20/01/2026
Te megengeded Magadnak az érzéseidet? 🤔
Az érzelmi analfabéta társadalom
Férfikörön ülünk. Tizenketten vagyunk. Csend van.
Felteszem a kérdést: „Mikor mondtad utoljára valakinek, hogy fáj?"
Először senki nem szól. Aztán valaki elmosolyodik: „Hát... nem szoktam."
Másik bólint: „Minek? Úgyse változtat semmin."
Harmadik: „Az gyengeség lenne..."
És abban a pillanatban mindannyian ráismerünk: nem vagyunk egyedül.
Nem azért, mert buta vagy rossz emberek vagyunk, hanem mert senki nem tanította meg nekünk, hogyan ismerjük fel, nevezzük meg, kezeljük és fejezzük ki az érzéseinket. És most felnőttként ezt adjuk tovább a gyerekeinknek.
Az érzelmi analfabéta ember:
- Nem ismeri az érzéseit
- Nem tudja megnevezni őket
- Nem tudja kifejezni őket
- Nem tudja feldolgozni őket
- Nem érti mások érzéseit
Az eredmény?
Emberek, akik élnek, dolgoznak, házasodnak, gyereket nevelnek, de belül teljesen el vannak vágva önmaguktól és másoktól.
A tünetek, amiket minden nap látok
1. „Hogy vagy?" - „Jól."
István, 43 éves:
„A feleségem tegnap megkérdezte: Hogy vagy?
Azt mondtam: Jól.
De nem voltam jól. Stresszeltem. Fáradt voltam. Dühös voltam a főnökömre. Féltem, hogy kirúgnak.
De az egyetlen szó, amit ismerek: jól.
Mert gyerekként megtanultam: ha kérdezik, mondd azt, hogy jól vagy.
És most 43 éves vagyok, és még mindig nem tudom kimondani, hogy nem vagyok jól."
A tünet: Egyetlen szóval fejezzük ki az összes érzésünket: „jól" vagy „rosszul". De mi van közöttük? Semmit nem tudunk.
2. Egyetlen érzés sem megengedett
Tamás, 38 éves:
„Gyerekként megtanultam: a férfi nem sír, nem fél, nem szomorkodik, és dühös sem lehet.
Amikor feldühödtem, azt mondták: Szégyelld magad! Hogyan viselkedhetsz így?
Szóval semmi nem volt megengedett. Nem a félelem. Nem a szomorúság. De a düh sem.
És most 38 éves vagyok, és mindent elfojtok.
Aztán egy nap szétrobbanok. Ordítok a feleségemmel. Beverem az ajtót.
Mert senki nem tanított meg arra, hogy mit csináljak az érzéseimmel.
Ha dühös vagyok? Egyből bűntudatom van. Ha szomorú vagyok, haragszom magamra.
Még magamnak sem engedek meg, hogy érezzek…"
A tünet: Nem tanultuk meg kezelni az érzéseinket, egyiket sem. És amikor túl sokáig elfojtjuk őket, átveszik az irányítást felettünk. Szétrobbanunk. Megbetegszünk. Tönkretesszük a kapcsolatainkat.
3. „Mi történt? Semmi!"
Péter, 41 éves:
„A fiam tegnap hazajött az iskolából. Csendben volt. Látszott, hogy valami baj van.
Megkérdeztem: Mi a baj?
Azt mondta: Semmi.
Mondtam: De látom, hogy valami van.
Azt mondta: Semmi, apa.
És tudod, miért mondta? Mert én is ezt mondtam az apámnak. Tőlem tanulta, és most ő is ezt mondja a saját apjának.
Generációk óta ezt tanuljuk: hallgass, nyeld le, ne mutasd meg."
A tünet: Nem beszélünk az érzéseinkről. Még a családunkkal sem. Inkább csendesek maradunk, elfojtunk mindent, és azt hisszük, ez a normális.
4. Az elfojtott érzések visszaütnek
Gábor, 45 éves:
„35 éves koromig úgy éltem, hogy 'minden rendben'.
Dolgoztam. Teljesítettem. Nem panaszkodtam.
Aztán egy nap pánikrohamom lett. Kórházba kerültem. Azt hittem, szívrohamom van.
A doktor azt mondta: Nincs semmi bajod fizikailag. De érzelmileg? Kiégett vagy.
Évtizedeken át elfojtottam mindent. A stresszt, a félelmet, a fájdalmat, a dühöt.
És egy nap a testem azt mondta: elég.
Mert amikor nem mersz érezni, az érzések átveszik az irányítást."
A tünet: Az elfojtott érzések nem tűnnek el. Visszaköszönnek: pánikrohamokban, depresszióban, kiégésben, pszichoszomatikus betegségekben, bűntudatban, silány kapcsolatokban.
5. Nem értjük a másikat
Zoltán, 47 éves:
„A feleségem néha sír. És én nem tudom, mit csináljak.
Azt mondom: Ne sírj már! Nem történt semmi!
De ő tovább sír.
És én dühös leszek. Mert nem értem. Mert nekem nem tanították meg, hogy az érzések léteznek, normálisak, és hogyan kell velük lenni.
Senki nem látta az érzéseimet. Senki nem hallotta. Senki nem engedte meg.
És most én sem tudom látni, hallani, megengedni, sem magamnak, sem másoknak.
És így lassan eltávolodunk egymástól."
A tünet: Nem értjük mások érzéseit. Nem tudunk együttérezni. Mert ahhoz először a sajátunkat kellene éreznünk, látnunk, hallanunk, megengedni.
Mi okozza ezt?
1. A múlt túlélése
A dédapáink háborúkat éltek túl.
A nagyapáink kommunizmust.
Szüleink a rendszerváltást.
Az elfojtás túlélés volt.
Senki nem tanította meg nekik, hogyan érezzenek.
Csak azt: bírd ki, ne panaszkodj, oldd meg.
És ezt adták tovább.
2. Az „erős férfi" mítosz
„Egy férfi nem sír."
„Egy férfi nem érzelmes, mert az gyenge."
„Egy férfi nem dühös, szégyelld magad!"
„Egy férfi nem érez, megold."
Generációkon át ezt tanultuk
Az eredmény?
Férfiak, akik meg vannak fagyva belül. Akik nem tudnak kapcsolódni. Akik magányosak, de nem mernek segítséget kérni. Akik szétrobbannak, mert senki (még ők maguk sem) engedi meg nekik, hogy érezzék, ami bennük van.
3. A nevelés hiányosságai
Az iskolában megtanítanak minket számolni, írni, olvasni.
De senki nem tanított meg arra:
- Mi az érzés?
- Hogyan ismerjem fel?
- Hogyan fejezzem ki?
- Mit kezdjek vele?
Érzelmileg teljesen felkészületlenül engedtek ki minket a világba.
4. A teljesítménykényszer társadalma
A világ azt üzeni:
Teljesíts. Dolgozz. Szerezz. Haladj.
De soha nem kérdezi:
Hogy vagy? Mit érzel? Mire van szükséged?
És így élünk: funkcionálunk, de nem élünk.
Gyakorlati példák: Hogyan öröklődik tovább?
Példa 1: A síró kisfiú
A kisfiú elesik. Sír.
Az apa: „Semmi baj! Ne sírj már! Nem történt semmi! Katonadolog!"
Mit tanul a gyerek?
- Az érzéseim nem számítanak
- Nem szabad éreznem
- Ha sírok, gyenge vagyok
20 év múlva: Egy férfi, aki nem tud sírni. Aki mindent elfojt. Aki kiég. Aki szétrobban.
Példa 2: A dühös gyerek
A gyerek feldühödik. Sikít. Toporzékol.
A szülő: „Szégyelld magad! Hogyan viselkedhetsz így? Menj a szobádba!"
Mit tanul a gyerek?
- A düh rossz
- Ha dühös vagyok, szégyellnem kell magam
- Az érzéseimet le kell nyelnem
20 év múlva: Egy felnőtt, aki mindent elfojt. Aztán egy nap szétrobban. Mert senki nem tanította meg, hogyan érezze és kezelje a dühét.
Példa 3: A hallgatag apa
A gyerek megkérdezi: „Apa, miért vagy szomorú?"
Az apa: „Semmi bajom. Minden rendben."
De a gyerek látja. Érzi.
Mit tanul a gyerek?
- Az érzésekről nem beszélünk
- Rejtsem el az érzéseim
- A felnőttek hazudnak
20 év múlva: Egy felnőtt, aki nem tud megnyílni. Aki magányos. Aki nem tud kapcsolódni.
Mit tehetsz szülőként? - 8 alapelv
1. Engedd érezni
Amikor a gyereked sír, ne mondd: „Ne sírj már!"
Mondd inkább: „Látom, hogy szomorú vagy. Itt vagyok."
Amikor dühös, ne mondd: „Szégyelld magad!"
Mondd inkább: „Érzem, hogy dühös vagy. Elmondod, mi történt?"
Mert az érzések nem rosszak. Normálisak. Emberi dolgok. Értünk vannak.
És ha merjük érezni őket, akkor nem veszik át felettünk az irányítást.
2. Nevezd meg az érzéseket
„Látom, hogy most dühös vagy."
„Úgy tűnik, ma szomorú vagy."
„Érzem, hogy félsz."
Miért fontos?
Mert a gyerek így tanulja meg, vannak szavak az érzéseimre. És ha vannak szavak, lehet róluk beszélni.
3. Légy példa
Ha te sosem mondod ki, hogy „Fáradt vagyok" vagy „Szomorú vagyok", a gyereked sem fogja megtanulni.
Gyakorold:
„Ma nehéz napom volt. Fáradt vagyok."
„Ez most megijesztett."
„Szomorú vagyok, mert..."
Nem gyengeség. Emberség.
4. Ne javítsd a helyzetüket, hallgasd meg őket
Amikor a gyerek panaszkodik, ne mondd: „Ja, ez semmi! Megoldjuk!"
Mondd inkább: „Mesélj róla. Hallgatlak."
Mert sokszor nem megoldást akar, hanem hogy valaki meghallja, meglássa, együtt érezzen vele.
5. Validáld az érzéseit
„Értem, hogy most dühös vagy."
„Ez tényleg nehéz lehet."
„Jogod van így érezni."
Ne mondd:
„Túlreagálod."
„Ezen nem kell sírni."
„Ne légy már hisztis."
„Szégyelld magad."
Mert ezzel azt üzened: az érzéseid nem valósak, nem fontosak, nem megengedettek.
6. Taníts határokat
„Rendben van, hogy dühös vagy. De az nincs rendben, ha másokat bántasz."
„Látom, hogy szomorú vagy. De ne viselkedj így a testvéreddel."
Az érzések mindig megengedettek. A verbális vagy fizikai bántás nem az.
7. Dolgozz magadon
Nem tudod megtanítani a gyerekednek, amit te nem tudsz.
Ha te érzelmileg analfabéta vagy, akkor ő is az lesz.
Mit tehetsz?
- Terápia
- Önismeret
- Férfikör / női kör
- Coaching
Mert amit megtanulsz, azt is továbbadod.
8. Vállald, ha elrontottad, de ne érvénytelenítsd az érzéseit
Ne ezt mondd: „Ne haragudj" vagy „Bocsánatot kérek"
Mert ezzel a másik érzelmeit próbálod irányítani, és nem engeded érezni.
Mondd inkább: „Sajnálom. Kiabáltam veled. Rossz volt tőlem. Dühös voltam, de ez nem a te hibád."
Ez a legerősebb tanítás.
Hogy egy felnőtt is hibázhat. Felelősséget vállalhat érte. És nem akarja kontrollálni a másik érzéseit.
Hogyan válj érzelmileg tudatossá? A felnőtté válás útja
1. Ismerd meg az érzéseid
Figyeld az érzéseid:
„Mit érzek most?"
Ne elégedj meg a „jól" válasszal.
Fáradt vagyok? Dühös? Szomorú? Magányos? Kimerült?
Adj nevet az érzéseidnek.
2. Fogadd el, hogy érezni emberi dolog
Az érzések nem gyengeséget jelentenek. Nem szégyent.
Az érzések azt jelentik: élsz.
És aki nem érez, az nem él. Csak funkcionál.
Az érzések értünk vannak.
Ha merjük érezni őket, nem veszik át az irányítást felettünk.
3. Beszélj róluk
Ne tartsd magadban.
Mondd ki valakinek:
„Nehéz napom volt."
„Fáradt vagyok."
„Nem tudom, mit csináljak."
Ez nem panaszkodás. Ez őszinteség.
4. Kérj segítséget
Ha egyedül nem megy, ne szégyelld.
Terápia. Coaching. Férfikör.
Mert érzelmileg tudatossá válni nem megy egyedül.
De közösségben, igen.
5. Gyakorold az empátiát
Amikor valaki beszél neked:
Ne oldd meg. Ne javítsd. Ne tanácsold.
Csak hallgasd meg. Lásd meg. Engedd érezni.
„Mesélj róla."
„Értem."
„Ez nehéz lehet."
Mert a valódi kapcsolat ott kezdődik: amikor valaki érzi, hogy meghallgatják, meglátják, megengedik érezni.
A remény:
Tudom, hogy nehéz.
Tudom, hogy évtizedekig azt tanultad: az érzések gyengeséget, szégyent jelentenek. De ez hazugság.
Az érzések erőt jelentenek.
Mert aki ismeri az érzéseit, az ismeri önmagát.
Aki kifejezi az érzéseit, az kapcsolódni tud másokhoz.
Aki feldolgozza az érzéseit, az szabad.
És aki mer érezni, azon nem veszíti el a kontrolt.
De aki elfojtja, az szétrobban. Megbetegszik. Bűntudatban él. Silány kapcsolatokban vergődik.
Két világ van:
Az egyik: ahol generációk hallgatnak, elfojtanak, szégyenkeznek, és lassan kiégnek belül.
A másik: ahol kimondják, mit éreznek. Ahol látják, hallják, megengedik. Ahol mernek sebezhetők lenni. Ahol kapcsolódnak.
Te melyiket választod?
Mert a gyerekeid néznek.
És amit te teszel, azt fogják ők is tenni.
Ha te megtöröd a láncot, ők már szabadabbak lesznek.
Ha te megtanulsz érezni, ők is megtanulják.
És ez a legnagyobb ajándék, amit adhatsz nekik:
Egy apa, aki mer érezni.
Egy anya, aki mer beszélni.
Egy ember, aki mer élni.
Nem vagyunk tökéletesek.
De érzelmileg tudatosak lehetünk.
És ez elég.
Kiss Gergely
Férj - Apa - Férfi
Ui.: Ha felismered magad ebben, nem vagy egyedül. A Warrior Tribe férfiközösségben pontosan ezen dolgozunk: hogy megtanuljunk érezni, látni, hallani, megengedni, beszélni, kapcsolódni. Mert egyedül elakadunk, de együtt egy új világot építünk.