14/11/2025
Ma egy különleges online vizsgát tartottam.
Szeretem ezt a formát: számomra természetes, könnyű, otthonos. Látom a mozdulatokat, a technikai kivitelezést, a ritmust, minden rezdülést — és közben a tanuló teljes hozzáférést kap az összes videós és elméleti anyaghoz. Bárhol is él, valódi jelenlétet kap tőlem.
A mai vizsga viszont sokkal többről szólt, mint egy technikai ellenőrzésről.
Miután átbeszéltük a kérdéseit, a hibajavításokat, a marketing és a piaci működés finomságait, egyszerűen átcsúszott a beszélgetésünk coachingba. Nem bírtam magammal — és ez így volt rendben.
Mert amikor valakin látom a történetét, a gesztusai mögötti belső világot, akkor muszáj kimondanom azt, ami segít.
A hölgy egész vizsga alatt finoman, de folyamatosan kirakta a mutatóujját.
Ez egy fontos jel.
A mutatóujj mindig az egóról, a tekintélyhez való viszonyról, a kontrollról beszél — és arról, hogy mennyire volt biztonságos vagy épp bizonytalan a korai életszakasz.
Amikor ezt elmondtam neki, felnyílt a történet:
15 évesen költözött el otthonról.
Egyedül.
Magára támaszkodva.
És most, négy gyermek felnevelése után készül az érettségire.
Most tanul. Most fejlődik. Most áll újra önmaga mellé.
Az ilyen életutakban a tekintélyszereplőkbe vetett bizalom soha nem egyszerű.
Aki túl korán kényszerült felnőni, annak a tekintély sokszor nem biztonságot jelentett, hanem kiszámíthatatlanságot. Ezért jelenik meg a védekező mozdulat, a mutatóujj — nem támadásként, hanem egy mély belső mondatként:
„Nem akarom, hogy bántsanak. Nem akarom, hogy fölém nőjenek. Szeretném, ha látnának.”
És én ezt láttam.
Láttam a félelmet, a teljesítmény mögötti történetet, és azt is, hogy mennyi erő van benne. Ezért mondtam el neki:
„Nem vagyok tekintély számodra. Partner vagyok. Tanító – de nem felülről. Szeretetből és szakmából kapcsolódom hozzád.”
És onnantól feloldódott.
Megnyugodott.
Kibújt a félelem mögül a valódi ember, aki többre képes, mint amit valaha elhitettek vele.
És szeretném, ha ezt mindenki hallaná, aki hasonló utat járt:
Soha nem késő.
Nem késő visszaülni tanulni.
Nem késő új szakmát elsajátítani.
Nem késő megteremteni azt az életet, amit gyerekként még nem kaptál meg.
Nem a kor számít, hanem az, hogy van-e benned bátorság újra elhinni magadról, hogy képes vagy rá.
És ma megint megtapasztaltam, miért imádom tanítani:
mert a tananyag mellett mindig ott van az ember is.
A történet, a gyógyulás, a lélek.