saját szemszögéből, önnön vágyaiból, céljaiból kiindulva, ahogyan ezt a testben töltött évtizedekben t***e, hanem úgy, hogy a t***einek, a gondolatainak, a szavainak a következményeit éli át. Tehát, ha valaki felé szeret***el, odafigyeléssel viseltetett, akkor az ebből adódó hála, és szeretet élményét éli meg, ám amikor valakit pofon ütött, akkor most nem a benne felsistergő, pofont szülő indulatot éli újra át, hanem annak a pofonnak a fájdalmával ismerkedik meg, amelyet ő adott.
Lényegében itt tudatosodik bennünk az, hogy valójában miket is tettünk, miket okoztunk, és miről is szólt a magunk mögött hagyott élet! Az emberi létezés talán legfontosabb stációja ez.
Még egyszer fontos megjegyezni azt, hogy itt nincs fizikai testünk. A birtoklás, a hatalom, a szexualitás vágya, fizikai test nélkül nem működnek, így ebben a létformában ezek nem motiválják az embert. Itt az „Isteni harmónia” elérése a cél, hogy a „Fény teljességébe”, a Teremtőjéhez érkezhessen végre vissza a lélek. Ennek fényében teszi dolgait a lélek.
Tehát végignézi, végigéli újra a lélek az utolsó életét. Számot vet azzal, hogy megt***e-e, és ha igen, milyen szinten azt, amiért leszületett a Földre. Hagyott-e maga után tartozást, okozott-e diszharmóniát cselekedettel, szavakkal, avagy gondolatokkal? Ha igen, akkor még olyan „rezgések”, olyan harmóniátlanság van benne, amellyel még nem tud kapcsolódni a „magasabb régiókhoz”. Újra harmóniába kerülni, kiegyenlíteni a sorsunk mérlegét, csak a testi létezésben, a Földön lehet. Megszületik újra az a vágy a lélekben, hogy visszatérjen a Földre, hogy legyen új teste, mellyel, mint eszközzel megadhassa a tartozásait, s visszaállíthassa a harmóniát.
A lélek elkezdi eltervezni, majd felépíteni a „következő életét”. Ebben a tervezésben segítségére vannak azok az emberi lelkek, akiknek már nincs dolguk a Földön”, akik már túl vannak az „emberi testben töltött iskolai tanulmányokon”. Ők már tudják, hogyan vezet ki az út a sorsok láncolatából (karma), így lélektestvéreik segítségére sietnek, hogy ők is sikerrel léphessenek magasabb dimenziókba. Ezeket a lelkeket nevezik a „sors angyalainak”.
A leszületés mellett döntő lélek kiválasztja azt a történelmi időt, melyek keretei a legalkalmasabb az ő fejlődéséhez. Kiválasztja a szüleit, a testvéreit, a barátait, a szerelmeit, a gyermekeit, különböző típusú kapcsolatait úgy, hogy a „sors-játszótársak” lelkével előzetesen egyeztet. (Vajon miért van az, hogy néhány ember az életünkben egyből szimpatikus, vagy éppen ellenszenves?) Felépít, kidolgoz egy életutat, amelyben vannak sikerek, és kudarcok is, de lényeges az, hogy mindegyik élmény, mindegyik tapasztalás tudást, bölcsességet érlel majd a földi megélés során. Az előző életekben megszerzett képességeket felhasználhatjuk, s „beletehetjük” az új életünkbe, aztán majd, mikor eljön az idejük, tehetségként, zsenialitásként jelennek meg. Az új tanulmányok, amelyek még hiányoznak az eszköztárunkból, belső, de akár külső inspirációként sarkallnak majd minket új földi életünkben a fejlődésre.
A szülőket gyakran „odafentről” a leszületésre váró lélek hozza össze. Sugallatokat, gondolatokat képes elültetni az eljövendő apja, és az anyja tudatában, s ezeket követve apa, és anya „véletlenül” végre egymásra talál. Sok esetben egy igen különös mágikus állapotba kerülnek, melyet szerelemnek nevezünk. Ebben az állapotban (sajnos nem mindig) érkezünk el egy igen fontos pillanathoz, s ez a fogantatás pillanata! Ekkor három lélek fonódik egységbe, a nő, a férfi, és a gyermek lelke. Ettől a pillanattól válik anyává a nő, apává a férfi, bár ekkor ők még nem tudatosak erre. A gyermek azonban igen! Végre elkezd kialakulni az új ruhája, az új eszköze, vagyis az új teste. (Igen fontos lenne napjainkban az, hogy minél több gyermeket váró pár tudatában legyen annak, hogy a sz*****is együttlétben itt a varázslat lehetőségét adja a sors. Legyen ez a szertartás méltó egy új szent szövetség, a család megszületéséhez, vagy ha már van gyermek, akkor a gyarapodásához!)
Alakul, formálódik az új test. Minél kifejlettebb a leszületés előtt álló lélek új teste, annál több időt tölt benne. Próbálja új ruháját a lélek. Szoktatja magát fokozatosan ahhoz, hogy hamarosan újra a földi világ lakója lesz, fizikai testtel. Amikor azonban anya, apa, egy testvér, vagy egy családtag szól a pocaklakónak, ő abban a pillanatban ott terem, és boldogan issza régi-új társának a szavait. Ezek a kapcsolatok, és beszélgetések rendkívül sokat segítenek a léleknek! Ebből merít plusz erőt a magzat.
Aztán eljön az a pillanat, amikor a kozmikus idő minősége, és az ő új földi küldetésének a minősége egybecseng, s ekkor történik meg a születés. A születés angyalai mindig gondoskodnak arról, hogy a kellő időben történjék meg ez a pillanat. Egy kívülálló ítélheti úgy, hogy idő előtt, vagy idő után született, ítélheti úgy, hogy „nem természetes módon” született és így tovább. A lényeg spirituális szempontból az, hogy a születés mindig pont akkor, és úgy történik, ahogyan azt előre eltervezte odaát a lélekcsalád, mert a születés módja, és élménye is kozmikus tanításokat hordoz mind az anyának, mind az apának, mind a gyermeknek! A többi csupán vélekedés, vagy ítélkezés kérdése.
A gyermek pici teste elválik az anya testétől, először vesz újra önállóan lélegzetet, s a köldökzsinórt is elvágják. Elkezdődött egy új élet, beindult a program, amelyért visszatért a Földre a lélek. A születés pillanata mágikus pillanat. A születés pillanatában egy kozmikus minőségekkel, és energiákkal rendelkező Isteni teremtmény, az Ember kezd új utat. A születés pillanatának bolygó, és csillagállásai tükrözik, ragyogják vissza a leszületőre az előtte álló élet minden feladatát, és lehetőségét. Minden ember elválaszthatatlan része az Univerzumnak, így a kozmoszba helyezve, a csillagokat figyelembe véve érthető meg minden testet öltött ember élete, és küldetése."🙏
Forrás: Paksi Zoltán
