06/12/2025
Mi is az a párkapcsolat? Vajon pusztán az a tény, hogy egymás mellett fekszünk? Az, hogy nézeteket cserélünk, miközben beszélgetünk? Csak az ajkaink összeérésének fizikája a lényeg, amikor csókolózunk? Csak az a viselkedés, hogy mereven bámulsz, miközben valami fontosról beszél a társad?
Nem. A kapcsolat nem ez. Vagyis pontosabban, ezek mind külső tényezők, amelyeket a kapcsolatainkhoz társíthatunk – a viselkedésünk, a testhelyzetünk, a fizikai aktivitásunk, az egymáshoz való közelségünk –, de valójában nem ezek teszik a kapcsolatot kapcsolattá.
Megcsókolhatnék egy idegent anélkül, hogy bármit is éreznék. A koncerten olyan emberek mellett állhatnék, akikkel nincs kapcsolatom. Bámulhatnék valakit egy kávézóban anélkül, hogy azonosulnék vele. És így tovább.
A kapcsolatok valójában nem a külső kvadránsokban „élnek”. A bal alsó kvadránsban, a kollektív-belső kvadránsban élnek, amely az „interszubjektivitás” területe.
„Interszubjektivitás”, vagyis meg kell osztanunk egy szubjektív élményt... meg kell osztanunk egy témát: nem csak egy téged, és nem csak egy engem, hanem egy igazi csodálatos és erőteljes „mi”-t .
Ha nem osztunk meg szubjektív élményeket, ha nincs kölcsönösség bennünk, ha nem teremtünk kölcsönösen rezonáló kapcsolatot belsőleg, akkor akár idegenek is lehetnénk, akik sorban állnak a Lidl-ben.
És itt a lényeg: ha egyszer rájövünk, hogy a bal alsó negyedben él a másokkal való kölcsönösségünk, megláthatjuk az összes többi dolgot is, ami kollektív életünk belsejében él:
Közös értékeink a munkatársainkkal;
A kollektív érték, amelyet kultúránk a Spotify-n trendi zenéknek tulajdonít;
Az értékek és ízlések, amelyek meghatározzák az aktuális jóízlést;
A hashtagek, a mémek, az újonnan megjelenő szókincs, a politikai harcok, a családi ünnepek…..egyre csak elmerülünk az állandó, lenyűgöző és frusztráló közös értékek, kommunikáció és normák birodalmában.
Mindez a bal alsó negyed lencséjén keresztül él.
Ez nem olyasmi, amit egyedül teremthetünk. Te sem tudod egyedül megteremteni. Én sem tudom egyedül megteremteni.
Csak akkor merül fel, amikor két érző teremtmény egyesül… közösséget teremt.
Nos, hogy egy kicsit pontosabbak legyünk, van valamiféle közösségünk idegenekkel, amikor koncerten vagyunk. A baseballmeccsen. Egy bárban. Az iskolában. Akár ismerjük őket, akár nem, közös bennünk az az érzés, hogy folyamatosan változó kultúrák hálójába vagyunk beágyazva, mindegyiknek megvan a saját értéke, sokaknak a saját nyelve, gesztusai, normái, rutinjai és rituáléi.
Amikor integrált életet élünk, keményen dolgozunk azon, hogy a világon bárhol is legyen olyan kultúra, amellyel ne tudnánk valamilyen módon azonosulni, akármilyen minimális mértékben is.
Az Integral lényege, hogy „otthon érezzük magunkat az univerzumban”.
És ehhez gyakorolnod kell a bal alsó sarok nézőpontjának tudatosítását.
Tölts egy kis időt ma és a következő néhány napban azzal, hogy megfigyeled a különböző közösségeket és kultúrákat, amelyekkel találkozol – a munkahelyeden, otthon, a templomban vagy a fitnessben, tévénézés közben –, bárhol is legyél, próbáld megtalálni magadban azt a rezonanciát.
Lehet, hogy ezt nagyon nehéznek találod.
Lehet, hogy el akarod utasítani azt, amit látsz vagy érzel, miközben ezt teszed.
De próbálj meg kitartani mellette. Próbálj meg találni valami érvényes igazságot, legyen az bármilyen kicsi vagy részleges, minden egyes közösségben vagy kultúrában, amit figyelsz.
Nézd meg, hogy tiszteletben tudod-e tartani azokat az értékeket, a kölcsönösség forrását, ami ezt a kultúrát, azt az embercsoportot vagy azt a kapcsolatot mozgatja.
Ámulatba fogsz esni, milyen ajtókat nyit meg ez benned. Ámulatba fogsz esni, hogy mennyire sokszínű a világ, és mégis mennyire alapvetően közösekké válnak az értékeink, ahogy leereszkedünk a legmélyebb struktúráinkba. És sokkal nagyobb szabadságot fogsz találni, ahogy egy olyan világban sétálsz, amely egyre összetettebbé és egyre széttöredezettebbé válik abban, ahogyan ezek a mélyebb értékek kifejeződnek.
