21/06/2022
A függőségről
Van egy pont ideális esetben, amikor a függő képes kimondani önmagának, hogy nem ura az életének, hogy nem ő irányít, hanem a szer. Na, onnantól tud elkezdődni valami más. Van, aki lassan, nagyon lassan jut el a felismerésig, hiába jelez a környezet, a családtagok, a barátok, a munkahely, hiába húzza egyre lejjebb szellemi, lelki, testi létét függőségének tárgya. Van, akinél a folyamat gyorsabb, és viszonylag hamar ki tudja mondani, hogy baj van, "nem én irányítok". Van, aki bátran kimondja, de azzal az illúzióval veszi körbe ezt az egyébként csontig hatoló felismerést, hogy így is lehet, hisz eddig is ment minden. Ám egy dolog biztos. Amíg valaki nem tanulja meg kezelni a sikereit, sikertelenségeit (amikor mindent megtett), kudarcait (amikor nem), és a szürke mindennapokat szer nélkül, addig nem állt talpra, addig nincs gyógyulóban, akkor sem, ha absztinens. A dolog itt mérettetik meg. Felelősséget vállalni a jelenért, önmagamért. A múltamért, a jövőmért. Aztán később másokért... Elviselni magamat, a többi embert, az életet, s később boldogságot kreálni mások, a világ, s önmagam számára abból a csomagból, amit hoztam. Ebben a sorrendben. Csakis ebben a sorrendben....
