A jógát 10 évvel ezelőtt kezdtem rendszeresen gyakorolni, és nálam is beigazolódott: az első pár pillanat eldönti, van-e dolgom ezen a területen. Óra után könnyűnek, súlytalannak éreztem magam, a világ kivirágzott körülöttem😊. A hormonrendszerem pedig, ami akkor már 10 hónapja eléggé a sajátfeje után ment, visszaállt korábbi ritmusáa. Ez elég meggyőző volt ahhoz, hogy ne álljak meg itt. Hiszen, ha egy alkalom ekkora változást ad, mi lehet a mélyén? Az oktatóképzés folytatta a „varázslást”, a jóga filozófiája egy új, előttem eddig rejtett világot tárt elém, végre megjelent egy olyan út, melyen kíváncsian, hatalmas tudásszomjjal haladtam előre, és a hatás nem maradt el. Jóval energikusabb lettem, a kisebb megfázások is elkerültek, képessé váltam egy dologra figyelni, ami nőként nem olyan egyszerű.😊
Aztán a „csodák” jöttek egymás után:
- kevesebbet szorongtam
- stresszszintem csökkent, sőt, nagyon gyorsan visszatudtam zökkenni a nyugalmi állapotomba…………………. Hamar megfogalmazódott bennem: nekem a jóga maga a CSODA. A képzésnek része volt az áyurvéda, ahol rálátást kaptam a többezer éves, holisztikus indiai gyógyítási módra. Ez annál inkább érdekes volt, hiszen a természettel már addig is különleges kapcsolatom volt.😊
2016-ban ezzel a komplex „tudáscsomaggal”, indultam el az önmegvalósítás útján, és azóta is folyamatosan tanulok.
2017-ben elvégezte az áyurvédikus jógaterapeuta, 2019-ben a kismama jóga flow, majd 2020-ban a gyermekjóga oktatóképzést. Járjunk együtt a jóga csodálatos útján, szeretettel várlak! Namaste